Címerhatározó/Szalók nemzetség címere
Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként a Szalók nemzetség család címerével foglalkozik.
A nemzetségből származott a nemesszalóki Szalóky, Himfy, Balay, Gebártfalvy másképp Gebártfalvaszalóky, Antfalvaszalóky, Kutasy, Lengyeli, Hosszútóthy, Eszényi, Bekcsényi, Almásy [az erdélyi ágból], Baládffy, Czikmántory, Darlaczy, Somogyomi, Szentmártoni, tiszaszalóki Szalóky, Csécsy, egerszalóki Szalóky, Kocsy, Kelecsényi, család és talán a Kenderessy és kenderesi Kántor család.
A Szalók nemzetség címerállata valószínűleg a hattyú volt.
Karácsonyi:
SZALÓK.
(Zlouk, Zolouku, Zolouk, Zolouok, Zalouk, Zolok, Zolohc, Zolove, Soloch.)
Egyike legelterjedtebb és legrégibb nemzetségeinknek, s így még ma is három falu õrzi emlékét: Nemes-, Eger- és Tisza-Szalók. Sõt már a Névtelen jegyzõ is megénekli Szalók atyját, Usubut, s azt állítja róla, hogy ennek adta Árpád Veszprém várát, tartozékaival együtt.* Ezt úgy kell érteni, hogy Usubu a XII-ik században veszprémmegyei ispán vala. Veszprém-, Zala-, Somogy-, Heves- és Küküllõmegyékben volt fõként elterjedve, az ország egyik határától a másikig. Legrégibb ismert tagja Bolya vagy Baja. (Lásd az egyes tagok közt.) Nemes-Szalóki, Kaba-, Balád-, Eger-Szalóki, Beregmegyei és Kendy ágakra s töredékekre oszlik."
A Szalók nemzetség három fõágra, ezek több alágra oszlott, melyekből több család is eredt:
I. Bala-Szalóki fõág:
A. Bala-Szalóki ág.
Családai: 1. Balay család (a mai Várpalotától északra levő Bala falut bírta), 2. Szalóky család (a Bala melletti Szalókot bírta), 3. Gebártfalvy másképp Gebártfalvaszalóky család (a mai Nemesszalók részét képző Gebártfalván volt birtokos, a XV. század közepétől csak Szalóky néven szerepelnek.), 4. Antfalvaszalóky család (Szintén a mai Nemesszalók déli részén levő részt, ma Antfalvi major bírták).
B. Kutasi ág.
Családai: 1. Kutasy család (A Somogy megyei Kutason birtokos), 2. Lengyeli család (a Tolna megyei Lengyelről), 3. nemesszalóki Szalóky család, (Nemesszalókot bírta Veszprém megyében), 4. Hosszútóthy család (1608-ban báróságot kapott, a zalai Hosztótot bírta többek közt), 5. Eszényi család (a Fejér megyei Eszényről).
II. Balád fõág:
A. Balád ág:
Családja: Bekcsényi család (a zalai, Muramenti Bekcsényt bírta).
B. Erdélyi ág:
Zalában és Küküllõ megyében birtokosok.
Családjai: 1. Bekcsényi család, 2. Almásy család , 3. Baládffy család, 4. Czikmántory család, 5. Darlaczy család, 6. Somogyomi család.
C. Kaba ág:
Veszprém, Zala, majd Heves megyében birtokos.
Családjai: 1. Balay család, 2. Szentmártoni család, 3. tiszaszalóki (ma Abádszalók) Szalóky család (a XV. század elejétől belolvadt az egerszalóki Szalókyak közé és csak Szalókynak neveztetett), 4. Csécsy család.
III. Egerszalóki főág:
A. Egerszalóki ág:
Családjai: 1. egerszalóki Szalóky család, 2. Kocsy család (talán innen származik a Kenderessy és a kenderesi Kántor család is).
B. Bereg megyei ág:
Családja: Kelecsényi család. [1]
Szalók-nemzetség õséül az Anonymusnál említett Öcsöböt tekintik, kinek fia Szalók volt. Elsõ okleveles nyomát a nemzetségnek 1183-ban találjuk. A család õsi fészkét 1307-ben a Veszprém megyei "villa Zolouk"-ként említtetik az oklevelekben.
A falu története a kezdeti idõkben szorosan és párhuzamosan haladt a Szalók nemzetség történetével. A Szalók nemzetség egyike a honfoglaló genusaink egyikének. Anonymus korabeli krónikája szerint e nyugati területeket Öcsöb a Zolouk (Szalók) atyja és Eõcse csapata hódította meg. A két vezér Veszprém megyében és Zala megyében kapott birtokokat.
Az Árpádkortól a községet Szalókföldének nevezték. A nemzetség aztán messze szétágazott (másik ága a Tisza mellett és Heves megyében talált otthonra), de a örzsbirtokot Szalókfölde képezte.
A tatárjárást megelõzõ idõkbõl egy Szalók nemzetségbõl való férfit említenek az oklevelek. - Henrik comest 1214-ben egy birtokbaiktatási ceremónia mestereként említik, és annyit árulnak el róla a késõbbi oklevelek, hogy a Szalók nemzetséghez tartozik, a nemzetség törzsbirtoka, mely nevét a genus õsapától vette, a veszprém megyei Szalókfölde, az õ birtokát képezte, innen feltételezhetõ, hogy Henrik comes képviselte a XIII. század elején a Szalók nemzetség legidõsebb tagját.
Henriknek két fiát ismerjük, comes Onthot és comes Heimet, akik az atyjuktól öröklött Szalókföldét osztatlanul bírták. Onthnak egy fia volt, a kit hasonlóképp Onthnak hívtak, Heimnek háromfia volt, ifjabb Heim, Péter és Pál. Ezek az öröklött birtokon 1271-ben a veszprémi káptalan elõtt osztoztak meg. Szalókfölde déli része a hozzá tartozó kúriával és a Hajagoson levõ malommal Onthnak, az északi rész pedig a három Heim fiúnak jutott. Hasonlóan osztották fel Várad nevû erdõjüket is, mely nem függött össze a birtokkal. Legközelebb akkor említik az oklevelek õket, mikor az örökségük felosztása miatt újra megjelentek a veszprémi káptalan elõtt. E szerint Heimé lett Szalókfölde azon része , melyen Szent Mártonról nevezett egyháza állott, továbbá Szup erdõt, a Pongrácz puszta kisebbik felét, Tikolfölde és Várad felét és egy fordulónyi földet némi erdõvel Kutason. Péternek jutott Ujlak föld a Hajagos mellett, Pongrácz nagyobbik fele, és az egész Témapuszta. Pálnak Szalók másik része és az egész Bihar puszta. A helységnevek mai beazonosítása ma már nehéz.
Õsi iratok rögzítették a falu korai történetét is. - Szalókfölde hatalmas terület volt, melyen öt falu állt. A község azonban még 1271-ben sem volt rajta. Központját a templom képezte, és e körül kezdett tömörülni a lakosság. A telepnek vásárja is volt, patakján malom, négy földesúr lakóhelye volt, kik közül az egyiknek kúriája, kõháza volt. Már számos szolga és jobbágy lakott a területen, de a valódi község kialakulása a következõ nemzedék alatt következett be, amikor a birtok tizennégy földesúrra szállt - (ifj. Heimnek három fia volt, Péternek négy, Pálnak öt gyermeke, Onthnak kettõ.) -, kik családjaikkal, szolgáikkal elegen voltak ahhoz, hogy községet alkossanak. 1307-ben a már említett villa Zolouk-ról beszélnek az oklevelek.
A XIV. században az örökösök által alapított családok mindjobban eltávolodtak egymástól. Osztatlan közös törzsbirtokaik már nem voltak, csak vásárjogot és vámszedési jogot bírt együttesen több család. Az érintkezés közöttük egyre ritkábbá vált, eltérõ családneveket vettek fel, a nemzetségi jelzõt (de genere Szalók) elhagyták, és a harmadik nemzedék már nem tudta, hogy kik a vérrokonaik Egy érdekes adat: - utoljára 1337-ben gyûltek össze a Szalók nemzetségbeliek (de genere Szalók) a veszprémi káptalan elõtt, hogy birtokaikat egymástól elkülönítsék. Hogy birtokaikat ne darabolják fel, és lehetõleg egységes területet képviseljenek, azokat a kisebb területeket, melyeket egyik család a másik pusztájában bírt, kölcsönösen odaajándékozták egymásnak.
Maga Szalók község már apró részekre volt osztva, határa zsugorodott, az egykori Szalókföldén már több alakulóban levõ falu állott, és számos külön puszta, valamennyi más más Szalók család tulajdona.
Szalók földbirtokosai közé tartoztak a XIV.sz.-tól- XVI.sz.-ig a Hosszútótiak, mint azt veszprémi adólajstromok bizonyítják, de arra nézve nincs elegendõ adat, hogy ezt a XV.századi elõkelõ családot milyen kapcsolat fûzte a Szalók nemzetséghez.
Szalók község a XVI. századtól két részbõl állt. Nemes és Polgár, (késõbb Pór) –Szalókból., sõt még a régi Nemes Szalók is két részre oszlott, Felsõ- és Alsó-Szalókra.
Szalók határa évrõl-évre kisebb lett. A szomszédok nagyrészt hatalmas, gazdag urak voltak Szécsiek, Hosszutótiak (talán maguk is a Szalók nemzetség hajtásai?) Mezõlaki Zámbók, Debrentei Himfiek, Kinizsi Pál, stb., a kik pénzzel, meg néha erõszakkal is egyre kisebbítik Szalókföldét. Fogyott a föld; ami pedig megmaradt, azt minden ivadék apróbb darabokra osztotta fel. A szûk körben, a melyben a család élt, országos érdemeket nehéz volt szerezni, királyi adományok tehát nem gyarapíthatták a vagyont. Az egykor tehetõs urak ivadékai a XV. század végén már nagyrészt csak egy-telkes nemesek voltak.
Ezekbõl s a majdnem kizárólag általuk lakott helységbõl alakult ki aztán a XVI. században a magyar föld egyik különlegessége: a nemes helység, a locus nobilitaris.
Ez az átalakulás azonban biztosította a család fennmaradását hosszú idõkre. A gyarapodás, az elõmenetel szinte lehetetlenné volt téve; de az az erõ, a melyet az összetartás adott, megmentette a családot azoktól a veszedelmektõl, melyeknek az egyedülálló, ha jóval gazdagabb volt is, okvetlenül ki volt téve.[2]
- Irodalom:
A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Lásd még: