Kovács Béla nagybátyám életírása

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez


Ferenc Ferdinánd és hitvese közvetlenül a merénylet előtt


Kovács Béla nagybátyám életírása


(Adalék az I. világháború történelméhez)


Egy szemtanú visszaemlékezései


Írta : Terckvart



Kovács Béla nagybátyám életírása


Kovács Béla nagybátyám életírása

  1. Kereskedői pálya
  2. Berlin - kirakatrendezés
  3. Önállósodás
  4. Katonai szolgálataim
  5. Légiriadó Leipzigben
  6. Hazafelé

Így éltük át a háborút


1908. II. 6-án Szegeden születtem, édesanyám Gedeon Magdolna.
A Kossuth Lajos sugárút. 6.sz. I. em. laktunk. Iskolai végzettségem: 4 elemi, 4 főreál, 1 kereskedelmi.
6 éves voltam, amikor a Rókusi Iskola elsős tanulója lettem (ez a jelenlegi Bonctan épületében volt).

Ekkor 1914-et írtak, és kitört az első világháború. Az első elemi osztályt befejezve, az iskola hadikórház lett. A 2. osztályt a Csongrádi sugárúti elemi iskolában folytattuk úgy, hogy délelőtt a Rókusiak, délután a Csongrádi iskolai tanulók tanultak. A mi iskolánk igazgatója, Nemecskay István, köztiszteletben álló úr volt a tanárom.

Leírok néhány eseményt, amelyeket kisdiák koromban Szegeden tapasztaltam.

A hadüzenet megtörtént, a népet föllelkesítették, és így én az erkélyünkről végignéztem a nagy tömegek fölvonulását, zászlókkal. Kiáltozták: „Éljen a háború!”

Nehéz idők következtek: rendszeresen mentek a menetszázadok a frontokra, gyalogság – tüzérség – huszárság, mindig a honvéd zenekar elől és nagy tömegek kísérték ki az állomásra, hol Rókusra, hol a Nagyállomásra, és ott bevagoníroztak.

Nem sok idő elteltével a nép hamar kijózanodott. A szerbiai frontról jöttek a sebesült szállítmányok. Ekkor én, a kisfiú láttam a nyitott (nyári) villamosokban, melyeket e célra berendeztek. A villamoskocsikban a hordágyak keresztben voltak elhelyezve úgy, hogy tömve voltak sebesültekkel (fejlövés, kar-, láb-, stb). Több iskola hadikórház lett és megtelt. Jól emlékszem, az első sebesülteknek a lakásunkkal szemben lévő pékműhelyből nagy ruháskosarakból osztogatták a részükre sütött finom friss sóskifliket!

Ahogy teltek a háború évei, a vége felé olyan esetekről is hallottam, hogy a vagonokból többen kiszöktek, ha a vonat megállt. A vagon padlóját kiégették.

A menetszázadokat úgy küldték a frontra, hogy a katonák már nem a szokásos tiszta új ruhát kapták, hanem a frontról, az elesettekről leszedett, kimosott és fertőtlenített ruhákba öltöztek. Akik ilyen ruhát kaptak, tarka, vérfoltos ruhákat viseltek, a háború legvégén volt így. Ilyen látványban is volt részem, ami furcsa hatást váltott ki akkor belőlem.

A német Mackensen(?) seregek visszavonultak Romániából és Erdélyből. Szegeden keresztül is sok csapat vonult át, ezek élelmiszerekért cseréltek sok mindent a fölszereléseikből, (lovakat, trénkocsikat és egyéb holmikat stb.) Igyekeztek hazájukba. Volt egy bizonyos idő, amikor a nyugati és balkáni frontokról hazatartó (főleg Erdélybe) szórvány, szétszórt különféle nemzetiségű leszerelő katonák átvonultak éjjel-nappal Szegeden, és mivel mi a Kossuth L. sug. úton laktunk, éjszakánként az ilyen nagy zajjal, kiabálással és elvétve lövöldözésekkel átvonulók kellemetlenkedtek a városunkban.

Majd jött a Szegedet megszálló francia és balkáni haderő csapatainak korszaka. Újszeged szerb megszállás alatt volt, a szerb katonák vegyes ruházatúak és fegyverzetűek voltak, bikacsök lógott az oldalukon némelyiknek, és ezt rendcsinálásra alkalmazták néha. Ha valakit bevittek a parancsnokságra, még néha a 25 botbüntetést is alkalmazták. Az újszegedi oldalon jobb és olcsóbb volt a bevásárlási lehetőség akkor. Szegeden jegyrendszer volt egy ideig és rossz volt az ellátás.

Még megemlítem azt is, hogy a háború ideje alatt Szegeden voltak olasz – szerb és orosz hadifoglyok is. A háború vége felé eljött az idő, amikor jegyre kukoricás kenyeret adtak, és a pékség előtt sort álltunk!


◄--- Előző lap:Kovács Béla nagybátyám életírása                       ---► Következő lap:Kereskedői pálya