Heraldikai lexikon/Huszártorna

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Somogyi Koroknay Gergely címer, 1573.png


Névváltozatok: magyar torna (Szendrei 1905. 21.[1])

de: Hussarisch Turnier, Huszarische Turnier, en: Hungarian-style tournament
Rövidítések:

Tiroli Ferdinánd huszáröltözéke
Tiroli Ferdinánd ezüst huszársisakja a 16. század derekáról
Huszártorna sisakok a 16. század derekáról
Magyar huszár Tiroli Ferdinánd tornakönyvéből, 1557 után
Huszárok gyakorlatozása. Esztergom látképe, részlet, Joris Hoefnagel (1542-1600) metszete
Allegorikus torna Bécsben, 1571
Huszár sarkantyús lába, 1466
Magyar-török torna 1612-ből
Magyar lovas torna I. Lipót koronázásán, Pozsony 1655

A huszártorna a nehéz fegyverzetű lovagok tornájának mintájára a korai huszárok könnyű fegyverzetével, azaz karddal, lándzsával, huszártárcsával és fémsisakban rendezett párviadal volt. A királyi udvarban terjedt el a 16. század elejétől, majd fel is váltotta a megszűnő lovagi tornákat. A huszártornák propagandisztikus célja a keresztény Habsburgok küzdelmének bemutatása volt az iszlám ellen Kelet-Európában és Észak-Afrikában. Emellett a korban népszerű lovagi epika és lovagregények erős hatása is megfigyelhető, amelyek a 16. században élték virágkorukat (Amadís de Gaula: Ariosts Orlando Furioso és Tasso: Gerusalemme liberata). A bécsi Fegyvergyűjteményben őrzött tornakönyvben (Turnierbuch) magyar jellegű, marcona arcú, harcsabajuszú személyek vívnak tornát német és cseh nevek alatt, vasálarcban, lobogós kopjákkal. A 16. század derekán már a huszártorna volt a legdivatosabb, majd egyedüli tornajáték a külföldi udvarokban. Magyar (huszár) ruhában, tollas kalpagban, könnyű fegyverekkel, a nehéz páncélt és zárt sisakot elhagyva vívták. A huszártornák jellegzetes felszereléshez tartozott a szablya és a sarkantyú is.

A 16. század derekán a külföldi udvarokban közkedveltté vált huszártornákon a kúpos török sisakok már magyar huszársisakként szerepelnek a résztvevők felszerelésében. A huszártornák révén az akkoriban már világhírnévre szert tett magyar huszárság fegyvernemét igyekeztek külföldön is meghonosítani. A huszártornát a magyar huszárok könnyű fegyvereivel vívták. Ilyen volt a lobogós kopja, a szablya, a könnyű tárcsapajzs és a könnyű kúpos sisak. A magyar huszártorna fegyvereit Tiroli Ferdinánd ambrasi gyűjteménye őrizte meg számunkra, aki 1548 és 1560 között szereplőként maga is részt vett a prágai, pilseni és innsbrucki udvarokban rendezett huszártornákon.

II. Tiroli Ferdinánd főherceg, I. Ferdinánd király kisebbik fia, II. Miksa császár öccse, a huszári fegyverzetért és harcmodorért lelkesedve törekedett a huszári harcmodor népszerűsítésére, miután a huszárok a mühlbergi csatában (1547) oly bravúrosan győzték le és ejtették fogságba az V. Károly császár ellen felkelt szász választófejedelmet. A huszárok Nyáry Ferenc vezérletével 3 órán át vágtáztak, míg ráakadtak az ellenséges lovasságra, ekkor átúsztatták az Elbát, majd ennek ellenére oly hevesen támadták meg János Frigyes csapatait, hogy az képtelen volt nekik ellenállni és az egyik huszár, Luka József el is fogta a választófejedelmet. Nyugaton a huszárokat a szokatlan öltözékük miatt török huszároknak is nevezték és rettegtek tőlük.

Tiroli Ferdinánd 1557-ben cseh helytartóként tartott huszártornát Prágában, egy évvel a török elleni hadjáratban való részvétele után, melyen ő maga huszárparancsnoki egyenruhában játszotta el a törökök elleni harcát. A prágai tornán volt rajtaütés, seregpróba (de: Scharmützel, it: scaramuccia, en: skirmish, sv: skärmytsling, ru: шармицель, kisebb izolált összecsapások a csatán belül), két csapat részvételével, melyek közül az egyik a keresztény lovagok és huszárok kosztümét viselte, a másikat pedig török és mór ruhába öltöztették be. Az iszlám ellenfelek arcát vasból készült és olajfestékkel befestett maszkok takarták el, melyek a törökök és a mórok arculatát imitálták. A maszkok nyílásaira erősített bőrhurkok a zsinórszakállak, lószőrhajak, turbánok és csuklyák felcsatolására szolgáltak. A vért fölött keleti ruhát viseltek. A "huszár" vagy "magyar" lovagok felszereléséhez tartoztak a felül csúcsban végződő tárcsapajzsok, melyek a fejre és a nyakra mért szablyavágás ellen védtek, s melyekre szárnyas lábat festettek (de: Flügeltartschen). Tiroli Ferdinánd bécsi, prágai, pilseni és innsbrucki udvaraiban rendszeresen tartott huszártornákat 1548-1557 között. A szász udvarnál 1550-1560 között tartottak tornákat. 1548-ban Móric választófejedelem Torgauban szerepeltetett magyar huszárokat. 1553-ban Drezdában vitézkedtek a magyar huszárok. 1596-ban Móric hesseni herceg Casselben tartott magyar tornát Erzsébet nevű leánya és Móric fiának keresztelője alkalmával. A fényes ünnepélyek, felvonulások mellett a tornákon volt lovas és gyalog torna, gyürűszúrás, regényes és mitológiai történeteket és kalandokat ábrázoló élőképek, valamint fényes tűzijátékok. Erről Wilhelm Dilich adott ki egy díszes művet.[1] Az 1548-1557 között tartott huszártornák résztvevőit Tiroli Ferdinánd képekben örökítette meg, melyeket kötetekbe kötve, Turnierbuch, Erzherzog Ferdinand von Tirol cím alatt a bécsi Fegyvergyűjtemény őriz.

A bécsi Kuntshistorisches Museum ma is Ferdinánd őrzi Tiroli Ferdinánd „fehérhuszár“ öltözetét, mely hosszú, bő kaftánszerű köpeny, a cipő mintás fehér damaszt, a mente ezüsttel hímzett ezüstbrokát. Fegyverzete tömör ezüstből készült sisakból, pajzsból, mellvértből és fegyverekből, ezüstveretes lószerszámokból áll. A huszártornákhoz más keleti fegyvereket is használt. A tiroli helytartóság 1564-es átvétele után ezeket az eredeti és a huszártornák számára készített dekorációkat az ambrasi kastély török termében (Türkenkammer) helyezte el.

A huszártornákon maga a főherceg is részt vett. Ennek szigorú szabályai voltak, melyek betartását a bírák és a látók ellenőrizték. A huszártorna igazi formája a kopjatörés volt, melyet könnyű puhafa lándzsákkal és üreges, tompa fejű lándzsahegyekkel vívtak. Az ellenfelek erős rohammal rontottak egymásra. Céljuk a másik kivetése volt a nyeregből. Mivel a döfés az ellenfél testére irányult, a lándzsák rendszerint az ellenfél pajzsán törtek el. A huszársisak a török sisakból alakult ki. A 16. században kúpos haranggal rendelkezett, az arcrész szabadon állt, melyet csak egy keskeny orrvas védett, a fülvért szív alakban dudorodott ki.

A huszártorna sisakok közös jellemzője az arcélvédő pánt hiánya, mivel az arcot lószőrbajuszos, arcszínűre festett, emberi arcot utánzó vasálarc fedte. A harang kúpossága már némileg csökket, a nyakvért rákfarkszerűen lemezsávokból volt összeróva, fülvértjük közepén megjelenik a szív alakú kidomborodás, ellenzőjük felett jelentős szerepet kap a magas kúpos forgó tartó tok. A kecses külsejű sisakok díszítése igen változatos. Van olyan, a 16. század derekáról származó sisak, amelyiknek a díszítése aranykeretű rombuszokba foglalt piros-fehér-zöld virágok sora. A másiknak egész felületén piros-fehér-zöld festett virágok tarkasága díszlik. A harmadik vésett, maratott és festett, nagyrészt aranyozott keleties indadísszel borított. Végül a Magyar Nemzeti Múzeum legdíszesebb külsejű sisakja domborított hullámvonalak által pikkelyezett haranggal rendelkezik, amelynél az arannyal festett sávok között vésett, maratott és festett indadísz ékeskedik.

A hazai emlékanyagban szép számmal maradtak fenn huszártorna sarkantyúk. Az egri Dobó István Múzeum különleges, 12 ágú huszártorna sarkantyújának taréja 23 cm átmérőjű, teljes hossza 32,5 cm. A debreceni Déri Múzeum sarkantyújának taréja 15 cm, a kiskunfélegyházié 12,5 cm átmérőjű. Rokonpéldánya külföldön megtalálható a Zschille gyűjteményben (a 8 ágú taréj átmérője 14,5, a nyak hossza 10,5, teljes hossza 24,5 cm), melyet magyarországi leletként tartanak számon és a korát (helytelenül) a 14. század második felében határozták meg, a 15. század helyett. Ezen sarkantyúk taréjának nagy mérete alkalmatlanná teszi őket a gyalogos járásra, csak a lovasfelszerelés részeként, a huszártornákon használták, amit a bécsi Turnierbuch ábrázolásai is igazolnak. A huszártornák szervezőinek tehát az volt a célja, hogy a huszári fegyverzet, ruházat egyes elemeit, különösen a lovasfelszerelés legfontosabb eszközét, a sarkantyút ne csak utánozzák, hanem ki is hangsúlyozzák. Ezt a huszárt és sarkantyút ábrázolja a füleki vár ásatásának egyik kályhacsempéje is. Egyes címeres leveleken is megtaláljuk a huszár sarkantyút, mint pl. a Huszár címerben (1466), ahol a sarkantyú még szokványos méretű. Gerolamo Falletti (1518 k.-1564), Francesco estei herceg titkárának leírása a schmalkaldeni háború eseményeivel kapcsolatban viszont már egy nagyobb méretű sarkantyút sejtet: "a huszároknak nehezen lehetne neház páncélzatot viselni, melynek terhét nehezen is viselhetnék, ha lovaikról leszállnának, különösen lábbelijök miatt. Ez a lábbeli kurtaszárú, hegyesorrú csizma, alul, de leginkább hátul, a sarkaknál úgy megpatkolva, megvasalva, hogy a lábfejet ívalakban kell görbítniök, s kevés is közöttük az olyan, aki a lábait nem fájlalná."

A Turnierbuchban kétféle sarkantyú figyelhető meg. A ritkább keskeny és a gyakoribb széles nyakú típust. A keskenyebb nyakú típus megegyezik a Történeti Osztály fegyvertárában és a kreuzensteini vár gyűjteményében őrzött tornasarkantyúkkal. Ez a fajta sarkantyú nyugati eredetű, ahol a 15. századtól széltében viselték. A 16. század derekára a sarkantyúk megszélesítésével ebből a lovagi sarkantyúból alakult ki a széles nyakú sarkantyú. A magyar kialakítású sarkantyúk nyaka megtörik és mérsékelten lefelé hajlik. A magyar huszársarkantyú korai fejlődésének szakaszában a nyak megnyújtásában, annak megtörésében tért el az általánosan használt sarkantyútípusoktól. A széles és keskeny nyakú sarkantyú viselése lefelé hajló nyakkal történt. A csizma vagy a saru sarkára tehát úgy kötötték fel, hogy a sarkantyú nyaka lefelé hajlott (mint a szablya saruveretének ábrázolásán). Ilyen viselési móddal érhette el ugyanis a huszár, hogy sarkantyúzáskor (a sarka felemelésekor) a taréj a ló hasát érintse. A huszársarkantyú mérete a 16. század végére tért vissza a célszerűségnek megfelelő méretekhez, a rövidszárú, csökkentett átmérőjű csillagtaréjhoz, amely már nem akadályozta a járást.

A Metropolitan Museum of Art gyűjteményében található pajzs elejére Mohamed próféta kétélű kardját tartó kart festettek, míg a belső oldalán feszület és a passió eszközei láthatók. Egyes vélemények szerint ezt a keresztény-iszlám szimbolikájú pajzsot a huszártornákon használták, ahol egyes vitézek töröknek öltöztek be a párviadalra, melynek célja az ellenfél tollainak levágása volt karddal a siskjáról és a festett pajzsa csúcsáról.

Lásd még[szerkesztés]

http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/tarsadalomtudomanyok/tortenelem/huszartortenelem/2/1450-a-huszarsag-korai-evszazadai/huszar-parbajok

http://www.warfare.meximas.com/16/White_Hussar.htm Ferdinánd főherceg Prágában, Pilsenben és Innsbruckban is tartott huszártornákat.

http://real-eod.mtak.hu/5699/1/ForraskiadvanyokKezikonyvek_0645_Magyar_viselet_torteneti_fejlodese_205.pdf -- 59., 114. u.

huszártárcsa

  1. Beschreibung und Abriss dero Ritterspiel, so der Durchleuchtige Herr Moritz. Landgraf zu Hessen… auff die fürstliche Kindtauffen Frewlein Elisabethen…am fürstlichen Hoff zu Cassel angeordnet, gefeiert im August 1596 zu Cassel. 1601