Heraldikai lexikon/Pántos sisak
Névváltozatok:
pántos és rostos sisak (Bárczay), tornasisak, rostélyos lovagsisak (Nagy Iván IX. 400.), rácsos nyílt sisak (Nagy Iván III. 60.), nyitott sisak (Nagy Iván III. 355-356.), rostélyos sisak (Szinvay Turul 1883/2.[1])
en: mêlée helm, ceremonial helm, de: Spangenhelm, Bügelhelm, Kolbenturnierhelm, cs: helm turnýřský/turnajský, hu. la: galea craticulata seu aperta
Rövidítések
A pántos sisak a lovagi tornák nyitott tornasisakja volt kb. a 15. század közepétől a 16. század végéig. A 15. századtól a heraldikai sisakokat már csak a lovagi tornákon használták. A címereken a pántos sisak már a 15. század közepén feltűnik. Magyarországon előfordul a 15. század közepén, Csehországban először soběslav z Miletínka viselt a pecsétjén pántos sisakot 1459-ben, mégpedig kettőt.
A sisak arcrészén kialakított nagyméretű nyílást 5-9 függőleges vaspánt zárta le. Néha a pántokat egy vízszintes merevítő pánt fogta össze. Ha ezen pántok a függőlegesekkel rácsot alkottak, rostélysisak jött létre. A nyakrészen kis medál, ún. monile díszítette. A pántok számának vagy teljes hiányának, továbbá a sisak színének egyes heraldikai rendszerekben rangjelölő szerepe is volt. Az aranyszínű, nyitott, azaz pántok nélküli, vörössel bélelt tornasisak az angol és francia heraldikában a régi dinasztiák tagjainak volt fenntartva. A 17. századtól ezt a királysisakot (de: Königshelm) az uralkodók és néha a régi dinasztiák tagjai is viselték, majd a főnemesség is átvette. Franciaországban 1789-ig, a porosz nagycímerben 1918-ig volt használatban, Nagy Britanniában ma is használják.
Ez a sisak azért lett népszerűbb a csőrsisaknál, mert a lovagi tornákon leggyakrabban a kardvívások (tompa karddal) és buzogányos harc alkalmával viselték (de változatával, a rostélysisakkal a lándzsatörésnél is), melynek célja az ellenfél sisakdíszének letaszítása volt a sisakról. Ilyenkor jobb kilátásra volt szükség a sisakból. A csőrsisakot ezzel szemben a gyűrűöklelésnél és a lándzsatörésnél viselték, ahol éles fegyverekkel harcoltak, ezért a fejnek nagyobb védelemre volt szüksége. Ennél a harcnál nem viselték a sisakdíszt. A lovagi tornák előtti címerszemlén is csak a sisakdísszel ellátott tornasisakot állították ki. Mivel egykoron csak azok a lovagok számítottak tornaképesnek, akik legalább négy nemesi őst tudtak kimutatni, egyes országokban a nemesítéskor csak pántos sisakot kezdtek adományozni, illetve a nemesi címerek esetén a régi sisakot tornasisakra javították, míg a címerviselő polgárok és nem nemesek csőrsisakot kaptak. Magyarországon azonban nem létezett ilyen különbségtétel, márcsak azért sem, mivel a címeradomány mindig nemességadományozással járt együtt és a polgárok is szabadon használhattak tornasisakot és fordítva, a nemesi címerekben is viszonylag gyakori a csőrsisak.
Használata a nemesi címerekben csaknem kiszorította a csőrsisakot a heraldikából. Tulajdonképpen a főnemességnek volt fenntartva. Németországban a 15. század végén ezt a sisakfajtát a köznemesek és az armalisták is átvették, a lovagi tornákon résztvevő nemesek heves tiltakozása ellenére, amit idővel hallgatólagosan eltűrtek és néha a polgári családok is viselték. A tudósok számára Németországban engedélyezték ennek a sisaknak a használatát is.
Tornasisakok: pántos sisak, rostélysisak, csőrsisak és sisakrostélyos sisak (Avar 62.) Gyakran készítették bőrből, majd ezt festették és aranyozták. A pántokat sodort kötélből készítették, melyet enyvvel itattak át. Ezért van olyan nézet, mely szerint a pántos sisak eredete a különféle ceremóniákon használt bőr- vagy ünnepi sisakokra és a 15. századi rostélysisakokra vezethető vissza. Más elmélet szerint a szemnyílás kiszélesítésével a csöbörsisakból alakult ki.
A címerrajzoknál a reneszánsz stílusnak megfelelően az alakját gyakran eltúlozták, túlhangsúlyozták. A pántok ilyenkor erősen kiugrottak a sisakból. A szemnyílás idővel az egész arcrészre kiterjedt.