Ugrás a tartalomhoz

Heraldikai lexikon/Bocskay György

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Vízkelethy György nemességújító oklevele, 1569. A címeres levél kalligráfiáját Bocskay György készítette, aki az oklevél egyik ellenjegyzője volt. Aláírása a pergamenlap jobb alsó sarkában látható
Nagy Mátyás armálisa 1569. A címeres levél kalligráfiájának stílusa és a címermotívum hasonlósága miatt nyilvánvaló, hogy Nagy Péter 1569. 5. 14-i címeres levelét is Bocskay György írta és talán ugyanaz a címerfestő rajzolta (a címer miniatúrája fölött ugyanazok az urnák láthatók. Nagy Péter címerkérő folyamodványának foglya is ugyanolyan fejfedőt visel, mint Nagy Mátyás címerén. (vö. címervizsgálat és Nagy címer ) Nagy Mátyás címerének miniatúráján felül két királyalak portréja látható profilból. Ezek I. Ferdinánd és utóda, I. Miksa alakjai lehetnek, akiknek Bocskay a szolgálatában állt. Esetleg Miksa császár fivéreit, II. Ferdinánd és II. Károly főherceget ábrázolhatják, akiktől 1564-es házassága alkalmából értékes ajándékot kapott. Erre utalhat az is, hogy az egyik alak mintha főhercegi, a másik pedig pogány koronát viselne.
Liszthy János, veszprémi püspök, alkancellár, és alatta Bocskay György aláírása Nagy Mátyás armálisán, 1569
Nagy Mátyás címere, 1569
Eperjes harmadik címeres levele, 1558
Sixti címeres levél, 1559
Leiner címeres levél, 1560
Az 1598-as Szelepcsényi címeres levél. Az oklevél címerképét és díszítését összehasonlítva az Országos Levéltárban őrzött más címeres levéllel, arra a következtetésre juthatunk, hogy ez is az uralkodó kalligráfusának Bocskay Györgynek a Mira calligraphiae monumenta című írásminta-gyűjteménye és az azt illusztráló Georg Hoefnagel által készített mintaképek alapján készülhetett.[1]

Bocskay György (Rasinja,régi magyar nevén Apajkeresztúr, illetve Raszinyakeresztúr 1525 k.-Bécs, 1575. április 8 e.), kalligráfus. A neve előfordul Bochkhay, Bokhey, Bosskhay, Botschkai alakban is. A Gutkeled nembeli raszinjakeresztúri Bocskai családból származott. A magyar kancelláriában nemesi oklevelek készítésével is foglalkozott.

Élete

[szerkesztés]

Mintagyűjteménye szerint a család raziniai birtokán született, Horvátországban, nem messze a magyar határtól (fol. 118: "a Razynia", fol. 119: "de Razinia Hungarus"). Arra is utalt, hogy egy régi nemesi családból származik, amelynek egyaránt vannak birtokai Magyarországon és Horvátországban ("ex ... vetustissimo nobilissimo atque clar[issimo] Hungaricae et Sclavonicae gentis stemate oriundus").

Valószínűleg 1561 előtt került az udvar szolgálatába. Szántó Tibor az Országos Levéltárban felfedezett egy 1560-as iratot, melyben megerősítik Oláh Miklós nemességét. Az irat első dekorált oldalán a HGB monogram áll, melyet "Hoefnagel Georg Bocskay" névként magyarázott,[1] de 1560-ban, sem később sem kerülhetett sor együttműködésre Hoefnagel és Bocskay között, ezért a monogramot, hátulról olvasva, inkább a "Georgius Bocskay Hungarus" névvel lehet azonosítani.[2] (Néhány ilyen hátulról előre haladó írás Bocskay mintagyűjteményében is megtalálható.) Azonban Bocskay már ez előtt is az udvari kancellária tagja lehetett, mivel ő készítette Oláh Miklós 1558. április 17-én kelt bárói diplomájának az írását. Az oklevél miniátora a H.G.B. 1560 monogrammal jelölte magát, akit a szakirodalom nem tud azonosítani, [2] de vélhetőleg ez is Bocskay nevét takarja. Ekkor már a kancellária több éves gyakorlattal rendelkező vezető kalligráfusa lehetett, ha ennek a fontos oklevélnek az elkészítésével őt bízták meg. Sőt Oláh Miklós, egri püspöknek egy korábbi, a MOL-ban őrzött nemességet megerősítő és címerbővítő oklevelének a stílusa alapján már 1548-ban is a magyar udvari kancellárián dolgozhatott.[3] A Bocskay által készített címeres levelek kalligráfiájának stílusát az 1569-es Vízkelethy nemességújító oklevél jelöli ki, melynek Liszthy János, választott veszprémi püspök, alkancellér mellett ő volt az egyik ellenjegyzője. Aláírása a pergamenlap jobb alsó sarkában látható. A kevésbé tehetős megrendelők számára egyszerűbb kivitelű okleveleket is készített, amit Nagy Mátyás 1569-es armálisának aláírása jelez, melyet az oklevél plica-jának felhajtása rejt.

1561. március 10-én Bocskay a magyar udvari kancelláriától az év kezdetétől fogva visszamenőlegesen 50 arany fizetést kapott, mint kancelláriai írnok (scriba noster). Ettől kezdve évi 250 arany fizetésben részesült.[3] 1562-ben már a király régi udvari szolgájának nevezi magát (Maiestatis suae veteranus servitor et Aulae familiaris). A korabeli dokumentumok szerint írnok (scriba) és titkár (secretarius) volt a magyar királyi kancellárián. Egy 1563-as dokumentum udvari történetírónak nevezi (annaligraphus). Bocskay magát a Bécsi írásminta gyűjteményben (fol. 48) királyi tanácsosnak mondja (Maximiliani secundi... consiliarius). I. Ferdinánd és utóda, II. Miksa (I. Miksa magyar király) szolgálatában állt (tehát II. Miksa generációjához tartozhatott).

1564 októberében a házasságakor a magyar kancellária egy 60 arany értékű aranyozott ezüstállal jutalmazta meg. Ugyanebből az alkalomból kapott hasonló értékű ajándékot Miksa császár fivéreitől, II. Ferdinánd és II. Károly főhercegtől. Ekkoriban Bécsben lakott, a Getthia nevű villában. Minden tisztségéért kapott fizetést, és efölött még a megbízásaiért is külön jutalmazták. 1596-tól az udvartól évi 100 gulden fizetésben részesült, a magyar kancelláriától pedig évente 200 aranyat kapott, melyet 1561-ben 250, 1568-ban 400 aranyra emeltek, de ezt sokszor csak késve kapta meg. Ezért gyakran esedezett legalább az összeg részleges kifizetéséért, vagy egyes alkalmakkor, hogy segíteni tudja a családját (1565), házat tudjon vásárolni, vagy az unokahúga házasságakor (1571). Két évi szolgálat után 200 arany támogatásban részesült, hogy házat tudjon vásárolni. 1571-ben támogatást kért egy olyan birtok megvásárlásához is, melyhez 50 jobbágy tartozott.

Részt vett I. Miksa császár (1508-1519) innsbrucki síremlékének a létrehozásában is. Alexander Colin 24 domborművet készített, melyek a császár életéből vett eseményeket ábrázolták. Alattuk fekete márványtáblákon feliratok álltak, melyek kivésésével és aranyozásával 1564-ben Bocskayt bízták meg, azonban a táblák még 1567-ben sem álltak készen, amiért a tiroli udvar panaszt intézett II. Miksa császárhoz. Bocskay arról tájékoztatta az uralkodót, hogy a 24 tábla közül 5 törötten érkezett hozzá, gyakran betegeskedett, családi problémái voltak és más megbízásokat is teljesítenie kellett. Ennek ellenére ő a feliratokat az öt törött tábla kivételével elkészítette. Ezek pótlása után a megbízást 1568. május 11-re befejezte, azok leszállítása előtt azonban 400 tallér előleg kifizetését kérvényezte. Ebből 200 tallért június 8-án meg is kapott, a maradékot 1570-ben fizették ki.

1575 márciusában súlyosan megbetegedett. II. Károly főherceg megkísérelte kifizetni neki a béréből hátralevő teljes összeget, azonban április 8-a előtt Bécsben elhunyt. Az özvegye megkapta az áprilisi bérét, hogy kifizethesse a temetését. A magyar kancelláriától kérvényezte, hogy fizessék ki a fenmaradó bérét, valamint azt az összeget is, amelyet az uralkodó 1571-ben hagyott jóvá azért a birtokért, melyhez 50 jobbágy tartozott.

Mintakönyvének 29. fólióján az 1561-es évszámot és a nevének kezdőbetűit (G. B.) tüntette fel a következő szöveggel: "Cum suis sanctis mereamur aulam ingredi caeli, simul et beatam ducere vitam" (Érdemeljük ki, hogy a szentekkel együtt járhassunk a mennybeli csarnokban, és hozzájuk hasonló szent életet élhessünk.)

Az 1561-es évszámot és a nevét (Bochkaӱ) a mintakönyv 129. fólióján is feltüntette a következő szöveggel, mely a humanista életszemléletet képviseli a kereszténység öröklétbe vetett hitével szemben: "Fama seu virtutis nomen superest tantum, sed caetera universa mortis erunt" (Csak a hírnév marad fenn, minden más a halálé).

A képek elrendezése eredetileg másféle lehetett, mint ahogyan azok bekerültek a könyvbe.

A Mira calligraphiae monumenta összes képe

Munkássága

[szerkesztés]

1561-62-ben ő állította össze a Mira calligraphiae monumenta (A kalligráfia mintakönyve) című írásminta-gyűjteményt, mely a legkorábbi fennmaradt műve. Valószínűleg acélból készítette, hogy ezzel is bizonyítsa kiválóságát a többi kalligráfus között, amikor a nyomtatott könyvek kezdték végleg kiszorítani a kézírást a könyvművészetből. Néhány bonyolult vonalvezetésű betűformája a huszárkötésre emlékeztet. Több mint 30 évvel később I. Ferdinánd unokája, II. Rudolf császár Joris Hoefnagel (1542-1601) flamand miniátort és udvari festőt, az utolsó nagy kézirat-illuminátort bízta meg azzal, hogy díszítse ki Bocskay mintakönyvét, mely ma a legszebb ilyen műnek számít. A munkát az utolsó képen feltüntetett dátum szerint 1596-ban fejezte be.

II. Rudolf 1612-es halála után a mű kikerült a császári gyűjteményből és a 19. századig ismeretlen volt a sorsa, amikor egy magángyűjteményben bukkant fel (Albert Milde, Bécs, 1887-ben; Goldschmied, Frankfurt am Main, 1907-től; Fritz Gans, Frankfurt am Main, 1916-tól; Louis Koch, Frankfurt am Main, 1923-tól; európai magángyűjtemény, 1942-től). 1986-ban a malibui J. Paul Getty Museum vásárolta meg (jelzete: Ms. 20).

Mintakönyvéhez hatalmas mennyiségű korabeli és történeti forrásanyagot gyűjtött össze, amivel összefoglalta mindazt, amit a kalligráfiáról az ő idejéig tudni lehetett. Hoefnagel még rajta is igyekezett túltenni, amikor pompás színezetű díszítéseket alkalmazott, számtalan növénnyel, gyümölccsel, rovarral, állattal, képzeletbeli lénnyel.

A mintakönyv tulajdonképpen két kéziratból áll, melyeket bizonyára Hoefnagel és II. Rudolf elhatározásából kötöttek egybe. Az első rész 123 pergamen- és 5 papírfólió terjedelmű. Díszes írásmintákat tartalmaz, ahol Hoefnagel tudatosan kerülte a szimbolikus ábrázolásmódot. A második rész 22 fólióból áll, a pergamenlapjai valamivel nagyobbak, mint az első részé. A római majuszkula és gót minuszkula ábécé betűinek a szerkesztési módja található meg benne, Hoefnagel díszítéseivel. Érződik rajtuk Paracelsus alkímiai írásainak a hatása is, aki ugyanabban az időben fordult meg II. Rudolf prágai udvarában, mint Hoefnagel. Az illuminált majuszkulák lábánál egy-egy vers található a Zsoltárok könyvéből, melyek a kérdéses betűvel vagy a néhánnyal későbbivel kezdődnek. A miniatúra az adott szöveget illusztrálja, amelyek nagyrésze szimbolikus módon utal II. Rudolfra, mint patrónusra, megfelelve az ő világfelfogásának. A minuszkulák illusztrációi ezzel szemben humorosak, természeti tárgyakat, különös hibridlényeket ábrázolnak.

Bocskai egy másik művének, az 1571-73-ban írt Bécsi írásminta gyűjteménynek (Schriftmusterbuch) a 48. fóliójára, mely ma a bécsi Kunsthistorisches Museumban található (Sammlung für Plastik und Kunstgewerbe inv. 975) Hoefnagel (melyet szintén ő díszített 1591-94-ben) a következő epigrammát írta: "Úgy, miként a magyar Zeuxisz a tollával, aként a belga [Zeuxisz] díszíti az ön kincseit a maga művészi képességével, kiváló Rudolf. Mindketten egyenlők a tehetségben, tudásban és hírnévben. Vesse szét, akit szétvet az irigység."

Ezen művének kalligráfiája kevésbé kifejező, de azonos színvonalú az írásminta gyűjteménnyel, és az írás anyaga is a kevésbé költséges papír a pergamen helyett, ami arra utal, hogy nem reprezentációs céllal kélszült, hanem oktatási és esztétikai célzattal. Az ajánlása I. Ferdinándnak szól, és ő lehetett a mű megbízója is. A szövegek közül azonban ebben több a világi jellegű, mint az írásminta gyűjteményben (hivatalos dokumentumok bevezetői, epistolák üdvözlőformulái).

Képek Bécsi írásminta gyűjteményből (Schriftmusterbuch)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. T. Szánto: Ein großer Schreibkünstler des XVI. Jahrhunderts. Gutenberg Jahrbuch (1963), p. 40
  2. Hendrix -- Vignau-Wilberg, 8.
  3. Kapossy J.: Adattár-müvészettörténeti regeszták a királyi határozatokból és rendeletekből. I. XVI. Század. In: Bánrévi G. szerk. Művészettörténeti Ertesítő, 88 (1956), 51. l.

Irodalom

[szerkesztés]

Vinczéné Gulyás Borbála: Egy "magyar Zeuxis Bécsben". Bocskay György (1510 k.-1575) kalligráfus tevékenysége. Doktori disszertáció. Budapest, 2012. [4] [5]

Gulyás Borbála: Bocskay György kalligráfus végrendelete. Művészettörténeti Értesítő (66) 2017. (2) 313-320.

Lee Hendrix and Thea Vignau-Wilberg: Mira calligraphiae monumenta: A Sixteenth-Century Calligraphic Manuscript Inscribed by Georg Bocskay and Illuminated by Joris Hoefnagel. THE J. PAUL GETTY MUSEUM MALIBU, I992


[6]

[7]