Heraldikai lexikon/Apa

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Az apa az utód szülőpárjának biológiai vagy szociális, jogi férfitagja. A sógorsági rokonságban apának nevezik a házasfelek a saját vér szerinti apjukon kívül a házastársuk apát is.

Névváltozatok:
édes apa, pater, tata, Vater (M. nyelvtört. 97.), atya, parens, genitor (M. nyelvtört. 137.), papa (TESz. III. 90.), törzs (TESz. III. 975.)
Rövidítések

Van édesapa, mostohaapa, nevelő apa. Fontos szerepe van a család és a gyermekek anyagi jólétének, testi és szellemi fejlődésük, neveltetésük, oktatásuk biztosításában. Az anyával együtt megfelelő társadalmi mintákat szolgáltat a gyermekek számára. A hagyományos társadalmakban családfőként a legfőbb tekintély forrása volt. A 20. századtól, a nemek egyenjogúságának kiterjesztésével az anya szerepe ebből a szempontból ugyanolyan fontossá vált.

A római patriarchális családban a családfő (pater familiaris) konkrét politikai és jogi hatalommal rendelkezett a család férfi és női tagjai fölött, mely meghatározó volt az utódok vagyoni (öröklés) és társadalmi helyzetére. Az apai hatalom (patria potestas) kezdetben ugyanolyan korlátlan volt, mint a rabszolgák feletti hatalom. A rabszolga kb. ugyanazt a helyet foglalta el a családfő (pater familias) által vezetett háztartásban, mint a gyermekek. Csupán a mos szabályai korlátozták a hatalmát, amelyek megtiltották, hogy a családfő a családi tanács (consilium propinquorum) meghallgatása nélkül „ítélkezzen” a gyermek felett (megölje vagy a háztartásból kiűzze), de családfői büntetésben részesíthete. A censor azonban a mos szabályát megsérto pater familiasszal szemben bizonyos joghátránnyal (censori megrovás, a senatorok jegyzékéből való törlés) élhetett. A családi tanács meghallgatásával a családfő határozhatott a feleség megbüntetéséről vagy eltaszításáról is. Az idők folyamán ezen rendelkezések fokozatosan enyhültek.

Az apai hatalom háromféleképpen keletkezhetett: a) törvényes római házasságból való születéssel, b) örökbefogadással, c) törvényesítéssel. A férfi és női utódok csak akkor váltak önállóvá, ha férjhez mentek és a férjük hatalma alá kerültek, illetve megnősültek és sajárt családot alapítottak. Ilyenkor az apa a felszabadítás (manumissio) által kiengedte utódait a saját családfői hatalma alól. A római jog által ez a szerep egészen a 20. század végéig meghatározó volt. A nőnek mindenben férje és gyermekei apjának társadalmi és jogi helyzetéhez kellett alkalmazkodnia, bár a saját vagyoni helyzetével, hozományával, örökségével és származásával javíthatta a család helyzetét. Fel kellett azonban vennie férje nevét és társadalmi rangját. Ha pl. egy nemes nő nem nemes férfihez ment férjhez, ő és gyermekei sem lettek többé nemesi állásúak. Ha egy hercegnő egy báróhoz ment férjhez, az alacsonyabb bárói rangot viselte tovább stb. Ezen a helyzeten csak a társadalmi mobilitás lehetőségeinek kihasználásával lehetett javítani.

Az apa szerepe a jogban a 20. század végéig meghatározó volt. Így például a caládon belüli erőszak kérdésének jogi rendezése is emiatt húzódott el a legtöbb országban. A hagyományos társadalmakban az apa származása meghatzározó volt a család és az utódok társadalmi rangjára, vagyoni helyzetére stb. nézve. Érdeke elsősorban a legitim utódok, saját génállományának továbbadása volt. A híres római mondás szerint Mater semper certa; pater est quem nuptiae demonstrant (Az anya mindig biztos; az apa a házasság által nyilvánul meg). A modern DNS vizsgálatokkal azonban ma már az esetleges kétségek is tisztázhatók.

A nemesi családokban az apa származása alapvető fontosságú volt. Egyes tisztségek elnyeréséhez (kamarás, máltai lovag stb.) apai és anyai ágon egyaránt meghatározzott számú nemesi őst kellett kimutatni. A származás számos jogi és társadalmi következménnyel járt, ezért a nemesi családokban részletes genealógiákat, családfákat vezettek.

Lásd még[szerkesztés]

Anya, Szülők