Címerhatározó/Nagymihályi címer
|
|
|
|
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Ez az oldal a Címerhatározó kulcsának részeként a Nagymihályi család címerével foglalkozik.
MNL OL:
HU-MNL-OL-Q 181-DL 85682
Zsigmond magyar király, Konstanz, 1418. 3. 29., címer(bővítés) Nagymihályi Albert váranai perjel (Adalbertus filius Gregorii de Nagmihal, prior cruciferatus Aurane, venerabilis dominus), valamint a rokonai: Nagymihályi János (Johannes filius), Nagymihályi László (Ladislaus filius), Nagymihályi György (Georgius filius), és az atyafiai: Nagymihályi János (Johannes filius Eödön), Nagymihályi László (Ladislaus filius Eödön), Nagymihályi Pál (Paulus filius Eödön), Nagymihályi István (Stephanus filius Eödön), Nagymihályi Mihály (Michael filius Eödön), Nagymihályi Miklós (Nicolaus filius Ladislai), Nagymihályi János (Johannes filius Jacobi), Nagymihályi János (Johannes filius Ladislai), Nagymihályi András (Andreas filius Ladislai), Nagymihályi György (Georgius filius Michaelis), Nagymihályi Dénes (Dionisius filius Pangratii), Nagymihályi László (Ladislaus filius Pangratii), Nagymihályi Pongrác (Pangratius filius Andree), és Nagymihályi Lőrinc fiai (filiis Laurentii de predicta Nagmihal) részére.
Narratio: címert a törökök és az eretnekek elleni, Temes megyei küzdelmekben végzett szolgálataiért, Németországban és Itáliában végzett szolgálataiért kapja.
Mályusz:
1695 [1418.] Márc. 29. Konstanz. Zs. Nagymihályi Albert auranai perjel szolgálataiért neki és a Nagymihályi család tagjainak adja régi címerüket koronával bővítve. - Pálma: Heraldicae 103, hiányosan. - Katona XII. 293. (Pálma után.) - Pray: Prior. Auranae 111.- Fejér X/6. 113. (DL 85682 - Sztáray cs.) - Sztáray II. 189, címerképpel. - Turul VII (1889) 177, csak címerkép. - Mon. Herald. I. 49, címerképpel. - Áldásy II. 37, reg. - Művészettört. Ért. 6 (1957) 273, említés fakszimilével. - Nyulásziné VI. tábla, fakszimilével. - (M.)
(Mályusz Elemér - Borsa Iván szerk.: Zsigmondkori oklevéltár (1417-1418). Budapest, VI. 1999. 447. 1695. szám [1])
Fejérpataky-Áldásy:
Zsigmond király adománya voltaképpen címerbővítés; mert a család már korábban is ugyanezt a képet használta címeréül. A XIV. század folyamán két Nagymihályi, apa és fiú, viselte Ungvármegye alispáni tisztét: György (1362–1366.) és János (1370–1376.); mind a kettőnek reánk jutott címeres pecsétje is, teljesen azonos címerképpel. E címer: népies faragott kapu, az egyik szárny nyitva; a kapun két szembenéző szarka. Hiányzik még a korona, a melyen az egész ábrázolás nyugszik és az ékköves gyűrű, a mit a két szarka tart. Zsigmond címerbővítése éppen e két rész hozzáadásában áll. A fő címerszerző, Nagymihályi Albert, ugyanis azzal a kéréssel járul a királyhoz, hogy családi címeröket, melyet ő, a családtagok és az elődök korona nélkül használtak, koronával bővítse meg és hogy az új tárgygyal bővült régi címer használatában a családot erősítse meg. Be is mutatja az ekképen változtatott címer rajzát. Zsigmond király teljesíti a kérést és a koronát oly módon alkalmazza, hogy a családi címert arra helyezteti. Az ily módon, címer alapul rajzolt korona nem a legszerencsésebb formát mutatja. A széles címerképnél fogva a korona is túlságosan széles; míg rendes körülmények közt a címerekben előjövő nyílt leveles-korona látható ágainak száma három, itt öt levél látszik; vagyis ha a koronát kereknek képzeljük, az ágak száma nyolc lesz. A sisakdíszben lévő korona ágainak száma is felülmúlja egyel a rendes számot. Mindezt a széles címerkép okozza, melyet nem lehetett heraldikailag tetszetősen koronára helyezni. A címeres levél nem szól semmit az ékköves gyűrűről, pedig ez is hozzátoldás a régi címerhez; mert Nagymihályi György és János XIV. századi pecsétein ennek még semmi nyoma. Zsigmond király címerbővítésében tehát a korona kitüntető kiegészítése a régi családi címernek, a mint hogy kitűntetésnek veendő, bár erről az oklevél nem szól, a címer arany sisakja is; előjön ez a kitüntetés a Garai Miklós nádor részére szóló 1416. évi címeradományban is, a hol a szöveg ezt világosan megmondja. Sajátságos, hogy maga a fő címerszerző 1424. évi pecsétjén Zsigmond király címerbővítését nem veszi figyelembe és családi címerébe koronát nem véset; a gyűrű azonban már szerepel.
Ez a régi címer a Nagymihályiak ma is élő leszármazottainak, a Sztáray grófok címerében nagy változáson ment keresztűl. Az 1725. évi bárói címer a régi ábrázolást több mező közt osztja meg és a félig nyílt kaput várfallá változtatja oly módon, hogy a címerpajzs vágva és felső osztályában hasítva van. Az első arany mezőben zöld halmon, csőrükben ékköves arany gyűrűt tartó szemközt fordult két természetes szarka látható; a szarkák között pedig egy cölöpszerűen állított, arany nyelű és hegyű, két csúcsba futó vörös zászló ezüst kereszttel megrakva; a második vörös mezőben egy zöld ág híjján ágaitól megfosztott fatörzs (merőben új motivum); a harmadik alsó kék mezőben pedig sarokbástyákkal ellátott, közepén tornyos, ormózott várfal van, vörös tetővel, fekete ablakokkal és félig nyílt fekete kapuval. A bárói címer tehát szétszedte és megváltoztatta az ősi címerképet. Az 1747. évi grófi diploma ismét közeledik a régi ábrázoláshoz; e szerint a most is használatban lévő címer: kék mezőben arany faragott kövekből rakott négy ormójú várfal, félig nyilt arany kapuval; a várfalon a két szarka, mint a Zsigmond király-adta címerben.
A Nagymihályiak a Sztárayakkal egyetemben a Kaplon-nemzetség ivadékai és oklevelileg kimutatható első ősük Jákó, a XIII. század első felében. Ismeretes, hogy a gróf Károlyi család, a Vetéssyekkel, Bagosyakkal, Csomaközyekkel együtt, szintén a Kaplon-nemből veszi eredetét, és kimutatható első őse András, ki a mondott Jákóval körülbelül ugyanabban az időben élhetett. A Kaplon-nemzettség azonban már a XIII. század derekán annyira szétágazott, hogy a két őst nemzedékrendileg egymással összekötni nem lehet. A hogy genealogiai szempontból lehetetlen a két elágazás közös törzsatyját megtalálnunk: épp úgy címertanilag sem vagyunk képesek felfedezni azt a közös jelvényt, mellyel a Kaplon-nemzettség leszármazottai a vérségi kapcsot kifejezésre juttatták, A Károlyiak ősi címere, mely az összetett grófi címer szívpajzsában látható: karvaly, mely felemelt jobb lábában szívet tart; Vetéssy László veszprémi püspök családi címere a XV. század végén: sas; a Nagymihályiaké és a velök egy eredetű Sztárayaké, Ödönffyeké, Nagymihályi Pongráczoké stb., Nagymihályi Albert saját bevallása szerint, leveles kapu két szarkával. Nincs a nemzetség leszármazottainak címerében egyetlen egy közös vonás sem azon kívűl, hogy mindegyikben madáralak látható. Nem csalódunk tehát, ha föltételezzük, hogy a Kaplon-nemzetség ősi címere valamilyen madár-típust mutathatott.
A Nagymihályi családnak messze kimagasló alakja Ungi Albert vránai perjel, a fő címerszerző. Maga a címeres levél a megszokott formulák korlátai dacára igazi melegséggel emlékezik meg azokról a szolgálatokról, melyeket az országnak és a királynak a török ellen viselt harcokban, az alsó temesi részekben, Bosniában, majd Istriában, Friaulban és Németországon tett. A harcokban vérrokonai közűl nem egy hullott el és ő is magát a legnagyobb veszedelmeknek tette ki. Egyéb forrásokból tudjuk, hogy 1411–1412-ben Ozorai Pipo temesi főispánnal egyetemben Velenczét győzi le. Még ekkor fiatal ember, mert 1410-ben még udvari apródnak írják. 1417. február 12-én vránai perjellé lesz, és mint ilyen vesz részt a konstanczi zsinaton. 1422-től e mellett Horvát- és Dalmátország bánja is. Hadat visel Radul havasalföldi bitorló vajda ellen s a török által elűzött Dánt székébe visszaülteti.
Nagymihályi Albert családja fényének és gazdagságának föllendítésére sokat tett. A címeradományban részelteti nemzetségének, úgy látszik, összes akkor élő ágazatait. Mint a Johannita-rend tagja és e mellett családapa is, új adományt, biztosítást eszközöl ki a királytól alig egy évre perjellé kineveztetése után, hogy ősi családi birtokaira sem a Johanniták-rendje, sem pedig a vránai perjelség igényt nem táplálhat. Albert perjelnek három fiáról kellett gondoskodnia. Volt is mivel. A havasalföldi hadi vállalat jutalma 1427-ben óriási adomány volt, melylyel az ősi javak megsokszorozódtak.
Zsigmond király túlélte kiváló hívét, mert ez már 1434-ben nincs az élők között. Fiainak egyike sem érte el atyja nagyságát. Egyikből, Györgyből, pap lett és a pozsegai prépostságig vitte; a másiknak, Lászlónak, nyoma vész; a harmadik, György, tovább folytatta a családot, mely a horvát-dalmát bán emlékére Nagymihályi Bánfi nevet vett föl.
A Nagymihályiak egyéb leszármazói közül a XIV–XV. században kiváltak még: Nagymihályi László, ki a XIV. század végén Bolgárországban, Szlavoniában hadakozott, majd 1381–1396. között Ungmegye főispánja; továbbá Nagymihályi János, Jakab fia, ki Zsigmond királynak 1398-ban udvari apródja; egy másik János, Ödön fia, 1409-ig Zemplénmegye alispánja, ki tevékeny részt vett Zsigmond harcaiban és 1399-ben királyát Morvaországba kiséri; hűségeért 1404-ben több hűtlen lázadó birtokát kapja. Ennek testvére Mihály a huszsziták ellen viselt harcokban tüntette ki magát és Prága városát hosszabb ideig őrizte; Nagymihályi László fia, János, 1412-ben udvari apród. Szóval Zsigmond király kora a családra nézve az emelkedés, gazdagodás kora volt. A most felsoroltak mind megnevezvék az 1418. évi címeradományban.
Érdekes és hazai birósági gyakorlatunkban talán egyedülálló eset, hogy a Nagymihályi-címernek más családok által való használata a XVIII. században évtizedeken át tartó pör tárgyát képezte. Sztáray Imre gróf ugyanis 1752-ben azzal a kérelemmel járult a királyi táblához, hogy tiltaná el a villei Pribék- és iványi Fekete-családokat azon címer viselésétől, mely a Nagymihályi-címerhez teljesen hasonló. A címerbitorlás miatt indított tárgyalás, melyben az ügyvédek minden furfangjokat kimerítették, 1774-ben hozott táblai ítélettel ért véget, mely a Pribék- és Fekete-családokat, miután a pör folyatván a Nagymihályiakkal való osztályos atyafiságukat kimutatták és bebizonyították azt is, hogy a Nagymihályi-címert századokon át használták, a címerbitorlás vádja alól felmenti és őket a címer használatában megerősíti. (Turul, 1900. 39.)
(Fejérpataky László és Áldásy Antal : Magyar címeres emlékek; Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság. 1901, 1902, 1926.)
Siebmacher:
Nagymihályi.
Wappen, altes: Auf d. Gebälke eines auf u. Boden stehenden Thores (ohne Thüren) gegeneinandergekehrt stehend zwei Elstern, zweifellos (was aber nicht mehr sichtbar) mit den Schnäbeln einen Ring gemeiusam haltend. –
[Siegel ohne Schild) d. d. 11. August 1370 mit voller Umschrift des Johann, Sohn des Georgy Nagymihályi, nach einem Orig., im gräfl. Sztáray’schen Archive. – Siehe auch: Nagy Gyula, A Nagymihályi és Sztárai Gróf Sztáray, Család Oklevéltár: I. ec. – Der obige Georg, gebraucht, so viel bisher bekannt, als Erster dieses Wappen. – Sein Sohn, der vorstehende Johann, siegelt noch am 16. März 1370 mit den Siegel seines Vaters, wie hier blasonirt.]
Wappen, v. 1418: In B. auf g. Blätterkrone ein g. Thor, unter dessen Wölbung ein g. Fallgitter und ein geschlossener sowie ein geöffneter, mit Nägeln beschlagener g. Latten-Flügel erscheint; oben zwei gegeneinandergekehrte Eltern, mit d. Schnäbelt einen mit einem r. Steine besetzten g. Ring gemeinsan haltend. – Kleinod: Die-Schildfigur. – Decken: bg.
Bei diesem mit einem g. Stechkhelme (was jedenfalls auch nicth zu übersehen kömmt), versehenen Wappen, ist nur eine einzige Austellung zu machen, als: dass die Unterlagskrone im Schilde viel zu lange, dann aber auch plump u geschmacklos ausgeführt ist. – Die Krone wurde der Basis der Schildfigur angepasst, obwohl es eben umgekehrt der Fall hätte sein sollen und auch ganz gut sein können. – Sonst ist alles regelrecht. Auch die leicht u. verständlich geschwungenen Decken, sind correct.
Urkundlich vom Genus Kaplyon abstammendes, hervorragendes Geschlecht, als dessen Ahnherrn die Chronisten Koppány, Sohn des Könd werwähnen, welch’ Ersterer einer der Führer der eingewanderten Magyaren gewesen und in der Nyírség Grundbesitz sich erworben haben soll. Während die eine Linie des vorstehenden Geschlechtes, mit den Károlyi, Vetéssy, Bagossy, Csomaközy und Imbregi (welche auch ein gemeinsmes Wappen getheilt haben, bezw. noch bis zur Gegenwart führen), in ihren alten Stammsitzen verblieb, wanderte eine andere, in der zweiten Hälfte des XIII. Jahrhundertes, in die Comtiate von Zemplin und Ung aus und begründete die Geschlechter: † Nagy-Mihályi, Eödönffy, Eördögh, Sztáry, Thibay, Bánffy, Pongrácz, Vinnay u. Zobránczy, alle „der Nagy-Mihály”
Wappenbrief v. König Sigismund, d. d. Constanz, 29. März 1418 (das althergebreche Wappen bekräftiget, vermehrt mit einer g. Krone) für Adalbert Sohn des Gregor de Nagmihal, für Johann, Ladislaus und Georg (s. Söhne), dann für Johann, Ladislaus, Paul, Stefan und Michael.
Söhne des Odyn, Nikolaus Sohn des Ladislaus, Johann Sohn des Jacob, d. andern Johann und Andreas Söhne des Ladislaus, Georg Sohn des Michael, Dionys und Ladislaus Söhne des Pankratz, Pankratz Soh des Andreas und für d. Söhne des Laurenz v. Nagmihál.
Die Nachkommen der hier vorstehenden Erwerber nahmen dann später, wie eben früher erwähnt, die Namen: Bánffy, Eödönffy, Eördögh, Pongrácz, Sztáray, Thibay, Vinnay und Zobránczy auf und führten das Wappen wie oben beschrieben fort. – Von allen diesen Geschlechtern, blühen gegenwärtig nur noch allein die Grafen Sztáray de Sztára et Nagy-Mihály.
(Nagy Gyula, A Nagymihályi és Sztárai Gróf Sztáray Család Oklevéltár I. und 11. – Siehe auch den Artikel: Sztáray von Sztára und Nagy-Mihály in diesem Werke und N. J. VIII. 94–95).
- Irodalom:
Siebmacher: Wappenbuch. Der Adel von Ungarn[2]
Monumenta Hungariae Heraldica. Magyar czimeres emlékek. I–III. Szerk. Fejérpataky László – Áldásy Antal. Bp. 1901-1902.; 1926. [MHH] I. 49–52. p., 9. [3]
- Külső hivatkozások:
Lásd még: