Kertészet/Tünethatározó/Káposztalepke

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
A lap mérete: 2347 bájt

Kertészet

Káposztalepke


Káposztalepke
Káposztalepke
(Pieris brassicae, Syn: -)
Más neve(i): -


Tápnövény

keresztes virágú növények.

Kárkép

a fiatal és az idősebb lárvák egyaránt a leveleket károsítják.
Gyakran nagy kiterjedésű lyukakat rágnak a levélen és nem ritka, hogy csak a vastagabb levélerek maradnak meg.
Mivel a káposztalepke hernyói idősebb korban sem fénykerülők, így észlelésük és a védekezés könnyebb, mint a káposzta-bagolylepke esetében.

Elterjedés és gazdasági jelentőség

Magyarország területén általánosan előforduló belső vándor.
Főleg a káposztalepke második nemzedéke a gyakori, jelentős lombkártevő.

Fejlődés

a káposztalepke kétnemzedékes kártevő. A növénymaradványokon telelő bábokból már áprilistól megfigyelhetjük az imágók rajzását. Az első nemzedék lárvái gyakran gyomnövényeken fejlődnek ki, bár a korai kiültetésű káposztaféléken is károsíthatnak. A csoportosan a levél fonákára rakott tojásból a lárvák 8–10 nap alatt kelnek ki, és a harmadik lárvastádium végéig együtt maradnak. A mintegy 3-4 hétig tartó lárvastádium után a kifejlett lárvák a növény szárán, gyomokon, növénymaradványokon bábozódnak. A báb stádium 2-3 hétig tart. A második nemzedék rajzása augusztusban tömeges.

Ökológia és előrejelzés

a párás, meleg időjárást kedveli. Fejlődéséhez optimális a 23 °C körüli hőmérséklet és a 85% relatív páratartalom.

Mivel a káposztalepke vándorlásra hajlamos, így az imágók egyedsűrűségéből a várható kártétel mértékére nem tudunk következtetni. Amennyiben a fiatal lárvák száma 100 növény átlagában meghaladja a növényenkénti 2-3-at, a védekezés elvégzése indokolt.

Védekezés

a fiatal lárvák ellen a káposzta-bagolylepkénél ajánlott készítmények eredményesen használhatók.



Termesztett gyümölcsök
Vadgyümölcsök
Déligyümölcsök
Gabonák
Zöldségfélék
Ehető gombák
Fűszerek
Gyógynövények
Fogyasztható növények
Dísznövények
Ipari növények
Festőnövények
Védett növények
Baktériumos betegségek
Gombabetegségek
Fitoplazmás betegségek
Peronoszpórafélék
A vírusos betegségekről
Vírusos betegségek
Nem fertőző betegségek
Férgek
Csigák
Rovarok
Lepkék
Kétéltűek
Emlősök
Adalékok
Csávázószerek
Gombaölő szerek
Gyomirtó szerek
Lemosó szerek
Rovarölő szerek
Talajfertőtlenítő szerek
Vadriasztó szerek
Egyéb szerek
Permetezési napló
Permetlé töménysége
Január
Február
Március
Április
Május
Június
Július
Augusztus
Szeptember
Október
November
December
Gyomnövények

Forrás: Magyar Wikipédia: Káposztalepke

A Wikimédia Commons tartalmaz Káposztalepke témájú médiaállományokat.