Ugrás a tartalomhoz

Heraldikai lexikon/Hitelesítő jel

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Névváltozatok:

hiteles jegy (Holl ArchÉrt. 1994-95. 163.[1]), hitelesítő jegy, tulajdonosjegy (Holl ArchÉrt. 1992. 43.[2]), kisjegy (uo. 46.), tulajdonosjel (uo. 52.), próbabélyeg vagy városjegy (Vattai Erzsébet ArchÉrt. 1956. 71.[3])

de: Hausmarke

Rövidítések

Fapalack tulajdonos-és hitelesítőjeggyel, Buda, 14. század
Városi hitelesítő bélyegek a budai Dísz térről és az Úri utcai kút palackjairól, mellettük bronzsúly (1 uncia) Buda hitelesítő jegyével, 15. század, Buda, Domonkos kolostor; alattuk középkori várospecsétek és az ezekből sematizált rajz
A körmendi lelet 14-15. századi csészéjének közepe két oldalról, az alján kettős mesterjggyel
Wendelstein késeseinek hitelesítő jegye III. Frigyes császár privilégiumlevelében, 1471. A dokumentum közepén maga a jegy ábrázolása látható.

A hitelesítő jel olyan képi jelzés egy mérőeszköz (pl. korsó, dézsa) vagy tárgy (pl.) nyaklánc felszínén (bevésve, beégetve, rányomva), mely igazolja, hogy az adott tárgy a megfelelő mértékben tölti be szerepét arra, hogy általa egy adott mennyiségű árut mérjenek ki a vásárló részére, vagy azt jelzi, hogy egy tárgy (pl. ékszer) nemesfém összetétele az adott szabályozásnak megfelel és ezáltal a korrekt értéket képviseli, vagy egy adott tulajdonos tárgyainak a tulajdonjogát fejezi ki.

Hasonlók hozzá a különféle kézművesek által használt mesterjegyek, mint pl. az építőmesterek jelei vagy a fazekasok termékeinek alján elhelyezett fenékbélyegek, valamint a tulajdonjegyek, és a családjegyek. (Az írott dokumentumok hitelesítésére szolgáló eszközök a pecsét, a monogram és a közjegyzői jelek.)

Nagy Lajos király a bécsi kereskedők hajói után a nagyságuk szerint szedette a vámot, amikor a hajókat lábbal mérték le. A visszaélések elkerülésére a mértékül szolgáló láb hosszúságát feltüntető (mérő)vasat adatott a bécsieknek, amelybe a király „pajzsjegye" volt belevésve. Lajos elrendelte, hogy ennél rövidebb mértéket a vámosok ne használhassanak.26.

A városok hitelesítő jegyét egyes kézműves készítményeknél (ötvösök, rézművesek, ónöntők, késesek stb.) használhatták a minőség, a felhasznált anyag és kivitelezés előírt módjának betartásának hitelesítésére vagy a rendeletileg elfogadott helyi mérték (űrmérték, hosszmérték, súly) (de: Eichmarke) igazolására. A hazai mértékekről szóló írásos forrásanyagban is találkozunk a városi hiteles mértékek betartásának előírásával és az ehhez járuló a városi jegy alkalmazásával.

A Budai Jogkönyv 15. század eleji artikulusaiban kétszer említik: 134. [a vászonárusokról] „...dy süllen mit kainer vngemerkten ellen nicht messen, sy sey dan gezaichent auf paiden orten mit der stat margk..." (hitelesítés nélküli rőffel - mérőléccel - ne mérjenek, csak a mindkét végén a város jegyével megjelölttel). 149. artikulus (gabonakimérők): „Sy süllen auch kainerlay getrayt messen mit vngemergkten massen, do der stat gemergkt nit an geprenndt ist..." (Semmiféle gabonát ne merjenek ki hitelesítés nélküli mértékkel, amelyen nincs a város jegye ráégetve.) A szepesi jogkönyv a kocsmárosok-borkimérők tevékenységéről szólva elrendeli, hogy akik kisebb mértéket („czu kleyne mosz") használnak, bírságot fizessenek. Sopronban a városi közgyűlés 1523-ban javasolja: a mészárosok súlyát és a bormértéket hitelesítsék („...das fleischgewicht vnd weinmaß verzimenten solle"). 1524-ben már kimonják: bírók hitelesítsenek mindenkinél, aki űrmértékkel, hosszmértékkel és súllyal dolgozik (a hitelesítők a „látó urak: beschawherren" a tanácsból). A városi hatóság hitelesítő jelével ellátott ötvöstárgyak, melyek azt jelezték, hogy az ötvözet a törvényes próbát kiállta, csak lassan terjedtek el. Az udvari ötvösök sokáig ellenálltak ennek a városi szokásnak. Buda városa valószínűleg II. Lajos alatt intézkedett ilyen módon. A győri 1529. évi ötvöscéh szabályzat, mely magyar nyelven az első, ekképpen rendelkezik: "Másodszor. Hogy az ollyan mester, a ki az ezüstmívet két vagy több mesterekkel az czéhmesterhez megpróbálásra vinni és minekutánna megpróbálják és jónak találják, az czéhmesterségnek pöcsétit nyomják reája, ki illyen belő (?) és illyen formájú."* [* Szávay Gyula. Győr monographiája. 1896. 229.] Kassán a hitelesítő jel használata valószínűleg csak II. Lajos király alatt jött divatba, amint egy korabeli limitatióból kitűnik: «Magistri vero ceharum omnes laboratse probare teneantur.5 [5 Kassa városi leltár 1121. sz.]72.

Pozsony város 16. sz.-i jogkönyvében olvasható, hogy az esküdt vásárbíró kötelessége a piaci árusok űr-, hossz- és súlymértékeinek ellenőrzése; ezek a város jegyével (tehát hitelesítésével) ellátva használhatók csak. Részletesen felsorolják azokat az árufajtákat, amelyeket űrmértékkel mérnek (gabonafélék, darák, tej stb.); és jellemző adat, hogy ezeknél a ráégetett városjegyet teszi kötelezővé. Itt tehát nyilvánvaló, hogy fából készült mérőedények (valószínűleg többféle alakban: fapoharak, mericék, dongás sajtárok) szerepeltek hitelesített űrmértékekként (a bor azért nem szerepel a felsorolásban, mert nem piaci áru). - Bécs város számadáskönyve 1556-57-ből hatféle zab- és négyféle gabonamérő újrahitelesítése alkalmából megjegyzi: „...az évszámmal és a kisjeggyel legyen a fenék belsejére égetve..."[4] A borkimérésnél mindenütt szemmel tartották az „igaz mértékek" használatát, ezért a házi borkimérés esetében is szükség volt hitelesített űrmértékekre. A pozsony városi céhszabályok között az 1497. évi bormérési szabályzat a borkimérők (leitgeben) jogait és kötelességeit felsorolva felelőssé teszi ezeket a borkimérésnél használt űrmértékekért: minden kimérőnek legyen igaz városi mértéke, amelyet egy városbíró hitelesít, amelyen a városjegy rá lesz égetve. Legyen bár „angser", pint, félpint (itce) vagy messzely; és mindegyik az ő mértéke szerint legyen hitelesítve. A hamis mérték vagy a hitelesítés nélküli űrmérték használata büntetendő, legyen bár borgazda (a bor tulajdonosa: „Weinher") asszony vagy borkimérő. A budai házaknál a 14. században hitelesített fapalackokat használtak a borkiméréshez. A 15. század közepén a kassai egyesített céh is előírja az esztergályos mester számára „a jó ivókupa és egy palack" készítését.49. A faedények bélyegzésére szolgáló pecsétlővasról két írásos adatot ismerünk. 1378-ban Selmecbánya városi számadáskönyvében szerepel egy ilyen eszköz, melyet bizonyára edényekre-hordókra készítették: „...Item qui praeparavit ferrum ad signandum vasa 4 gross." Teleki Mihály uzdiszentpéteri udvarházának leltára szerint 1679-ben a belső gabonásházban volt: „...Öreg bélyeg T. M. nevére való nro 1... Edényre való bélyegvas ugyanolyan betűkre nro 3." Ekkor tehát már monogramos bélyegzőt használtak a faedényeken tulajdonosjelként.)52. 1414. július 21-én történik ítélethozatal amiatt, hogy Vöröskőn az ottani adószedő, Wereskw-i Wolfurt (dictus) Ulrik a szőlők utáni hegyvámot egy nagyobb méretű csöbörrel hajtotta be, aminek jogosságát nem tudta igazolni, a felperesek viszont bemutatták de Sancto Georgio idősebb Tamás, testvére: Péter, a Bozyn-i György és Miklós comesek királyi biztosoknak királyi parancsra 1397. nov. 15-én kiadott német nyelvű oklevelét. Ezért elrendelték, hogy a csöbrüt vigyék el Modor birtokra és ott az esztergom-zöldmezei Szt. György-egyház prépostja, és Wedygh-i László miles, a király külön kiküldött commensalisai előtt a pozsonyi káptalan kiküldöttének jelenlétében lássák el civitas Tyrnauiensis és Wolfurt pecsétjével, a hegyvám behajtása végett egy ilyen lepecsételt csöbröt a polgárok, másikat Wolfurt és utódai tartsanak maguknál, s a hegyvámot eszerint hajtsák be, illetőleg adják meg.[5]

Magyarországon a tárgyak bélyegzésének legkorábbi írott nyoma a szepesi szászok 1370-ből származó jogkönyvében található, mely szerint az ötvöst egy mesterjegy beütésére kötelezték. A körmendi lelet egyik 14-15. századi csészéjének alján két hitelesítő jel található. Az egyik egy majuszkula A-betű, a másik talán oroszlán. Egy tárgyon két ötvösjegy ebben a korban európai viszonylatban is szokatlan. Külföldön az írásos adatok szerint a kettős bélyegzést több helyen már a 14. században előírták, de ezt a rendelkezést nem tartották be. Egy tárgyon ezért rendszerint csak egy hitelesítő jegy található. Általában egyszerűen felismerhető néhány geometriai vonalból álló jelképek. Az alakjuk néha összefüggésben állhat a tulajdonos vagy készítő személyével. Egyesek szimbolikus jelentést is hordozhattak, mint pl. a pentagram, melyet bajelhárító varázsjelnek is tekintettek. Vannak egyszerű, általános jellegű (kereszt, négyzetben kereszt, egyszerű geometrikus formák, csillag, betűk [Würzburg, Magdeburg, Rostock, Buda: h és M]) és összetettebb formájú jegyek is. Lehetnek pl. egy pecsétkép után készített leegyszerűsített jelek, melyek előképeként szolgálhat káptalan, kolostor vagy város pecsétje. A régészeti leletekből több középkori hitelesítő jelet is ismerünk.

A hitelesítő jel a város jegye volt, amely hitelesítésre és a minőség jelzésére szolgált. Egyes jeleket ezért az uralkodók külön kiváltságlevélben erősítettek meg. Bécsben László király 1453-ban a városi késeseknek kizárólagos jogot adott a pólyás osztrák címer „schilt Österreich" használatára, ami a tartományi és nem városi címer alkalmazása volt hitelesítő jegyként, de a kiváltság ezt a városhoz kötötte. Ugyanakkor ennek a címernek a használatát IV. Frigyes már 1441-ben engedélyezte Steyr késes mestereinek a kérésére. (Csak a jó minőségű kések esetében használhatták, a másodosztályúakra nem vonatkozott.) A bécsi konkurencia miatt 1459-ben Albert herceg, majd 1468-ban Frigyes császár újra megerősíti Steyr kiváltságát a címer egyedüli használatára, és másokat eltiltanak ettől. 1449-ben IV. Frigyes úgy próbálta elrendezni az osztrák címer („schilt Neu-Österreich") használatának vitáját Bécs és Steyr között, hogy ezt Steyr az eddig megszokott módon használja, a bécsi késesek viszont „piros festéssel és a középső csíkot fehéren" alkalmazzák, s ehhez tartós festéket használjanak. 1453-ban László király azonban megengedi nekik, hogy a késekre (és kardpengékre) „feketén" üssék be a címert, mögéje minden mester a saját jegyét, másokat viszont ettől eltilt.

A nemzetközi konkurencia miatt a Nürnberg-környéki Wendelstein pengekovácsai ahhoz a cselhez folyamodtak, hogy saját készítményeiket a steyri jellel (a pólyás címerrel) bélyegezték le, hogy versenyben maradhassanak a mindenütt jól ismert osztrák pengékkel. A nürnbergi tanács, melynek a felügyelete alá tartoztak, ezért 1465-ben eltiltotta őket az osztrák jel („österreichische slag") használatától, valószínűleg a császár hozzájuk írt levele miatt. Végül III. Frigyes császár 1471-ben engedélyezi a wendelsteini késeseknek egy új jegy használatát, amelyet mesterjegyükkel párosíthattak. Jellemző módon azonban ez az új jegy is nagyon hasonlít az osztrák pólyás címerhez. Mindössze annyi változtatás történt, hogy a pólyához alul egy félkört kapcsoltak. (Lásd a képet.) Nürnberg pengekovácsai számára a tanács 1475. évi rendelete szerint Nürnberg sasos címere volt a hitelesítő jegy, de valószínűleg csak az előírt minőségű kard- és tőrpengékhez használhatták. A híres Solingen kard- és késpenge kovácsainak 1571. évi privilégiuma kiköti, hogy minden pengén nem csak a mesterjegy, de egy külön mellékjegy („Beizeichen") is legyen, hogy mindenki felismerje, ez egy „solingeni kés". (Vilmos herceg például saját Ravensberger címerének három cölöpét rendelte ehhez.) A régészeti leletek közölt több svájci késő középkori késen is szerepel a mesterjegy alatt egy harántpólyás címer is, ami valószínűleg Elzász (és egyben Strasbourg város) címere.

Lásd még

[szerkesztés]

négyesfő, családjegy, házjegy, kereskedőjegyek, polgári heraldika, tulajdonjegy, verdejegy