Heraldikai lexikon/Mesterjegy

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A mesterjegyek nevezéktani táblázata Tompos Ernőtől. 15. Székeles Péter soproni polgármester, tanácsos (1409) címere: háromszögő pajzsban hármashalom, ezen mesterjegy: a száron felső szarufa, közép szelemen és ennek a szárral való metszéséből kinövő hátsó dúc; 16. Körmendi András, soproni polgármester, tanácsos (1449) címere: mesterjegy, függőleges száron, fejtámasz és süllyesztett szelemen; 17. Kramer János, polgár (1486) címere: mesterjegy, fordított „N” alakban megtört száron, emelt András-kereszt; 18. Schekan (Magyar) Pál városbíró (1414) címere: mesterjegy, fordított „N” alakban megtört szár kezdetén felső szelemen, alsó végén ötágú csillag; 19. Paltram András, külső, belső tanácsos, fertálymester, polgármester, városbíró (1541) címere: hasított kerektalpú pajzsban szarufa, melynek két végét és csúcsát 1–1 rozetta díszíti. A pántos sisak sisakdísze zárt szárnyon a címertérkép; 20. Nesslinger Gáspár, polgár (1521) címere: kerektalpú pajzs pajzsfőjében két balharánt pólya, alatta mesterjegy: a száron felső és első-alsó dúc; 21. Spach György (1467) címere: mesterjegy, fordított kettős szarufán álló szár fordított szarufával.
Mesterjegyek táblázata Tompos Ernőnél
Steyr késes mesterjegyei 1516—1534 között
Steyri késtípusok jegyei magyarországi leletekből

Névváltozatok:
hiteles jegy (Holl ArchÉrt. 1994-95. 163.[1]), kereskedőjegy (Bertényi Új m. 16.), házjegy, ötvösjel (Bertényi Új m. 39.), építőmester jegye (MyskovszKy ArchÉrt. 1888/2. 128.[2]), tulajdonjel

"Villard d'Honnecourt a cambraii híres dom építésze, hazánkban járván az időtájt, méltónak tartotta templomjainkból a máshol nem látott műmintákat berajzolni albumába.8 [8 Az egykorú ó-franczia jegyzet szerint, melyet rajzkönyvébe irt: J'estois un foisen Hongrie. La vi jo pavement d'une glize de si fait manière.]" (Ipolyi Arnold: A magyar iparélet történeti fejlődése. In: Ipolyi Arnold Kisebb munkái. 3. kötet, Budapest, 1887. 73.)
Rövidítések

A mesterjegy egyszerű, leggyakrabban egyenes vonalakból álló jelkép. Könnyen ábrázolható jelek és az írástudatlanok is felismerhetik. Hasonlóak a kőfaragójegyekhez és kalmárok által használt tulajdonjegyekhez, akik az általuk faragott köveket, illetve az áruikat jelölték meg így. Ehhez hasonlók a lábasjószágok égetett tulajdonjegyei is, de a mesterjegyeknél jóval változatosabbak és rendszerbe foglalásuk is nehezebb.

A középkorban a házakat (téglákat), az árucikkeket tulajdonosaik vagy előállítóik gyakran jelölték meg egyszerű jelekkel (házjegyek, mesterjegyek, ötvösjegyek, kovácsjegyek), melyek egyfajta védjegyekké váltak. A 14. századtól a kőműves és kőfaragó jegyek a többi polgárt, elsősorban a kereskedőket, arra ösztönözték, hogy ők is létrehozzák a saját jelképeiket. Ezeket általában házjegyeknek nevezték, mert gyakran a polgári ház homlokzatára helyezték, mely szóösszetételben a ház- a család szinonímája volt. Általában az apáról a mesterséget öröklő fiúra szállt át és főleg a 15. századtól gyakran pajzson ábrázolt címerré lett, és ezzel állandósult, nem változtattak rajta. Ha a többi fiú is ugyanazt a mesterséget folytatta, a jelképén többnyire kisebb változtatásokat hajtott végre. Noha ezen jegyek általában színtelenek vagy a színük nem lényeges, mégis heraldikai jelképeknek számítanak, mert a használatuk állandó jellegű és öröklődő volt.

A jelképek között gyakoriak a négyesfők, kereszttel vagy más mesteralakkal kiegészítve, néha megfordított helyzetben, ami a tulajdonosuk kereskedői foglalkozására utal. A fordított szarufára helyezett szár (kereszt) gyakran építészi foglalkozást jelöl. A kőfaragók és ácsok bizonyos jelcsaládokhoz kapcsolódó mesterjegy- és illesztésijegy-rendszere segítségünkre van az épületek építőmestereinek az azonosításában.

A mesterjegyes címerek nevezéktanának kidolgozására Tompos Ernő tett kísérletet. Ez a német nómenklatúrán alapul, de nem egyszerű fordításról van szó, mert az túl hosszú elnevezésekre vezetett volna.

1. a szár többnyire egyenes és függőleges vonal, a mesterjegy többi részének a hordozója, 2. a szarufa hasonló a heraldikai mesteralakhoz. A vonalak végét általában a vonal irányára merőlegesen vágják le. 3. a fordított szarufa általában függőlegesen levágott végekkel fordul elő, 4. a négyesfő szárral. 5. a kettős szarufa a szarufa megkettőzésével jön létre és függőlegesen végződik. 6. ha a fordított szarufát kettőzik, kettős fordított szarufa lesz belőle. 7. a szelemen a függőleges száron mindkét oldalon túlnyúló vízszintes vonal. A vonalak (pl. a szelemen) helyzetük szerint lehetnek a.) fej- vagy felső- (pl. fejszelemen), b.) emelt-, c.) közép-, d.) süllyesztett és e.) talp- vagy alsó- helyzetűek (pl. alsószelemen). 8. a fok a szár egyik oldalához csatlakozó vízszintes vonal (lehet a.) első, azaz a heraldikai jobb oldalról csatlakozó, illetve b.) hátsó fok; ez érvényes a dúcokra és a támaszokra is). A helyzetük szerint lehetnek ugyanolyanok, mint a szelemennél tárgyaltak. 9. a támasz a szár felé emelkedő ferde vonal. 10. a dúc ezzel ellentétes, azaz a szár érintkezési pontjától kifelé emelkedő ferde vonal. 11. az András-kereszt két egymást metsző ferde vonal. A szelemenek és fokok végein lefelé csüngő vagy felfelé irányuló orrok, a támaszok, dúcok és András-keresztek végzıdéseinél pedig ezek vonalára merőleges toldalékok helyezkedhetnek el. 12. az ágas egy középpontból azonos szög alatt kiinduló három vonal vagy elem. 12/a.) horgony alakú végződés. 13. a daruláb alul mindkét oldalról (első és hátsó) támasszal ellátott szár. 14. a tulipán alakú végződés vonalai általában egyenesen végződnek, de van kiszélesedő, ékszerűen bevágott és ívesen bevágott végződés is. A középkor vége felé az írni-olvasni tudás terjedésével megjelennek a betűk vagy a tulajdonos monogramja vált címerképpé.

Az aranyművesek a műhelyből kikerült összes terméket céhjeggyel, azaz fémjelzéssel látták el. A céhek így nemcsak termékeik és szolgáltatásaik minőségét védték, hanem a saját jó hírnevüket is. A 16. századig a termékeken csak a próbabélyegzés jelenik meg, ami azt jelöli, honnan származik a termék - a város címerével (a város egyszerűsített címere volt). A 16. századtól megjelennek az ún. mesterjegyek (legegyszerűbb esetben ezek a mester nevének kezdőbetűi voltak). A városi tanács évente két mestert jelölt ki (céhellenőröket-próbemajstereket), akik négyhetente ellenőrizték a felhasznált nyersanyag minőségét, az előírt tisztaság betartását (13, 14 a 15 latos tisztaság), továbbá felügyelték az aranyműves műhelyek munkáját és minden ellenőrzött-hibátlan darabot elláttak a próbabélyegzővel (Nemeskürthyová 1991, 22). Azokat a darabokat, amelyek nem feleltek meg a kívánt minőségnek vagy előírásoknak, megsemmisítették és a mestert megbüntették. Címerhatározó/Ötvöscéhek címere

A mesterjegy az előállított áruk minőségének az ellenőrzése érdekében jött létre, egyben a városi kézművesség védelmét is jelentette a jelentette. hamisítók és a silány termékeket előállítók ellen. Idővel aztán magát a mesterjegyet is hamisítani kezdték, ami ellen a céhek és az uralkodók szabályzatokkal és büntető jellegű szankciókkal igyekeztek védekezni.

Az egyéni mesterjegy megszerzése a mester által kért engedélyhez volt kötve. Ausztriában ezt a tartományi fejedelem adta ki a „Zeichenbrief" útján, amit a mester a haláláig változtatás nélkül ütött rá minden készítményére. Mesterjegyhez lehetett jutni öröklés vagy vásárlás útján is, melynek további használata egy fejlett (céh)szervezet esetében engedélyhez volt kötve. A leggyakoribb panasz az volt, hogy valaki egy másik mester jegyéhez nagyon hasonlót, vagy azonosat használt (akár jóhiszeműen is egy közeli más városban). Ez akkor jelentett gondot, ha a másik áru rosszabb minőségű volt, ami hitelrontó hatású volt nemcsak a másik mester, de az egész céh piackörzetében is. Ilyenkor általában egyezségre került sor, hogy a mesterjegyet melyikük használhatja. Az 1531. évi nürnbergi szabályzat elrendelte, hogy a késesjegyeket (más iparágakhoz hasonlóan) ólomtáblába ütve őrizzék az esküdtek. Ha valaki új jegyet akar használatba venni, azt ennek alapján ellenőrizzék. Ha ezzel azonos, vagy nagyon hasonlót találnak, az esküdtek dolga jól felismerhetően eltérő jegyet készíteni. A mester és örökösei halála után a jegy tartalékban tovább őrizendő, hogy szükség esetén egy fiatal mester megkaphassa. Steyr jegyeit is ólomtáblán őrizték, majd 1516-tól a Schultbuchban is (mely 1666-ig tartalmazza a neveket és a jegyek rajzát).

Az egyes jegyeknek az alakjuk szerinti nevük is volt (alma, üllő, sas, számszeríj, nyíl, A-B-C-D betű, félhold, szív, kereszt, lóhere stb.). Az engedélyező levélben valószínűleg az elnevezés is szerepelt (hasonlóan a címeres levelek címerleírásaihoz). A jegyek alakja azonban nem mindig követte ezen sematikus formákat, az idő múltával pedig már nem lehetett annyiféle egyszerű alakú új jegyet kitalálni. Ezt a problémát különféle módon igyekeztek kiküszöbölni. A nürnbergi késes jegyek korabeli jegyzéke szerint ugyanaz a jegy-alak két eltérő kivitelben szerepelhetett: az egyiken a jegy saját körvonalával, magában („ungesenkt"), a másik esetben az egész jegy egy süllyesztett mezőben van, melyből a jegy alakja kissé kiemelkedik. (1549: „ain gesenkte Aichel" - süllyesztett makk; Nürnbergben, „...die Aichel ungesenkt" azaz a makk önmagában a szomszédos Schwabach mesterénél.) Ilyen besüllyesztett mezőben elhelyezett késesjegy előfordul Dél-Franciaországban a 14. században, Svájcban a késő középkorban, Morvaországban a 15. század első felében, de Pozsonyban és több hazai lelőhelyen is. Gyakoriságuk sokkal kisebb, mint az egyszerű jegyeké. Szokás volt a régebbi, már nem használt jegyeket is újra kiadni. Ez a szokás viszont a kutatók számára megnehezíti az egyes árucikkek keltezést, esetleg még a névvel azonosított mesterjegy esetében is. A nürnbergi jegyzékben tömegével szereplő egyszerű jel-alakok már a 15. században is néhányszor újraengedélyezésre kerültek. A harmadik megoldás az volt, az új jegyek bevezetésére, hogy két különböző jegyet egyesítettek egy új jellé. (Talán innen származnak a polgári címerek bonyolult alakú mesterjegy alakú címerképei is, melyek értelmét nem ismerjük.) Az 1549. évi nürnbergi jegyzékben (amely a város és három további környékbeli helység késeseinek jegyeit, és ezek egymás közti elosztását rögzítette) ilyen jegy a kalapács félhold felett, szög és szív, két szív, szív egy kereszttel, patkó kereszttel stb. A steyri késesek mesterjegyei már nagyon bonyolultak voltak. A jegyről már első látásra felismerhető, hogy az adott kés ebben a városban készült. Az 1516-tól kezdve ismert mesterjegyeik fennmaradt jegyzéke a jegyek elnevezéseit is megadja (pl. 7-8. szám „Ein Holzschuh" - facipő; 2. sz. „Die Monstranz auf der Krone" - szentségtartó a koronán, „Der Ochsenkopf auf der Krone" - ökörfej a koronán, „Der Kolb mit einer krummen Feder" - buzogány görbe tollal, „Das weisse Kleeblatt mit einem Mohrenkopf" - fehér lóhere egy mórfejjel stb.). Az egyes jegyek idővel olyannyira túlstilizáltak lettek, hogy a jegyzék nélkül már nem ismernénk fel az egyes alakok értelmét. A bonyolult rajz ellenére azonban vannak olyan egyezések, közös szerkesztési elvek, amelyek a mesterjegyek zöménél majd 150 éven át megmaradtak. Ilyen egyezés, hogy a négy régi jegy kivételével mindegyik rajz alsó részét stilizált korona képezi W alakban. (A korona a német császárság késeseinek közös jelvénye volt, fölötte kard, tőr és kés utalt a mesterségre.) A tulajdonképpeni egyéni jegy rajza ebből az alsó jelrészből nő ki a, amely sok esetben hasonlít egymáshoz, csak néhány kis vonal különbözteti meg őket. A mesterjegyek nagy részénél alattuk külön az osztrák pólyás címert is elhelyezték, mint hitelesítő jelt.

Steyrben a jó minőségű késpengék tömeggyártása olyan magas szintre jutott, hogy egyes távolabbi piackörzetek számára is készítettek különböző és ott keresett késformákat: 1439: „Basier", 1470: „Grazern", „Steyrer"; ismert a „böhmische, Ungarische" elnevezés is, de nem világos, hogy ezek milyen kések voltak. A 16. sz. végén már a „Türkische" elnevezés is mutatja, hogy a hódoltsági területek számára külön típus készült. 1587-ből 17 féle késforma maradt fenn, ez viszont már jelentősen eltérhetett a régi típusoktól.

http://adatbank.transindex.ro/inchtm.php?akod=3877

Irodalom[szerkesztés]

Tompos Ernő: Soproniak középkori pecsétei. Soproni szemle, XXVI. (1973) 289-306. l. [3]

Lásd még[szerkesztés]

négyesfő, családjegy, házjegy, kereskedőjegyek, hitelesítő jel, polgári heraldika, tulajdonjegy, verdejegy