Heraldikai lexikon/Bocskay György



Bocskay György (Rasinja,régi magyar nevén Apajkeresztúr, illetve Raszinyakeresztúr 1525 k.-Bécs, 1575. április 8 e.), kalligráfus. A neve előfordul Bochkhay, Bokhey, Bosskhay, Botschkai alakban is. A Gutkeled nembeli raszinjakeresztúri Bocskai családból származott. A magyar kancelláriában nemesi oklevelek készítésével is foglalkozott.
Élete[szerkesztés]
Mintagyűjteménye szerint a család raziniai birtokán született, Horvátországban, nem messze a magyar határtól (fol. 118: "a Razynia", fol. 119: "de Razinia Hungarus"). Arra is utalt, hogy egy régi nemesi családból származik, amelynek egyaránt vannak birtokai Magyarországon és Horvátországban ("ex ... vetustissimo nobilissimo atque clar[issimo] Hungaricae et Sclavonicae gentis stemate oriundus").
Valószínűleg 1561 előtt került az udvar szolgálatába. Szántó Tibor az Országos Levéltárban felfedezett egy 1560-as iratot, melyben megerősítik Oláh Miklós nemességét. Az irat első dekorált oldalán a HGB monogram áll, melyet "Hoefnagel Georg Bocskay" névként magyarázott,[1] de 1560-ban, sem később sem kerülhetett sor együttműködésre Hoefnagel és Bocskay között, ezért a monogramot, hátulról olvasva, inkább a "Georgius Bocskay Hungarus" névvel lehet azonosítani.[2] (Néhány ilyen hátulról előre haladó írás Bocskay mintagyűjteményében is megtalálható.) Azonban Bocskay már ez előtt is az udvari kancellária tagja lehetett, mivel ő készítette Oláh Miklós 1558. április 17-én kelt bárói diplomájának az írását. Az oklevél miniátora a H.G.B. 1560 monogrammal jelölte magát, akit a szakirodalom nem tud azonosítani, [2] de vélhetőleg ez is Bocskay nevét takarja. Ekkor már a kancellária több éves gyakorlattal rendelkező vezető kalligráfusa lehetett, ha ennek a fontos oklevélnek az elkészítésével őt bízták meg. Sőt Oláh Miklós, egri püspöknek egy korábbi, a MOL-ban őrzött nemességet megerősítő és címerbővítő oklevelének a stílusa alapján már 1548-ban is a magyar udvari kancellárián dolgozhatott.[3] A Bocskay által készített címeres levelek kalligráfiájának stílusát az 1569-es Vízkelethy nemességújító oklevél jelöli ki, melynek Liszthy János, választott veszprémi püspök, alkancellér mellett ő volt az egyik ellenjegyzője. Aláírása a pergamenlap jobb alsó sarkában látható. A kevésbé tehetős megrendelők számára egyszerűbb kivitelű okleveleket is készített, amit Nagy Mátyás 1569-es armálisának aláírása jelez, melyet az oklevél plica-jának felhajtása rejt.
1561. március 10-én Bocskay a magyar udvari kancelláriától az év kezdetétől fogva visszamenőlegesen 50 arany fizetést kapott, mint kancelláriai írnok (scriba noster). Ettől kezdve évi 250 arany fizetésben részesült.[3] 1562-ben már a király régi udvari szolgájának nevezi magát (Maiestatis suae veteranus servitor et Aulae familiaris). A korabeli dokumentumok szerint írnok (scriba) és titkár (secretarius) volt a magyar királyi kancellárián. Egy 1563-as dokumentum udvari történetírónak nevezi (annaligraphus). Bocskay magát a Bécsi írásminta gyűjteményben (fol. 48) királyi tanácsosnak mondja (Maximiliani secundi... consiliarius). I. Ferdinánd és utóda, II. Miksa (I. Miksa magyar király) szolgálatában állt (tehát II. Miksa generációjához tartozhatott).
1564 októberében a házasságakor a magyar kancellária egy 60 arany értékű aranyozott ezüstállal jutalmazta meg. Ugyanebből az alkalomból kapott hasonló értékű ajándékot Miksa császár fivéreitől, II. Ferdinánd és II. Károly főhercegtől. Ekkoriban Bécsben lakott, a Getthia nevű villában. Minden tisztségéért kapott fizetést, és efölött még a megbízásaiért is külön jutalmazták. 1596-tól az udvartól évi 100 gulden fizetésben részesült, a magyar kancelláriától pedig évente 200 aranyat kapott, melyet 1561-ben 250, 1568-ban 400 aranyra emeltek, de ezt sokszor csak késve kapta meg. Ezért gyakran esedezett legalább az összeg részleges kifizetéséért, vagy egyes alkalmakkor, hogy segíteni tudja a családját (1565), házat tudjon vásárolni, vagy az unokahúga házasságakor (1571). Két évi szolgálat után 200 arany támogatásban részesült, hogy házat tudjon vásárolni. 1571-ben támogatást kért egy olyan birtok megvásárlásához is, melyhez 50 jobbágy tartozott.
Részt vett I. Miksa császár (1508-1519) innsbrucki síremlékének a létrehozásában is. Alexander Colin 24 domborművet készített, melyek a császár életéből vett eseményeket ábrázolták. Alattuk fekete márványtáblákon feliratok álltak, melyek kivésésével és aranyozásával 1564-ben Bocskayt bízták meg, azonban a táblák még 1567-ben sem álltak készen, amiért a tiroli udvar panaszt intézett II. Miksa császárhoz. Bocskay arról tájékoztatta az uralkodót, hogy a 24 tábla közül 5 törötten érkezett hozzá, gyakran betegeskedett, családi problémái voltak és más megbízásokat is teljesítenie kellett. Ennek ellenére ő a feliratokat az öt törött tábla kivételével elkészítette. Ezek pótlása után a megbízást 1568. május 11-re befejezte, azok leszállítása előtt azonban 400 tallér előleg kifizetését kérvényezte. Ebből 200 tallért június 8-án meg is kapott, a maradékot 1570-ben fizették ki.
1575 márciusában súlyosan megbetegedett. II. Károly főherceg megkísérelte kifizetni neki a béréből hátralevő teljes összeget, azonban április 8-a előtt Bécsben elhunyt. Az özvegye megkapta az áprilisi bérét, hogy kifizethesse a temetését. A magyar kancelláriától kérvényezte, hogy fizessék ki a fenmaradó bérét, valamint azt az összeget is, amelyet az uralkodó 1571-ben hagyott jóvá azért a birtokért, melyhez 50 jobbágy tartozott.
Mintakönyvének 29. fólióján az 1561-es évszámot és a nevének kezdőbetűit (G. B.) tüntette fel a következő szöveggel: "Cum suis sanctis mereamur aulam ingredi caeli, simul et beatam ducere vitam" (Érdemeljük ki, hogy a szentekkel együtt járhassunk a mennybeli csarnokban, és hozzájuk hasonló szent életet élhessünk.)
Az 1561-es évszámot és a nevét (Bochkaӱ) a mintakönyv 129. fólióján is feltüntette a következő szöveggel, mely a humanista életszemléletet képviseli a kereszténység öröklétbe vetett hitével szemben: "Fama seu virtutis nomen superest tantum, sed caetera universa mortis erunt" (Csak a hírnév marad fenn, minden más a halálé).
A képek elrendezése eredetileg másféle lehetett, mint ahogyan azok bekerültek a könyvbe.
A Mira calligraphiae monumenta összes képe
- I. fol 8. kimetszve
Munkássága[szerkesztés]
1561-62-ben ő állította össze a Mira calligraphiae monumenta (A kalligráfia mintakönyve) című írásminta-gyűjteményt, mely a legkorábbi fennmaradt műve. Valószínűleg acélból készítette, hogy ezzel is bizonyítsa kiválóságát a többi kalligráfus között, amikor a nyomtatott könyvek kezdték végleg kiszorítani a kézírást a könyvművészetből. Néhány bonyolult vonalvezetésű betűformája a huszárkötésre emlékeztet. Több mint 30 évvel később I. Ferdinánd unokája, II. Rudolf császár Joris Hoefnagel (1542-1601) flamand miniátort és udvari festőt, az utolsó nagy kézirat-illuminátort bízta meg azzal, hogy díszítse ki Bocskay mintakönyvét, mely ma a legszebb ilyen műnek számít. A munkát az utolsó képen feltüntetett dátum szerint 1596-ban fejezte be.
II. Rudolf 1612-es halála után a mű kikerült a császári gyűjteményből és a 19. századig ismeretlen volt a sorsa, amikor egy magángyűjteményben bukkant fel (Albert Milde, Bécs, 1887-ben; Goldschmied, Frankfurt am Main, 1907-től; Fritz Gans, Frankfurt am Main, 1916-tól; Louis Koch, Frankfurt am Main, 1923-tól; európai magángyűjtemény, 1942-től). 1986-ban a malibui J. Paul Getty Museum vásárolta meg (jelzete: Ms. 20).
Mintakönyvéhez hatalmas mennyiségű korabeli és történeti forrásanyagot gyűjtött össze, amivel összefoglalta mindazt, amit a kalligráfiáról az ő idejéig tudni lehetett. Hoefnagel még rajta is igyekezett túltenni, amikor pompás színezetű díszítéseket alkalmazott, számtalan növénnyel, gyümölccsel, rovarral, állattal, képzeletbeli lénnyel.
A mintakönyv tulajdonképpen két kéziratból áll, melyeket bizonyára Hoefnagel és II. Rudolf elhatározásából kötöttek egybe. Az első rész 123 pergamen- és 5 papírfólió terjedelmű. Díszes írásmintákat tartalmaz, ahol Hoefnagel tudatosan kerülte a szimbolikus ábrázolásmódot. A második rész 22 fólióból áll, a pergamenlapjai valamivel nagyobbak, mint az első részé. A római majuszkula és gót minuszkula ábécé betűinek a szerkesztési módja található meg benne, Hoefnagel díszítéseivel. Érződik rajtuk Paracelsus alkímiai írásainak a hatása is, aki ugyanabban az időben fordult meg II. Rudolf prágai udvarában, mint Hoefnagel. Az illuminált majuszkulák lábánál egy-egy vers található a Zsoltárok könyvéből, melyek a kérdéses betűvel vagy a néhánnyal későbbivel kezdődnek. A miniatúra az adott szöveget illusztrálja, amelyek nagyrésze szimbolikus módon utal II. Rudolfra, mint patrónusra, megfelelve az ő világfelfogásának. A minuszkulák illusztrációi ezzel szemben humorosak, természeti tárgyakat, különös hibridlényeket ábrázolnak.
Bocskai egy másik művének, az 1571-73-ban írt Bécsi írásminta gyűjteménynek (Schriftmusterbuch) a 48. fóliójára, mely ma a bécsi Kunsthistorisches Museumban található (Sammlung für Plastik und Kunstgewerbe inv. 975) Hoefnagel (melyet szintén ő díszített 1591-94-ben) a következő epigrammát írta: "Úgy, miként a magyar Zeuxisz a tollával, aként a belga [Zeuxisz] díszíti az ön kincseit a maga művészi képességével, kiváló Rudolf. Mindketten egyenlők a tehetségben, tudásban és hírnévben. Vesse szét, akit szétvet az irigység."
Ezen művének kalligráfiája kevésbé kifejező, de azonos színvonalú az írásminta gyűjteménnyel, és az írás anyaga is a kevésbé költséges papír a pergamen helyett, ami arra utal, hogy nem reprezentációs céllal kélszült, hanem oktatási és esztétikai célzattal. Az ajánlása I. Ferdinándnak szól, és ő lehetett a mű megbízója is. A szövegek közül azonban ebben több a világi jellegű, mint az írásminta gyűjteményben (hivatalos dokumentumok bevezetői, epistolák üdvözlőformulái).
Képek Bécsi írásminta gyűjteményből (Schriftmusterbuch)
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ T. Szánto: Ein großer Schreibkünstler des XVI. Jahrhunderts. Gutenberg Jahrbuch (1963), p. 40
- ↑ Hendrix -- Vignau-Wilberg, 8.
- ↑ Kapossy J.: Adattár-müvészettörténeti regeszták a királyi határozatokból és rendeletekből. I. XVI. Század. In: Bánrévi G. szerk. Művészettörténeti Ertesítő, 88 (1956), 51. l.
Irodalom[szerkesztés]
Vinczéné Gulyás Borbála: Egy "magyar Zeuxis Bécsben". Bocskay György (1510 k.-1575) kalligráfus tevékenysége. Doktori disszertáció. Budapest, 2012. [4] [5]
Gulyás Borbála: Bocskay György kalligráfus végrendelete. Művészettörténeti Értesítő (66) 2017. (2) 313-320.
Lee Hendrix and Thea Vignau-Wilberg: Mira calligraphiae monumenta: A Sixteenth-Century Calligraphic Manuscript Inscribed by Georg Bocskay and Illuminated by Joris Hoefnagel. THE J. PAUL GETTY MUSEUM MALIBU, I992