Heraldikai lexikon/Ispán

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
< Heraldikai lexikon(Ispán szócikkből átirányítva)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az ispán a legkülönfélébb hatalmú, általában bírói tisztet is betöltő világi személynek a címe. Ispánjai voltak a királyi udvarnak, a köz- és pénzügyigazgatás különböző szintjeinek, de az úri nemzetségek vezetőit, az uradalmak gazdasági elöljáróit is így hívták.

Az ispán kifejezés a szintén előljáró jelentésű szláv zsupán szóból származik, latin megfelelője a comes (gróf) volt.

Bíráskodási jogkörük többször változott.

A szláv zsupa ’megye’ szóból eredeztetik. Tágabb értelemben általában bírói jogkörrel is rendelkező előjáró, magasabb rangú személy címe, a comes (gróf) kifejezés magyar megfelelője. ispán állt a királyi udvartartás (udvarispán), a királyi kápolna (kápolna ispán), a pénzügyigazgatás különböző szintjei élén (harmincadispán, pénzverőispán, sókamaraispán, urburaispán), de az úri nemzetségek, egyes kiváltságot népcsoportok vezetőit (besenyők ispánja, székelyispán), a királyi uradalmak első embereit is így hívták. Szűkebb értelemben a vármegyék élére állított tisztségviselő. A király nevezte ki tetszése szerinti időre. Egy ispán kezén már az Árpád-korban is több megye lehetett, egyben országos méltóságokat is betölthetett, de a 14. század közepéig önmagában is bárónak számított. Bíráskodási jogköre többször változott, a 14. századtól a sedria (megyei törvényszék) elnöke, részesült az itt beszedett bírságokból, a megyei vámokból és jövedelmekből, a 14. századtól a tisztségül kapott királyi várak teljes jövedelmét élvezte, és a vármegye katonai parancsnoka volt. Helyettesét (a 13. századig udvarispán, azután alispán) maga állította familiárisai közül. Az újkorra az ispán elnevezés fokozatosan a főispán váltotta fel.

Az ispán az ispánság, a királyi vármegye elöljárója volt. A latin comes és a szláv zsupán magyar fordítása. Maga az ispán szó etimológiája is a szláv kifejezésre megy vissza. Oklevelekben már a 13. században előfordul. Ispánnak nevezték a nádort (nádorispán) és a (királyi) megyék élén álló főtisztviselőket is. Ennek emléke él a főispán és az alispán névben.

Névváltozatok:
grófság <ispánság> (Nagy Iván IX. 321.), nomarcha: vármegye ispánja, tiſzt-tartója (Pápai/Bod 413.), archizupanus: Rátzok' fejedelmek (uo. 663.), comes caſtri: vár-bíró, comes curialis: udvar-bíró, comes parochialis: vármegye ispánnya, comes Siculorum: Székelyek' ispánnyok, comes Theutonum: Németek' ispánjok, comes Saxonum: Száſzok' ispánjok (uo. 665.), salinarius comes: kamara-ispán, só-tiszt (uo. 672.), supanus: Serviai Fejedelem (uo. 673.), jupanus: Szervia' fejedelmének czimmeve, magnus Jupanus Serviae (Nagy 1845. 197.)

hu la: comes, hu de: graf (obergespann) (NySz. I. 1620)

ispánné: Hyspanne: comitissa; gräfin (NySz. I. 1621.)
Rövidítések

Megyésispán[szerkesztés]

A megyésispán a régi magyar közigazgatásban a vármegye élén álló, a király által kinevezett és bármikor felmenthető tisztviselő. Erdélyben a vajda, Szlavóniában a bán nevezte ki. Egy személy több megye ispánja is lehetett, de egy megyének is lehetett egyidőben két vagy három főispánja (ezek rendszerint testvérek voltak). I. István idején a beszedett adók kétharmada a királyt, egyharmada pedig a megyésispánt illette meg.

Az ispán eleinte maga választotta meg helyettesét, az alispánt a familiárisai közül, az Aranybulla körüli harcok idejétől kezdve, – amikor a királyi vármegye átalakult nemesi vármegyévé – ez a nemesek megyegyűlésének hatáskörébe került.

A 15. századtól az ispánt főispánnak hívták és egyre inkább örökölhető pozícióvá vált. Az ispánok általában nem tartoztak a régi Magyarország főméltóságai közé.

Főispán[szerkesztés]

A főispán az ispáni tisztség megfelelője a vármegyében. Kezdetben az ispán familiárisa, az alispán által látta el napi feladatait. Idővel az alispán és az általában főnemesi rangú ispán tisztsége elkülönült egymástól és az ispánt főispánnak kezdték nevezni. Idővel egyes főispáni tisztségek örökletessé váltak egy-egy főnemesi családban és a magyar királyok kiváltságképpen örökös főispáni (comes perpetuus) címet is adományoztak. Az első örökös főispán Hunyady János lett. Mátyás király Szapolyai Istvánt nevezte ki szepesi örökös őispánnak a prépostsok kinevezésének jogával.

Névváltozatok:
hu la: comes, comes provinciae, (NySz. 1620.), hu de: graf (obergespann) (NySz. I. 1620)

főispán 1551: "Beregh Waar Megienec fwespanÿval" [RMNy. 2/2: 82.] 'Obergespan' (TESz. I. 963.); 1791: "A' Fö Ispányokat a' Fejedelmek creállyák" [Balia: Erd. törv. 456: NSz.] (TESz. II. 644.)
Rövidítések

A 14. század közepétől a vármegyében általában már csak a fontosabb ügyekben döntött a főispán. A 16. században a főispán és a közgyűlés közösen választotta meg az alispánt. Az 1723. 56. tc. értelmében a főispán négy jelöltje közül a vármegyei közgyűlés választotta, míg Erdélyben az urával együtt lépett hivatalba és köszönt le. A főispán a megyétől kapott fizetést.

Hivatalba lépése előtt a főispán a megyei közgyűlésen latin nyelvű esküt tett a király iránti hűségre. Az első, aki magyar nyelvű esküt tett, Kállay István (-1845), Csanád vármegye főispánja volt, 1837. szeptember 25-én. Az eskü magyar szövegét a vármegye külön bizottság útján állapította meg, melyben a haza iránti hűséget és a törvények megtartását is megfogadta.

Székelyföldön a főispáni tisztségnek a főkirálybíró felelt meg, aki a székely székek élén állt. Mikor az 1876: XXXIII. tc. a székek területén vármegyéket hozott létre, a főkirálybírókat is a főispánok váltották fel.

Alispán[szerkesztés]

Az alispán a régi magyar közigazgatásban a főispán hellyettese volt. Az alispánt az Árpád-ház idején a megyésispán, később a magyar nemesség nevezete ki általában hat évre.

Latinul vicecomes. Vármegyei tisztségviselő Magyarországon, aki a 13. század végétől az ispán, a 15. századtól a főispán nevezett ki helyettesének a familiárisai közül. Ez a magánjogi viszony nagyban befolyásolta az 1 közjogi működését. Általában minden vármegyének két ispánja volt. A 14. század közepétől kezdve a távol lévő ispán helyett az ispán elnökölt a vármegyei törvényszéken. Az ő nevére érkeztek a királyi parancsok, s az okleveleket is ő állította ki a szolgabírókkal együtt. Vezető szerepe volt a megyei igazgatásban és igazságszolgáltatásban. A nemesek már a 15. századtól arra törekedtek, hogy beleszólhassanak a kinevezésébe, de csak a mohácsi vész (1526) után vált a nemesi önkormányzat tényleges tisztviselőjévé. Ekkortól a vármegye beleegyezése kellett a megválasztásához (1548. évi LXX. tc.). a kérdést az 1723. évi LVI. tc. zárta le, eszerint a főispán négy jelöltje közül a vármegyei közgyűlés választotta. Az ispán elnökölt a testületi szervekben és a vármegyei törvényszéket (sedriát) is legtöbbször ő vezette, s alkalmanként az úriszéken a megyei hatóságot képviselte, majd a 17. században kialakuló alispáni ítélőszéken is bíráskodott. Rendelkezett a megyei adminisztrációval, tisztviselőkkel, végrehajtotta a központi intézkedéseket és a vármegyei közgyűlés rendelkezéseit. A kiegyezés után a vármegyei törvényhatóság első tisztviselője, a vármegyei közigazgatásának vezetője, a vármegyei tisztviselőkar főnöke (1870. évi XLII. tc.). Intézkedési jogköre volt minden olyan ügyben, amelyet a jogszabály nem utalt más szervek hatáskörébe. Végrehajtotta a kormány rendelkezéseit. Feladatkörét az 1886. évi XXI. tc. határozta meg. Az ispánt hat évre választották. A tisztség a helyi tanácsokról szóló törvénnyel (1950. évi I. tv.) szűnt meg.

Várispán[szerkesztés]

Latinul comes castri. Királyi várszervezet (várispánság) vezető tisztségviselője az Árpád-kori Magyarországon. Az uradalma alátartozó várföldeken élők, elsősorban a várjobbágyok és várnépek katonai parancsnoka és a király nevében eljáró bírói előjárója volt. 1200 körül a források szerint 72 várispánság élén álltak ispánok, de számuk jóval kisebb volt, mivel egy személy több ispánságot is viselhetett. A tisztség nem volt örökletes, a ispánt az uralkodó nevezte ki és váltotta le. Ugyanakkor, mint az ország legmagasabb rangú személyei, az uralom részesei voltak, ”az ország honorjai” (honor regni). Méltósága, amelyet szintén honornak neveztek, egy ideiglenes hűbér volt, jövedelmein (a szabad dénárokon, vámokon és bírságpénzeken) a királlyal osztozott egyharmad-kétharmad arányban (király ketteje).



Ispán, az (vár)ispánság (a királyi vármegye) élén álló királyi tisztviselő. A várispán intézményét Szent István király vezette be a törzsszervezet felszámolása után. Szent István összesen 45 ispánságot szervezett, melyeket az adott várról neveztek el. A várkerület élén a király által kinevezett várispán (comes castri, comes provincialis) állt, akit a latin nyelvű oklevelekben comesnek neveztek. Szent István idején az ispánoknak fontos szerepük volt as kereszténység terjesztésében is, ők vezették a népet a templomokba a tömeges keresztelésekre. A helyi közigazgatás egy-egy vár köré szervezett várbirtokra és annak jövedelmeire épült. Az ispán hatalma alá tartoztak a várban szolgáló várjobbágyok, várnépek, szabad parasztok, és polgárok, valamint a vár körzetében élő különféle kézművesek, akiket általában falvanként csoportosítottak. Az ispán közigazgatási, igazságszolgáltatási és katonai feladatokat látott el. Felügyelt a közbiztonságra és kezelte a várkerületből befolyt jövedelmeket is. Joghatóságát az ispáni udvarban (curia) gyakorolta helyetteseivel, a hadnaggyal (major exercitus – hadügyi feladatok), a vár udvarbírájával (comes curialis castri – közigazgatási és igazságügyi feladatok) és a hirdetőkkel (rendőri feladatok) együtt. Az ispáni és királyi parancsokat a elsősorban a prisztaldusok (szláv prístav 'kirendelt') és poroszlók által hajtották végre. A királyi utasításokat a királyi jelvénnyel, billoggal ellátott billogosok vitték az ispánságokba és a helyi birtokosokhoz. Ítélkezett a várnépek és a várbirtokon kívüli népek fölött, az alperesek, illetve a vádlottak peres ügyeiben,akik lakhelyük szerint a várkerülethez tartoztak. Fellebviteli joghatósága volt a várkerületben lakó, saját választott bíráik hatalma alatt álló hospesek és a villikusok alá tartozó falusiak ügyében. Az ispán a nemesek ügyeiben nem volt illetékes, kivéve, a királyi kincstár jövedelmeit érintő pénz- és birtokügyeket. A várjavak jövedelmének 1/3-a, valamint a bírságok és az ún. descenusok (a szállások után fizetett dénárok) egésze a várispánt illette meg. Az Árpád-korban a várispán maga nevezte ki a helyettesét, az udvarbírót, az alispánt. Az Árpád-kor végén a királyok egyes nemeseknek egész várkerületeket adományoztak a hozzá tartozó várfölddel, így ezen főnemesek lettek az örökös várispánok is, akik igyekeztek a várkerületben lakó nemeseket is a várjobbágyok közé taszítani. Gyakori volt az is, hogy egy várkerületnek több ispánja is volt egyszerre. A visszaélések ellen megindult köznemesi mozgalom vezetett el a központilag irányított királyi vármegye megszűnéséhez és a nemesi vármegye, a nemesi önkormányzat létrejöttéhez. Az 1290-es óbudai országgyűlés elrendelte, hogy vizsgálják meg, hogy a vármegyék ispánjai miként végezték feladataikat a megyéjükben és elrendelték, hogy a nádor a fő- és alispánnal, valamint a szolgabírákkal ítélkezzen.

Lásd még[szerkesztés]

alispán, ispán, szolgabíró