Címerhatározó/Gutkeled nemzetség címere

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként a Gutkeled vagy Gút-Keled nemzetség címerével foglalkozik.


Miklós szlavoniai bán pecsétje 1240
Gútkeled István bán, Stájerországi kapitányi pecsétje (1255)

Coa Hungary Clan Gutkeled.svg

A Gut-Keled nemzetség Péter király (1039-1042, 1044-1046) idején jött Magyarországra. A nemzetség ősi címere a három ék lehetett, miként az a Báthory és a Várdai címerből is kikövetkeztethető. Ez idővel a Báthoryaknál sárkányfogakká alakult.

A Gut-Keled nemzetségből származnak: Báthori, gúthi Ország, Maróthi, Amadé, Gúthi, anarcsi Tegzes, Buthkai, palotai Czibak, deregnyei Daróczi, kusalyi Jakch, buthkai Keszeg, rozsályi Kún, Málczay, Márky, Ráskay, Rosályi, buthkai Sándor, Szokoli, Várday, razinai Bocskay, kismarjai Bocskai családok, amelyek címerében közös vonás az ék. (Bárczay 8-9. l.)

Czibak Imre pecsétje.jpg

Czibak Imre pecsétje.

Dűlt pajzsban a Gutkeled nemzetség czimere: jobbra néző három sárkány fog [ék]; a pajzs felett csillag és félhold. Az országos levéltár eredeti példányáról Morelli G. fametszete után


A Guthkeled nemzetség czímere a legteljesebben, legbiztosabban meghatározható nemzetségi czímer. Útbaigazítanak a nagy számban fennmaradt pecsétek, festett czímerek és sírkövekre, imaszékekre, epitaphiumokra, érmekre vésett domborművek, melyekből kitünik, hogy a leszármazók, a népes nemzetségből elágazott nagyszámú családok mindmegannyian, következetesen hívek maradtak az ősi jelvényhez.

De ez ősi jelvény a századok folyamán tanúságos képét adja az egyes heraldikai korszakok stilusának, divatjának és átalakulásainak, a nélkül, hogy ezen különböző stilusok, divatok és átalakulások az ősi czímeralak mivoltát érintették volna. Ezen czímeralak heroldkép: oldalékek, melyek a magyar heraldikában csaknem kizárólagosan ezen nemzetség tulajdonául tekinthetők.

A Guthkeled-ékek hatszáz éves történetében a heraldikai ízlés változása szerint négy különböző, egymástól eltérő, de a paizsalakot véve figyelembe, jellegében egyező korszakot különböztethetünk meg.

A legrégibb korszakban az ékek mennyiségére és helyzetére még nem volt teljes megállapodás. Legrégibb, erre vonatkozó pecsét, Leustách – János fia – pecséte az 1236. 1219évből,* melyben a háromszögpaizsban, két jobb- és két baloldali, egymásba nyúló nyomott ék. István szlavón báné (1250–1259)* két baloldal-ék; Hodus comesé (1272)* két bal- s egy jobboldali egymásba nyúló oldalék. Ezen bizonytalanság még a következő XIV-ik század közepéig eltartott. Miklós szlavón bán 1323-ik évi pecsétén* a háromszögpaizsban hétszeres nyomott ékvágás a mesteralak; Gergely ungi alispán György nevű fiáé 1346-ból* hasonló a Hodus comeséhez, a Kusalyi Jakch György 1358-ik évből származó pecsétjének* paizsalakja teljesen egyezik a legrégibb pecsétével, a Leustákéval.

E czímer történetében a második korszak, körülbelől a XV-ik század végeig, egyes esetekben a mohácsi vészig tartott. Ezen korszakban megszünnek az ellenékek, érezhető lesz az egységesebb czímeralakra való törekvés. Ez részben sikerül is, mert e korszakban csak három teljes jobboldali éket,* ritkábban baloldalit* s néhol ötszörös ékvágást találunk.* De ha tekintetbe veszszük azt, hogy pecséteken a balra 1220fordult czímeralakok mindig a pecsétmetsző tévedéséből erednek, ki nem vet számot azzal, hogy a valódi helyzetében vésett czímeralak a pecséten fordított alakjában nyomódik le, e három, illetve négy változatot kettőre vezethetjük vissza, a három jobboldal-ékre és az ötszörös jobboldal-ékvágásra. Ezt igazolja anarcsi Tegzes Péter is, ki 1462-ben három jobboldal-éket, 1469-ben három bal farkasfogat ábrázoló czímerrel pecsétel.

A harmadik korszak rövid, alig nehány évtizedre terjed, de első nyomai már a XV-ik század utófelére, az olasz renaissance első éveire vezetnek vissza, sőt e nemzetség czímerének harmadik korszaka csakis az olasz renaissance hatásának tulajdonítható. Ezen hatásnak tulajdonítható, hogy az ékek oldalainál elhagyták az egyenes-merev vonalat s azt kecsesebb görbülettel helyettesítették. Ez által egy más, jellegére nézve egyező, de alakjára elütő heroldalakot nyertek: a farkasfogakat (Wolfszähne). Ez által elérték a czímeralak egységét is, mert ezen heroldalak csak teljesen adhatta a három oldaléket, vagyis farkasfogat.

A Guthkeled czímert ezen alakjában látjuk elsőben is Tegzes Péter 1469. évi pecsétjén, majd a XVI-ik század végéről a Báthory, Zokoli és Kun család több pecsétjén.* De kiváltképen érdekes két ide tartozó kőczímer. Egyik Báthory Miklós váczi püspök veres márványba vésett czímere 1487-ből a nemzeti múzeumban, másik Báthory István erdélyi vajda kőczímere 1488-ból a nyírbátori ev. ref. templomban. Miként az évszámok mutatják, mindkettő az olasz renaissance korai terméke s bár czímertani szempontból mindkettő kifogásolható, de mert első sorban decorativ jellegűek, kecses, plasticus elrendezésük következtében a legjobb hatásúak s legkiválóbb műemlékeink közé tartoznak.

A legutolsó korszak a XVI-ik század végétől, a nemzetség nagyrészének kihalásáig, a most is élő guthi Guthy 1221családra nézve napjainkig tart. E korszakban a naturalistikus irány hatása következtében s az eredeti czímeralak meg nem értéséből s talán a krónikások czímermondáinak hatása alatt eltünik a mesteralak a paizsból, s helyét egy annak megfelelő, közönséges czímeralak foglalja el: függélyesen álló, természetes állkapocsból kinövő három (farkas vagy sárkány) fog. 1222Legrégibb emléke ennek még a XV-ik század végső éveiből, 1496-ból való, és ez azon armális czímere, melyet II. Ulászló király a Buthkay, Kezeg, Sándor, Ráskay és Málczay, egy eredetű rokoncsaládoknak adományozott. Itt az ugyanazon kék színben osztott paizs alsó mezején lebegő arany állkapocsból három ezüst fog nyúlik ki.*

Az osztrák-ház trónraléptével a magyar heraldika német befolyás alá került. Ez egyidőre útját állta a naturalismusnak, de csak addig, míg a heraldika általános hanyatlásának korszaka be nem következett. Ez időtől fogva csaknem kizárólagossá válik a közönséges alak a Guthkeledek czímerében. Ilyen közönséges czímeralak van vésve a Báthori házból származott erdélyi fejedelmek érmeire, Báthory István, Kristóf, Zsigmond és Gábor pénzeire, de ezeken – kevés kivétellel – eléggé tetszetősen helyezték el a czímeralakot a paizson. Az állkapocs mintegy a paizs baloldalát képezi, onnan tünik elő és ebből nő ki a paizs jobboldala felé irányuló s azt sok esetben érintő, így a paizs egész síkját betöltő három farkasfog.

Sokkal ízléstelenebb a Guthkeled-czímer XVII-ik századbeli alakulásaiban. Ekkor az állkapocs czölöpös helyzetben lebegően illeszkedik a paizs közepére s a rövid három farkasfog haránt, vagy néha balharánt helyzetben nyúlik ki belőle. Legtöbb esetben benn a paizsban sárkánykígyó köríti a paizsalakot.*

A Gúthy család 1800-ik évből származó pecsétén, a paizsban sárkánykígyótól körítve az állkapocs helyzete vízszintes, belőle a három farkasfog a paizsláb felé irányul. 1223Ezzel végig kisértük a Guthkeled czímer átalakulásait a hanyatlási korszakok minden fokozatán; láttuk, hogy az, daczára a különböző heraldikai korszakok különböző divatjainak és áramlatainak, megfelelő átalakulásainak, lényegében és jellegében sohasem változott. De feltünő az is, hogy a nemzetség századokon át tartó, több ágazatra kiterjedő előkelő szereplése mellett is, a midőn a későbbi heraldikai divatoknak megfelelőleg számtalan alkalma lett volna a czímerbővítésre, még hatalma és befolyása tetőpontján is hű maradt eredeti czímeréhez. Azt soha nem bővítette – az Amade czímert kivéve – és soha színeit nem változtatta.

Czímertörésnek is kevés nyomaira találunk e nemzetségnél, de kétségtelenül annak kell tekintetnünk azt, hogy gúthi Országh ágazat csaknem kizárólagosan, következetesen az ötszörös ékvágást használta czímerében a három oldalék helyett.

II.

A milyen conservativ volt a Guthkeled nemzetség czímerének paizsalakjára nézve, épen olyan kitartó volt a sisakdísznél is.

Legrégibb sisakdísze az 1437. évből való* Báthory István pecséténél. Ezt követik 1482-ben gúthi Országh Mihály, 1493-ban Maróthy László czímerpaizsának sisakdíszei. Mindháromnál a sisakdísz: zárt szárnyra, mint segédsisakdíszre illesztve a paizsalak. Ugyanez látható a gr. Amade család 1782. évi grófi czímerének középső sisakdíszén is.

Némileg eltér ettől, de lényegében azonos Báthory István nádor 1519. évből származó czímere,* hol a paizs felett két sisak van. A két sisak között a paizsot körülvevő sárkánykígyó felett előtünő női törzs (angyal) fején koronával s ezen kereszttel, a sisakok díszei zárt szárnyak, melyekre egykor a paizsalak volt illesztve.

A Buthkay-czímer sisakdísze, már azon korból, a midőn az oldalékek közönséges alakká változtak, paizsalak a sisak koronájára vízszintesen fektetve.

1224A Guthkeled nemzetség czímerének színeire nézve következő kútfőink vannak: 1. Gúthi Országh Mihály czímerpaizsa a XV-ik századból származó kassai szentségházon: veresben, aranynyal szegélyezett ötszörös ékvágás.

2. A Buthkay Benedek és társainak II. Ulászlótól adományozott czímer: kék osztott paizsban, felül ezüst holdsarló s arany hatágú csillag, alól függélyes helyzetben lebegő arany állkapocs, három balfelé irányuló ezüstfoggal.

3. Báthory Zsófia festett czímere, a XVII. századból, az ungvári czímeres albumban: veres paizsban lebegő függélyes ezüst állkapocs három foggal. Ezzel egyező több czímer fennmaradt a családi arczképeken.

4. Rozsályi Kun Anna báróné, Barkóczy Lászlóné festett czímere: kék paizsban sárkánykígyótól kerített veres mezőben három bal nyomott farkasfog (heroldalak).

5. Végül a gr. Amade család 1782. évi grófi diplomájának veres és kékben osztott paizsában is a főszín a veres. Sisakdísz: zárt veres szárnyra illesztve az ezüst farkasfogak.

Az egybevágó adatok közül csak a Buthkayak 1496. évi czímeradományozása mutat eltérést. De hogy ennek semmi fontossága nincs, mutatja az, hogy a Jagellók alatt a paizs kék színe annyira általános lett, hogy az eddig ismert 58 Jagelló czímeradományozás között 47-nél a paizsnak kék színe van s hogy a kék paizsot magok a Buthkayak sem használták. Viczmándy Mátyásnak I. Ferdinánd 1558-ban ősi czímerét (ezüstben, arany koronából növekvő fekete bikát) megbővítette nejének, Buthkay Zsófiának czímerével. Ezen bővítésnél a Buthkay-czímer veres mezőben ötszörös ezüst ékvágás.

Az elmondottak alapján a Guthkeled nemzetség ős czímerét így határozhatjuk meg: veres mezőben három ezüst jobb-oldalék, sisakdísz a paizsalak, veres zárt szárnyra illesztve. Takaró veres-ezüst. (Csoma József, a Gyuth Keled címerről)[1]

Bocskay György kalligráfus írásminta-gyűjteménye szerint a család raziniai birtokán született, Horvátországban, nem messze a magyar határtól (fol. 118: „a Razynia“, fol. 119: „de Razinia Hungarus“). Arra is utalt, hogy egy régi nemesi családból származik, amelynek egyaránt vannak birtokai Magyarországon és Szlavóniában („ex ... vetustissimo nobilissimo atque clar[issimo] Hungaricae et Sclavonicae gentis stemate oriundus“).

A Gutkeled nemzetség ősi fészkét Karácsonyi a Székesfehérvártől északnyugatra eső Gút pusztával azonosítja. Másik ősi birtokukként Nyíradonyt és környékét nevezi meg, ami sokkal valószínűbbnek tűnik, hiszen itt volt a nemzetségi monostor, és a nemzetség kiterjedt birtokai is ezen a vidéken terültek el. Nem messze innen található a Bereg vármegyei Gút is, a Guthy család egykori birtoka, mely ugyancsak ebből a nemzetségből származott. A Bocskay vagy Bacskay ág I. Apaj (somogyi) ispán (1231–1234) rokonságához tartozik, aki 1235–1239 között viselte a Szlavónia bánja tisztséget, melyben a fivére, Miklós követte 1240-ben. Az ő leszármazói visszatértek a Gutkeled nemzetség északkelet-magyarországi, zempléni és szabolcsi birtokaira, és az 1330-as évekig csak ott szerepelnek. Apajnak a körösmegyei Légrád és Raszinja között voltak birtokai. Valószínűleg ő építette a Raszinyakeresztúr fölötti Apaj várát is, melyet először 1236-ban említenek templomos erődítményként. Bizonyára Kálmán (1208–1241) herceg, Halics korábbi királyának (1217–1219) udvartartásával együtt került ide, aki 1226-ban lett Szlavónia hercege. Amikor Apaj ága kihalt, a birtokait Miklós bán, és fivére, Csépán leszármazói örökölték, melyeken 1379-ben osztoztak meg. Miklós fiainak (István, Péter és János) jutott Apajkeresztúr (Raszinyakeresztúr), Kozmadamján kastélyával és más birtokokkal együtt. Tőlük eredt a raszinyakeresztúri Bocskay család három ága. István (élt 1376 –1394), varasdi alispán két fia György (élt 1396–1447), udvari lovag és Apaj (élt 1396–1412) voltak. (Pálosfalvi 2012. 52–61., 377.)

Apajvár, valamint a Raszinja központjában fekvő Keresztúr vára (1517 tájáig) a raszinyakeresztúri Bocskay család birtokában volt. A család kéziratos leszármazási táblája fennmaradt az OL anyagában, melyet 1599-ben Istvánffy Miklós, Bocskay egykori kancelláriai titkártársa készített a fia, Bocskay István részére. Eszerint (és Nagy Iván alapján I. 130.) a család ezen ága I. György (élt 1478) 4 fia által három ágra oszlott. Simontól (élt 1493) származik a kismarjai ág (Simon legnevezetesebb unokája Bocskai István (1557–1606), erdélyi fejedelem), Pétertől (szlavóniai al-bán, Körös vármegye főispánja) pedig a raszinyai ág. [Tehát a razinyai és a kismarjai Bocskai család azonos eredetű.] Péter gyermekei voltak Borbála és István ( –1526), akinek fiai Ferenc, Miklós, és a kalligráfus, György. Bocskai István fejedelem és Bocskay György tehát másodfokú unokatestvérek voltak (a Bocskay-? dédszülőpárjuk volt közös). A bécsi udvarban apródként, majd nemesként szolgáló (1568–1576) későbbi fejedelem és a kalligráfus bizonyára tartotta egymással a kapcsolatot.

Apaj várát 1532-ben a Kőszeg alól visszavonuló törökök pusztították el. Ekkor semmisült meg a (raszinyakeresztúri Bocskay) család címeres levele is. (Ez a raszinyaiak vagy azok őse számára kiállított címeres levél lehetett, mert a Csapyakkal 1414-ben közösen elnyert címer ma is létezik.) Pótlására Bocskay György valószínűleg saját maga fogalmazta meg és készítette el az új kutyabőrt. Ez 1549. július 25-én Prágában kelt a Bocskay testvérek (Ferenc, Miklós, György, Anna) részére, melyet Oláh Miklós kancellár egri püspökként írt alá. Az oklevél szokatlanul dísztelen, egyszerű kivitelű. A nemességújító címeres levél szerint Bocskay apja, István a mohácsi csatában halt meg. Ferenc bátyja Pécs, Székesfehérvár és Szigetvár ostrománál tüntette ki magát, Miklós Csurgó bevételekor négy törököt vágott le. A leghosszabban György érdemei kerülnek megemlítésre, aki nem a harcban, hanem a tudományban való jártasságával és a bécsi udvari szolgálatával tűnt ki. Ebben olyannyira eltökélten („izzadva és fázva”) haladt előre, hogy már fiatalon a Magyar Királyi Kancelláriára kerülhetett, ahol fiatal kora ellenére a munkában helytállt, elsajátította a betűk festésének tudományát, gondossága miatt Oláh Miklós segítségével felvették a királyi kancellária írnokai közé, ahol most is arannyal és ezüsttel írja az uralkodó könyveit, és az urakat is serényen szolgálja. (Sz. L.)


A Gúth-Keled nemzetség

E három ősi magyar nemzetség mellett még a külföldről származott Gúth-Keledeket tekinthetjük a vármegye egyik legrégibb birtokosainak. E nemzetség ősei, a Kézay-féle és a "Képes-Krónika" előadása szerint, még a Péter király uralkodása alatt jöttek hazánkba, s először a Dunántúl, a mai Fejér vármegyében telepedtek le, de mivel itt már nem terjeszkedhettek, mert e vidék sűrűn lakott volt, a nemzetség egyik ága a Nyirségben, Nyir-Adony környékén talált új otthonra.

A nemzetség két főága (majádi és a sárvármonostori) közül, a sárvármonostori már a XII. században nagy kiterjedésű birtokok ura volt Szatmár vármegye területén. Ennek az ágnak törzshelye az ecsedi lápi Sárvármonostora volt, a melyről 1217-ben találunk említést. A monostor számos birtokot nyert a nemzetségi javakból. Így hozzátartozott Szent-Márton (ma puszta, Ecsedtől délre), továbbá Vállaj és Kálmánd falvak. A sárvármonostori főág - Karácsonyi jeles műve szerint - a következő ágakra szakadt.

I. Az Apaj-István ág, mely az I. István bán országbíró fiai között 1281-ben történt osztály adatai alapján Börvejt és Tót-Börvejt bírta. István bán országbíró fiai közül, Miklós országbíró fiaitól a Majádyak, Pál utódaitól pedig a Csatáryak, a Ráskayak, a Buttykayak, a Málczayak és a Márkyak származnak.

II. Farkas ága Petén, Gelényesen, Sárváron és Érkörtvélyesen volt birtokos. Farkasnak két fia volt: Nándor és Elek. Ezekről nincsenek közelebbi adataink. Nándor fiai Pál és János. Pál fia Lőrincz (1289-1301) a Balkányi család őse; Jánostól a Daróczy család származik. Elek másodunokája Gúthi János (1335-49), a kitől a Gúthy és a Guthi Országh család ered.

III. A Várdai ág, mely a sárvármonostori főág egyik leggazdagabb s legelőkelőbb hajtása volt. Ehhez az ághoz tartozott I. Pelbált fia Pelbárt, a ki 1250-ben Sárvármonostor kegyurai között foglal helyet; 1264-ben Gacsályon lakott. I. Pelbárt unokatestvére volt Mihály, a Várday-család őse. Fiai Aladár és László 1250-ben Sárvármonostor helyreállításán fáradoztak. Aladár unokája János, 1330-ban Szamosbecset nyerte Druget Vilmos szepesi és abaújvári főispántól, de ezt 1334-ben vissza kellett neki adni. 1333-ban megvette Pete helység negyedét a Balkányiaktól, ettől kezdve a Várdai család mindegyre több birtokot szerez a vármegyében.

IV. A Tiba-ág, melynek ősi birtokai a Tisza és a Szamos jobbpartján feküdtek. Őse Tiba fia, II. Tiba comes (1250-80), a ki szintén Sárvármonostor kegyúrai között említtetik. Fiai Miklós (1270-95), III. Tiba mester (1280-88) és Gergely, Miklós, a Várdai-ág egyik tagjától Gacsályt nyeri; fia Ellös (Achilles 1310-41), Szatmár vármegye alispánja, a Gacsályi család őse. III. Tiba mester fia Péter (1341-57), a ki Pusztadarócz éjszaki részét vette meg, Atya helységben lakott; tőle származik az Atyay család. A fenti Gergely fia György, 1341-ben Vámos-Atya megszerzésénél szerepel első ízben; 1348-ban megveszi Pusztadarócz déli részét; 1357-ben Szatmár vármegye alispánja, a Rozsályi Kún család őse.

A majádi főág sarjai csak a XIII. század második felében tünnek fel a Tiszántúl. Ennek a főágnak a törzshelye a Sopron-vármegyei Majád volt; e főágból veszi eredetét a Báthory család, mely évszázadokon át elsőrendű szerepet játszott a vármegye történetében. Őse I. Kopasz András. Fiai Bereczk (1276-1321), György (1276-1307) és Vörös Benedek (1276-1321). Bereczk 1280-ban már vásárjogot szerez Nyir-Bátor számára; 1299-ben a szatmári választott bírák között foglal helyet. Fiai András, János, Lőkös és Miklós, 1317-ben megszerzik Vak Dorog hűtlen fiainak ecsedi birtokát. Ettől kezdve mindegyre jobban terjeszkednek Szatmár vármegyében. 1325-ben várépítési engedélyt nyernek I. 571Károly királytól Ecseden, mely köré rövid idő alatt hatalmas uradalom csoportosúl. 1338-ban csere útján megszerzik Szaniszlót, 1341-ben megveszik Fábiánházát, 1318-ban nyerik a királytól Mérket, 1335-ben megszerzik ugyane nemzetség Farkas ágától a sárvármonostori kegyúraságot, melylyel Szentmárton, Vállaj és Kálmánd helységek haszonélvezete járt.

Bereczk fiai magas állásokat töltöttek be. II. András váradi püspök (1322-45) János (1312-50) szatmári főispán, ennek fia László (1350-53) a Somlyai Báthory család őse. Miklós (1325-57) csongrádi főispán. A negyedik testvértől, Lőkös fiától Pétertől (1334-57), az Ecsedi Báthory család veszi eredetét. A Báthoryak ősének, I. Kopasz Andrásnak ismeretlen nevű testvéreitől származnak a Szakolyi és a Zeleméry családok. A Szakolyi család első ismert őse Hódos, kinek fia Lőrincz, 1314-ben az akkor Szatmár vármegyéhez tartozó Szakolyt nyerte a királytól. Kisdersen is voltak részbirtokai. Utódai Szabolcs vármegyében terjeszkedtek. A nemzetségnek a mai Szilágy vármegyében letelepedett egyik ágából, mely az aranyosvári uradalmat bírta, Miklós fia Pál (1246-72) unokája II. Lothárd szerepel Szatmár vármegyében. 1299-ben a vármegye szolgabírája volt, később bán lett; de 1316-ban a Barsa-nembeli Kopasz lázadásában történt részvétele következtében, összes jószágait elveszítvén, földönfutóvá lett.

E hatalmas, kiterjedt nemzetségnek még az egyedi ága, - mely Bihar és a régi Szabolcs vármegyében terjedt el - volt birtokos a vármegyében. Ez ág sarja I. Dorog, a kinek unokái 1338-ban osztoztak meg az ősi nemzetségi javakon. Ez osztály alkalmával Székelyhídi Péter fiai Románd felét, Miklós fiai pedig annak másik felét nyerték. Ettől a Miklóstól ered a Diószeghy család.[2]

  • Irodalom:

Csoma József: Magyar nemzetségi címerek. In: Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. Budapest, 1900, IV. tábla, 13. kép


A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.


Külső hivatkozások:

Rövidítések


Lásd még:

Stop hand.svg Ezen kép(ek) és/vagy dokumentum(ok) nem GFDL licencű(ek), kereskedelmi célokra nem használható(k) fel.

A jelen sablonnal ellátott képek, dokumentumok magántulajdonban vannak. Kereskedelmi felhasználásukat jogszabályok tiltják. Bármely módú felhasználásukra a jogtulajdonos írásbeli engedélye szükséges!

The image(s) and/or document(s) on this page are not licensed under the GFDL. These are under a non-commercial-use only license.

Images under this license are in private property. The commercial use of these documents is prohibited by law. Every use needs a prior written permission of the copyright owners!