Szerkesztővita:KeFe/Archívum/Archív08

Az oldal más nyelven nem érhető el.
A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Ez a lap egy archívum. Ne szerkeszd, ne reagálj ezekre a hozzászólásokra.

Hozzászóláshoz használd az aktuális vitalapot, az itt található témaindító másolásával, ha szükséges.

Kérjük, az archívumot ne bővítsd további archív adatokkal, hanem nyiss új archívumot, az aktuális dátummal ellátva. Lásd: Segítség:Archiválás.


Archív07Archív09


Halihó Feri

A címlap gyönyörű, tisztára megható!!!! Nagyon jó! Fellelkesít az egész.

Meg kellene beszélni a továbbiakat. Amit korábban felraktunk, az ötödik színt és az utána következő beszélgetést, azt szeretném, ha ott leenne. Vagyis előszó gyanánt szerepelne. Rossz tapasztalatom volt ugyanis az előszókkal, az emberek megunják az egészet, mire végigvergődik rajta magukat, és aztán még az első szín is nagyon nehéz, nem jutnak el a lényegig, és már be is zárják az oldalt. Ezért gondolom kitenni, mint egy kirakatba, ezt az ötödik, mai viszonyaink között szinte modern témának mutatkozó részletet. Tehát én így gondolom,: 1. ötödik szín+ a beszélgetés 2. címlap, 3.tartalomjegyzék, 4.első szín stb. A függelék és különösen a csillagos szavak jegyzéke ugyanolyan betükkel szerepelne a tartalomjegyzékben, mint a színek. Az utószók voltak eredetileg az előszók, ezekhez nem ragaszkodom, tulajdonképpen ... ezt még meggondolhatjuk.


Köszönet, szeretet: Zsuzsi.

Kicsit szétnézegettem a lapokon. Nagyon szép a kép a szülővárosodról, Pécsről. Én is nagyon szeretem azt a várost. Egyrészt mert szép, másrészt barátságos az éghajlata, sok a napsütés. És valamikor ott voltak a Csontváry festmények, nekem azok az egyik észvesztési pont az agyamban. A Zsolnay-ak is szépek, de az semmi Csontváryhoz.(nekem)

Alig várom, hogy felrakhassam a Víziók további részleteit. De még van 2 kérdés. (Legalábbis most csak kettő.) Hogyan oldhatnánk meg, hogy ami dőlt betűvel van, az úgy is maradjon, vagyis ne romoljon el, mikor bemásolom. Nemcsak az, hogy nehéz újra átvizsgálni és kijelölni, hanem inkább, hogy hosszú az egész, és sok hibalehetőség adódik, egy ilyen átboronálásból. Valamit kihagyok eseleg, és nem jelölöm ki, vagy olyat jelölök meg véletlenül, ami nem is....

A másik, hogy szeretném, ha minden szín a tartalomjegyzék megfelelő sorára kattintva kinyílna külön-külön. Pl. Valaki már elolvasta az első hármat, ha legközelebb kinyitja, ne kelljen végigtekernie az egészet, hanem kinyithassa mindjárt a negyediket. Nem tudom, technikailag, vagy szerkesztésileg ez megoldható-e, de valószínű, hiszen MINDEN működik mindenféle kattintásokra.


Bocs az elmaradt randiért. Hát.. ugy-e igaz ez a mondás: "a dolgok mindig másképp vannak". Legjobb a spontaneitás.

Köszi a szép ötödik fejezet tervet, meg az alakítást. Már nem is akarom ismételgetni, de nagyon szép. Viszont tényleg igaz, hogy néhány helyen én másképp gondolom. Én az ötödik szín kiemelését mintegy csalinak, figyelem felkeltőnek, reklámnak, előszónak szánom. Azért van erre szükség, mert az első három színt nagyon nehéz végigolvasni. De mint a beszélgetésbe is beleszőttem: Nem írhatunk musicalt az Ember Taragédiájából. Sokat töprengtem ezen. Lehetne "késleltetett bevezetéssel", tehát mint sok regény, belevágni az események közepébe, és a bevezetés majd később jön. Csakhogy Madách nem így írta, és én tényleg hűségesen akarom megoldani, tehát semmiképpen nem összekavarni az ő művét. Ezért választottam ezt a megoldást, hogy csalimadárnak kijön az ötödik fejezet, folytatódik a párbeszéddel, külön cím nélkül, legfeljebb egy 4-5 sornyi hézagot hagyva, és azután az egész előről, teljes pontosságában. Így az ötödik szín kétszer szerepel, de nem baj. Tehát az a szép címlap, amit legelőször készítettél, az a valódi kezdéshez jönne. A valódi ötödik színhez ez a rajz, és gondolom, a többihez is a megfelelő(Ez a Zichy Mihály sorozatból van, igaz?)

A párbeszéd végét kicsit átalakítottam, aminek lényeg, hogy a legutolsó mondat ez: VISSZALAPOZOK AZ ELEJÉRE, ÉS VÉGIGOLVASOM ELŐRŐL AZ EGÉSZET. És akkor ennek így kell következni, hogy kezdődik előről az egész.

Másik: Nem szeretném a vastagbetűs kiemelést. Azért nem gondolom jónak, mert arra készteti az olvasót, hgy vastag betűről vastag betűre haladva végigfussa az egészet. Én meg nem azért gyötörtem végig magamat többször is rajta mindenütt a legpontosabb kifejezésért, hogy azt át meg át ugrálják, hanem hogy tényleg elolvassák, mert olyan óriásinak tartom. A dőlt betű szépen belesímul a sorokba, csak hogy éppen meg lehessen különböztetni, meg ha valaki a nevezetes mondatokat keresi, megtalálhatja.

Természetesen, mint a "vitalap etika" írja, (de anélkül is) ha van jobb elképzelésed, gondolkodjunk el azon is. Most tehát nekifogok fölrakni az egészet, ami nem nagy gond, csak a dőltbetű miatt lesz lassú. Sok köszönet Zsuzsannától.


Kérésed

A képek nagyon jók, szépek, OK!A vastagbetüket az elsőként fölrakott ötödik fejezetben láttam, azt hittem, Te csináltad. Amit leírtál a szerkesztésről, az abba a műfajba tartozik, amitől hidegrázást kapok. Nem alkotnád meg helyettem? Kívül esik a képességeim határán. Légyszi, légyszi. 1. Címlap. 2. ötödik fejezet a párbeszéddel mint bevezettő. 3. első fejezet. Azután folyamatosan tovább. Azután a csillagos szavak jegyzéke. Tovább a Bibliából vett rész mint Függelék. A többi még odébb van. Most a hatodikat felrakta, "megdőltbetűztem". Most sajnos mennem kell, délután tudom folytatni. Lehet, hogy kész leszek ma, de lehet, hogy csak holnap. Légyszi, kérlek, rendezd el helyettem, mert én nem tudom, és nincs is hajlamom rá semmi. Sok köszönet Zsuzsanna.


És a válaszom

Hát elrendezhetném, de ezt neked mindjárt oda kellett volna rakni, ahol a helye van, hiszen azért készítettem. Ha a segítségem nem elég ilyen szinten, azt nagyon sajnálom. De több kitartás kellene, ha valóban létre akarod hozni ezt a könyvet. És még te írtad, hogy újabb terveid is vannak. Hogyan fogod végrehajtani, ha már most nincs kedved megtanulni a wiki használatát. Ha a neked nemtetsző munkát rám akarod sózni.
Csak gondold bele magad az én helyzetembe, nekem is van mit csináljak, és itt nagyon kevés szerkesztő dolgozik, a legtöbbjük kezdő a wikiprojektekben. Ezért általában én segítek minden idetévedő új tagnak, ha mindent én csinálok, akkor a nap 24 órája sem lenne elég, mert nem csak neked, a többieknek is kell valamennyit segíteni és akkor hol marad az én munkám. És a Wikipédiában is szerkesztek, ott is vannak befejezetlen cikkeim, mivel B.Máriának segítettem, ott már nem tudtam tovább dolgozni.

Nagyon örülök a te könyvednek és szívesen segítek is, de neked is meg kell tanulnod a szerkesztést. A saját művedet formázni, vagy az én botor ténykedésemet (ha nem tetszik) kijavítani. Vedd már tudomásul, hogy ez a te műved, nem az enyém! Én csak segítenélek, ötleteket, megoldásokat ajánlhatok, amit el is fogadhatsz, de el is vethetsz. Ebből nem lesz félreértés közöttünk, ha mindketten betartjuk a wikiszabályokat.

Azt szeretném, ha valóban itt maradnál♥, még több könyvbe belekezdenél és én mindenhol (ahol szükséged van rá) segítenélek, de ne adj nekem rabszolga munkát, azt nem vállalom. Értelmes embernek tartalak, kiérződik, hogy tanári vénád van, hogy te is a fiatalok tanulását szeretnéd segíteni, ezért bizakodom abban, hogy hosszabb távon is itt maradsz. Hogy továbbra is együtt tudunk működni az ehhez hasonló könyvek elkészítésében, de segítségemet csak ott kérd, ahol te nem boldogulsz és csak miután már megpróbáltad megcsinálni a kapott információk, tanácsok alapján.
Ha betudtad az allapodra másolni, akkor ne mond, hogy nem tudod a helyére tenni, mert azt nem hiszem el. Hiszen már többször is leírtam, hogy a könyved címlapjáról mindent el lehet érni, kattints a megfelelő fejezet címre és oda töltsd fel.
Amit talán elolvastál:
B. Máriának az volt a problémája, hogy nem engedtem a fő névtérben dolgozni. Azért nem, mert rossz címek alatt vitte fel az anyagait, és bele rakta mások könyveibe is. De előfordult, hogy az én saját felhasználói lapomat vitalapnak nézte és egy táblázatomat túrta szét az üzenetével. Amikor szóvá tettem és megmutattam hogy hol kellene dolgoznia és hol üzennie, valószínűleg megsértődött és elkezdődtek a vádaskodásai.
Nálad más a helyzet, téged sokkal értelmesebbnek tartalak már az eddigi munkád alapján is, csak talán több bátorságot kell beléd öntenem. Hát igen is te alkalmas vagy arra, hogy a fő névtérben dolgozhass - ezért készítettem el a könyved címlapját. Hát akkor tessék ott dolgozni.
Ezzel nem sürgetni akarlak, inkább józan megfontolásra, a wikiszabályok, és lehetőségek elolvasására szeretném felhívni a figyelmedet, hogy 1-2 hónap elteltével már te is segíthess az új szerkesztőknek. Igaz ez egy kis munkával, egy kis tanulással jár, de ezt fel kell vállalni. Én hiába akarlak megtanítani, ha te nem akarod - nem lesz belőle semmi. (nem ismerős ez a mondat valahonnan?) Tehát döntsd el, akarsz-e wikipédista lenni, mert akkor az itteni szabályokat meg kell ismerned, csak kattints a Segítség menüre és a megjelenő lapon nagyon sok kékírásos címet találsz - olvasd el őket. Ha el tudod fogadni azokat, akkor folytasd, ha nem, akkor nincs értelme az egésznek.

Csak reménykedek abban, hogy nem értesz félre és abban is, hogy itt maradsz és továbbra is tudunk együtt dolgozni. Tudom hogy a fenti "száraz" szavak így leírva másként hatnak az olvasóra, mintha azt élőszóval mondtam volna el, de nincs más szándékom, mint amit ide leírtam, vagyis úgy értsd, ahogy itt olvasható, minden hátsó szándék nélkül.

Szívesen segítek, időt és fáradságot nem kimélve - továbbra is, de nem kívánok helyetted dolgozni - ugye megértesz? - Üdv. » KeFe « vitalapomIRC 2009. január 21., 10:42 (CET)[válasz]

 Na, tessék! Végre sikeresen megcsinálom, erre elrontod!

Mit tehetek? Általában ha vita van, az az elvem, hogy a szakemberre kell hallgatni. Ha ennyire így gondolod, lemondok arról, hogy ott legyen az ötödik, de legalább azt a jó kis párbeszédet rakjuk ki, ha még megvan. Vagy tegyük ki előszónak a szerző utószavát? Zsu.

Nem tudtam, mire adom a fejem, ennyi szabálynak megfelelni...

Mi lenne, ha "ízelítő" helyett "kedvcsináló"-t írnánk?

Természetes, ha már az előszóban kitettük, ugyanaz nem kell az utószóba.

Ha lehetséges, én nem ellenezném, hogy kisebb betükkel írjuk. De csak ha emiatt nem kellene megint végig dőltbetűzni, stb...

Dobos Marianne író, történelmi könyveket, életrajzokat ír, történelmi személyiségekről, művészekről, sok megjelent már. Rendszeresen ott van a Hon-lap.hu oldalon. Dr. Kabdebó Lóránt irodalomprofesszor és közíró, kritikus, és közéleti személyiség felesége. Ők támogattak engem a könyvként való megjelentetésben, ami aztán (anyagi korlátozottság miatt) nem valósult meg.

Kell valamit írnunk arról, hogy kicsoda Dobos Marianne?

Mi legyen az aláíró nevem. Lehet WittiZsu? Vagy ez túl hosszú? WiZsu? Ez nem tetszene, de elfogadnám azért. Jó, begyakorolom az aláírást.

  WiZsu.

Helyesbítés: Dobos Marianne nevével kapcsolatban írtam, így a helyes: Magyar-Hon-Lap Köszi a figyelmet: Wittizsu.

>>WiZsu<<

Válasz a mondolatra: Nekem teljesen OK, ha nem írjuk ki a nevemet mint szerzőt, ha ez a szokás, vagy szabály, nekem nem téma.

Megvan bennem a szándék, megpróbáltam, de ez az aláírás dolog túl bonyolultnak tűnik. Odáig eljutottam, hogy lemásoltam amit küldtél erre a célra. Kinyitottam a "beállításaim"-at, de azon belül nem tudtam, hova illesszem. Végül beillesztettem oda, ahol a becenevet kéri. Lehet, hogy jó, nem tudom. Csak azt akarom, hogy LÁSSAD MEG, hogy nem valami makacskodás ez nálam, hanem születési hiba. Nem akarom magamat még a "buta" jelzővel sem illetni, mert vannak dolgok, amikhez értek, van amiben merész vagyok, vannak tágas átlátásaim bizonyos dolgokról, de a műszaki dolgokkal AVERZIÓM van. Nehogy megírd, hogy csak bebeszélem magamnak!

Dobos Marianneval majd levelezek egyet.

Valami előszó kell, azt hiszem. Akkor tegyük ki oda azt a párbeszédet magában, amitt az ötödik színhez írtam.

Összefoglalva: Nekem az a lényeg, hogy Madách, vagy Ember tragédiája kulcsszóra kinyiljon. Nekifogtam! Gondoltam, elcserélem a két címet. De a gép azt válaszolta, hogy foglaljam össze, mi a szándékom. Hát nyílván valahol valami érthetetlen műveletet léptettem be. Szóval mégséztem. De lehet, hogy megpróbálom megint.

Kösz minden segítséget: Zsu

kipróbálom az aláírást. >Zsuzsanna * Vitalapom 2009. február 1., 17:54 (CET)<[válasz]

Úgy tűnik, ez összejött!

>Zsuzsanna * Vitalapom 2009. február 1., 17:56 (CET)<[válasz]

Viszont lehet, hogy WiZsu-t kellene írni.

Szia, jó reggelt! Megcsináltam, amit akartam! Légyszi, nézd meg, ha kérhetlek! Az a címe, hogy Madách: Az Ember Tragédiája drámájából írt elbeszélés. Beletettem a párbeszédet, abba egy rövidke részletet mintának, és még a tartalomjegyzéket. Szerintem jó lett. Viszont lehet, hogy az egyéb próbálkozásokat törölni kellene, mert most már nagyon nehéz eligazodni. Kösz a segítséget. És annak is örülök, hogy kezdek megtanulni ezt - azt. Szép napot! >Zsuzsanna * Vitalapom 2009. február 3., 07:37 (CET)<[válasz]

Ölelés díj

Nagyon köszönöm amit odatettél, nagyon tetszik. Valójában az ölelés díj sablonkámat nem tudom megcsinálni. Ott akartam, hogy a keret szélesebb legyen és a betűk világosak, és vastagabbak, mert azon a barna alapon nem látszik jól a fekete betű. Nagyon ügyes vagy különben, a konyhámat fogom majd fejleszteni, Valentin-napra van egy olyan receptem, hogy csak na! --Módis Ágnes Vadszederke 2009. február 6., 20:04 (CET)[válasz]

Feri, üdvözöllek megint a vitalapon! Fölrektam egy kis írást Ady Óra Bözsikével címmel. Nem tudom megítélni, hogy való-e ide, vagy nem. Gondolom, ez a szerkesztőség dolga, vagy Te döntöd el, vagy hogy van ez? Vagy csak fönn van és kész?

A királyfihoz is, meg a Luciferi Ví... hoz is írtam megint előszót. Úgy variáltam a szavakat a címlapon, hogy jobban előjöjjön az írás, akkor is, ha csak az Ember Tragédiáját keresik,vagy ha szexuális témát.Aláírtam Wittich Zs. névvel, viszont később rájöttem, hogy nem kellett volna. Mondtad egyszer, hogy nem kell kiírni a nevünket. A lényeg az, hogy nem találtam, mikor megint kerestem, hogy kitöröljem az aláírást. Most nem tudom, mi van ilyenkor.

Köszi a fáradozásodat a referenciával kapcsolatban.

Egy nagyon kedves arcú, mosolygós kislányt láttam a vitalapodon, Vadszederkét, próbáltam rákeresni, hogy miket írt, de nem találtam. Szeretettel, mint korábban: >Zsuzsanna * Vitalapom 2009. február 11., 18:04 (CET)<[válasz]

Segítség! Valami összekeveredett! A Vadszederke konyhája bejött az én lapomra! "Orgazmus szelet!" Na tessék! Persze a többi is! Most olyan, mintha az én érdenmem lenne ez a sok finom süti. Kérlek Ke. Fe. ments meg mindekt! (vicces akartam lenni, :-)) nem tudom, mennyire érzékelhető)>Zsuzsanna * Vitalapom 2009. február 11., 18:11 (CET)<[válasz]

Szándékaim

Sok ilyen írásom van még, de ezek nem mesék, ha az Ady óra Bözsikére gondolsz, vagy.. ja, igen a cserebogaras, de az sem mese igazából, hanem ... hát filozófiai tartalma van. Több ilyen összerendezett gyűjteményem van, sok kis írással benne. Szándékomban volt "könyvesíteni" ezzel a címmel: Tájképek és Világképek. De hogy a Te ötletednél maradjunk, mit szólnál: Képeslapok Zsuzsótól. Ez tetszene nekem. Szeretnéd megnézni előre, és tanácsot adni, hogy hogyan is lenne jó?

A törlést csak azért gondoltam, hogy ne legyen 10 ugyanabból. De nem áll szándékomban visszavonni egyiket sem.

Tovább örömmel >Zsuzsanna * Vitalapom 2009. február 14., 06:02 (CET)<[válasz]

Továbbiak

Köszönöm, ez szép nap, most már wikipédista vagyok!!! Igazán jó! Örülök. Ezért fölrakok néhány írást, és meglátjuk, milyen címben állapodunk meg, vagy stb...

Nagyon örülök, hogy jó a helyezésem. De mit értsek ezen? Ki helyezett el? Hozzászóltak? Vagy olvasták?

Mit szóltál a "Képeslapok Zsuzsótól" címhez? Lehetne az is, hogy Zsuzsó meséi, abba beletenni a Királyfit, meg a cserebogarakat. Most úgy hiszem ilyen "mesébe illő" nincs több. Vagyis hopp! egy, de nem saját. Prózából versbe írtam. Felteszem talán azért.

Folytatom a munkát. Sok köszönet mindenért!

Már jól tudom az aláírást, és használom is. Vagy lehagytam valahonnan?>Zsuzsanna * Vitalapom 2009. február 17., 07:22 (CET)<[válasz]

Szerkesztői ikonok

Azért köszi, hogy felhívtad a figyelmemet ezekre az ikonokra, és éppen jókor, mert már elég barátságosnak tűnnek ezek a jelek, amiket eleinte hátborzongatónak találtam. Most már fogom használni. --Zsuzsanna * Vitalapom 2009. február 17., 07:22 (CET)[válasz]

Középre igazítás

Halihó, szia Feri! Megint rengeteget dolgoztál nekem, egész meghatódtam. Arra gondolok, hogy tényleg tetszenek az írásaim, hogy ennyire van türelmed hozzá. Sok jó új információt írtál, és rávettél, hogy kinyissam érdemben a "segítség" oldalt. (hát igen... a betüket még csak-csak elolvasnám, de ezeket az izéket....) Rendezgettem én is, betettem középre amit úgy írtam eredetileg. Láttam, írtál évszámokat, én is beírtam néhány helyre. Még folytatom, de az is lehet, hogy fölrakok inkább megint egy adagot. Sok köszönet addig is : Zsuzsó.

Re:Ne túlozzunk!

Halihó, Feri, rosszúl tetted, ha csalódtál, mert megcsináltam a verseket középre zárva, csak a Szávát nem mert azt eredetileg sem úgy írtam. Biztosan hamarabb ültél a gépnél, mint én, mert én csak most érkeztem, az esti órákban. Valóban meglepő, hogy a lányod ennyi, (ennyi?!) verset tudott kiskorában. Sőt fantasztikus! Aztán a későbbiekben hogyan lett ez? Azóta is tudja? Vagy elfelejtette? Nem nyert emg szavalóversenyt, vagy irodalmi akármit? És mit tanult, és mi lett később? Látom, hogy Tőled sem áll messze az irodalom, meg az egyéb művészetek, nagyon tetszettek az Operatörténetek, különösen a két kedvencem, a Denevér, meg a Cigánybáró. A zenéjüket ismertem valamelyest, de a sztorit nem és most örülök, hogy azt is megolvashattam. A Félkegyelmű a fő kedvencem, majd még azt is elolvasom, amit arról írtál, csak most... még írnom kell tényleg. Azt hittem, csak a borászathoz értesz, meg a számítástechnikához, (igaz a Mézbor valóban költői lehet) ( a számtech.ből csak a Winchestert olvastam, azt is azért, mert szeretem a "jobbjában a wincseszter és baljában a kolt" dalt énekelni. (Ó Zsuzsánna, nem hagyj el...stb.) (Lehet, hogy kicsit Énközpontú vagyok, az Oroszlán jegy... miatt van.) Szóval Te is költő vagy. Vagy legalábbis voltál. És a Te verseid miért nem jelentek meg? Pedig lehet, hogy a mai fiatalok is szívesen kölcsönkérnék egyiket-másikat alkalom adtán... ha "közkinccsé" nyílvánítanád! Legalább lenne egy kis költőiség... a szerelemben...manapság is... Én nagyon prózai ok miatt nem adtam ki: Nem volt rá pénzem. Más meg nem adta ki nekem. Most viszont kiadom a wikipédiában! Így még többen olvassák. És fellelkesített, hogy Neked tetszik. Sajnálom, ha azt mondod, ne vonjak le ebből messzemenő következtetést, DE LEVONOK! Mert kezdettől őszinte voltál. Nem dícsérted meg a királyfis mesémet, és összeszidtál amiért kellett. Feltettem megint egy sorozatot. Remélem, Te is úgy ítéled meg, hogy betartottam a semlegességre vonatkozó szabályt. Mindenütt kitűnik a fogalmazásból, hogy a saját véleményem csak, és nem sért senkit. Ha valahol mégsem így lenne, készséggel kijavítom. Szeretet: >Zsuzsanna * Vitalapom 2009. február 17., 23:27 (CET)<[válasz]

Köszi a hozzászólást. Ez egy ilyen művészi... ballada szerű tömörítés...:-)))

>Zsuzsanna * Vitalapom 2009. február 17., 23:57 (CET)<[válasz]

Szia! Köszönöm a virágot, és a szép verset, benne a sok jókívánsággal. Igazán szép, és nagy kedvesség! Neked is szép napot holnapra!

>Zsuzsanna * Vitalapom 2009. február 22., 22:17 (CET)<[válasz]

Szia Feri, igen, köszönöm ezt, mert nem értettem. Akkor hát hogyan kellene írnom? AzÉletVőlegényei? Vagy Tehát hol van az, ahol ne legyen szóköz?>Zsuzsanna * Vitalapom 2009. február 23., 10:37 (CET)<[válasz]

A másik, hogy kitől kell kérni, hogy töröljön?>Zsuzsanna * Vitalapom 2009. február 23., 10:37 (CET)<[válasz]

Igen, el kellett voln olvasnom, igen, gondolom. Azért még jobb, hogy ilyen alaposan és egyértelmüen leírtad. Habár nekem azt tanították az iskolában, hogy a művek címében minden lényeges szót nagy kezdőbetűvel kell írni. Lehet, hogy ez már nem érvényes. Köszönöm a részletes magyarázatokat, és az ahhoz való türelmet. Nem szóltál semmit az "anyaságos" írásokra. Lehet hogy túl meredek néhol? Most kevesebb időt tudok itt tölteni, ez átmeneti helyzet, most is kapkodok. Majd jövök inkább később Mindent köszönök, szeretettel üdvözöllek: Zsu.

Megnéztem, ki van jelölve, ráírva, hogy hamarosan törlődik, ne bántsam. Tehát most hagyom. Amúgy is szívesen rendet csinálnék a "közreműködéseim c. lapomon, hogy mindegyikből csak az utolsó variáció szerepeljen. Magam is szívesen kitörölném, ami fölösleges, de úgy látom, nem lehet. >Zsuzsanna * Vitalapom 2009. február 24., 16:43 (CET)<[válasz]

Fölraktam három dalszöveget. Arra gondoltam, megint nem lesz jó, hogy 3 dalt fölraktam egy lapra, és ettől keletkezett a közreműködéseimben megint vagy 10 sor. Miért? Mert többször mentettem, igazgattam, javítgattam. Viszont ha közben nem kattintok a "lap mentése" kockára, akkor elugrik az egész addigi munka. Tehát mi a helyes eljárás? Kérlek ne írd emg, hogy benne van a segítség-ben, mert olvastam több cikket ott, de erre vonatkozóan nem. Vagy lehet, hogy nem baj ha olyan sok sor keletkezik a "közreműködéseim"-ben? Olvastam a "három visszaállítás szabályát", de azt hiszem, az ilyen javítgatás, megtoldás, módosítás nem számít visszaállításnak. Tuképpen nem tudom, mi számít annak. Olvastam a "Készíts és kezelj saját wiki oldal gyűjteményeket", készíts könyvet, stb, ez a Te "felügyeleted" alá tartozik, úgy látom. Esetleg majd ezt megpróbálhatom. Még nem világos előttem, hogy kik azok, akik kiszavazhatják a cikkeket, és hogy esetleg nekik megfelel-e, amiket én írtam. Mert olyasmit is olvastam, hogy a wikikönyv nem arra való, hogy regényeket írjanak, hanem inkább tudományos esszéket, irodalmi művek elemzését, stb. Egyenlőre tehát várok, azt hiszem. A dalszövegek szépek, de énekelve hallani, az az igazi. Meg lehet hallgatni néhányat a honlapon, és a you tube-on. És CD-t is todk beszerezni, és továbbadni. Szeretettel: Zsu.>Zsuzsanna * Vitalapom 2009. február 24., 22:55 (CET)<[válasz]

Köszi a választ. Én úgy gondoltam, hogy a legutóbbinak kellene megmaradni a cserebogarasból. De ha törlődik, az sem baj, majd fölrakom újra. amúgy is elgondolkoztatott, amit írtál, hogy nem passzol az eleje a közepéhez. Eredtileg nem írtam ehhez bevezető párbeszédet. Viszont akiknek mutattam, ketten, akik "ezósok" azok felismerték benne a filozófiát, de többen úgy gondolták, hogy egy bájos mese a bogarak teljes átalakulásának bemutatására. Majd még ezen godnolkodom.

Igen, biztos figyelmetlenül olvasok, azért nem értek semmit. Nehéz az agyamat fegyelmezni. Valahogy túl sok volt ebből az életbn, azt hiszem. Most már tiltakozik. Majd meglátom, mit tehetek ez ügyben.

Szép napot, szép tavaszi rügyeket a gyümölcsfáidra!>Zsuzsanna * Vitalapom 2009. február 25., 07:27 (CET)<[válasz]

Szia Feri! A napokban találtam egy cikket a "wikin", mégpedig ugyanazt a verset, Ady: az Élet Vőlegényei. Arra gondoltam, nem lehetne mint LINK-et egymáshoz kapcsolni az én Bözsikés cikkemmel? Esetleg ha lehet, nem én hajtanám végre a műveletet.

Kezdődnek a tavaszi munkák! Szép napos időt hozzá! Zsu.


Húúú! Még csak most látom, hogy elrendezted a dalokat! Köszi! Igen, valahogy így gondoltam, de még nincsen kész. Még az utolsónak le kell írni a fordítását, meg még néhány másikat is tervezek. Folytatom a munkát. Köszönöm a segítséget!!!! (na most megint belelkesedtem)

Köszi. Meglátjuk, mit sikerül összehoznom. Majd segítesz biztos a vége felé...>Zsuzsanna * Vitalapom 2009. február 26., 22:55 (CET)<[válasz]

Szia, köszi a soraidat. Azt akarod mondani, hogy a dalszövegeket angolul ne írjam le? Vagy a bemutató cikkre gondoltál? Nem törölhetnénk ki az egész első lapot? Azért kezdtem új lapot, mert az első annyira összezavarodott, és a címe se tetszett. Azt a lapot szívesen kitörölném, amelyiknek ez a címe : Eostar Kamala .... És azt hagynám meg, amelyiket másodszor szerkesztettem: Spirituális dalok Eo...... És akkor odaírjam a bemutató cikket? Valamit csak kell róla mondani, vagy nem? Vagy írjam oda, de csak magyarul? Kitörölhetem a referenciából most rögtön is. Köszi, hogy foglalkozol az irományaimmal... >Zsuzsanna * Vitalapom 2009. március 1., 20:59 (CET)<[válasz]


Hahó! Eostar Kamalával beszéltem! Nagyon tetszett neki a lap, mégpedig mindkettő! A bevezető szövegben itt -ott kisebb javítások, de nagyon jó,és a dalok elrendezése is, mindkettőben. Az elsőn még úgy hagytam majdnem ahogy Te rendezted, azt mondta, jó úgy. Majd még azért tisztázzuk, hogy mi hogyan legyen, ahogy a főszerkesztők szeretnék. Idáig OK, és örülök!!! Köszi minden segítséget!>Zsuzsanna * Vitalapom 2009. március 1., 23:32 (CET)<[válasz]

Szia Feri! Szép jóreggelt! Nyugtalan voltam, lehet, hogy az Eostar Kamala dalok nem valók oda valóban. Arra gondoltam, hogy esetleg hirdetésnek számíthat, ha kiírjuk a weboldalait. Ha így lenne, szóljál, levesszük, vagy úgy rendezzük, ahogy a legjobb. Szép tavaszi napot kívánok! >Zsuzsanna * Vitalapom 2009. március 2., 07:11 (CET)<[válasz]

OK, Köszi! Nem az, hogy feltartottál az "irományaiddal", hanem köszi a rám szánt időt. 1. Egyesítem a két legutóbbi lapot, mégpedig a másodikban(spirituális dalok Eo...-tól) de akkor az elsőt törölni kell, gondolom. Csak egyszerüen kitörölöm a szerkesztésből és kész?

2. Akkor az angol nyelvű referenciának szánt szöveget is törlöm. 3. Viszont talán a dalok angol szövegei azok kellenek. a nélkül a magyar fordítás csak lóg a levegőben. Ilyen dal nagyon sok van. Rakjuk egyiket a másik után? Jó ez? kellenek?

Az egyéb dolgokat majd később összefogjuk egy könyvben, az jó lesz. Illetve a "Királyfi" történet, az magában egy könyv. Lehet, hogy írok egy József Attila "Óda" elemzést még, és most van egy gyönyörű József Attila szobor Lillafüreden, arról egy kéet mellékelnénk. Ezek későbbi tervek. A Királyfi szerintem mehetne már a "nyilvánosság elé".

Köszi a sok írást, mint eddig is, szeretettel: >Zsuzsanna * Vitalapom 2009. március 2., 16:40 (CET)<[válasz]

Szia Feri, üdvözöllek! Nem tudod mi történik a közreműködéseim lapomon? Merthogy minden eltűnt, csak az Eostar Kamala féle dalszövegek maradtak. Most ez jó jel, vagy ellenkezőleg? Dolfgozom tovább a verseken. Szép estét Neked.>Zsuzsanna * Vitalapom 2009. március 4., 19:34 (CET)<[válasz]

Szia Feri! Nem tudom, mikor alkottad, de én most vettem észre: Kinyitom Madách-ot, olvasom, és egyszercsak ott van: Lásd még. És kapcsol a Luciferi Víziókra. Na! Ezt akartam!!!!! Köszönet!!!!!

Kérdések erről: Hasonlót én is csinálhatok, vagy ezt csak a szerkesztők, főszerkesztők, stb-nek szabad. (Logikus lenne, mert azért az nem lehet, hogy bárki bármit, stb.)

És ha szabad, akkor hogyan lehet? De ezt majd később.

Most: mit szólsz a spirituális dalokhoz? Most is szénakazal? Az igazat megvallva nekem nem annyira tetszik az, hogy bizonyos dolgok emilyen betűvel vannak, mások meg amolyannal. De... ha ez így elfogadott, akkor nekem is jó.

Egyik tesómnak van egy nagyon szép fényképes Lőcsei Temetők c. összefoglalója. Rálinkelné a Lőcse szócikkhez. Visszafelé megvan a kapcsolat, mert az ő lapjárol rá lehet linkelni a wikipédia Lőcséhez. Mi a hozzászólásod ehhez?

Szeretettel üdvözöllek. >Zsuzsanna * Vitalapom 2009. március 8., 08:26 (CET)<[válasz]

Sikerült!

(Adtam címet az üzenetnek)(de nem kell megdicsérni érte) Az a lényeg, hogy sikerrel fölraktam rengeteg gigabájtot. Majd még javítgatom, most már fel kell állnom innen, mert 4-5 órája itt ülök. Majd javítom holnap. Addig is szép estét Neked is!

Új allap

Szia Feri! Felraktam megint egy rövid kis sztorit. Könnyű volt, és egyből minden rendben. Sok idő eltelt. Minden OK Veled? Üdv: >....<

Nem találom

Nem találom több írásomat a régebbiek közül. Lehet, hogy törölték? Vagy hogyan találhatnám meg? >Zsuzsanna * Vitalapom 2009. március 28., 18:47 (CET)<[válasz]

Rábukkantam

Igen, köszi, végül is rábukkantam a lap alján található 50 legrégibb, illetve 500 legrégibb között, megvan mind. Legjobbakat Neked a tavaszhoz, üdv:>Zsuzsanna * Vitalapom 2009. március 29., 08:41 (CEST)<[válasz]

Igazi Húsvétot!

Összeállítottam egy kis húsvéti oldalt. Szép és igazi húsvétot kívánok Neked és Mindenkinek.>Zsuzsanna * Vitalapom 2009. április 6., 07:03 (CEST)<[válasz]

Köszi, majd beszélünk.

Köszi, hogy jelentkeztél mégis. Majd ha eljön az ideje, azt a könyvvé formálást szívesen venném. Viszont egyenlőre legfőbb a tavasz, és a jó húsvét. Kívánom, hogy kis unokáddal tölthessél kedves napokat, és persze, hogy gyógyuljon meg, és segítsen Neked a kerti munkákban. A húsvéti jókívánságokat köszi, és viszont kívánom!>Zsuzsanna * Vitalapom 2009. április 6., 16:12 (CEST)<[válasz]

... a Kútásóhoz

Szia KeFe!

Remélem találtál tiszta vizet a mélyben. Az előzőekben említetted a vezetéknevem általad ismert voltát. Ez ismét felélesztette bennem a "családfakutatót". Lényeg, hogy nem tudom kire gondolsz, voltak a felmenőim között nemesek és "nemtelenek" és a jelen világban is mozognak sokan sokhelyütt. (erre a témára továbbiakban megadom az e-mail címemet: koczangy@t-online.hu)

Szia!

--84.0.216.125 2009. április 30., 21:57 (CEST)[válasz]

Családfa

T. KeFe!

Köszönöm az útmutatást. "sajnos" már vagy 30 éve belevágtam a kisfejszémet a témába. Megfordultam azóta az Országos levéltárban, valamint a megyei könyvtárban. Kezdetben a genopro nevű, majd a myheritage programot használtam (de legjobb egyenlőre a papír). Az általad említett néhai névrokonomat nem ismertem és szerintem csak nagyon távoli rokonok lehetünk.

Felsőnyék honlapot egyenlőre befejeztem, mert úgynézem túlléptem a megengedett használható tárkeretet. A forrásjegyzéket azonban még szerkeszteni fogom. Mindent eddigi és további segítséget köszönök! Szia!


--84.2.221.253 2009. május 3., 23:29 (CEST)[válasz]

Én is régen voltam itt

Szia, én is ezer bocs-ott kérek, régen voltam errefelé. Remélem, azóta az unokád meggyógyult, és a kert meg már ontja a hagymát, retket, petrezselymet. Én újdonság képpen galambbegy salátát vetettem. Van most egy gyönyörű kép, színes, a képernyőmön, valaki küldte nekem, a saját alkotása. Beleegyezik, hogy kitegyem az én cikkembe, ahová passzol. Én most Tőled kérdezem, hogy ez lehetséges-e. Mostanában fáj a szemem, és lehetőleg kerülöm a kéernyőt, de azért... nem tudom magam mindig fegyelmezni. Talán még nem felejtettem el, amit tanultam a szerkesztésről Tőled. Legjobb kívánságokkal:>Zsuzsanna * Vitalapom 2009. május 7., 00:05 (CEST)<[válasz]

Köszi a választ. Azt hiszem, még halogatom kicsit a kép beillesztését. A szemem meggyógyult, de azt a parancsot kaptam, hogy maximum egy óra képernyőzés egyfolytában. Köszönöm DR. Bubónak is a "receptet". Örömteli kertészkedést kívánok. >Zsuzsanna * Vitalapom 2009. május 10., 22:47 (CEST)<[válasz]

FileZilla Wikikönyv

Ezer köszönet! Így már el tudok indulni, úgyhogy ahogy időm engedi fordítom tovább az angol oldalt és bővítem a FileZillát a Wikikönyvben. Még egyszer köszönöm, ha elakadok, ismét szólni fogok. További szép hétvégét! --Sterbi 2009. május 10., 17:14 (CEST)[válasz]

FileZilla átnevezés

Először kicsit más elképzelésem volt róla, hogy hogy működik ez a Wikikönyv dolog, de így hogy elmagyaráztad, már értem és köszönöm a segítséget ismét! Megnéztem az adatlapodat, remélem nem baj, hogy csak úgy csípőből letegeztelek, gondolom ez itt így szokás. --Sterbi 2009. május 12., 10:10 (CEST)[válasz]

Kedves KeFe!

Később jöttem rá, hogy az egyes fejezetek lapjait úgy kellett volna létrehozni, hogy Linux majd "perjel" (/) éj fejezetnév. Sajnos nem tudom hogyan kell átnevezni, vagy egyáltalán át tudom-e nevezni a lapokat. Tartalmilag, nem szeretnék a Linuxal kapcsolatos történetről írni, max. egy bevezetőt. A könyv célja csak gyakorlati parancsok oktatása let volna, vagy lenne. Ha gondolod, hogy ez járható út még számomra, és ki tudom javítani, akkor tudasd velem. Ha nem akkor csak töröld amit eddig tettem. Ha a dolog folytatódik időnként irogatnám, de ha nem az sem gond. Termih 81.182.83.209 2009. május 12., 20:03 (CEST)[válasz]

Hivatkozások megadása

Kedves KeFe!

Köszönöm az észrevételed! Nem tudtam, hogy meg tudom adni ezeket belső hivatkozásként is és bevallom az én hibám, hogy nem is jártam utána... A hétvégén szorítok rá időt, hogy lecseréljem őket, mert engem is zavar a dolog. Még egyszer köszönöm az észrevételt és segítséget, ha találsz még valamit, amit lehetne javítani/jobban, hatékonyabban csinálni, akkor várom a tanácsaidat, észrevételeidet!

Üdv: Sterbi 2009. május 21., 08:05 (CEST) * Vita[válasz]


Kedves KeFe!

Elnézést, de nem tudom egyedül megoldani a problémát. Megírtam egy rövid életrajzot is, valamint a filmjeimröl és a díjaimról is egy listát, és nem tudom elérni, hogy rajta is maradjon a lapomon. Agoogle-on rajta van, /többször az én ügyetlenségemből aedódóan is/, és jó volna ha az is csak egy lap lenne, természetesen a fent említettekkel együtt. Van ott még egy Szennyai Mária szociális munkás, /az nem én vagyok, játszottam pár éve szociális munkást egy Mel Gibson filmben, de nem váltottam foglalkozást, és tudtommal nincs több Szennyai Mária, ez a név nagyon kevéssé fordul elő. Ninden jót kívánok, és köszönöm az eddigieket is: --Szennyai 2009. június 10., 12:11 (CEST)[válasz]

Nem kell elnézést kérni, szívesen segítek! Nyugodtan tegeződjünk - ez itt így szokás, ráadásul én 5 évvel öregebb is vagyok! A neveddel kapcsolatban szeretném elmondani, hogy Pécsett és Komlón is van Szennyai nevű ismerősöm (munkatársaim voltak, de ők sem rokonok.) A felesleges lapot töröltem, mert az a te felhasználói (user) lapod allapja volt. A cikkedhez úgy jutsz a leg egyszerűbben, ha a baloldali keresőbe beírod a nevedet és a Menj gombra kattintasz. Vagy ha ennek az üzenetnek a címében a nevedre kattintasz.

A cikkel kapcsolatban még szeretnélek megkérni, hogy NE írj nagybetűkkel, ez a netten kiabálásnak (udvariatlanságnak, illetlenségnek) számít. Jó lenne, ha megadnád azt is, hogy kitüntetéseidet, díjaidat mikor és hol adták át. Mert valamilyen forrást meg kellene adni. A netten sem találtam ezekről semmit. Kérlek, hogy írd be a lapodra, vagy akár az én vitalapomra is írhatod, akár itt, akár a Wikipédiában. Magadról és néhány szerepedről is feltölthetnél képeket, ezzel is kiegészítve a lapodat. A feltöltés egyszerű, csak kattints Ide és a Tallózás segítségével a saját gépeden lévő fényképek közül válaszd ki amelyiket feltölteni szeretnéd. Az adatlapot töltsd ki! Ha segítség kell, csak írd a vitalapomra miben segíthetek. - - Üdv. » KeFe « vitalapomIRC 2009. június 10., 18:08 (CEST)[válasz]

Nyári levél

Minden részvétem a jégverés miatt. Errefelé nekünk mostanában megkegyelmeztek. Vannak terveim írásra, de még nem ültem neki komolyan. Inkább csak javítgatok. Azt hiszem, a Királyfi meséje jó lett most. És hasonló témájú, de prózaibb és rövidebb lélegzetű a Bernadett és Gyöngykaláris. (Anya, én honnanlettem?) Békességes időjárást, jó egészséget, aranyos mosolyokat az unokáktól!>Zsuzsanna * Vitalapom 2009. június 25., 18:06 (CEST)< Lehet, hogy elfelejtettem az aláírás szerkesztését?[válasz]

Megható

Köszi, hogy foglalkoztál vele! Mumkát szántál rá, türelmet, ilyen dologidőben! Örülök. A kép is tetszik. Hát... valami tájkép lehet, hogy jobban passzolna, de nagyon szép a rózsa. A Te kertedből van? Most arra, hogy a meséket gyűjtsük egybe, mit is mondjak? A cserebogarast nem tartom mesének, az csak egy mese ürügye alatt elmondott vélemény arról, hogy Mennyország pedig létezik. A Királyfis, meg a Bernadett és Gyöngykaláris lenne jó együtt, valami frappáns címmel: "Anya, én honnan lettem?" Ez azért jó cím, mert ezt szokták kérdezni. És még a mai fiatal szülők között is sokan nem tudják, mit kellene mondani. Lehet, hogy még több variációt is írok ebből. Nagyon izgat ez a téma, mert én is csak bénáztam annak idején. És még van egy adag félkész írásom olvasmányokról, tanításokról. Még nem elég kiforrott. Eljön az ideje. És Te a magad lapjára írtál valamit mostanában? Jó időt kívnok a kerti munkákhoz, és jó kedvet újra a "szerkesztőség"-hez !Zsu >Zsuzsanna * Vitalapom 2009. július 5., 21:59 (CEST)<[válasz]

Hamarosan fölrakosgatom...

Szia, Üdvözöllek így a nyár vége felé! Megörültem az üzenetnek. Vannak írásaim, amit szeretnék fölrakosgatni, csak még csiszolgatom. Föl fogom rakni hamarosan, talán, a ... jövő (?) héten. Az a helyzet, hogy mindig este kerülök ide, félig alva, stb... Amúgy, "műszakilag" nem javultam egy cseppet sem, és éppúgy borsózik a hátam, ha arra gondolok, hogy rakjak föl képet, mintha tavasszal mondtad volna. Veled mi van? Hogy vagy? És a CSaládod? Üdv: >~< Zsuzsanna

Új lapot rakam föl

Halihó, fölraktam eghy új lapot, mégpedig elég hosszút. Meg vagyok elégedve vele, de természetesen, szívesen veszem, ha hozzászólsz. Formailag is esetleg javasolsz valamit. Régóta készül, de sürgős volt, kell ez az embereknek. Örülök, hoyg fölraktam végre. További szép nyarat még...>~Zsu<

Köszi a bíztatást

Halihó, Feri, köszi a hozzászólást és a bíztatást! Hogyan lehetne elérni hogy minél többen rábukkanjanak? Most még folytatom a témát, pár nap kell még hozzá, és azt is fölrakom. "Boldogok a békességszerzők". Itthon nyaraltunk, itt nagyon jó. Ma Egerben voltunk, helyesebben Szilvásváradon. Nagyon izgalmas fényképeket fényképeztünk. Szólj, ha érdekel. Szeretettel: Zsuzsó.>~<

Mi lenne ha...

Szia megint, köszi a jótanácsokat. A végén a hozzászólásnál javítottam. Mit szólnál, ha a sorrend így lenne: első a kérdezz felelek, (ami most a harmadik) második helyre csúszik az első,harmadik lenne ami most a 4., és így tovább a többi a régi sorrendben. Ha egyetértesz, tedd már meg légyszi, hogy kicseréled! Köszi előre is.

Kedves Ferenc

Itt is írok. Hónapok óta nem kaptam Hajdu Sándor jogutódjától verset. Nem tudom, mi van. Most bukkantam rá FBöbe levelére, melyben hiányolja, hogy sehol nem talál írást róla. Éppen ezért írtam meg róla, amit tudtam. Nem egy kiselejtezésre utalt valaki Ő. Megírtam volna ezt saját lapján is, de belépési szándékomat meghiúsította - a nem tudom mi. Az volta kifogás, hogy nem jó a jelszavam. Pedig tudom a saját jelszavamat. Üdvözlöllek---Terckvart Vita 2009. augusztus 27., 16:51 (CEST)[válasz]

Ismét Terckvart

Gondolom, észrevetted, hogy hozzákezdtem az említett elemzés írásához. Később lesznek benne hivatkozások, melyeket majd csak akkor akarok elrendezni, ha a teljes szöveget lemásoltam. Kérlek kísérd figyelemmel, s ha találsz javítanivalót, írd meg. A Hajdu Sándorral kapcsolatosan fentebb leírt „kiselejtezés” szó azokra vonatkozik, akik őt a szoci-rendszerben lesöpörték. Üdvözöllek--81.183.42.98 2009. szeptember 1., 10:29 (CEST)[válasz]

Hibakereső gyerekneveléshez

Na, sikerrel fölraktam a fenti címen. Igaz, kétszer lett megint, de legalább ott van. Nagyon elégedett vagyok. Tudod, sokszor, sokan kérnek tanácsot ilyen nevelési ügyben és így csak odakattintom a kódot, és ... kész... Remélem, fogják szeretni, és meghozza a családi békességet. Mostanában lelki tanácsadónak nevezem magamat. És Nálad mi újság? Itt van az ősz, itt van újra, meghozza a termését az ősz, és elherdálja,,, vagy nem? Biztos elraktatok télire sokmindent a családnak. Én is szorgoskodtam, habár mi csak ketten agyunk, és kevéssel beérjük.Üdvözlet szeretettel: ~zsu~ Ó... az aláírást elfelejtettem hogyan kell. Majd megnézem.

Egy kérés még...

Halihó, Feri, ha lesz egy kis időd, nem néznéd meg, mit lehetne tenni: Régi indiai mese arról, ahogy az isenek osztanak. Ezt a lapot cím nélkül raktam fel. Hát... így sierült... mert... nincs magyarázat. Légyszi, segíts, ha lehetséges. Üdv szeretettelZsu

Sárkány bemutatkozása

Megkaptam a rövid bemutatkozást. Csak most merült fel bennem, hogy hova tegyem. Jó lesz, ha a cím és az elemzés közé helyezem? Allapra is gondoltam, de az nincs eléggé szem előtt. Baráti üdvözlet---Terckvart Vita 2009. szeptember 10., 08:54 (CEST)[válasz]

Linux/Parancssor

Kedves KeFe!

Amikor korábban létrehoztam a Linux nevű lapot, azt gondoltam ez nem kell, hogy maga a könyv legyen, hanem lehet egy kategória. De ez csak az ismereteim hiánya miatt volt. Akkor írtad számomra, hogy a Linuxot milyen fejezetek alapján írjam meg, mintákkal segítve, amit nagyon köszönök! Viszont tartanám továbbra is magam ahhoz, hogy csak a Linux parancssorról szeretnék írni. Ugyanis ez maga is kitenne egy könyvet. Ma már tudom, hogy akkor az Informatikai könyvespolc kategóriában nem a Linux lappal kellett volna indítani, hanem a "Linux parancssor" című lappal.

Két megoldás lehetséges: 1. Marad egy Linux című könyv is, és ha időm engedi ebbe is írok. 2. Ezt töröljük. Mind a két megoldás mellett szeretnék létrehozni egy Linux parancssor nevű új könyvet itt: Informatikai könyvespolc, mivel -- mint fentebb írtam -- a téma kitesz egy könyvet önmagában is. Remélem ez nem gond.

Mi a véleményed?

Üdv: Termih » vitalapom 2009.09.12 10:52

LinuX

Kedves KeFe!

Kezdtem megint lelkesedni, hogy csak folytatom ezt a Linux parancssor könyvet. Lelkes voltam még azzal együtt is, hogy azt írt márpedig legyen ez a Linux című könyv része. Az üzeneted végén pedig azt írtad, hogy úgy kellen kinézni mint a DOS parancsok. Ez sem volt gond addig amíg meg nem néztem.

Ez nem könyv, hanem a súgó oldalainak idemásolása. A Linuxos parancsoknak is van súgójuk, de nem fogom ide másolni azokat. Amit eddig írtam parancssorban, persze az is messze áll még a könyvtől, de az csak egy kezdemény amit folyamatosan szándékomban van könyvvé alakítani és fejleszteni. Ha az irányvonal a DOS parancsok akkor nem szeretnék itt könyvet írni.

Mindazon által a DOS parancsok önmagában véve egy nagyon jó segítség lehet, csak nekem nem ez az irányvonal az elképzelésem egy könyvről aminek az lenne a célja, hogy egy tanuló megismerje és elsajátítsa a Linux rendszer parancssori használatát. Egy könyvben szokás egyszerű példákból kiindulva, bonyolultabb példák felé haladva bemutatni a megtanulandó anyagot. Ha bemegyek egy könyves boltba, szívesen vásárlok ilyen könyvekből, de egy súgó másolatot minek vegyek meg?! Ha tényleg ez a követendő minta akkor máshova szeretném a könyvet feltenni, és fejleszteni.

Amikor ezeket sorokat írom, nincs bennem indulat, se rossz érzés. Viszont elnézést kérek, az olvasóktól mert lehet indulatot vált ki valakiből amit írtam. Csak azt írtam amit gondolok. Elnézést, hogy mások az elképzeléseim.

Termih

Vitalap sarok

Szervusz! Ha jól érzem azt, hogy az itteni Vitalap sablonban található kép, a Fájl:Userlap sarok narancs.svg képből származik, akkor közel sem a közkincs rá a megfelelő licenc. Továbbra is kettős licenc alatt kellene publikálni és utalni az eredeti képre (Hivatkozással a kép oldalára vagy az ott leírt módok szerint). ~ Boro » vita 2009. szeptember 12., 22:58 (CEST)[válasz]

A licenc váltást köszönöm, a sablon használatától viszont tartózkodnék. ~ Boro » vita 2009. szeptember 13., 17:01 (CEST)[válasz]

Köszönöm az invitálást

Kedves Ferenc!

Köszönöm invitálásod a wikikönyvek oldalakra. Még nem látom át teljesen, mi kerülhet ide, persze értem, mint máshol is, nem jogvédett dolgok. Nézegetem, aztán majd csak belevágok... :) A wikiszótáron is alkottam régen. Ez sem lehet rosszabb :) --Eino81 2009. szeptember 13., 11:36 (CEST)[válasz]

Nyár vége

Köszi a választ, és a bíztatást. Most tettem fel egy újabbat a veszekedéshez. Úgy látszik ehhez a témához jól értek :):):) Az az ábra, nem tudom, ismered-e a "gyakorikérdések" elnevezésű fórumot, ott szoktam levelezni. Családi kérdések 80 százaléka arról szól, mit tegyek a barátnőmmel, feleségemmel elváljak-e vagy nem, hogy bírjam ki az anyámat, testvéremet, stb. Hát ezért írok mostanában ilyesmit, és odaírom a kódotnekik a levélbe. Nagyon sok "köszi"-t kaptam már... jó érzés... stb. Szóval, vége a nyárnak, de nem a wikipédiának. Hogyan godnolod a könyveket, amiket említettél, vagy mire gondolsz? Mi a helyzet Nálad? Feleséged,unokák,kert stb? Én nem unatkozom, másrészt amit leírtam a "pirulák"-ban, azt itthon is megvalósítom, így a veszekedések korszaka lejárt. Óriási!!! Legjobbakat Neked is! ~ Zsuzsanna~


Archív07Archív09