Címerhatározó/Suky címer
|
|
|
|
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként a Suky (olv. Zsuky) család címerével foglalkozik.
PETRICHEVICH HORVÁTH:
Családi levéltárunkban őrizzük Zsigmond király 1418. március 29-én Konstanzban kelt címereslevelét, amellyel Suky Jánosnak, az Illés fiának, és Suky Lászlónak, a Mihály fiának, valamint utódaiknak címert adományoz. Ez a Suky János a király benső híve és udvarnoka, akinek vitézségét és hűségét a király több ízben jutalmazta birtokadománnyal, pallosjoggal, vásártartási jog stb. adományozásával. A címereslevélben a király kiemeli, hogy Suky János a királyt többrendbeli hadjáratában kísérte, felemlíti Bajazid török szultán elleni nikápolyi hadjáratát és a boszniai háborút. Suky János a király kíséretében volt 1418-ban, amikor a király a Husz János ügyében is összehívott konstanzi zsinat berekesztésén megjelent, s ekkor kelt a Sukyak címereslevele több más magyar, már eddig is ismert címereslevéllel. A Suky-család címereslevelét heraldikai irodalmunk nem ismerte.* [* Csupán Áldásy Antal (Címereslevelek, II. k. 284 l.) emlékezett meg róla röviden a M. Nemz. Múzeum levéltárának általam ajándékozott fényképes másolata alapján.] A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaságban történt bemutatása után most teszem azt először közzé.
A címer festője ugyanaz a kéz, amely ugyanezen a napon a Nagymihályi-nemzetség, a Csese-család (Wesselényi?) és 1418. febr. 7-én ugyancsak Konstanzban a Lászlókarcsai Török-család címerét is megfestette.* [* Fejérpataky László: Magyar Czímeresemlékek I. füzet, 49–54. és II. füz. 23–24. l.] Rajz, kivitel, színek, szegély, ormanentika teljesen azonos, aminthogy ezen címereslevelek stílusa is szószerint megegyezik. Ma már olyan ritkán kerül elő a XV. század elejéről új címereslevél, még hozzá ilyen teljes épségben megőrizve, hogy annak közreadásával kötelességet vélek teljesíteni. A címereslevél szövege a következő:
- Sigismundus dei gratia Romanorum rex semper augustus ac Hungarie, Dalmatie, Croatie etc. rex, omnibus Christi fidelibus tam presentibus quam futuris, presentium notitiam habituris, salutem in eo, qui dat regibus regnare et victoriose triumphare. A claro lumine throni regii, velud e sole radii, nobilitates legitimo iure procedunt, et omnium nobilitatum insignia a regia dignitate sic dependent, ut non sit dare alicuius generositatis insigne, quod a gremio non proveniat regie claritatis. Sane ad universorum, tam presentium quam futurorum notitiam harum serie volumus pervenire, quod fidelis noster sincere dilectus Johannes filius Elye de Swk coram nostra celsitudine personaliter constitutus, propositis et recensitis suis fidelibus servitiis et fidelium obsequiorum gratuitis meritis sincerisque complacentiis utique acceptis et laudandis, quibus ipse nobis et sacro nostro regio diademati a longinquis temporibus in nostris agendis prosperis et adversis, persone et rebus suis non parcendo, indefesse studuit complacere reddiditque se gratum et acceptum, arma seu nobilitatis insignia, in presentium litterarum nostrarum capite depicta, maiestati nostre exhibendo, eadem a nostra celsitudine sibi et per eum Ladislao filio Michaelis de predicta Swk, patrueli et condivisionali fratri suo ipsorumque consarguineis heredibus et posteritatibus universis ex liberalitate nostra regia dari et conferri humiliter et devote supplicavit. Unde nos prefati Johannis filii Elye gratis affectibus intuentes obsequiorum merita, quibus ipse olim in Turkya, dum ibidem durum nimis cum quondam Bayzath, domino Turcarum propria nostra in persona commiseramus bellum, sub castro maiori Nikapoli, necnon in regno nostro Bozne, non parcendo rebus suis et persone, sed variis periculis imminentibus se ipsum exponendo, celsitudini nostre intentissimis animi desideriis studuit se ipsum gratum reddere et acceptum, animo deliberato et ex certa nostra scientia eidem Johanni filio Elye et per eum memorato Ladislao filio Michaelis ipsorumque consanguineis heredibus et posteritatibus universis, ad prefati Johannis supplicationis instantiam, prescripta arma seu nobilitatis insignia, hic depicta ac pictoris magisterio distinete descripta, virtute presentium conferimus, ymmo de habundantiori plenitudine specialis nostre gratie ad maiorem eiusdem Johannis et Ladislai ipsorumque heredum et posteritatum supradictarum nobilitatis gloriam proprio motu concedimus, damus et elargimur; ut iidem Johannes et Ladislaus, eorumque heredes et posteritas universa, nata et nascitura, hec arma seu nobilitatis insignia, prout presentibus litteris circa principium appropriatis coloribus diversis inserta pictura denotat et declarat, a modo in antea in preliis, hastiludiis, torneamentis et in omni exercitio militari gestare valeant pariter et deférre. Gaudeant igitur favore regio ac de tanto munere singularis gratie antefati Johannes et Ladislaus eorumque 70posteritas merito exultet, tantoque fideliori studio ad honorem regium eorundem m antea solidetur intentio, quanto ampliori favore preventos se conspiciunt munere gratiarum. Presentes autem ad premissorum memoriam perpetuam sigilli nostri secreti, quo ut rex Hungarie utimur, appensione pro prefatis Johanni et Ladislao ipsorumque heredibus, iussimus communiri perpetuo et in evum valituras. Datum Constantie, feria tertia proxima post festum Pasche domini, anno eiusdem millesimo quadringentesimo decimo octavo, regnorum nostrorum anno Hungarie etc. tricesimo secundo, Romanorum vero octavo.
A Suky-család fiúágon kihalt, de leányágon a Petrichevich-Horváth-család erdélyi ágában él tovább. Suky Lászlónak 1792. márc. 11-én bekövetkezett halála után, tekintve, hogy családjának utolsó férfisarja volt s fivére annak a Suky Teréziának, aki Petrichevich-Horvát Ferencnek felesége volt, a család birtoka és levéltára a Petrichevich-Horváth-családhoz került. A levéltár gazdag anyaga még csaknem feltáratlan, bár a mohácsi vész előtti időből 187 darab, jórészt köztörténelmileg is jelentős okiratot őrizünk abban. Kik voltak ezek a Sukyak? Erre nézve ma még határozott feleletet adni nem tudunk, mert okirati anyagunk arra a területre, amely Erdély északnyugati részén a Meszestől a Mezőségig terül el, az Árpádok korából alig van. Olyan pedig, amely az e területen letelepedett nemzetségekre vonatkozik, csak a XIV. század első évtizedeiből maradt fenn. Azon a területen, amely Kolozsvártól keletre a Szamostól a Marosig terjed, mintegy 200 négyzetkm. kiterjedésben az első szállás jogán az Ogmánd-nemzetség telepedett le. E terület középpontja a Sukyak fészke: Sármás és Szovát.
Az Ogmánd-nemzetséget általában Tétel (Tuhutum) egyik alvezérétől származtatják. Hogy mi ebben a történelmi igazság és mi monda? ma már el nem dönthető; de igen nyomós okok szólnak a mellett, hogy itt is be fog igazolódni Anonymus hitelessége. Már Pauler figyelmeztet arra, hogy családtörténeti és birtokszállási kérdésekben a krónikák hitelessége megállapítható, mert ezek a tények köztudatot képeztek a krónikák irása idején. Valószinűnek látszik, hogy Erdély északnyugati részét a Meszestől a Mezőségig nem az első honfoglaláskor, hanem valamivel későbben szállották meg, de hogy ebben Apafarkas fiának, Ogmándnak szerepe volt, az bizonyos, mert csak két nemzetség telepszik le ezen a területen: az egyik a törzsvezér nemzetsége, a Gyula-Zsombor, a másik az alvezér Apafarkas nemzetsége, az Ogmánd-nemzetség. Tétel nemzetsége a felső Szamos mentét, az Ogmánd-nemzetség pedig a későbbi Kolozs és Doboka megyét foglalja el. Más ősi nemzetség ezen a vidéken nincs, csak ez a kettő. Bennünket ezek közül az Ogmánd-nemzetség érdekel, mert a Sukyak birtokai e nemzetség birtokainak kellős közepén terültek el s még a XIV. században is jó 100 ezer holdat tesznek ki. Birtokadományról nem tudunk, sem pedig birtokszerzésről, s végül is itt van a tény, hogy a Sukyak az Ogmánd-nemzetség címerét, a farkasfejet használják. Használják pedig nem a Zsigmond által adományozott bővített alakban, ahol a farkas szájában bárányt tart, hanem az eredeti, fogait mutogató, csillagokkal körülvett farkasfej formájában, amint ez a Suky-kelyhen az esztergomi kincstárban és a mezőszováti ősi kegyúri templom oszlopfején és szobortalapzatán kőből kifaragva látható.
Az Ogmánd-nemzetségről keveset tudunk. A Karácsonyi által közölt kis leszármazás-töredék a Kecsetyek néhány tagját sorolja fel, akik azonban már a XIV. század elején az eredeti letelepülési helyen kivül is birnak. Az 1305-ben felosztott birtok a Mezőségen, a mai Uzdiszentpéter és Mezőrücs között terül el Kolozs megyében, de ki tudjuk egésziteni birtokaikat egy 1326. jún. 8-i oklevélben foglalt határjárás adataival, amely szerint Suk mellett volt egy Buzusteleke nevű földje Purkulin fia Domokos és Lőrinc fia Péter Ogmánd-nemzetségbeli nemeseknek, akik Karácsonyinál is előfordulnak. Ezek mesgyés-szomszédok 71a Sukyakkal Suk mellett is, de a Mezőségen is, mivel Uzdiszentpéter, Mezőrücs, valamint az elpusztult Komlós stb. szomszédosak a két Sármással, ahol már 1311-ben a Sukyak régi jogon birtokosok. Az 1326. évi határjáró levél is a Sukybirtokról 12 nemes esküje alapján megállapitja, hogy azok öröklött földek («hereditariam terram pertinere iustificasset»), tehát ősi és nem az Árpádok kihalása utáni zavaros időkben szerzett jószágok, mégpedig – mint az okirat mondja – az Ogmánd-nemzetségbeliek földjétől megosztott és elválasztott földek ezek. Igaz az is, hogy őket az oklevél nem nevezi Ogmánd-nemzetségbelieknek, hanem már családi néven «Nobiles de Suk»nak, mig Purkulin fiát nemzetsége után jelöli meg, de valószínűleg csak azért, mert még nincs külön neve. Ez ugyan csak valószínűsítés, de ehhez hozzájárul több más tény is. Ezek a tények feljogositanak arra a következtetésre, hogy bár az első okirati emlékek az Ogmánd-nemzetségről csak a XIV. sz. elejéről valók, s bár a szintén Ogmánd-nemzetségbeli Kecsetyek címere csak 1548-ból ismeretes, de mivel azok a családok, amelyek szintén Ogmánd-nemzetségbeliek (Járay, Szalaházy), állítólag szintén farkast vagy farkashorgot használtak címerül, igen valószínű, hogy a Suky-család is az Ogmánd-nemzetségből ered, annál is inkább, mert ennek eredeti szállásbirtokai zömét, okirati bizonyság szerint, a XIII. sz. végétől első foglalás jogán bírta s az Ogmánd-nemzetség beszélő címerét, a farkasfejet valóban használta is. Az első foglalás jogát megállapította azon per ítélete, amelyet a Petrichevich-Horváth-család indított a kincstár ellen Suky László birtokaiért s amely pert 1797-ben a család meg is nyert.* [* Az Erdélyi Nagyfejedelemség kir. táblájának 1797. jún. 17-én kelt ítéletében kimondják, hogy a Suky-birtokokat a család vérrel és fegyverrel szerzette, s azokat 1351. előtt is bírta, királyi adománylevelek nem voltak, így tehát az első foglalás jogán szerzett birtoknak tekintendő s azért a fiúág kihaltával nem háramlott a fiskusra, hanem a leányágat is megillette.] Ez nem zárja ki, hogy más családok is származhatnak az Ogmánd-nemzetségből, s hogy ezek a családok is használták a farkascímert, bár a már említett Kecsety Márton veszprémi püspök 1548. évi címerén kívül ilyet nem ismerünk. Sajnos, Szalaházy Tamás pecsétje, melyet 1528-ban mint egri püspök használ, nem családi, hanem hivatali pecsét.* [* Csoma József, Magyar nemzetségi címerek. 133. o.] Mindenesetre, ha a Kecsetyek címerében a farkas, a Járayakéban pedig a farkashorog azt látszanak mutatni, hogy ezek beszélőcímerek Apafarkas ősükről, úgy joggal feltehetjük ezt a Suky-címerről is, amelyben kifejezettebben és hangsúlyozottabban jelenik meg a farkas mint címeralak. Ha még ehhez hozzávesszük, hogy Szovát, ahol a Sukyak kegyúri temploma és régi temetkezőhelye épült, már a XIV. században forgalmas hely, amelyre a család heti- és szent Mihály-napi országos vásár tartására nyert kiváltságot, s hogy hazai ötvösművészetünk remekén, az ú. n. Suky-kelyhen, (mely eredetileg ennek katholikus egyháza számára készült, honnan a reformáció idejében került el Gyulafehérvárra s onnan az esztergomi prímási kincstárba) és az ősi temetkezőhely templomában a Sárkány-rend alapítási idejéből, tehát a XIV. sz. végéről maradtak fenn kőbevésett Suky, farkasfejes címerek, úgy azt hisszük, nagyon valószínűvé tettük azt, hogy a Sukyak az Ogmánd-nemzetségből származnak s nevüket később birtokukról vették fel, úgy, mint a nemzetség három más ismert kiszakadt családja, a Kecsetyek, a Szalaházyak és a Szentkirályiak.* [* Kelemen Lajos: A szovátai falfestmények. Pásztortűz, 449–452. o.]
Úgy látszik, a tatárdúláskor semmisültek meg azok az okiratok, amelyek a nemzetségnek Árpádházi királyok korabeli szereplésére vonatkoznak. A birtokunkban lévők a XIV. sz. második évtizedéből erednek, de ezek már ekkor a családról, mint nagykiterjedésű birtokos családról szólnak, amelynek tagjai főhivatalokat viselnek.
A Sukyak Kolozs megyében jelentékeny szerepet visznek. Suky Mihály 1324-ben, Suky Miklós 1337–39-ig Kolozs megye főispánja, István 1314-ben szolgabíró. Károly Róbert 1320. febr. 5-én kelt oklevelében írja, hogy Majos fia Majos pártütésekor Suky Albert két fia, Mihály és Miklós embereikkel együtt Dénes fia István vezérsége alatt a király seregében harcoltak s Bereckhidánál megverték a lázadókat, de a Sukyak két szolgája Márton és Barta a harcban elestek. A király kiemeli, hogy a Sukyak inkább a pártütők kezében hagyták birtokaikat és vagyonukat, úgy siettek a király védelmére. Ezért nekik adja Pálostelke 72földjét és Ombuz erdejét. Ennek az okiratnak egy, a XVII. század elejéről kelt magyar fordítása «gyalázatos emlékű, hittől szakadott, csúf»-nak nevezi Majost.
Nagy Lajos 1348. nov. 13-án Budán kelt oklevelében kiemeli, hogy a tatárok erdélyi beütésekor Suky Dávid elesett, Suky Barnabás pedig öt súlyos sebet kapott s hogy 13 Suky harcolt az ország védelmében. Ekkor szerzett érdemeikért Nagy Lajos megerősíti őket atyjának birtokadományaiban. Suky Illés fiai ott vannak Zsigmond királlyal 1396-ban a nikápolyi ütközetben. Suky Darabos János a király udvarnoka lesz; vele megy Konstanzba a zsinatra, címerbővítést és birtokaira pallosjogot nyer. János fia Benedek 1437-ben a pórlázadás leverésében visz szerepet s ő készítteti azt a gyönyörű kelyhet, amelyről már szóltunk, s amelyről Magyarország Történeti Emlékeiben ezt olvassuk: «művészi konceptio, részeinek bámulatos összhangja, a zománcszínek harmonikus egybeolvadása s az öntő és cizellálóművészet mesteri kivitele folytán csúcsíves, sodronyzománcos kelyheink legszebb példánya». Az áttört, liliompártával beszegett kosár felső peremén csúcsíves minusculákkal az adományozó ajánlósorai vannak bevésve: «Calicem istum fecit fieri Benedictus de Suk, nobilis Transsylvanus, per ipsumque huic Ecclesiae condonatus». Benedek fivére Mihály pedig Mátyás király pohárnoka és udvarnoka volt; havonta 10 lóra kapott hópénzt. Mégis belekeveredett a Farnosi Veress Benedek-féle összeesküvésbe, amiért engesztelhetetlen haragjában Mátyás kivégeztette. De Mátyás haragja nem tartott sokáig, különösen amikor a lefejezett Suky Mihály fia Pál nőül vette a király unokatestvérét, Szilágyi Jusztinát (Szilágyi Osvátnak, Szilágyi Erzsébet, Mátyás anyja fivérének leányát). Kivételes királyi kegyelemből 1477. febr. 2-án megengedi a két Suky-fiúnak, Pálnak és Jánosnak, hogy apjuk birtokait a törvény rendes útján kereshessék, majd pedig a család egyik magvaszakadt ágának (Darabos Istvánnak) birtokait a megnótázott Mihály fiának adományozza (1474. dec. 11.).
Birtokaikon a Sukyak szabad ispánok (liber comesek) voltak, ius gladiival bírtak, azaz a teljes bírói és közigazgatási joghatóságot gyakorolták a vármegye teljes kirekesztésével, közvetlenül a kir. Curia alá rendelve. Ezt 1410-ben Zsigmondtól és 1447-ben Hunyadi János kormányzótól kapták.
Suky Benedek, Bethlen Gábor udvari bejárója és portai követe 1614. jún. 20-án évi 100 frt értékű kősóra kap adományt azon érdemeiért, amelyeket mint portai követ élete veszélyeztetésével szerzett. Ekkor viszi Bethlen Gábor levelét a török vezérbasához, amelyben köszönetet mond a bujdosásban való oltalomért és ekkor írja Bethlen Gábor Meggyesről 1614. márc. 17-én kelt nyílt parancsát, hogy «Mi vitézlő hívünket, udvari szolgánkat, Suky Benedeket az hatalmas győzhetetlen császár fő kapucsi passája, az nagyságos Mohamed aga mellé rendeltük, hogy Brassóig mindenütt gazdálkodjék neki.»
Bár nem tartozik szorosan itt előadott tárgyamhoz, mégis úgy vélem, hogy a magyar történetírásnak teszek némi szolgálatot, ha Bethlen Gábor levelét a török vezérbasához és Suky Benedek követjelentését teljes egészében közlöm.
1.
- Tekintetes Nagyságos Fő Vezér Passa, nekem mindenben jóakaró kegyelmes Uram. Isten az Nagyságod jó zerenechiéjét az hatalmas gözhetetlen chyázár zolgálattiában öregbichye.
- Ennek előtte az én nyomorult budosásomban és az Báthori Gábor kegietlensége myat életem oltalmazásáértt édes hazámból kifutásomkor az mynemő nagy kegyelmességét az hatalmas gözhetetlen chyázár és Nagyságod is igaz attiay io akarattyátt én hozzám mutatta, mellyekre Nagyságod engemett és ő hatalmassága is méltóságos levelében emlékeztett, nem oly kichyn dolgoknak tartom azokat, hogy én tellyes életemben azokról való hálaadotosságomat és tartozásom zerént való zolgálathomatt el feleythessem, sőt tellyes életemben az miképpen azokróll Istenemnek előzőr hálaadó imátságommall tartozom, ky magamat is abban az igyemben vezérlett és hordezott és mind az ő hatalmassága zyvétt hozzám illyen nagy kegyelmességének megmutatására és Nagyságodat is minden jó akaratra hozta és indította, annak utánna ő hatalmasságának valamire én elégséges vagiok és lehetek, minden hálaadó engedelmes igaz zolgálattal, azonképpen Nagyságednak tizta ziből való jó akarattal adósnak tartom magamat. Minthogi penig reménségem kyvül azt az orzág rontó feiedelmett az ur Isten nem chyak ez világból ky törlötte előttünk, hanem az ő hatalmassága jó zerenchyéiére az orzágnak is minden fő rendey engemett válaztottanak az fejedelemségre. Mely dolag ő hatalmasságának is hogy kedwe zerént esett, Nagyságodnak is azon képpen 73io akarattiából vagion, annak nagyobb bizoniságára az ő hatalmassága fényes portáiróll fő kapuchy Pajraira Ibraym aga által nekem botott, zázlótt, kaphtant küldött. Azokat én az ő hatalmassága chyazari méltóságához képest illendő böchülettel és nagy alázatosságall fogattam és vöttem. Istenemett kérem azon zyvem zerénth, énnekem ebben az ő hatalmassága jó zerenchyéiéere rám bizatott tiztben adgion erőtt minden haznos és dichyretes io hirrel névvel való zolgálatokra és mind ő hatalmasságának, elsőben annak utánna Nagyságodnak kedüekeresésére. Ezek mellett megh értettem bőségesen mind az ő hatalmassága, mind az Nagyságod leveléből én tőllem való kéwánságit és kegyelmes paranchyolattiátt, mellyekben Nagyságodnak semmi kételkedése és vélekedése ne legyen, tellyes erőm és tehetségem zerént azon vagjok, hogy azokban sem most, sem ennek utánna fogjatkozást ne tegyek, és azt nem zówall, hanem chyelekedettel tapaztalhatóképpen rnegh mutassam ő hatalmasságának, kiről nem sokára fő követemet kézitvén és bochyátván az ő hatalmassága fényes portáiára mindenképpen megh mutogatom bizoniosban mind ő hatalmasságának s mind Nagyságodnak olyképpen, hogy az én hűséges zolgálathomban sem ő hatalmassága, sem Nagyságod nem kételkedhetik. Idewaló állapatokat paranchyollia ő hatalmassáya, azonképpen Nagyságod is irja hogy voltaképpen értésére adgyák. Azért az mely hadakat Bathori Gábor segítségére, félwén attól, hogy az ő hatalmassága ide bochyátott haday ky nem mennének Erdélybőll, azok ellen mégh ez őzzel onnat fellyül megh inditottanak voltt, azokatt most is chyak telelő helyekre zállitván el nem bochyátották, hanem fentartyák. Ide énnekem mindazolta irás és izenet által zépp zoott attanak, én is mind követség iártatással és lewél irásokkal az békességnek megh őrizése felőll zwntelen irtam nekyek. Most az némett chyázárnak Chyeh orzágban orzágos gwlése vag-jon, Ferdinand herczegnek az öchyének Austriában. Ez után Magyar orzágban is mongyák, hogy alá jőne és ott is gwlésnak kellene lenni, mellyekbe ha hadakróll kezdenek végezni, bizoniosan megh irom mingyárást Nagyságodnak, noha most is sokan adgyák azt értésemre, hogy egyéb zándékok nem volna, hanem most hadakat kézitvén, tavazal igen ideyén mikor migh fw sem lenne elegendő és az ő hatalmassága ereje az mikor megh nem indulna, akkor igyekeznének chyak hirtelen kész hadakkal reánk jőni. Most ez bizonyos dolog, hogy az szépp zóvall való irások alatt nagy darab földet az végh várakall eggywtt ugymint hasonfelét az Erdély birodalomnak el akarták zakaztani. Nagy vigiázásunkkal Isten segitségébőll zyntén annyra zándékokat elé nem vihették, de réz zeréntt zyntén most egy erős váratt kapitánnia árultatásábóll és egy keriiett várost s mezővárost is nagy tartomániokkal el foglaltanak és az köztwnk való friginek békességnek ellene kezdenek chyelekedni, kyrőll Nagyságodat alázatosan kérem, követe és irása által az némett chyázártt inchye megh, tizttwisellőyt afféle foglalásoktóll, titkon való practikáktoll tiltaná megh és hogy nylván való hadakkal is ne igyekeznének ellenwnk, tartanák megh az zentt békességett. Azonképpen iratna Nagyságed az magyar orzági palatinusnak Thurzó Görgynek, ky Magyar orzágban fő helytartóia és képebeli embere az némett chyázárnak. A mellett iratna az kassay generálissának Forgáchy Sigmondnak és Dóczy Andrásnak, a szakmári kapitánnak, kik közellieb laknak az Erdély határhoz, afféle kapdosásoktól megh zwnvén tartanának velwnk io zomzédságot, kitt ha nem chyelekednének, fenyegetné megh Nagyságod őkett, hogy nekik is ártalmokra köwetkezhetnek, ha Erdelien az ő hatalmassága orzágán kapdosni kezdenek. Ez alat paranchyollion Nagyságod az végbeli passáknak zanchyákbékeknek, buday, egri, és thömösvari passáknak is, legyenek ide my reánk zorgalmatos vigyázásban és ha my ártalmas igiekezetteket az ellenégnek my elennwnk értthetik, se az télj wdőtt, se egyéb akadályokat ne vessenek okull, hanem mingiárást segitségwnkre sietwén egyenlő értelemből az hatalmas gőzhetetlen chyázár io zerenchyéiére oltalmazhassuk magunkatt. Tessék megh többi között Nagyságodnak én hozzám immáár orzágommal egyetemben oly attiai gondviselése, hogy az ő hatalmassága zárniay alatt Nagyságod io gondwiseléséből ellenségwnk ellen lehessen bátorságos megh maradásunk és az Nagyságod io hirétt newétt fiuróll fiura ez my zeginy megh romlott hazánkban nagy dichvrettel magaztalhassuk. Tarchya megh Isten Nagyságodatt kedwes io egésségben sok eztendeig. Datum in civitate nostra Cibiniensi, die 25. mensis January anno Domini 1614.
2.
- Kegyelmes Uram, Méltóságos Fejedelem. Az zenth Isten Nagyságodoth kivánságj zerénth való jókal álgja megh azokal egjetemben, az kik az Nagyságod jó zerencziéjének örvendeznek és tegje Isten Nagyságodoth minden ellenségj ellen diadalmassá. Éltesse sokáigh Kegyelmes Uram, az Nagyságod jó zerencziéjével. Isten utamath egésséggel, békességgel ezideig megáldotta és az Nagyságod parancziolattia zerént az tized napra Drinápoljban beérkeztem volra, de az vajdánál őnagyságánál kéth egész nap kelleth mulatnom, mégis tizen kettőd fél napra jötem vala be, az az 8. die Februarii érkeztem. Fél óráigh, Kegyelmes Uram, nem lehetem az szállásomon cziak aligh várhatá az vezér őnagysága, hogy szemben lehessen velem, mingjárt giorsaságal hivata. Az leveleketh megh adám, az melj ros tolmacziom volth, 76az hatalmas cziászárth köszöntvén s mind ő Nagyságát, az vezér passa ő nagysága mingjárth hatalmas csiászárnak vive minden leveleketh, vecziernie sarajkor; onnath megh jövén mingjárást irni kezdék az parancziolatokoth minden felé az Nagyságod kévánsága zerénth. Németh cziászárnak és az bécsi locum tenensnek, zememel látám, elvivék. Nigrouth vasárnap, vagj hétfőn el akarták eresztenl iovalásal, de Kegyelmes Uram, szombaton hogj én érkezém, mégh megh tartóztaták, ha nem egj fő emberéth küldé ő is az cziauzal és iratának vele mindenek felől, valamedégh hatalmas cziászárnak válaszsza onath nem jő, adégh el nem eresztik. Isten békével kjvivén Nagyságodhoz, akor bőveben beszszélek felőlle. Azonképen, Kegyelmes Uram az végekben minden felé s mind az vajdáknak még az előth erős parancziolattal megh parancziolta volth hatalmas cziászár s most is ujoban szemem láthára minden felé megh irák, hogj olj készszen legjenek, mihunt az Nagyságod parancziolattiáth láttiák, indulton indulhassanak, oda menienek és azth fogadgják, az mith Nagyságod parancziol. Az moldovay vajdának is le vivék, tatár kánnak zemélj szerénth parancziolliák, Kegyelmes Uram. Az melj Sobran Erdéljben volth, az mostan bujdosóban vagjon. Az báttia kézben akadoth, az Jadikulában vagjon. Nagyságodhoz és az orsághoz, sássághoz, palatinushoz és Magjar orsághoz minden sép intő és feniető levelekel és zókal. En velem mostan Oroscziki Husayn cziauz jő, tegnap regel indultam ki véle Drinapoljból, Kegyelmes Uram, az az 12. Februarii, bizoniossan hidgle Nagyságod; cziak hogj Kegyelmes Uram maga is öregh ember, terhes lovakal is vagjon, nem ugj vihetem, az minth kévánám, maid török módon jár lassudan, merth ha magam volnék, bár az pirongatásra vetetne Nagyságod, ha az huzon ötöd napra nem is, ha az 26-dikra Nagyságod kegyelmes semey előth nem lenék. Házánál terhéth le rakván azon lezek, éjel napal Nagyságodhoz siessek. Azérth Kegyelmes Uram, ha az orság gjiölésben vagjon Nagyságod, ne hadgja el oslany, ha nem volna is, Nagyságod tétessen gjiölést és minden rendek legjenek ben, had halliák az hatalmas cziászár parancziolattiáth, mert Kegyelmes Uram ez sem késhetik, ki kel palatinushoz és az orsághoz az Nagyságod és az orság dolgájáért meny. Min azon által valamihenth Tergovistiára érkezem megh, mingjárth tutára adom Nagyságodnak, hogj hatalmas cziásár tegnap elóth indula hirtelenségel vissa Kustanczinápoljban. Isten Nagyságod kegyelmes semei elében vivén, bőveben beséllek Nagyságodal minden dolgok felől. Minth hogj az havasali vajdának is ő nagyságának is ez viszi az parancziolatoth, tudom hogj ott is el mulath egj nap. Nagyságodnak mindenekről ujóban irok, mihent Isten oda érkezésemeth adgja.
Nagyságodnak mint Kegyelmes Uramnak bizony igaz zolgáia vagjok; feyem fen álásáig igaz zolgáia is akarok tellies életemben lennem. Isten éltesse és meghtarehya etc. Datum in Eioürillikeö, 13. Februarii 1614. Nagyságodnak alázatos szegénj zolgáia, zolgál igazán, mégh él. Sukj Benedek mp.* [* Mindkét levél egykorú másolatban a báró Petrichevich Horváth-család levéltárában.]
Már 1311-ben osztoznak a Sukyak Sármás és Szovát birtokokon, 1332-i osztályuk alkalmával pedig birtokukban vannak a következő falvak: Sármás, Szovát, Suk, Borjádtelöke, Ábeltelöke (később Oláhsuk), Száva-, Ménes-, Kiserdő-, Kedelem-, Visa-, Korus-, Varjad- és Bodróvölgyetelöke, továbbá Umbuz, amely hatalmas terület a Válaszút, Bonchida, Gyulatelke, Korpád, Apahida, Baré és Fejérd mai községek között terül el: mintegy százezer holdat tehet ki. Később megszerzik a két Kályánt, Bárét, Györgyfalvát, Aranykút, Asszonyfalva és Szentmiklós falvakat is.
A sok osztály, leánynegyed s a család nagyarányú áldozatkészsége meggyengítették ezt a hatalmas vagyont, de azért a XVIII. század végén is, mikor a család fiúágon kihalt, még mindig mintegy 25 ezer hold birtok volt a család kezén. Egyházaknak és iskoláknak a Sukyak a századok folyamán sok adományt tesznek s gazdag bőkezűséggel biztosítják azok fennállását. Szováton, a Mezőségen, a falu közepén lévő kis dombon áll ma is a Suky-nemzetség által a XIII. sz. végén épített templom, melyet a XIV. század végén díszes boltozattal láttak el. Mikor 1368-ban a család tagjai megosztoznak, a templomot a nemzetség közös használatára tartják fenn. Ekkor készültek azok a faragott oszlopfejek és szobortalpak is, melyeken a Sukyak farkasfejes címere díszlik. Még ma is a vakolat alól előkerült szép XV. századbeli freskóival tanúbizonyságot tesz patronusainak fejlett műízléséről és bőkezűségéről.* [* Kelemen L. idézett értekezése.] Az utolsó Suky, László († 1792.) oly fejedelmi adományt hagyott az erdélyi unitárius egyházra, – melynek az ő ősei a XVI. századtól kezdve egyébként is állandó pátronusai voltak – mely lehetővé tette a Kolozsvári Collegium felépítését, s e nagymultú iskola fennmaradását.* [Dr. Gál Kelemen: A kolozsvári Unitárius Collegium története, I. 275–277. o.] Erdély művelődéstörténetében kimagasló emlékeket hagytak 77reánk a Sukyak. Övék volt a legszebb csúcsíves stílusú zománcos kelyhünk, mely magyar ötvösművészetünk legragyogóbb emléke. Övék Erdélyben az első magyarnyelvű nyelvemlék, Suky István 1508-ból való menedéklevele* [* Erdélyi Múzeum, 1912. évf. 257. o. – Magyar Nyelv, IX. k. 860 o.] mostohaanyjának, Báthory Annának, s az ő művészetpártolásukat hirdetik a pár évvel ezelőtt szováti kegyúri templomukban felfedezett, a maguk nemében egyedülálló, művészi értékű falfestmények a XV. századból.
Nincs helyünk a család történetét bővebben ismertetni, ezért csupán arra szorítkozunk, hogy közöljük az eddig ismert tagok leszármazását, amelyet azonban nem tekintünk teljesnek, bár az eddig közlötteket terjedelmében többször felülmúlja.* [* Minden oklevél, melynek őrzési helye nincs külön jelezve, a Petrichevich Horváth-család levéltárában található. Egyéb források: Karácsonyi J.: Magyar Nemzetségek, I. köt. 76–78. old. – Jakubovich B.: Az Agmánd nemzetség teljesebb neve. (Turul, 32. köt.) – Hóman Bálint: A honfoglaló törzsek megtelepedése. (Turul, 30. köt. 109. old.) Davóczy Z.: A Suky-család leszármazása. (Turul, 1908. évf. 109. o.) – Teleky J.: Hunyadiak kora, III. köt. 333–339. o. – Csánky D.: Magyarország földrajza a Hunyadiak korában, IX. köt. 580–584. o. – Téves Daróczynál a Szaluch-tól való származtatás, mert az eredeti oklevélben Szaluch nem a Sukyak őse, hanem egy meg nem nevezett más családé. A tévedést a Történelmi Tár 1907. évfolyamának 85. oldalán közölt oklevélkivonatban a személynevek hasonlósága okozta. – A Gyulafehérvárt 1342. okt. 13-án kelt oklevél eredetije a román állami levéltárban a Kemény-család okmányai között I. köt. r. sz. alatt. Másolata nálam.][1]
- Irodalom:
BÁRÓ PETRICHEVICH HORVÁTH EMIL: A SUKY-CSALÁD CÍMERESLEVELE. Turul 1936-3/4. 69-77.[2]
- Külső hivatkozások:
Lásd még: