Heraldikai lexikon/Bak

Névváltozatok:
bak-kecske (Nagy Iván V. 184.), vadkecske (capra sylvestris) (Nagy Iván V. 322.), vadkecske (Forgon 671.), kecske (caprea) (Nagy Iván II. 47.), kőszáli kecske (Gudenus I. 382.), cáp, hircus, geisbock (NySz. I. 341.), kecskebak (Varjú Elemér ArchÉrt. 1907. 16.[1]), hircus: bak, ketske-bak (Pápai/Bod 305.), nabis (Plin[ius]): vad júh (uo. 405.), orix: egy ketske-ſzabású vad (uo. 437.)

"Isten bárány-beorbe eolteozteti a beudeos kosokat, de az eo bak-beuzeoket el nem veheti." [Pázmány 501.]^[1] (Nysz I. 335.); "A ketske baknak, tzápnak az álla alatt ket tsutsoskájának kell lenni." [Apáczai 274.]^[2] (NySz. I. 341.); "A herélt him ketskét tzápnak szoktuk nevezni." [Miskolczi 215.]^[3] (NySz. I. 341.), occurſate capro: a' ketske-bakkal ellenkezni (Pápai/Bod 428.)

de: Bock, Steinbock, en: ibex, cs: cap
Rövidítések

A bak a heraldikában hosszú, íves, gyakran recés, rovátkolt vagy ízelt, porcos szarvakkal ábrázolt kőszáli kecske. A szarvak és a paták általában másféle színezetűek, mint a bak teste. Leginkább ágaskodó, ugró helyzetben fordul elő. A bak szarvai magukban is szerepelhetnek. Az asztrológiában halfarkú kecskeként ábrázolják.

Ha a szarva egyenes vagy enyhén ívelt, bak, ha egyenes, de rövid, zerge, ha csigavonalban meggörbült, kos. Ezen elnevezések a heraldikában is keverednek egymással. A legtöbb heraldikus szerint a címertanban minden bak (de: Bock) a kőszáli kecskének (de: Steinbock) felel meg. A Berzeviczy család címerében kőszáli kecske, azaz bak van, amit jelez a címerben szereplő sziklafal is. Nagy Iván szerint a Szilágyi család címerében "zerge (vagy vad kecske capra sylvestris)" van.^[4] Bakkecske van a Hubert család címerében.^[5] Bak volt pl. az isztriai őrgrófság címere. Az antilop mellett valószínűleg a bak az angol heraldikában szereplő yale egyik megfelelője is.

Bárczay szerint (134.) Zerge (capricornus, capricorne, Bock) van a Kozáry (361. ábra) és a Berzeviczyek czímerében (362. ábra).

A felemelkedést jelképezi. A heraldikai címerszimbolika szerint, mely a Berzeviczy család 1559-es címeres levelében olvasható, a kőszáli kecske, mivel éles látásúnak mondják, éles észre és okosságra utal, mely elfogulatlan elmével működik, szilárd és józan ítélettel választja a jót és veti el a rosszat. Az élet tanítója, mely serénységgel párosul, hiszen a [kőszáli] kecske nagyon gyors és a veszedelmekben ébersége a legüdvösebb tanácsadó, mert az ellenséges üldözések elől a járhatatlan sziklacsúcsokra menekül és a keskeny szegleteken is szilárdan áll.^[6]

A bagwyn antiloptestű lény, lófarokkal és hosszú, csavart szarvval. A szarvai gyakran rovátkoltak, a szarvasagancshoz hasonlóak. Egyes ábrázolásai nagyon hasonlítanak a bakra.

A musimon (vagy tityrus, tytron; musimon: apró lónak, vagy kosnak neme [Pápai/Bod 404.]) az angol heraldikában egy négyszarvú kos. Guillim és más angol heraldikusok említik. A kecskére hasonlít, de a kosszarvakon kívül kecskeszarvai is vannak. Guillim szerint kétszeresen is rosszlelkű, rossz eredetű bestia, melyet kecske és kos nemzett, akárcsak a tityrust, mely Upton szerint a juh és a kecske utóda.

A musimon alakja egy genetikai rendellenesség ősi megfigyelése nyomán jöhetett létre, amikor egy kecskének, juhnak vagy antilopnak kettő helyett négy szarva van. Ezek közül az egyik pár gyakran csavart, a másik pedig egyenesen felfelé áll.

A boreyne az angol heraldikában olyan szarvas lény, melynek nyilasvégű nyelve van, hátuszonya, oroszlán mellső, és sas hátsó lábai.

A dahu (fr: dahu, dahut, dairi, darou, daru, darhut, daù, tamarou, tamarro) a francia, (francia) svájci és (a francia nyelvű) észak-olasz népképzet és a francia heraldika hegyikecskeféle lénye. A teste szarvas vagy bakszerű. A lábai az egyes oldalain eltérő hosszúak, hogy egyenesen állhasson a hegyi lejtőkön, és ezért csak egy irányban tudja megkerülni a hegyet. A ballábas dahunak (en: laevogyrous dahu) a baloldali lábai rövidebbek, ezért csak az óramutatóval ellentétesen tud járni, míg a jobblábas dahu (en: dextrogyre dahu) jobboldali lábai rövidebbek, ezért csak az óramutatóval egyező irányban tud járni, míg a "holt dahu" (en: "dead dahu") egyáltalán nem tud járni. Ezek a fajták csak ritkán szaporodnak egymással, ha azonban ez mégis megtörténik, két újabb fajtája jön létre, melyek lábai átlósan hosszabbak vagy rövidebbek. Ezeket még senki sem látta, de úgy hiszik, hogy léteznek. Azt is hitték, hogy a hím dahu lábai a jobb oldalon, a nőstényé a bal oldalon rövidebbek, ezért ellentétes irányban járnak a hegy körül és így találkozni tudnak egymással, hogy párosodhassanak. A hím dahu heréi egészen a földig lógnak le és így szagmintát hagynak a nőstények részére. A hímek ezen szagok alapján találják meg az ellenfelüket, mert a rangsor kialakítása miatt állandóan zaklatják egymást, főként a szaporodás idején. Máskülönben csordában élő társas lények, de erősen védik a területüket és a helyzetüket a csoporton belül. Kiáltással gyűjtik egybe a csordát és jelzik területi igényüket egy másik csoporttal. A harckor egymás mögött állnak és a rövidebb lábai miatt az lesz a vesztes, amelyik annyira ostoba, hogy elsőként fordul meg és így az egyensúlyát elveszve könnyen lezuhan a mélybe. Ennél fogva nem az győz, amelyik a legerősebb, hanem az, amelyik a legokosabb. Ezért úgy vélték, hogy a dahu a legokosabb állatok egyike, intelligensebb az elefántnál is. A dahut csak két ember tudja elfogni. Az egyik egy zsákot tart a hegy aljánál, a másik pedig a dahu mögött állva a hangját utánozza. Amikor hátra fordul, elveszíti az egyensúlyát és legurul a zsákos emberhez. Egy másik módszer, hogy borsot kell szórni egy nagy kő köré, és miközben a dahu ez szaglássza, tüsszent egyet és beüti a fejét a kőbe. Azonban úgy vélték, hogy ezen módszerek egyike sem jó, hanem csak úgy lehet elkapni, hogy az óramutatóval egy irányban járjuk körbe a hegyet, hogy szembetalálkozhassunk vele, s mivel nem tud megfordulni, egy hálóval elkaphatjuk. Mindenki, aki másként gondolja, idióta. A breton legendák Dahut (vagy Ahes) hercegnője néha összekapcsolódik a dahu alakjával.