Heraldikai lexikon/Sisak

Névváltozatok: páncélsüveg, pánczélsapka (Kemény Lajos ArchÉrt. 1905. 274., 286.[2]), helym (BesztSzJ.), bé zárlott vitézi sisak (Karácsony 1606/1620), vassapka (Szendrei 1896. 112.), sisak (Karácsony 1606/1620), bé záratott vitézi sisak (Karácsony címer 1606/1755 [3]), lovagsisak (Új Idők lexikona XIII. 3264.), lovagsisak 41., címersisak (Új Idők lexikona XVI. 3955.), nyílt lovagsisak (Gudenus I. 387), katonasüveg (M. kép. 157. ), adigere enſem per galeam: a' ſisakon által ütni a' fegyvert (Pápai/Bod 18.), caſſis: sisak (uo. 99.), cudon: bö́r ſisak (uo. 175.)

fr: heaume timbre, casque, en: helm, helmet, de: Helm, cs: helm, pl: hełm, la: cassis, cassida, galea, fidia, caleptra (az utolsó négy: Pozsonyi szójegyzék, 14. sz. vége)

vizir: látó hasiték (Szendrei 1896. 93.)

Rövidítések:

"A' sisakok a' koronával a' paizs tetejére jőnek. A' sisak vagy nyílt, vagy zárt. Fedeleik külömb-külömb koronák, süvegek, taréjok, tollak, alólok kikanyargó levelek, hátok megűl a' hívatalok mellesleges jelei: zászlók, dzsidák, kopják, dobok, vasmatskák 's a' t." (Nyiri 1835. 321.)

"[Pápai Páriz Ferenc, Ars heraldica című művének XIV. fejezetében:] Czímereinken ma kétféle sisak van: nyilt és zárt. A nyilt vagy áttört sisak a nemeseké, a zárt a plebejusoké; a nyilás fokozata a nemesség fokozata. Így a királyok sisakja egészen nyitva áll, a vezéreknél nyitva teljesen a szem tájéka s így tovább lefelé.
A sisakokon még megjegyzendők a rostélyszámok, a mint nyitva vagy zárva tartatnak. A királyoké, mint mondók, merőben nyitva; a herczegeknél 11 rostély van nyitva; az őrgrófoknál és grófoknál 9 rostély; a többieknél 7 rostély, de nem egyenesen szembe tekintve, mint amazoknál, hanem harántosan oldalfelé, így a báróknak öt, a lovagoknak és nemeseknek három oldalagos rostélyuk látszik. Megjegyzendő, hogy a természetes gyerekek sisakja baloldalra van fordítva. A kik nem nemesek, de bírnak holmi nemesi praerogativákkal, mint kereskedők, tanácsosok, előkelőbbek, jelvényeiken csak zárt sisakot viselnek minden rostély nélkül. " (Deák Farkas: Az első magyar czímertan. Turul, 1883/3.[4])

Patrohi Mihály címere, 1437

Sisak a címertanban a kiegszítő címerrészek közé tartozó címerábra. A lovagi vértezet részeként a lovag fejét befedő védőfelszerelés része volt. A különféle korszakokban eltérő sisaktípusokat használtak. A heraldika első századaiban a sisakdísszel ellátott sisak ugyanolyan fontos volt, mint a pajzs. Az ún. sisakpecséteken csak a sisakdísz és a sisak szerepel. A sisakot a tartozékaival és a díszeivel együtt felsőcímernek is nevezzük, mely kb. a 14. századtól a címer legfontosabb alkotórésze. A 13. században a pajzs és a sisak még viszonylag önállóan fordul elő, két külön jelképről volt szó, ami jól megfigyelhető a korabeli pecséteken. A 13. és 14. század fordulóján már arra törekedtek, hogy ezeket egyesítsék egymással.

A sisak felépítése: A. sisakdísz, B. sisakharang, C. szemnyílás (a nyitható sisakoknál sisakrostély, vizir), D. merevítőpánt, E. fülvért (fr: ailettes; gyakran heraldikai díszekkel ellátva)

A főbb heraldikai sisaktípusok fentről: csuporsisak, csöbörsisak (üstsisak; Szendrei 1896. 234.), csőrsisak, pántos sisak

Faséksisak

Kezdetben csak a lovagok viseltek sisakot a címerükben. Az egyházi személyeknek, a hölgyeknek és városoknak néhány kivételtől eltekintve nem volt sisakja és sisakdísze. A lovagság hanyatlásával azonban majdnem az összes címer része lett a sisak. Néhány országban azonban, mint pl. az angol heraldikában idővel a sisakok teljesen eltűntek a címerekből. Itt a sisakdíszeket nem a sisakok, hanem a sisakkoszorúk, esegtleg a sisakkoronák tartják. Nem minden sisak heraldikai sisak is. Csak azt a sisakfajtát lehet ilyennek tekinteni, melyen sisakdísz fordul elő (ezeket általában a lovagi tornákon is használták), vagy megjelenik a címer külső díszeként (sisakdíszként vagy sisakdíszt hordozóként). Ennek megfelelően a nyitott, zárt és zárható sisakok mellett egyéb ritka heraldikai sisakok is előfordulnak, mint pl. a huszársissak vagy az I. és II. világháborús rohamsisakok.

Huszársisak Vincze Márton sisakdíszében, 1650

Zárt sisak (bourguinot) 1580 k.; burgundi sisak (burguinot) (Szendrei 1896. 206.)

A sisakok osztályozása

A sisakokat hagyományos módon két részre osztjuk: 1. csatasisakok, 2. tornasisakok. Az előbbiek zártak, az utóbbiak nyitottak. Más felosztás szerint vannak 1. zárt sisakok (csuporsisak, üstsisak, csöbörsisak), 2. nyitott sisakok (kúpos sisak, pántos sisak, barbuta stb.), 3. zárható sisakok - sisakrostéllyal vannak ellátva, melyeket a 15. század végétől vettek használatba. Ez lehet saller, melyet a lovagi tornákon a lándzsatörésnél használtak, hundsgugel vagy burgund sisak. Ezen kívül léteznek olyan sisakok is, melyeknek egyaránt van nyitott és zárható, sisakrostélyos változatai, mint pl. a sallernek és a barbutának.

Van tehát háromféle gótikus sisak, melyek nagyok, nehezek és kényelmetlenek voltak: 1. csuporsisak (Topfhelm, a 12. század végétől a 13. századig használták), 2. a csöbörsisak (Kübelhelm, kb. a 13. sz. közepe - a 14. sz. eleje), (Varjú elemér ezen kettő elkülönítését szükslgtelennek tartotta és rájuk egységesen a fazék-sisak elnevezést javasolja) valamint változata 3. a nagy csöbörsisak vagy üstsisak (nagyjából a 13. sz. végétől a 14. századig). Általában a lovag vállán nyugodtak. A lovagi tornák fejlődésével alakult ki a csőrsisak, mely már a 14. század végén megjelent és a 15. század második feléig használták. Ezeket zárt sisakoknak nevezzük, mert teljesen elfedték a lovag arcát, amivel maximális védelmet adtak, de nehéz volt belőlük a kilátás. Ezt követően jelentek meg a nyitható sisakok, melyeknek mozgatható sisakrostélyuk volt és a kúpos sisakból alakultak ki: a hundsgugel és leszármazója az armet, valamint a saller. Végül a nyitott tornasisakok alakultak ki, melyeknek nem volt mozgatható sisakrostélyuk, mint a pántos sisak. A lovagi tornákon nagyjából a 15. század közepétől a 16. század végéig használták.

A heraldikai sisak a 17. században jelent meg, mely csak a címertanban fordul elő. Ez kettős rostéllyal és egy alsó kengyellel is rendelkezett. Főleg Franciaországban, Spanyolországban és Itáliában használták. Az olasz nemesi címerek heraldikai sisakjai számára azt is előírták, hogy a vizir felső részének zárva, az alsónak nyitva kell lennie.

https://commons.wikimedia.org/wiki/Category:Heraldic_helmets

http://mek.oszk.hu/00800/00893/html/doc/c400331.htm

http://mek.oszk.hu/00800/00893/html/doc/c400356.htm

https://hu.wikibooks.org/wiki/C%C3%ADmerhat%C3%A1roz%C3%B3/Podmaniczky_c%C3%ADmer

A sisakok viselése

A honfoglaló magyarok sisakjai keleti eredetű, felül hegyesedő, kúpos nemez- vagy bőrsisakok voltak. Ezek nem maradtak fenn, mindössze a díszítésükre és egyben vértezésükre felvarrt fémveretek: pitykék, lemezsávok, esetleg a süvegcsúcsok kerültek elő. Mindössze egy fémből készült honfoglaló sisakot ismerünk, a Pécsett előkerült kúpos vas pántsisakot. Nyugat-Európában а 10-11. században általában kúpalakú sisakokat használtak, ami keleti befolyásra utal. Rendszerint egy darab vasból kovácsolták, a homlokrészről keskeny vasnyelv (orrvédő) nyúlik az orr felé, ami nagyobb védelmet nyújtott az arcra mért csapások ellen. А 11. század végén ezeket az ún. normann típusú, kúpos sisakokat az orrvassal együtt már egy darabból kovácsolták, ami az akkori fegyverkovácsok magas mesterségi tudását jelzi. Ezek, a heraldika korát közvetlenül megelőző sisakok nagy ellenállóképességgel rendelekeztek. A korai heraldika korában az orrvédő a francia sisakokon a 13. században is megmaradt. А 12. század folyamán a nyugati típusú sisak alakja számos változáson ment át. A sisak harangja már nemcsak kúposán hegybefutó lehet, hanem félgömb alakú, a század derekán lapos tetejű, majd hengeres lesz. Az orrvas egyre inkább megnyúlik és elszélesedik, majd az egész arcot elfedő arcvértté alakul, mely csupán a szemnyílásokat hagyja szabadon. Az első és második keresztesháborúk idejének rendszertelen kísérletezéseit követően csak a legjobban bevált hengeres vagy hordó alakú, lapostetejű sisakfajta maradt meg, amelyet már nem a homlok, hanem a belül párnázott sisaktető tartott a fejen. Az arc előtt keskeny látónyílás volt kivágva (csöbör- vagy fazéksisak). Ez csekély külső formai változás mellett a 14. századig a lovagok fejvértje maradt.

A csöbörsisak a virágzó középkor (13-14. század) fő sisaktípusa volt. A zárt sisak a lovagság szimbólumává vált. A csöbörsisak így a késő középkori tornasisakok ősévé vált. A korabeli sírköveken a sisakot a páncélos lovag jobbjában helyezik el, vagy pedig a feje fölött lebeg. A kései 14. században tűnt el a tényleges használatból. Lapos teteje túl nagy felületet nyújtott a függőleges kardvágásnak és nagy célpontot jelentett a lándzsadöfésének. A heraldikában a címerpajzs fölött az oromdíszes sisak formájában élt tovább.

Ezzel párhuzamosan már a 13. század végén visszatértek a korábbi korszakban használt kúpos harangú sisak viselésére, amely kisebb felületet nyújtott az ellenséges fegyverek hatásának. Ebben a korszakban a hegyes kupolájú sisak vált az uralkodó divattá. Korábban a nehéz fazéksisakot a belül párnázott sisaktető tartotta a fejen, ami meglehetősen fárasztó viselet volt. Ezért a kúpos harangú sisaknál ismét a homlokon ülő, normann sisakfajtára tértek vissza, némileg megváltozott külsővel. Az oldalfalai, az arc előtti rész kihagyásával megnyúltak, majd a nyak felé megbővültek. Így egy könnyebb sisakfajta jött létre, a bacinet, melyre a harc folyamán még a nehéz fazéksisakot is felhúzták. A Képes Krónika 69. lapjának miniatúráján, amely a rozgonyi csatát ábrázolja, nemcsak ez a kúpos, fület is takaró könnyű sisakfajta látható, hanem a zárt fazéksisak is, keskeny látónyílással. Találunk itt olyan sisakmegoldást is, ahol a félgömb alakú harang elejére oldalcsapon forgó, látónyílásos arcvért, vizir van felszerelve.

A fazéksisak használatának megszűntével ezek a kúpos könnyű sisakok önállóan fejlődnek tovább két irányban is. Az egyiknél az oldalfalak a 14. század kezdetétől a vállakig megnyúlnak és az alsó szegélyébe sodronyvértet fűztek, amely egyaránt borította a vállakat és a mell és hát felső részét is. A 14. század kezdetén az arc biztosabb védelmét már az ún. vizirrel biztosították, amelyet azután mind gyakrabban figyelhetünk meg. 1400 körül a kúpos könnyű sisakokon még mindenütt ott van. Ez a vizir a homlokrészre csuklósan felerősített arcvért, mely előbb háromszögű, majd teljesen zárt, oldalt el nem mozdítható szerkezet, de a csukló csapjának eltávolításakor leemelhető a sisakharangról. Síremlékeken már 1323-ban láthatjuk a vizir alkalmazását.

A vizir tehát a sisakok mozgatható, látónyílásos arcvértje. Fajtái az 1. egyrészes vizir, amelynél a látónyílást a sisakharang alsó, és a felcsapható, arc elé boruló pánt felső része közötti hézag adja (pl. 15. századi armet és a salade esetében). 2. Egyrészes vizir, kivágott látónyílással, fordul elő a saladénál és a 16. század első harmadának sisakjainál. 3. A kétrészes vizir, a homlokrészen kivágott látónyilásból és a levegőnyílásokkal ellátott felcsapható alsó arcvértből áll. 1520-30 körül jött létre. A 15. század második felétől kezdve a vizir zárószerkezettel van ellátva. 4. A magyar vizir, oldalcsuklós felemelhető arcvért, mögötte rácsozott belső arcvérttel.

A 14. század közepén a kúpos sisakokon már rendszeres a vizir használata. A légzés megkönnyítésére az egyik vizirfajta hosszú hegyben előreugrik, a kutya orrához hasonló alakot vesz fel. Innen ered a német neve, Hundsgugel. Kb. 1350-ben jelenik meg és a 15. század elejéig marad divatban. A sisakharang oldalán a rugós csapocskát benyomva a vizir a homlokrész felett elhelyezett csuklópánt révén emelhető fel.

A 14. században jelent meg a vaskalap is, melyet főként a gyalogságnál (íjászok) használtak. Ebben a században a gyalogság jelentősége ismét emelkedni kezdett, aminek jeleként a zsoldosoknak hízelkedő lovagok maguk is, sőt a királyok is viselni kezdték a vassalapot. Ennek ábrázolása látható a Képes Krónikában is, Nagy Lajos király ábrázolásán, és ilyen Miksa császár bécsi vassalapja az 1475 körüli évekből. A vassalap a 16. század derekán tűnt el a használatból.

A 14. század vége felé a korábbi kúpos sisakok laposabbá váltak és mindinkább félgömb alakot vettek fel. A 15. század első felében a vassalapból alakult ki az a félgömb alakú sisakfajta, melynek neve olaszul salade, németül Schallern. Magyarul sallernek nevezhető. A lovagok és zsoldosok körében még a 16. század elején is használták. Az elején keskeny látónyílás van, később a látónyílást határoló alsó rész felcsaphatóan van megszerkesztve. Németországban a salade 1520 körüli időben eltűnik a használatból, míg az olaszoknál az egész 16. századon át megmaradt. A 15. század végén előfordul a hátsó nyúlványán rákfarkszerűen egymásra szegecselt lemezekből álló kialakítása is. Sallert használtak a lovagi tornák lándzsaviadalainál is.

A tornasisak őse a fazéksisak volt. A lovagi tornákon a lándzsatörésnél használták. III. Frigyes császár óta a polgári címerek sisakjaként szolgált. A gyalogtornához kerek formájú tornasisakot használtak. Felnyitása általában a nyak oldalán történt. A gallér és a mellvas hézag nélküli kapcsolódik egymáshoz. A sisak tetőrészből, azaz harangból, áll- és arcvértből áll, melyek egy kitűnően kiegyensúlyozott, a legnagyobb mértékben erőteljes és ellenálló gömbalakot képeznek. A súlyra ugyan nehezebb, de biztosan véd a földre rántás vagy az arcvért kinyitása ellen. Ezt a típust a régi rendszerű német gyalogtornánál használták a teljesen zárt vértezettel együtt. Még 100 évvel később, a korai 16. században is őrzi a külsejét. A 15. század második felében jelent meg az a zárt sisak, amely harangjában a rákozott nyakú saladéval áll rokonságban, az arcrészét azonban már a gyalogtorna sisaktípusának látó- és levegőnyílásos teljes arcvértje zárja. Sem elemeiben, sem felépítésében nem képvisel külön típust, pusztán az egyénieskedés hozta létre.

A gyalogtornához hasonló sisak a Maximiliánus-típusú zárt sisak, a nyugati típusú sisakok kései állomása, amely az 1500-as évek első tizedében lépett fel és az 1530-as évekig maradt divatban. A tévesen mailandi (milánói) vagy maximilianus korai reneszánsz vértezet velejárója volt. A vértezet felülete sűrűn csatornázott díszű, amely azonban nem a technikai értelemben vett merevítést szolgálta a felületnek, hanem a test vonalait követő kis csatornák díszítő elemei, akárcsak a gótikus vértezetek nyugtalanul felvillanó csatornázott felületi díszítései. A vértezettel a sisak is összhangban áll. Félgömb alakú harangja a fej mögötti részen erősen domborodó, sugárszerűen haladó keskeny bordákkal díszített. Arcvértje csuklósan felemelhető, erősen kiugró élbordákkal kialakított, felül két látónyílással, az élbordák felett pedig keskenyebb, két-két levegőnyílással tagolt. A nyak- és állvértje az arcvérthez hasonlóan csuklósan a nyak oldalán kinyitható rugós csap által zárható. Az állvért oldalán az arcvért ugyancsak rugós csap által rögzíthető, az ellenséges fegyver behatása által történő erőszakos felnyitás ellen. Egy maximiliánus sisak tulajdonosa a szigetvári hős, Zrínyi Miklós volt és eredetileg a Zrínyi család csáktornyai fegyvertárában volt elhelyezve.

A kúpos sisakfejlődés második vonalának végső állomása az ún. velencei sisak volt. A vállak tartották. A harangtető félgömb alakú, melynek oldalfala egyenesen hullik alá a vállakra. Az arc szabadon van hagyva, csak egy rövid kis nyúlvány irányul az orr felé. Rendszerint az íjászok sisakja volt.

A 15. század végén és a 16. század elején egy új olasz sisakfajta jelent meg, az armet vagy burgundi sisak. Ennél a sisakot úgy hozták szoros kapcsolatba a nyakvérttel, hogy a sisak nyakának alját belülről egy körülfutó csatornával látták el, amelybe a nyakvért ugyancsak körülfutó, kifelé kiemelkedő pereme illett bele. A sisak lezárásakor tehát a nyakkal szervesen összefüggött. A 16. század vége felé a tetején mind erőteljesebbé válik a taréj. Az állvért két részből készült. Ebből származott a 16. század kezdetén a zárt sisak és az 1520-30-ban kialakult köpenysisak, egyrészes állvérttel, majd zárt nyak- és tarkópántokkal. Az Armet állvértje kétfelé nyílik. A két félállvért a sisakharang oldalához csuklósan kapcsolódik, majd pedig az állközépen horoggal zárható. A kor díszítő ízlése gazdagon mutatkozik az armeten. A II. Lajos királynak tulajdonított Armet felemelhető vizirrel és belső rostéllyal rendelkezett. A 16. század elején Nyugaton divatozó díszítéssel van ellátva, maratott és aranyozott ékítéssel. Külső vizirje látónyílásokkal és kisebb levegőnyílásokkal van ellátva. Felemelt állapotban egy oldalt elhelyezett karocska segítségével feltámasztható. Belső rostélya nagyobb méretű négyszögletes nyílásokkal ellátva. Thurzó György (†1616) nádor armet sisakjának vizirje felcsapható, alsó része az állközépen szétnyitható, szegélyeit maratott és aranyozott szalagsávok díszítik.

Nyugaton tovább fejlődtek a zárt sisakok és kialakulnak a legkülönbözőbb emberi, majd torz állatfejeket utánzó arcvértek. Nálunk ezzel szemben a sisakok a keleti fejlődési irányzathoz kapcsolódnak, a huszársisakok irányába mutatnak. Moháccsal hazánkban megszűnt a lovagi és harci vértezet használata. A lovas katona, aki ekkor már a huszár, mindössze a mellvasat tartja meg, fejének védelmére pedig a keleties kúpos sisakot vette fel. A 16. század derekán közvetlenül török hatásra kerültek divatba a kúpos harangú, az arcfelületet szabadon hagyó nyílt sisakok. Huszárságunk a könnyű török lovasság, a szpáhi fegyverzetét veszi át, és a ruházatában is csaknem teljesen török külsőt mutat. 1547-ben a schmalkaldeni háborúban a magyar huszárság már keleti típusú nyílt sisakot használt. Ez a sisak arcvért nélküli, mindössze egy arasznyi vaspálca található a sisak elején, amelyet egészen addig feltolva tartottak, míg az ellenséghez annyira közelébe nem jutottak, hogy kardhoz vagy fokoshoz kellett nyúlniuk. Ekkor sisakjuk arasznyi vasát leeresztették arcuk védelmére.

A magyarság a kúpos török sisakot is hamar átalakította a saját használatára. A magas hegybe szökő török sisak kúpos harangját az itthoni gyakorlat jóval alacsonyabban képezte ki. Tiroli Ferdinánd ezüst huszársisakja már nyomottabb harangú, magyarosabb külsejű, amelyet a főherceg a huszártornák idején, a 16. század derekán viselt. Kúpos, sűrűn gerezdelt díszítésű haranggal rendelkezik, rozettás aranyozott pántokkal tagolt. Az alsó szegélyén és a csúcsrész alsó szintjén aranyozott szalagsávban vésett arabeszkek futnak körül. Ellenzője mereven van felszegecselve, amelyen fel- és letolható arcélvédő pánt halad keresztül. A homlokrész bal oldalára tollforgó tartó tok van erősítve. Nyakvértje mozgathatóan kapcsolódik a harang alsó szintjéhez. Fülvértjei rozettás díszítésűek, középen szív alakú kidudorodással.

A 16. század második felében a huszársisakok külső formájában lényeges változás ment végbe. A harang mindinkább elveszíti kúposságát, magassága mindinkább csökken, és a megmaradt kúpossága is kezdi elveszíteni keleties jellegét. Mindinkább a fej formájának megfelelő, félgömb alakúvá válik. A század harmadik negyedére a harangtető kiugró csúcsa teljesen eltompul, előbb még magas félgömb alakot ölt, felületét haránt vagy hosszirányban menő sűrű rovátkolás borítja, nyakvértje mozgathatóan egymásra helyezett lemezsávokból összerótt. Fülvértjei azonban még nagy felületűek és nem szimmetrikusak. Az arc oldalait csaknem elfedik, mindössze a szemek felé eső részen figyelhetünk meg karéjos kivágásokat. A század végére a fülvértek már szimmetrikussá válnak, körívvel határolva, megnyúlt háromszög alakúak. Elmarad róluk a szív alakú kidudorodás, helyüket áttörés, kör alakban haladó nyílássor foglalja el. Az ellenző gyakran merész csúcsban ugrik előre, keskeny arcélvédőpántja külsejében azonban változatlan marad.

A magyar sisak ezzel az állomásával fejezte be dicsőséges pályafutását. Az előnyös védelmi lehetőségeket magában rejtő sisakfajta a nyugati hadseregekben is helyet kapott, sőt a 16. század végén, 1590 körül maga a sisak szó is átment a német nyelvbe „Zischägge", a lengyelbe pedig szyszak formájában. A 30 éves háború idején, a nyugati mintára, félvértezetbe öltözött huszárság, nyugati értelemben a könnyű lovassághoz sorolható, mely továbbra is viselte a rákos magyar sisakot, mint egyetlen és bevált, nyugaton is használt védőfegyverzetet, a háború befejeztével azonban végleg eltűnt huszárságunk felszereléséből.

Az élő heraldika korában a címereken a csatában ténylegesen használt sisaktípusokat, a csupor- és csöbörsisakot ábrázolták. A 14. század legvégén kialakult egy olcsóbb sisakváltozat, melyet a szegényebb lovagok használtak. Ez volt a réteglemez sisak. Félgömb alakú vagy mérsékelten kúposodó sisak, vaslemezdarabokból szegecselték össze és fülvértekkel is ellátták. A holt heraldika korában a címersisakok viselése (a 15. században) a csatatérről egyre inkább a lovagi tornákra szorult vissza. Szükségessé vált a nyak és a fej jobb védelme a lándzsadöféssel szemben. A híres fegyverkészítő céhek a 14. század közepétől a megváltozott igényekhez igazodva új sisaktípusokat hoztak létre. A sisakok fejlődése a kúpos alakú csöbörsisaktól kétféle irányt vett. Az egyik változatnál a sisak alja egészen a vállakig lenyúlt, melynek alsó szegélyére sodronyvértet erősítettek. Ez a csőrsisak, melyből a 15. században a lovagi tornákon használt pántos sisak és változata a rostélysisak alakult ki. A másik fejlődési irányt a velencei sisak, az ún. barbuta jelenti, melynek az arcrésze nyitott. A kúpos sisakból alakult ki a hundsgugel és ebből az armet. Egyes heraldikai rendszerekben, mint például a skót heraldikában néhány további sisakfajta is használatos címersisakként, mint a saller és a burgund sisak.

A sisak alatt a lovagok bőrsapkákat viseltek, mely enyhített a fejre nehezedő nyomáson. Galeotto Marzio említi, hogy a magyar lovagok a sisak alatt a nyári hőségben olyan ellenzővel takarták el arcukat, amely csak a szemeket hagyta szabadon. A lovagkort követően a sisakok viselése a heraldikára szorult vissza, ahol mindnáig használatosak. Sisakokat nemcsak a nemesi és polgári családok használtak, hanem Magyarországon a városok, megyék, céhek és más testületek is, ami más heraldikai rendszerekben sokszor csak kivételesen fordul elő.

A csatában a régi sisakok mellett heraldikai díszek nélküli vagy, az ünnepi felvonulásokon, strucctollas sisakokat viseltek, melyek arcrésze általában nyitott volt. Ilyenek az acélsisak, a vaskalap, a sturmhaub, a morion (fekete sisak <Kemény Lajos ArchÉrt. 1905. 274.[5]>), a capeline, a bourguignotte, a helmelin stb.

• 
  Kúpos sisak a 12. századból
• 
  Pántsisak a 12. századból
• 
  Kúpos sisak a 14. századból
• 
  Basinet, Hundsgugel a 14. századból; csőrsisak (Szendrei 1896. 229.)
• 
  Réteglemez sisak a 15. század elejéről
• 
  Vaskalap a 15. század második feléből
• 
  Salade sisak (saller) a 15. századból
• 
  Tornasisak (csőrsisak) a 15. századból
• 
  Zárt sisak gyalogtornához a 15. század derekáról
• 
  Zárt sisak a 15. század második feléből
• 
  Zrínyi Miklós maximiliánus sisakja a 16. század elejéről
• 
  II. Lajos armet sisakja a 16. század elejéről
• 
  Thurzó György armet sisakja a 16. század elejéről
• 
  Velencei sisak a 15. század első feléből, csöbörsisak (Szendrei 1896. 233.)
• 
  Huszársisak a 16. század közepéről (süvegformáju sisak [Thallóczy Turul 1897/2. 90.])
• 
  Tiroli Ferdinánd ezüst huszársisakja a 16. század derekáról; torna sisak (Szendrei 1896. 245.)
• 
  Huszársisakok a 16. század második feléből
• 
  Díszes huszársisak
• 
  Vaskalap
• 
  Burgonet vagy burgund saller (de: Sturmhaube, fr: Bourguinotte, en: burgonet, cs: šturmhaub, kačer).
• 
  Dísz-burgonet. A sallerből fejlődött ki a 16. század elején. Általában strucctollakkal díszítették.
• 
  Rostélyos burgonet. Előbb a lovasság, majd a svájci típusú lándzsások és a könnyűlovasság sisakja
• 
  Nyakpántos. A burgonet a morionnal együtt a 16-17. század legelterjedtebb sisaktípusa volt.
• 
  Szavojai burgonet. A burgonet jóval olcsóbb és könnyebb volt, mint a zárt sisakok.
• 
  A capeline (fr: capelline, en: capeline, pl: kapalin) már az ókorban ismert volt, a 11. században vált népszerűvé. Általában az íjászok középkori vassisakja. A 14.században Lengyelországban a leggyakoribb sisakfajta. Az angol polgárháborúban lovassági sisak volt.
• 
  Mátyás király sisakja
• 
  Pappenheim (17. század)
• 
  Orrvédős pappenheim
• 
  Lengyel szyszak
• 
  Ostromsisak (17. század)
• 
  Díszes morion. Spanyolországban alakult ki a 16.században. A 17.századig volt használatban Európa-szerte. A korábbi acélsapkából (fr: chapel de fer, en: "Kettle Hat) alakult ki.
• 
  Rohamsisak heraldikai alkalmazása az 1930-as évekből

A sisakok megrajzolása és leírása

Fontos alapelv, hogy a sisak nem lebeghet a pajzs fölött, hanem annak tetején (ormán [Nagy Iván], felin [az 1619-es Gálffy címer leírásában, az ujtordai református egyház levéltárában]) kell nyugodnia. A sisak, a sisaktakaró és a pajzs stílusának összhangban kell lenni egymással. A sisak ábrázolható szemből (en face), profilból vagy részleges profilból (félprofil, háromnegyed-profil). Az elfordulást a címerleírásban nem közöljük, de a sisakdísznek összhangban kell lennie a sisakkal, van azonban olyan példa is, amikor a sisakdísz nem követi a sisak elfordulását. A félprofilból vagy háromnegyed-profilból ábrázolt sisakon a sisakdísz előfordulhat en face vagy félprofilban.

Egy címerhez általában csak egy sisak tartozik. A hanyatló heraldika korában azonban gyakran több sisakot is rajzoltak a címerbe (a 15. század elejétől), főleg akkor, ha a pajzson több címert egyesítettek és szükségessé vált ezek sisakíszeinek a feltüntetése is a pajzson. Ha két sisakot ábrázolnak, azok a heraldikai udvariasság jegyében általában egymás felé néznek, de fordulhatnak ugyanabba az irányba is. Az is előfordul,hogy egy sisak két pajzs fölött helyezkedik el, mint a cseh Oldřich z Hradce 1292-es címerében.

Két sisak esetén a leírást a jobb oldalival kezdjük. Három sisak esetén a középső előre néz, míg a szélsők feléje fordulnak. A leírást ilyenkor a középsővel kezdjük és a jobb oldalival folytatjuk, majd a bal oldalival fejezzük be. Ennél több sisaknál a páros számúak az egyik oldalon a másik oldal sisakjai felé néznek és leírásuk sorrendje a következő: 5, 3, 1, 2, 4, 6. A pártlan számú sisakok a középső felé néznek és leírásuk sorrendje így alakul: 6, 4, 2, 1, 3, 5, 7. A legfontosabb sisak középre, illetve jobbra kerül. Több sisak esetén az egyszerűség kedvéért a sisakokat jobbról balra is le lehet írni, de ezt a címerleírásban külön meg kell említeni. Ha a pajzs tetején nincs elég hely, az is előfordul, hogy a szélső sisakokat a pajzs oldalainál helyezik el. Az erdélyi fejedelmek által adományozott több címerben a sisakon nem volt semmilyen sisakdísz, mint pl. a nyermeghi Barna család 1618-as címerében, melyet Bethlen Gábortól kaptak.

A sisak szokásos helye a pajzs tetején ("a vért felső fokán"), középen van és előre néz. Ha a pajzs dőlt, a bal felső sarkára szokták helyezni és jobbfelé néz. Van példa arra is, hogy a pajzs az ellenkező irányba dől. Ilyenkor a sisak a jobb felső sarkon nyugszik, azaz a sisak mindig a magasabban álló sarkon helyezkedik el. Ilyenkor csak egy sisak van a pajzson, mely azonban lehet szembenéző vagy a dőlés irányába néző.

A heraldikában a sisakokat vörös, esetleg bíborbéléssel kell megrajzolni, amit a címerleírásban nem kell megemlíteni. Néha a bélés megegyezhet a pajzs alapjának színével, ha azt a címeres levél így határozza meg. A sisak színe ezüst vagy fémszínű. Előfordul a kékes acélszín és a barnás bronz árnyalat. Vannak a heraldikában használt címersisakok (de: Wappenhelm). Nem minden sisak tartozik ide, csak azok, melyek a pajzsokon a sisakdíszt tartják.

A helyes pajzsméret a sisak- és sisakdísznagyság kölcsönös aránya, optimális nagysága. A sisak és a sisakdísz együttes nagysága általában megegyezik a pajzs magasságával. Gelre herold címerkönyvében azonban a sisakdísz a teljes címer felét teszi ki, míg 14% a sisakra, 35% a pajzsra esik. A 17. századtól növekedni kezd a pajzs magassága. Ekkoriban 2-3-szor, sőt ötször olyan magas, mint a sisak. Ez nem kőbe vésett szabály és itt fontos szerepet kap a címerfestő ízlése, jártassága, képzőművészeti érzéke. Idővel olyan szabály alakult ki, hogy a címersisaknak legalább a pajzsmagasság 2/3-át kell kitennie. Ma a 15. századi arányokat tartjuk a legjobbnak. A helyes pajzs-sisak-sisakdísz arány a 3:2:3.

A sisakok rangjelölő szerepe

http://www.pechy-de-pechujfalu.hu/csaladfa/myfiles/htmls/turul/1883-84xw/1883-84xw.html

Az aranysisak viselésének hátterében Magyarországon az aranysarkantyús lovagok kiváltságai állhattak. Károly Róbert 1327-es címerjavításában Doncs mester részére engedélyezi, hogy az ezüst pólyákat és az ezüst nyilat a címerében aranyra javítsa, ami érvényes a sisakdíszére és a zászlajára is [a királyhoz hasonlóan], de csak akkor, ha a király oldalán vesz részt a háborúban. Károly Róbert halála után (1342. július 16.) a temetésén az őt megszemélyesítő lovagok kétfajta tornafegyverzetet viseltek Budán a templom kapuja előtt hátas paripákon ülve. A Kálti Márk által szerkesztett Képes krónika szerint: "Az egyik vitéz a királyi méltósághoz illő tornaöltözettel volt felékesítve, a másik lándzsaviadalhoz alkalmas öltözettel, a harmadik a királyi fölség hadifegyverzetét öltötte fel... A vitézek... aranysisakot viseltek és címerükön strucc volt: a király úr hordta és viselte ezt életében. ...mindez életében a király úr holmija volt."

Csoma József szerint: "Csak a véletlen művének, vagy a czímerfestő szeszélyének tekinthető, épen úgy, mint az ezüst-korona, melyet itt-ott kedvező színbeosztás elérése végett alkalmaztak. E feltevés mellett bizonyít az, hogy az egyetlen Hunyadi Jánost kivéve – ki 1453-ban kap aranysisakos czímert, noha ez is csak a véletlen művének tekinthető – Básznay János [1434], Nagymihályi Albert [1418], Bajnai Both [1460?- ezüst, 1499?] kiknek armálisán szintén ott díszlik az aranysisak, egyáltalán nem voltak oly állásban s az érdemek oly magaslatán, hogy ezen – külföldön csak fejedelmi személyeket illető – kitűntetésben részesülhettek volna. Ebben az esetben Csoma talán téved, mert az aranysisak viselése annak jele is lehet, hogy a címerviselőknek aranysarkantyús lovagként - Doncs mesterhez hasonlóan - joguk volt a címerükben a sisakot arany színűre változtatni, noha erről okleveles forrásokkal nem rendelkezünk.

Az arany sisakkoronának köznemesek részére történő adományozását a Habsburg uralkodók kancelláriájában működő heraldikai szakértők a XVI. században még indokolatlannak tartották. Csoma József két olyan armalist is leír, melyeknek címerkérő beadványairól nemcsak az aranykoronát, de még a pántos sisakot is kihúzták, és helyette csak zárt sisakra helyezett tekercset engedélyeztek.[6]

Angol rangjelölő sisakok: Balra - királyi pántos sisak, 1. a peerek pántos sisakja, 2. a baronetek és lovagok sisakrostélyos sisakja, 3. és 4. 14. századi csuporsisakok, 5. és 6. 15. századi csőrsisakok a esquire-ok és gentleman-ek számára, 7. késő 15. századi armet, 8. késő 15. századi saller, az utóbbi előfordul a skót polgári és testületi heraldikában

Több sisak (kettő és több) a 14. század végén kezdett megjelenni a címerben. Egyes heraldikai rendszerekben, mint pl. a francia és angol heraldikában a sisakoknak rangjelölő szerepük is van, amit szigorúan betartanak. Máshol, mint pl. a német heraldikában ezt az elvet nem mindig tartják meg következetesen, ismét máshol, mint pl. a magyar heraldikában a sisakok rangjelölő szerepe nincs rendszeres módon meghatározva, de Mária Terézia 1752.november 29-i rendelete értelmében és a bécsi udvar 18-19. századi szabályzatai szerint a nemesek egy, a lovagok két (VI. Károly uralkodása alatt [1711-1740] vezették be), a bárók három, a grófok és hercegek három és több sisakot használhatnak. A magyar nemesi címereken általában egy sisak van, de előfordulnak két sisakkal is. A bárói címereken gyakran csak egy sisak van, de előfordulnak kettővel és hárommal is. A magyar grófi címereken általában három sisak van, de gyakran csak egy (a 17. század végéig) vagy kettő, sőt néha négy vagy öt. A hercegi címereken általában öt sisak van.

A Pompéry család 1847-es címere szerint a magyar címereknél régi nemesi szokás szerint a nyitott sisak (pántos sisak) szokásos módon jobbra néz. Nagy Iván máshol ugyancsak említi, hogy a "nyitott sisak (szokás szerint nemesi czímereknél) jobbra [van] fordítva". Kassa 1502-es címeradományában két sisak látható a pajzson. Az Andrássy család grófi címerében pedig három sisak van. Voltak olyan főnemesi családok is, melyek egyáltalán nem használtak sisakot a címerükben, mint pl. a Liechtensteinek. Ezzel szemben a brandenburg-ansbachi őrgrófok címere 21 mezőt és 30 sisakot tartalmazott.

A 16. századtól egyes heraldikai rendszerekben a tornasisakok pántjait a főnemesi sisakoknál aranyra festették. A 15. század közepén megjelentek a teljesen arany sisakok és kialakult ezek rangjelölő szerepe. A királyok és uralkodó fejedelmek arany tornasisakot viseltek, a főnemesek ezüst tornasisakot ezüstpántokkal, a köznemesség teljesen ezüst tornasisakot, a címerviselő polgárok és egyéni címert viselők csőrsisakot.

A sisak Franciaországban csak a 16. században kezdett a nemesség kiváltsága lenni, de a korábban viselt sisakokat a polgárok is tovább használták. A forradalom előtt a király szembenéző arany aranysisakot viselt felemelt sisakrostéllyal, királyi koronával és a nyakrészen a Szentlélek Renddel. A nemesség ezüst tornasisakot viselt aranyrostélyokkal, mely a hercegek és márkik esetén szembenéző, a grófoknál és az alacsonyabb rangú arisztokratáknál profilból látható. A rostélyok száma megfelelt a nemesi rangfokozatnak, a hercegek 11 rostélyától a nemesek 3 rostélyáig. Ez azonban változott és a nemesség soha nem tartotta be következetesen. A francia heraldikában szokás volt az is, hogy a nem egyenrangú házasságból származó utódok balra forduló sisakot használtak a címerükben.

Az angol heraldikában az alkalmi címerviselők (gentleman, esquire), a köznemesek [[nemheraldikus színek|acél]] csőrsisakot viselnek profilból vagy félprofilból, a baronetek és lovagok acél tornasisakot, azaz szembenéző zárható sisakot viselnek felemelt sisakrostéllyal, a főnemesek (peerek) aranyrostélyos tornasisakot viselnek, illetve ezüst tornasisakot 5 aranypánttal profilból, míg az uralkodó és a királyi hercegek sisakja teljesen arany szembenéző sisak. A köznemeseké tehát jobbra néz, a baroneteké, lovagoké és főnemeseké jobbra vagy szembe néz, mely utóbbi helyzet az uralkodói sisakra is érvényes.

A svájci heraldikában a sisakválasztás pusztán esztétikai kérdés, mindenféle rangkülönbség nélkül, míg a királyi Franciaországban a polgári címerekben nem volt sisak. Dániában a bárók két, a grófok három sisakot viseltek. A német heraldikában egyes heraldikusok angol és francia hatásra a nemeseknek pántos sisakot, míg az ennél régebbi csőrsisakot a polgároknak írták elő. Kivételt képeznek a tudósok (a jogi és teológiai doktorok), akiket a nemesekkel egy ragba állítottak és így a pántos sisak is megillette őket. A modern szlovák heraldikában a nem nemesi személyek címereit ugyancsak csőrsisakkal és sisakkoszorúval jegyzik be, aminek azonban nincs semmilyen történeti alapja a magyar heraldikában.

http://mek.niif.hu/00800/00892/html/doc/c300062.htm nyitott sisak

Egyéb sisakok

A teljesség igénye nélkül bemutatjuk a fontosabb preheraldikus és heraldikán kívüli sisakokat is, melyek némelyike azonban előfordulhat címerképként.

• 
  Korinthoszi sisak
• 
  Római légiós sisak
• 
  Császárkori centurio-sisak fejdísszel (crista transversalis)
• 
  Gladiátorsisak. Változatos formái ismertek
• 
  Kelta sisak (Bela Cerkev)
• 
  Kónikus kelta sisak
• 
  Angolszász Sutton Hoo sisak, hajós temetkezési sírból, 7. század, állítólag a 624-ben meghalt Raedwald király sisakja
• 
  8. századi angolszász orrvédős dísz-acélsisak Yorkból, a kúpos sisak lekerekített változata
• 
  Gjermundbu-sisak 970 k., Norvégiában előkerült temetési viking sisak
• 
  arcvédős kúpos sisak (cs:kalota)
• 
  Acélsisak (en: cervelliere, steel skull cap, cs: lebka, šlap, kalota, kasket). Főleg a 12-13. sázadban
• 
  Orrvédővel ellátott kúpos sisak (de: Spangenhelm, en: nasal helm, conical helemet), 11. század
• 
  Török sisak
• 
  Orosz sisak
• Szaracén sisak
  Szaracén sisak
• 
  Szamuráj sisak

Images Copyright - Wulflund Historical Shop: [7]

Lásd még

csuporsisak, csöbörsisak, csőrsisak, pántos sisak, tornasisak, csatasisak, lovag, vért, süveg, rangjelölő korona

https://sk.pinterest.com/pin/378724649885388157/