Kovács Béla nagybátyám életírása/Berlin - kirakatrendezés
Berlin - kirakatrendezésBerlin - kirakatrendezésA következő évben újabb tanfolyamra mentem, Berlinbe. Ott sikerült megszerezni az ottani Schüle Reimann iparművészeti nagyvonalú iskola címét, ahol kirakatrendező iskola is volt. Akkor Berlinben, Európa e nagy gyönyörű Világvárosában, az első helyen állt a kirakat, kultúra, így ebben az iskolában voltak, német, svéd, dán, holland, olasz, cseh tanulók valamint én és egy budapesti lány, magyarok is ott tanultunk. Előadás minden nap. Délelőtt plakát terv, kirakat terv kivitel, kirakat architektúra, belsődekorációk, stb. Délután a schönebergi városháza felső emeletén voltak a gyakorló kirakatok, ott nagyüzemben ment a tanulás. Be kell vallanom, engem, aki egy vidéki kisváros szülötte voltam, az akkor 3 és ½ millió lakosú Berlin nagy forgalma, továbbá a sok óriási áruházak magas szintű nívója szinte elkápráztattak. Minden nap este az iskola után, hol az egyik, hol a másik kerületbe utaztam, gyönyörködtem és gyönyörködtem nagy ambícióval a szebbnél-szebb, ötletes – szinte csodálatos kirakatokban. Természetesen a tarsolyomba gyűjtöttem a tapasztalatokat. Megemlítem azt, hogy volt olyan este, amikor a Podzdamen Platzon, ahol 7 sugárút futott össze, az óriási járműforgalom hömpölygését ámultam nagy élvezettel. A nagy Berlini Áruházakat kezdtem nézni a híres Leipziger strasszén. A Wertheim – Hermann Tietz – Karstadt Áruházak, másik este az akkori Alexander Platz-i sok Áruházat, ismét más alkalommal a Tauentzien strasszén a Kaderve áruház, a Kurtfürsten Dam-nál lévő világhírű Seidenhaus Mihels-et Cie(?) nagy szoba méretű, magas, művészi fokon tervezett és kivitelezett ötletes kirakatait néztem rendszeresen, minden szabadidőmet kihasználva. Idekívánkozik: a II. világháború befejezése után kaptam édesanyám címére levelet, melyben arra kértek, hogy írjam meg, hogy az ő iskolájukkal meg voltam-e elégedve, és itthon milyen eredményt értem el az ott szerzett tanulmányaimmal. Édesanyám azt mondta, a választ írjam le magyarul, majd Ő megírja a levelemet németül. Így is történt, én leírtam a sikeres és eredményekben gazdag munkálkodásom történetét, és oda írtam a levél végére egy mondatot, amely így hangzott: Nagyon sokat tanultam Önöknél, arról nem is beszélve, amit a gyönyörű berlini áruházak magas színvonalú kirakatainak nézésével még ráadásul ott tanultam. Erre jött a válasz, megköszönték nekem, hogy válaszoltam levelükre, megemlítették, hogy nem minden volt tanulójuk válaszol nekik általában. Ami az utolsó mondatomat illeti, arra azt válaszolták: „azt elhisszük”. Hazajöttem Berlinből, a főnököm fölemelte a fizetésemet havi 200 pengőre, és minden héten kedden és csütörtökön szabadnappal rendelkeztem, így abban az időben az összes havi fizetésem fölment 560 pengőre. A Berlini út 1928-ban volt, és én akkor 20 éves voltam. 8 év múlva, 1936. március 1-én kiléptem a Ketting cégtől és önállósítottam magamat, szép modern portált építettem a Tisza L. krt-on (ma: Lenin krt.) az 51. sz. alatt. A Főnököm előtte egy este megsúgta nekem, hogy várjam meg, amíg a személyzet elmegy, akar velem beszélni. Egyedül maradva azt mondta nekem, amennyiben nem önállósítom magamat és visszamaradok nála: tenne egy igen előnyös ajánlatot nekem. Erre én a következőket feleltem neki: Kedves Ketting úr! Én ezzel az önállósításommal igen nagy gondban vagyok. Ez ezzel jár, hallottam különféle sajnálkozókat engem megcélozva, idézem: „Sajnálom ezt a fiatalembert, mert a mostani üzleti helyzetben, amit 10 év alatt összespórolgatott, azt 2 éven belül el fogja „zongorázni”! Azonban ha ez így történne, én akkor is az önállósítást választom azért, mert később, ha ezt most nem tenném, életemben örökké szemrehányást tennék magamnak, hogy egyszer lett volna alkalmam önállónak lennem, de akkor ezt elmulasztottam. Erre a főnököm elköszönt tőlem, és ajánlatot nem tett. |
