Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztővita:Czako Ilona/Archív1

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Ez a lap egy archívum. Ne szerkeszd, ne reagálj ezekre a hozzászólásokra.

Hozzászóláshoz használd az aktuális vitalapot, az itt található témaindító másolásával, ha szükséges.

Kérjük, az archívumot ne bővítsd további archív adatokkal, hanem nyiss új archívumot, az aktuális dátummal ellátva. Lásd: Segítség:Archiválás.

Válaszom az e-mailre:

Kedves Marika!

Igazán örülök, hogy átjöttél a Wikikönyvekbe, valamikor én is a Wikipédiában kezdtem. Igyekeztem sok-sok növényes cikket felvinni és lehetőleg a legcsendesebben szerkeszteni. Már kb. 15-20 ezer szerkesztésem volt, amikor a te esetedhez hasonlók történtek meg velem is. Én egy darabig bírtam, de amikor már beláttam, hogy "sok lúd - disznót győz", akkor átjöttem a Wikikönyvekbe.

Itt akkor még üres volt minden, ezért a WP-ról hoztam át az Irányelveket, a Segítség lapokat és a Wikilapokat, amelyeket persze át kellett írni, javítani, egységes szerkezetbe foglalni.

Amikor valamelyikbe beleuntam, akkor elkezdtem a Gyümölcsbor készítésének leírását, majd néhány számítógéppel kapcsolatos írást, aztán Grin (nem hozzám írt) dörgedelmére, nekiálltam egy új szakácskönyv tervezésének. Mivel a kezdetekben én sem tudtam többet a wikiről, mint most te, hát eléggé gyatrán sikerült. Ezért megnéztem mások szerkesztéseit és azokból is, de más a netten fellelhető anyagokból is tanultam. Így a szakácskönyv jelenlegi verziója, már a harmadik. Mindez nagyon sok munkámba került, és mint a lapomon is láthatod egy "arany" wikikönyvvel jutalmazták. Szerintem nem ezért, hanem azért éri meg szerkeszteni, mert mások, korra és nemre való tekintet nélkül tanulhatnak belőle.

Nem egymást kell bántani, néha megalázni, hanem segíteni, és tisztelni kell minden szerkesztőt. A munkánk célja azonos, csak sokszor nem válogatjuk meg, kihez - hogyan szólunk. Néha az is előfordul, hogy túl gyorsan, vagy felületesen írunk/olvasunk a vitalapokon, ezért félreértjük a másikat. Mert itt csak a száraz szöveg az irányadó, és az olvasó, nem láthatja a huncut mosolyt a szemünkben, a halk kacajt, vagy a taglejtéseinket, arcmimikánkat. Igaz erre találták ki a fiatalok a szmájlikat :-), de én sem szeretem ezeket használni. Hogy miért nem? Kérdezhetnéd. Azért mert a magyar nyelvvel mindent pontosan kilehet fejezni, és azt hiszem, hogy amit leírok azt mások is úgy értelmezik, ahogy én. (akkor van gond, ha mégsem). Ilyenkor sem kell megsértődni, hanem feltételezni kell a tiszteletet és jóindulatot, majd meg kell beszélni, lehetőleg nyugodt hangnemben a félreértés okát. A fiataloknak erre sincs ideje.

Nem csak annak örülök, hogy átjöttél, hanem a vitalapomra írt néhány mondatodnak is. Mármint annak, hogy az eredeti terveid szüneteltetése közben, bővíteni fogod a szakácskönyvet. A kezdőlapról is eljuthatsz bármely recepthez, de én a "Fejezetek" lapot ajánlom. Ha a jobb oldali vastagbetűs szövegre kattintasz, akkor egy olyan lapra kerülsz, ami egy témával foglalkozik, de azon belül több lapot is magába foglal. A neked tetszőt kiválasztva juthatsz el a kívánt lapra és a lap tetején egy kis keretben az "Új recept beírása" megnyitja a szerkesztő ablakot.

Ám ha az általad említett könyvekből több receptet is felszeretnél tenni, akkor jó volna létrehozni egy új fejezetet, ahova beírhatnád válogatás nélkül úgy ahogy azt a könyved leírja. Aztán ha már sok van, akkor, vagy kialakítunk egy új könyvet (kicsit átdolgozva a jelenlegi szakácskönyvet is), vagy ha kevesebb recepttel is beéred, akkor szétosztjuk a jellegének megfelelő helyekre.

De ez nem kötelező, csak a te szerkesztéseid megkönnyítésére ajánlottam, nézz körül, olvasd el, és ha tudsz valahol javítani, bővíteni, hát ne fog vissza magadat. Ehhez kívánok sok - sok időt, jókedvet, és tenni akarást. Örülök ha együtt dolgozhatunk.

Kelemen Ferenc alias KeFe


Itt nyugodtan dolgozhatsz a cikkeden, nem zavar senki. Ha segítség kell szólj! Időnként majd azért benézek a lapodra, munkádra és amit tudok segítek.

Az elkezdett lapot itt találod meg:

Úgy tudsz allapot készíteni, hogy beírod a lap címét és rákattintasz az allatta lévő gombra... már írhatod is, csak a kilépés előtt nefelejtsd el lementeni. KeFe Vitalapom 2008. november 27., 12:00 (CET)Válasz

Kérdések

Kedves Ferenc! Köszönöm, hogy válaszoltál az üzenetemre. Több kérdésem is lenne:

1. Kezdhetek-e egyszerre több allapot?

Igen! Amennyit csak szükségesnek látsz.

2. A wikipédián az allapomon hagytam egy majdnem befejezett szócikket. Címe: "Béketárgyalások 1922-ig". Még ottlétem alatt, segítség címén, elkezdték lopkodni a cikkem bizonyos részeit, pedig én úgy tudom, hogy allapról nem lehet törölni és lopkodni. Megtörténhet-e itt ilyesmi?

Hááát jós az nem vagyok. Talán elég lesz annyi, hogy itt 3-4 szerkesztő szerkeszt időnkén, nagy a nyugalom, senki nem bánt senkit. Azonban felhívom a figyelmedet arra, hogy csak olyan állításokat írjál le, amelyeket valamilyen módon alá is tudsz támasztani. Hivatkozásaid ne honlapokra, inkább korábban megjelent könyvekre, elismert személyekre, vagy azok munkáira stb. vonatkozzanak.

3. Abban az esetben, ha ez itt nem történhet meg, akkor talál-e ide is ez a téma, amelyben többek között Apponyi Albertnek egy ismeretlen tanulmányára hivatkoztam, amely a szarajevoi gyilkosság előtt 2 hónappal jelent meg s mely a békemozgalomról, a parlamentközi unióról, a hágai három békekongresszusról és a nemzetközi jog helyzetéről szól a világháború előtt?

Itt egyenlőre minden téma leírható! A Wikikönyvek jelenleg még nem teljesen kialakult profiljába sok minden belefér. (Én mindenesetre elfogom olvasni, ha leírod, mert nekem is eléggé nagy fekete folt a gyilkosság előzménye és körülményei. Annak ellenére, hogy tanultunk róla, több rádió és TV műsor is foglalkozott vele, irodalmi alkotások születtek róla, - valahogy mégsem kerek az egész. Én nem politizálok, és a történelmet is csak iskolai tanulmányaimból ismerem, bár egy alkalommal történelmi vetélkedőt is nyertem, nem kis ellenfelekkel szemben, csak ha előkerül ez a téma, mindig van egy kis hiányérzetem.)

4. Otthagyott tanulmányomban szó van H. G. Wells monumentális művéről is, melynek címe: A VILáGTÖRTÉNET ALAPVONALAI, amely 1925-ben jelent meg magyarul és amelyben többek között a Párizs környéki béketárgyalásokról és szerződésekről is szó van és a Népszövetségről. Nekem megvan ez a könyv a könyvtáramban. Írhatok-e erről a wikikönyvekben? Még az angol eredetiből is tudnék idézni.

Szerintem minden ismeretanyag elfér, tehát nyugodtan írj bármilyen témát is találsz, nem kell megkérdezni senkitől. Ha valakinek ellenérzései lesznek, majd szól. Ha elolvasod a Wikikönyvek szabályait, sokkal bátrabban fogod használni ezt a projektet.

5. Továbbá írhatnék az amerikai kivándorlás kezdeteiről is. Talál ide ez a téma?

Ha jól sejtem az 1920-30-as évekről van szó. Érdeklődve várom.

Kérlek szépen, hogy a pontok szerint válaszolj, hogy pontosan tudjam, mit lehet és mit nem. Előre is köszönöm.--Helén 2008. november 27., 15:17 (CET)Válasz

Minden lehet! De mint fentebb említettem olvasd el az Irányelveket, a Wikikönyveket és a szerkesztéseid megkönnyítése érdekében a Segítség lapokat. Megtanulni nem kell, de jó ha átfutsz rajta, ezzel az itteni szerkesztők és az én munkám is könnyebbé válik, amennyiben segíteni próbálok neked. Nem kell egyszerre mindent végigolvasnod, csak szerkesztéseid közben, úgy "pihenés-képpen", akkor egyre jobban, könnyebben tudsz írni, vagy a szöveget formázni. Pihenés képpen látogass el a szakácskönyvbe és ha vannak kedvenc receptjeid írd le azokat.

A lapodra már oda tettem azokat a kis okosságokat, csak nem tudom eldönteni mit is szeretnél? Én alakítsam ki, vagy te szeretnéd? Ha valami nem tetszik amit én tettem oda, azt nyugodtan töröld, ez a te saját lapod és te rendelkezel vele.

Ha valamelyik műved elkészült, azt kilehet tenni a FŐ névtérbe, addig senki sem fog "lopkodni" belőle, legfeljebb javításokat végezhetnek benne, vagy ha valamit tévesnek minősítenek, akkor a lap vitalapján fordulhatnak hozzád javítást, helyreigazítást, vagy forrást kérve. Mást nem vagy köteles eltűrni.

Ha belejavítanak, akár törölnek, vagy a neked nem tetsző tartalommal töltik fel, jogod van visszaállítani a saját verziódra. Egyben felkérheted, hogy ne nyúljon bele a lapodba. Ha mégis megteszi, kérheted a blokkolását valamelyik admintól. (De itt az indulás óta csend van, ilyen nem fordulhat elő). KeFe Vitalapom 2008. november 27., 16:46 (CET)Válasz

6. Van két szakácskönyvem is a XIX.- XX. század fordulójáról. A recepteket ma már nemigen lehet használni, egyrészt mert nagyon költségesek, másrészt felugrik tőlük a koleszterin- és a vércukorszint, - ellenben még versek is vannak benne. Arisztokrata hölgyek küldték be őket. Bűbájos könyv!

Szerintem az egészet úgy ahogy van be kellene tenni a szakácskönyvbe, de olyan módon, hogy egybe maradjon. Vagyis, ha van olyan jellegzetessége, amit címként is alkalmazhatnánk, akkor a szakácskönyv egy külön részére be lehetne illeszteni. Esetleg a kiadás éve, vagy szerzője nevével megkülönböztetve. Persze ezt nem leírni, hanem szkennelni kellene, ha van ilyen lehetőséged, vagy ismerőseid körében valaki megtenné. Én minden esetre örülnék neki. KeFe Vitalapom 2008. november 27., 17:15 (CET)Válasz

Aláírásod

Ha azt szeretnéd, hogy az aláírásod a vitalapodra is tartalmazzon egy linket, valamilyen egyéni szöveget vagy képet, akkor meg kell változtatnod az alapbeállítást.
Ha például ezt szeretnéd az aláírásodban látni: Helén * vita

  1. akkor a következő sort jelöld ki, (bal gomb az egérrel)

[[Szerkesztő:Czako Ilona|'''Helén''']] * <sup>[[Szerkesztővita:Czako Ilona|vita]]</sup>

  1. jobb gombbal másold,
  2. Rákattintasz a Beállításaim linkre (ha a Wikipédia alapbeállításait használod, ez a képernyő tetején van).
  3. Bemásolod ezt Az aláírásokban használni kívánt névformád: mezőbe
    • A másolás egyszerű módját itt olvashatod.
  4. Az Aláírás automatikus hivatkozás nélkül opciót kipipálod. Erre figyelj, ezt sokan elfelejtik!
  5. Rákattintasz a „Beállítások mentésére".

Ne lepődj meg azon, ha a saját vitaoldaladon az aláírásodban a vitalink fekete lesz. Mindenhol máshol igazi kék linkké lesz az.


Re:Szakácskönyv

Kár, hogy nem tudod beszkennelni, mert a terjedelem nem számítana, itt ennél nagyobb könyv is elférne. Viszont sokaknak tetszene ez a könyv, még akkor is, ha mint írtad nem igazán egészségesek a receptjei és drágák is. Képet adnának a régi korok főzési szokásairól, és a mai szakácsok is szívesen olvasnák, legfeljebb kissé átalakítanák a recepteket a mai ízlésvilágnak megfelelően.

Mi a címe? Mikor és hol adták ki? Vannak-e fejezetek, illetve arra lennék kíváncsi, hogy milyen a könyv felépítése. Külön írja le a családok főzési szokásait, vagy csak úgy, ahogy a recepteket közli. A versek kötődnek-e a recepthez, vagy csak szórakoztatásul szánták az olvasónak?

Vállalkozol-e arra, hogy nagyobb mennyiségű receptet (a hozzá tartozó versekkel együtt) beírod a szakácskönyvbe?

Persze nem kívánom, hogy ezt azonnal megtedd, de ha tervezed, akkor kialakítok egy külön részt a szakácskönyvben. Javasolj egy címet: pl.: Emma asszony szakácskönyve, de a jelenlegi címét is adhatjuk. Ezer kérdésem volna, felvillanyozott, a lehetőség, ... de türelmes leszek és várom a válaszod. KeFe Vitalapom 2008. november 28., 03:54 (CET)Válasz


Sajnálom

Ezt igazán őszintén mondom, nagyon sajnálom!!! Természetesen senki nem várja el tőled, hogy anyagi áldozatot hozz azért, hogy ide felrakd az anyagot. De talán nem csodálkozol nagyon, hogy én felvillanyozódtam, már a lehetőségétől is. Biztosan nagyon jó receptek, a kort idéző leírások és mint mondtad versek is találhatók benne.

A cikkedbe tettem egy két jegyzetet, ami hibát találtam javítottam, de van egy dátum hiba, amit a lap vitalapján is megtalálsz a hónap neve helyett egy H betű található. Talán II. hónap akart lenni, de én nem mertem átjavítani. Kérlek ellenőrizd le, és javítsd ki, nehogy benne maradjon. KeFe Vitalapom 2008. november 28., 13:30 (CET)Válasz


Vannak még szakácskönyveim:

1. Egy 1893 januárjában, Budapesten megjelent cukrászkönyv, vászonkötésben, de a vászonról leszakadt a papír, amin a cím volt és hiányzik az első oldala is. Pedig emlékszem, hogy a bevezetőben azzal dicsekedett a szerző, hogy Ferenc József udvari cukrásza volt. Hegyesi Józsefnek hívják, ezt a bevezető végéről tudom, amit ezzel a névvel írt alá. A végén, a házi czukrászathoz szükséges formák képeit is közli Sárkány Pál raktárából.

Ezt esetleg valahol szkeneltethetném, de ha már pénzt költök a wikire, - (amely oly csúnyán elbánt velem, hogy ki kellett lépnem és más néven újra belépnem, otthagyva az Egri csillagok történelmi háttere c. szócikkemet, amely most gazdátlanul hever, a Gárdonyi regényhez csatolva), - akkor már inkább a Béketárgyalások 1922-ig című írásomhoz szkenelném azt a csodálatos térképet, amelynek a szélén öt nyelven megtalálhatóak a trianoni veszteségek, számokban és százalékokban klifejezve. Itt azonban ilyen térképet veszélyes hivatalos helyen szkeneltetni.

2. Húsmentes reform szakácskönyv, 1916-ból, harmadiki kiadás, a Magyarországi Vegetárius Egyesület kiadásában

3."Diétás Konyha", melyet egy orvos írt, dr. Vincze Jenő, Dante Kiadás, Budapest.

A Kempelenről szóló rész még nincs kész, mert a szerző a X.ik fejezet pótlékában részletesebben ismerteti a családfát, de én ezt csak most fedeztem fel.--Helena 2008. november 28., 14:24 (CET)Válasz

Ha úgy gondolod én áthozhatom ide is, és akkor folytathatod. De azt hiszem, hogy amibe most belekezdtél az is elég nagy téma.
A felsoroltak közül még a "Diétás Konyha" is érdekelne, de ne költsd a pénzed a szkennelésére, lesz annak jobb helye a karácsonyi bevásárláskor. KeFe Vitalapom 2008. november 28., 16:07 (CET)Válasz

Nem értettem, hogy mit hozhatnál át ide is? Az allapomról a béketárgyalásokat? Azt már össze-vissza lopkodták, de én be tudom bizonyítani, hogy a felhasznált korabeli forrásokat előzőleg én tettem be az írásba. Ebből kettőt kivettek, de nem azért, mert nem voltak megbízhatóak, hanem azért, mert valakinek kellettek. Az illető arra hivatkozott, hogy én kezdő vagyok és ezért nem vagyok képes magyarázatokat fűzni a kordokumentumokhoz. Valóban nemigen fűztem hozzájuk magyarázatokat, mert ott a megengedett terjedelem maximum 12 oldal, meg a témám is egészen más. Az én témám nem a trianoni tragédia körül csoportosul, hanem a nemzetközi jog kialakulásáról írok 1878-tól kezdve, amikor a berlini békekongresszuson a nagyhatalmak beleegyeztek abba, hogy Ausztria-Magyarország bekebelezze Boszniát és Hercegovinát. Én ezt a nemzetközi joggal kapcsolatos témát folytathatnám a II. világháborúig, de nem tudom, hogy a wikikönyveknél van-e nemzetközi joggal foglalkozó témakör?

Az a térkép, amiről már írtam egyike azoknak a dokumentumoknak, melyeket valaki kihúzott, mondván, hogy ez neki fontosabb, mint nekem, - de nekem megvan a szöveg öt nyelven. Felhasználhatom angolul, franciául, németül és olaszul a wikikönyvekben?

Én még be tudok lépni Komjatyán Maria allapjára a böngészőmből. Esetleg megkérhetném Faragó Erzsébetet, akivel leveleztem email címről is és ő talán áthozhatná. Nem tudom, hogy te kinyithatod-e a böngészőmetí? Ha kell megadomhatom az email címemet.--Helena 2008. november 28., 19:12 (CET)Válasz

Címváltozás

Örülök neki, hogy itt jó fogadtatásra találtál. Én a wikikönyvekbe csak hébe-hóba nézek be, ezért megkérlek, hogy ha kérdezni akarsz valamit tőlem, akkor azt a wikipédiabeli vitalapomra írjad,IDEKATTINTVA. Én majd itt fogok válaszolni. Idehoztam a régi allapodat: Szerkesztő:Czako Ilona/allap1 és a Béketárgyalások 1922-ig lapot két változatban: Szerkesztő:Czako Ilona/allap2, Szerkesztő:Czako Ilona/allap3.

Jó munkát és hasznos időtöltést kivánok neked!

Karmela 2008. november 28., 23:35 (CET)Válasz

Béketárgyalások 1.

Kedves Karmela! Gondolom, elég csak átfutni a béketárgyalások mindkét változatát ahhoz, hogy letagadhatatlanná váljék az a tény, hogy az eredetiben két olyan forrás szerepel, amely a másodikban már nincs meg. Ezt egyszer kihúzták, én visszatettem, megint kihúzták, én megint visszatették (nem nevezem meg az illetőt, aki ezt tette, mert nem akarom elmérgesíteni vele a kapcsolatot) - valósággal belebetegedtem abba, hogy annyiszor le kell írnom ugyanazt.

Ez év júniusában, amikor még nem voltam wiki szerkesztő, a trianoni békeszerződés 88. évfordulója alkalmából készítettem egy kollázst a következőkből:

1. H.G. Wells könyvéből vett idézetek angolul, tehát az eredeti változatban, valamint

2. a Béketárgyalások 1922-ig c. cikkem eredeti változatában található, Magyarország veszteségeiről szóló adatokat, ahol ez öt nyelven szerepel, de itt az angol változatot használtam, továbbá

3. az Apponyi tanulmányból vett idézeteket ANGOLRA FORDÍTVA!!! (egy New-Yorkban élő, magyar származású barátnőm segített a fordításban)

Ezt az angol nyelvű anyagot elküldtem több helyre is, többek között George Bush és Bill Clinton weblapjára a Yahoo 36o Betan, a Fehér Házba is és a "William J. Clinton Foundation contact@clinton foundation.org" címre, és a Woodrow Wilson "fellowschips@wilsoncenter.org" címére, valamint a Magyar Oktatási Minisztériumba, ahol sokáig dolgoztam. (Ide magyarul küldtem)

A térkép szélén nagyon apró betűkkel írt szövegről a táblázatot már annyiszor leírtam, nemcsak angolul, hanem magyarul is a Yahoo 36o fog Betán levő web oldalamon (mindkét nyelven), hogy már valósággal allergiás lettem a Trianon szótól.

Hogy lehet kétségbe vonni egy ilyen forrás felhasznásának jogát a wikipédián azon a címen, hogy kezdő vagyok és az idézeteket nem tudom nagy idézőjelbe tenni?

Nem tudok egyetérteni azzal a gyakorlattal, hogy egy cikk javítóit egyenértékűnek tekintik a cikk kezdeményezőjével, aki már megírt 12 oldalt a témáról az allapján!!! De nemcsak, hogy egyenértékűnek tekintik, de a javítónak joga van ahhoz, hogy tetszés szerint kivegyen két idézetet a munkámból és azt a saját cikkében felhasználja.

Én ezt a témát nem tudom 12 oldalon kifejteni. Vagy feldarabolom, vagy pedig átviszem a wikikönyvekbe. Más megoldást nem találtam. Nem tudom megállapítani, hogy a cikkem meghaladja-e az ajánlott terjedelmet vagy sem?

Kérlek szépen, adj tanácsot.

Előre is köszönöm segítségedet.--Helena 2008. november 29., 07:52 (CET)Válasz

Az én tanácsom

Mivel Karmela áthozta az allapjaidat, én az idézőjel sablont használva - nem csak idézőjelbe, hanem egy keretbe is foglaltam az idézeteket. (a mondatok közöttieket - rövidségük okán, nem).

Most tehát az a tanácsom, hogy amit a WP-ban kivettek belöle, azt tedd vissza, itt nem bántja senki.

Fentebb megadta azt is Karmela, hogy hova írd a válaszodat, mert itt csak ritkán tartózkodik így sokáig kell a válaszára várnod. Ha átakarod tenni, akkor jelöld ki, jobb gombbal kattints rá, "Másolás" után kattints az Ő általa megadott linkre és a megjelenő ablakba illeszd be, majd mentsd el. Ha nem sikerül, szólj és én átteszem! KeFe Vitalapom 2008. november 29., 08:06 (CET)Válasz

Re:Nagy idézőjelek

Bocs, de a szolgáltatóm leakadt a net-ről, még telefonom sem volt idáig! Amit én csináltam, azok nem nagy idézőjelek, hanem kicsik, csak egy szolid keretben, az egyéb írástól elkülönítve találod. Magyarország veszteségeit pedig táblázatba rendeztem, tettem ezt azért, mert így szebb a kivitele és sokkal könnyebben áttekinthető. (sajnos!)

Ha a felhasználói lapodra mész, ott találsz egy általam készített dobozt (keretben kis ikonokkal ellátott címszavak). Kattints az "Allapok"-ra és megtalálod amit kerestél. KeFe Vitalapom 2008. november 29., 10:03 (CET)Válasz

Re:E-mail

Ha megkaptad az e-mailomat, akkor nem valószínű, hogy nálam van a hiba, legalábbis semmi jel nem mutat erre.

Már nem lesz piros a Wikipédián a felhasználói neved. De erről csak te tehetsz, mert nem olvasod el a neked írt üzeneteket, üdvözléseket. Ha nem írsz semmit a felhasználói lapodra, akkor piros a neved. Én most tettem rá egy hivatkozás és egy kis okosságot, amellyel átválthatsz/közlekedhetsz a wikik között.

Ha azt szeretnéd, hogy hozzam át az Egri csillagokról szóló cikkedet, légyszi' add meg a nevét, vagy azt, hogy hol találom meg.

Mivel már eléggé sok szöveg olvasható a vitalapodon, tettem egy kis dobozt a vitalapod tetejére, ide lehet archiválni a beszélgetéseket. Így megmaradnak, visszakereshetők, és felszabadul a vitalapod az új üzenetek részére.

A leírásod alapján a szakácskönyvben létrehoznák egy új fejezetet, légyszíves mond meg milyen címen szeretnéd azt látni. Ha lehet adjunk neki valami rövid, de találó címet. Ezen a címen lesz egy lap, ahol további alcímeket vehetünk fel.

Írd meg nekem, hogy milyen böngészőt használsz, mert nálam nagyon is a helyén van minden. Én a Mozilla Firefox (tűzróka) 3.xx verzióját használom, mint a legtöbb wikipédista. Ez sokkal jobb mint az Internet Explorer. Ha szeretnéd használni egyszer kell letöltened és mivel ezt a mai napig fejlesztik, önmagát fogja frissíteni. Innen letöltheted

Egyébkén természetesnek tartom, hogy ragaszkodsz az eredeti témáidhoz, de te írtad, hogy most egy kis időre abbahagyod és a szakácskönyvet fogod bővíteni. Itt semmi sem kötelező, csak azért hoztam szóba, mert azt szeretném, hogy mennél egyszerűbben tudj benne szerkeszteni, vagy ha úgy alakul olvasgatni. A fenti kérésem is ilyen célból íródott, várom a véleményedet, címjavaslatodat, és további kérdéseidet is. KeFe Vitalapom 2008. november 30., 10:03 (CET)Válasz


RE:Szakácskönyv

Létrehoztam a szakácskönyvben egy Emma receptjei‎ szakaszt. Kérlek nézd meg és ha másként szeretnéd írd le. Azt is megtehetjük, hogy felviszel néhány receptet és ha változtatni kell, akkor szólj.

Köszönöm a verses receptet, valóban érdekesnek találom, de ne aggódj akár minden receptnél írhatsz megjegyzést, tippet, tanácsot, magyarázatot. De az Előszóban le lehet írni mind azt, amit a könyvről, írójáról, a receptek beküldőjéről, vagy az akkori konyhatechnikáról, vagy akár a magánvéleményedről tudatni akarsz.

A Diétás recepteknél is hasonlóan kell eljárnunk, de az még ráér. KeFe Vitalapom 2008. november 30., 17:57 (CET)Válasz

Vágólap - így lehet könnyen másolni

Ha egy szöveg hosszabb, akkor másolásához érdemes a „láthatatlan vágólap” segítségét igénybe venni.

Először ki kell jelölni a szöveget, például úgy, hogy az egér főgombját nyomvatartva elhúzod a kiválasztandó szöveg felett.

Az így kijelölt szöveget a CTRL és a C billentyűk kombinációjával tudod a vágólapra másolni.

Mielőtt előhívnád a szöveget a vágólapról, kattints oda, ahova be szeretnéd azt szúrni. Ezután a CTRL és a V kombinációjával hívhatod elő a szöveget a vágólapról.

Karmela 2008. december 1., 00:33 (CET)Válasz

Más jó módszerek is vannak másolásra, ha van egy olyan módszer, amivel meg vagy elégedve, akkor „járt utat járatlanért el ne hagyj!” Karmela 2008. december 1., 10:21 (CET)Válasz

Laptörténet

Nem múlik el nyomtalan, ha te egy cikket létrehoztál vagy kiegészítettél. Minden egyes változtatás látható a laptörténetben, benne van, hogy ki-mikor-mit változtatott. Kattints rá felül, vagy alul (a használt felülettől függően) a „laptörténet” fülre, ahol láthatod, mennyien dolgoztak már a cikken. Az „idő kerekét” itt vissza lehet forgatni: ha egy időpontra kattintasz a laptörténetben, akkor azt látod, hogy hogyan nézett ki a lap annak idején.

Karmela 2008. december 1., 00:38 (CET)Válasz


Végre megtaláltam

Mivel kérésem ellenére sem adtál meg pontos címet, csak most sikerült megtalálnom a "Béketárgyalások" -lapot. Mire visszaléptem a WK-be, már láttam te is megtaláltad a Karmela által áthozott lapokat. Ezek között van a keresett lap az allap2

Ez már ott volt akkor is amikor kerested, hiszen ahogy Karmela áthozta, én azonnal beraktam a linkjét az "Allapjaim" alá. Kérlek, hogy használd azokat a dolgokat, amit én segítségül raktam a lapodra. Tegyél bele, vagy töröljél ha nem kell valami. Minden esetre azt javaslom, hogy legalább nézd meg mit is kaptál. Ha nem értesz valamit, bátran kérdezz! Erre csak akkor kerülhet sor, ha kipróbálod amit kaptál. Én hiába teszek okosságokat a lapodra, ha nem próbálod ki.

Kérdéseimre nem feleltél, de kérlek nézd meg a szakácskönyvbe létrehozott új fejezetet. Tetszik, nem tetszik? Változtatnál rajta? Ha megfelelőnek tartod azt is jelezd. ITT megtalálod. KeFe Vitalapom 2008. december 1., 06:29 (CET)Válasz


Re:Pardon

Leírnád azt a 15 fejezet címet? Ha igen akkor átalakítanám ennek megfelelően az oldalt. KeFe Vitalapom 2008. december 1., 06:34 (CET)Válasz


Aláírásod

Kérlek, tedd meg nekem azt a szívességet, hogy az aláírásod a vitalapodra is mutasson. Így nekem is könnyebb lenne a vitalapod elérése. Előre is köszönöm.

Ha azt szeretnéd, hogy az aláírásod a vitalapodra is tartalmazzon egy linket, valamilyen egyéni szöveget vagy képet, akkor meg kell változtatnod az alapbeállítást.
Ha például ezt szeretnéd az aláírásodban látni:

Czako Ilona * Vitalapom

Akkor ezt másold be:

[[User:Czako Ilona|Czako Ilona]] * <sup>[[User_vita:Czako Ilona|Vitalapom]]</sup>

akkor ezt így érheted el:

  1. Rákattintasz a Beállításaim linkre (ha a Wikipédia alapbeállításait használod, ez a képernyő tetején van).
  2. Bemásolod ezt Az aláírásokban használni kívánt névformád: mezőbe
    • A másolás egyszerű módját itt olvashatod.
  3. Az Aláírás automatikus hivatkozás nélkül opciót kipipálod. Erre figyelj, ezt sokan elfelejtik!
  4. Rákattintasz a „Beállítások mentésére".

Ne lepődj meg azon, ha a saját vitaoldaladon az aláírásodban a vitalink fekete lesz. Mindenhol máshol igazi kék linkké lesz az. KeFe Vitalapom 2008. december 1., 06:46 (CET)Válasz

u.i.: Még egy ötlet: Ha már megváltoztatod az aláírásodat, ugyan ott találsz egy "Felület" nevű kék színű feliratot (hivatkozást) - kattints rá és válaszd a "Kölni-kék"-et mentsd el. A következő indításnál, a bal oldalon sok menüt fogsz találni és a lap színe halványsárga lesz. (nem rontja úgy a szemedet, mint a rikító fehér). Én már régóta ezt használom, mert szemüveges vagyok, és bántotta a szemem (könnyeztem) az erős fény. KeFe Vitalapom 2008. december 1., 07:02 (CET)Válasz

Kívánságod szerint

Nekem jó lesz később, vagy holnap, holnapután stb. Csak addig ne vigyél fel receptet, amíg az általad is elfogadható formát kialakítom. KeFe Vitalapom 2008. december 1., 06:51 (CET)Válasz


Könnyen elérhetsz

Ha már átállítottad a fent leírtak szerin a felületet, akkor a jobb oldali menüben keresd a "Friss változtatások"-at, ott bitosan megtalálod a nevem és a vitalapom is.

Téged ilyen módon nem, vagy csak ritkább esetekben lehet elérni, ezért kértem, hogy legyen az aláírásodban is egy hivatkozás a vitalapodra.

Csak dolgozz nyugodtan, nem hajt senki, az ebédhez jó étvágyat kívánok! KeFe Vitalapom 2008. december 1., 08:57 (CET)Válasz

Válasz az e-mail-re:

dőlt betű, vastag betű, == szakaszcím ==

Igyekszem segíteni neked, amit csak tudok.

A másolásra vonatkozólag olvasd el kérlek, amit fenntebb írtam, itt: #Vágólap - így lehet könnyen másolni

Csupa hasznos segítséget találsz a kis kék gombok sorában a szerkesztőablak fölött:

  • Az első kék gombbal a szerkesztőablak fölött, amelyik így néz ki: B megvastagíthatod a szöveget, amit előzőleg kijelöltél (például úgy jelölhetsz ki szöveget, hogy az egér főgombját nyomvatartva elhúzod a kiválasztandó szöveg felett, amitől a háttér látszólag elsötétedik.)
    A vastag betűs szöveget három aposztróf (') vezeti be, és három aposztróf zárja le.
a klaviatúrán az Alt gomb lenyomása mellett a számbillentyűkön írd be: 295 - Ezt így jelöljük: Alt+295
  • Az második kék gombbal a szerkesztőablak fölött, amelyik így néz ki: I dőltbetűssé teheted a szöveget, amit előzőleg úgy jelöltél ki, ahogy a vastag betűknél is tetted.
    A dőltbetűs szöveget két aposztróf vezeti be, és két aposztróf zárja le.
  • Egy sorról úgy tudod megadni, hogy az egy szakaszcím, hogy kijelölöd, mint fentebb, és azután az ötödik kék gombra kattintasz. A Wikikönyvekben a főcímek maguktól is a sor közepére kerülnek.
    A szakaszcím-sor első és utolsó jele egyenlőségjel, plusz még a szakaszcím mélységének megfelelő számú egyenlőségjel, például:

=====Egy ötös mélységű szakaszcím így néz ki=====

Ez lesz belőle:

Egy ötös mélységű szakaszcím így néz ki
  • Kicsinyíteni úgy tudsz egy szöveget, hogy eléírod ezt a három jelet: <s> utána pedig ezt a négyet: </s> Például ezt írod: <s>Ez egy apróbetűs szöveg.</s> Ez lesz belőle:
    Ez egy apróbetűs szöveg.

Egy szuszra elég ennyi, ha ez már jól megy, jöhet a többi dolog is.

Nem lenne jó, ha a te képeidet az én nevem alatt tölteném fel, ezért a képeidet ne küld el nekem! Ha az eddig leírtak már mennek, akkor sor kerülhet arra is, hogy elsajátítsd, hogy hogyan tudsz saját magad képet feltölteni ide.

Karmela 2008. december 1., 10:59 (CET)Válasz

Mások lapja

Valószínűleg azt láttad, hogy a te üzenetedet, át kellett raknom más helyre, mert beleírtál az enyémbe. Ráadásul neked is több üzenetet írtam egymás után.

Ha üzenetet írsz figyelj arra, hogy mindig a lap aljára írjad. De legjobb módszer, ha a lap tetején található + jelre, vagy ha már átállítottad a felületedet kölni kékre, akkor a jobboldali menü "Megjegyzés beküldése" pontjára kattintva írhatsz üzenetet. Mindkét esetben a lap aljára fog kerülni.

Azt se bánom, ha ott írsz üzenetet, vagy válaszolsz, ahol én írtam neked. Csak így lehet hogy később kapsz választ. Tehát akár a te vitalapodon is beszélgethetünk.

Azt írtad: "Ha elrontom, kijavítom, nem szíd össze érte senki. Épp elég nekem az, ha én saját magamat szídom." Nem rontasz és nem is tudsz elrontani semmit, szidni sem kell magadat, mert lassan belefogsz jönni, mások is és én is így kezdtem. Adj időt magadnak és bátran próbálj ki mindent, amit ajánlanak neked, vagy amit a szabályok elolvasása közben szeretnél kipróbálni. KeFe Vitalapom 2008. december 1., 11:47 (CET)Válasz

Könnyítés és egyebek

Az userlapodra és a vitalapodra is tettem, ha bármelyik zavaró töröld ki.

Az Egri csillagokat az allapodon megtalálod, bár nem tudom, hogy ezt kérted-e, mivel ha jól láttam mindössze egyszer szerkesztetted.

a Húsmentes Reform Szakácskönyv ellen sincs kifogásom, nem ellenzem, mindenki olyan ételt eszik amilyen tetszik, vagy jut neki. A Wikipédiában én írtam a vegetáriánus szócikket. Hiszek abban, hogy az ember mindenevő, és a vegetáriánus étkezés nem elégítheti ki.

Idézlek: "A könyv jóval kisebb, mint a másik kettő és 2oo olcsó étel receptjét tartalmazza." Semmi akadálya, hogy ezeket a recepteket is felrakd, ezeknek a recepteknek ITT a helye. Ha olyan recept van, amit más allapra szeretnél tenni csak szólj. KeFe Vitalapom 2008. december 1., 18:21 (CET)Válasz


Előszó

Írtam egy rövid előszót a leendő szakácskönyvedbe, kérlek olvasd el, és további gondolatokat pl.: Miért ajánlom, vagy A régi magyar konyha sajátosságai stb. alcímeken is beírhatsz. Éppen ezért hoztam létre az Előszó-t, hogy ne a recepteknél kelljen külön-külön leírnod, a receptek megértéséhez szükséges magyarázatokat.

Természetesen annak is örülnék, ha az előszóval kapcsolatos véleményedet is megírnád. KeFe Vitalapom 2008. december 2., 07:22 (CET)Válasz


ReRe:előszó

Nem tudom, (mert nem írtad), hogy elolvastad-e az általam írt előszót? Ott én a folyóirat, az Emma rovatának és időszerűségének "dacumán" írtam.

A könyv előszavát, ha az nagyobb érdeklődésre tarthat számot, akkor ugyan itt idézni lehet. Ha a leírások nem a mai szóhasználattal, vagy stilisztikailag, esetleg mondatszerkezetében elavult, azt át kell fogalmazni, stilizálni kell.

Én nem ismerem a könyvet, csak annyira amennyire a te elmondásaidból és az én olvasmányaimból is össze tudtam rakni. Így írtam meg az előszót. Ha nem tetszik, azt is megmondhatod.

A könyv valódi szerkesztőjéről nincs pontos információnk, de másoknak sincs, csak feltételezhető, hogy a fiatal Ignotus volt Emma. Azt írod nekem, hogy "A könyv szerkesztője nagyon érdekes, színes egyéniség lehetett, akárcsak a receptek beküldői közül is jónéhányan", - hát a fiatal Ignotus is ilyen lehetett, és szerkesztői vénája, tolla rányomta a bélyegét a többi receptre, vagy az egész könyvre is.

A recepteket, főleg az elkészítési módok leírásánál kell átfogalmazni, a könyv egyéb megjegyzéseiből, vagy a fejezetek előszavaiból csak az igazán fontosakat kell idézni, de a saját véleményedet is beírhatod, mint azt már említettem.

Kedves Marika! Én csupán akkor tudnék konkrétan hozzászólni, ha már néhány recept, vagy fejezet megírása megtörtént. Így csak feltételezésekre vagyok kárhoztatva. Nem sürgős, ráérsz vele szépen lassan haladni. Ahogy nekem leírtad korábban, (ha elkészülsz vele), minden bizonnyal értékes és talán nagy alkotás is lesz ebben a témakörben.

A lapodon már az Egri csillagok háttere olvasható, mert áthoztam, csak a címet nem változtattam meg, ezt majd akkor változtatjuk, ha kikerül a fő névtérbe. Az általad említett sablon mindjárt áthozom, ha kell valami, csak szólj.

Rátapintottál a lényegre, a Wikikönyvek éppen a tankönyv, tankönyvi jegyzetek, ismeretek bővítését stb. tűzte ki céljául. Itt hasznosnak bizonyulhat a pedagógiai vénád. De félek, hogy amit te itt már tervbe vettél az egyszerre kicsit sok lesz neked. Ne vágj bele több témába, mert az zavart, elkapkodott, vagy felületes munkát eredményez, és nehezebb kijavítani, mint újból megírni. A dupla munkáért meg kár lenne.

Én azt tudom tanácsolni (ha elfogadod a tanácsomat), hogy a történelmi témákat hagyd az allapjaidon és majd gyűjtsd hozzá a többit. Ha megfelelő módon válogatsz a témák között, lehet hogy a végén könyvé formálhatókká válnak. Mert itt valójában könyveket kellene készíteni és már elindult az a projekt (az angol Wikibooks-ban), amely lehetővé teszi ezeknek a könyveknek a nyomtatását. KeFe Vitalapom 2008. december 2., 09:19 (CET)Válasz

Re:Béketárgyalások, 2. változat

Ha engem kérdezel, én azt javasoltam volna, hogy az allap1 -en lévő változatot alakítsd, és bővítsd.

Az idézeteket kérésedre átraktam de a hivatkozásokat neked kell bekékíteni. Csak ott kellenek ilyen hivatkozások, ahol már van a Wikipédiában róla szócikk, vagy számítani lehet arra, hogy előbb-utóbb megírják azt.

Te bejelöltél, vagyis hivatkoztál olyanra, amiből nem lesz szócikk talán soha, ráadásul ilyenkor illik rövid neveket megadni. Ha a hivatkozást dőlt betűsen szeretnéd megjeleníteni, akkor így: ''[[....]]'' kell azt megtenni.

Ha a WP-ben van róla, vagy feltételezhető, hogy megírják valamikor, akkor a szó elé w: karaktereket illessz be, a szó után pedig egy függőleges vonalat |]] csak akkor kell az egész szót megismételni, ha rag, vagy toldalékos formában kellene megjeleníteni. Pl.: [[w:Holló István|]] a mentés után megnyitva látni fogod, hogy a program a | után mégegyszer beírta a Holló István nevet, így: Holló István Az utóbb említett változat, ha [[w:Holló István|Holló Istvánékkal]] alakot kell megjeleníteni. Ebben az esetben neked kell azt beírni. KeFe Vitalapom 2008. december 2., 11:50 (CET)Válasz

Kérlek, hogy a Segítség oldalon található lapokat olvasd el mert én bármikor segítek neked és másoknak is, de ha ilyen intenzíven kell leírásokat készítenem a számodra, akkor az én munkám nem fog haladni. Nem beszélve arról, hogy több szerkesztő is kérhet tőlem segítséget hasonló módon - azonos időben, akkor már alkalmazottra, vagy bedolgozókra lesz szükségem a válaszadáshoz. Viszont ha elolvasod ezeket a lapokat, én is rövidebben tudok válaszolni, segítséget nyújtani. Olvasd el, próbáld is ki az egyes formázási lehetőségeket és 1-2 hónapon belül tapasztalt, másoknak is segítséget nyújtó wikipédista leszel. Persze addig is szívesen segítek! KeFe Vitalapom 2008. december 2., 12:03 (CET)Válasz