Ugrás a tartalomhoz

A Hét Szakácskönyve/Pecsenyék/Szalonnával tűzdelt vesepecsenye

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

A Hét Szakácskönyve

Szalonnával tűzdelt vesepecsenye

ElőszóLevesekLevesbe valókElőételekPástétomokMártásokÉtelekHalakPecsenyékVadhúsokFőzelékekTésztákItalokDesszertekBefőttekSüteményekTartósításÜnnepi ebédekSaláták és díszítésekKülönlegességekUtóirat


Egy szép, nagy vesepecsenyét tisztítsunk meg jól a kövérségétől, sózzuk meg és tört borssal hintsük be, azután vékonyra vágott szalonna-laskákkal tűzdeljük addig, míg belepi a húst a szalonna.

A vékony szalonna darabkákat egy, erre a célra készült, hegyes fűzőtűbe dugdossuk. (Ilyet minden vaskereskedésben kaphatunk.) Tegyük hosszában tepsibe, öntsünk alá néhány kanál vizet és kevés zsírt, azután helyezzük egy óra hosszáig sülni meleg sütőbe.

A sütőből időnként vegyük ki és a tepsit fordítsuk meg, hogy minden oldalát egyenlően érje a meleg. Koronként locsoljuk meg saját levével.

Ha megsült, szép vastag szeletekbe vagdaljuk fel. A szeleteket tegyük szépen egymás mellé hosszú tálba, köritsük makarónival, pirított burgonyával és ecetes ugorkával; a levéből is kell alá önteni egy keveset.

– Emma asszony: A Hét szakácskönyve Második kiadás, Budapest 1908.