Ugrás a tartalomhoz

Gyümölcsbor/Ajánló

Ez a szócikk félig védett
A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.


◄--- Vissza a címlapra         Tartalomjegyzék         ---► Következő lap:Borbetegségek, borhibák

BORAJÁNLÓ

A BOR ÉS AZ ÉTEL

Alapvető régi szabály, hogy vörösbort a vörös húsokhoz, fehér bort a fehér húsokhoz, a vadhúsokhoz a vörös csemege, desszertborok illenek leginkább. Ha valaki ezeket a szabályokat követi, még rengeteg variációs lehetőséget kipróbálhat, és ízlésének megfelelő választékot alakíthat ki.
Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az ételhez soha ne adagoljuk túl a bort, éppen csak az ízek kiemelésére használjuk. És ugyan azt a bort kínáljuk az étel elfogyasztása közben és utána, mint amilyennel az ételt készítettük. Így az étellel harmonizáló ízek jobban érvényre jutnak.

A BOR KEZELÉSE

A bort megfelelő hőmérsékleten kell felszolgálni, mert így érvényesülnek az íz-, és zamatanyagok. :Lehetőleg ne igyuk meg az aznap vásárolt bort, hanem 1-2 üveggel tartsunk otthon. Így van idő a lassúbb lehülésre, mert a hirtelen lehűtött borok kevésbé élvezhetők. Ha mégis előfordul, hogy frissen vásárolt bort kell az asztalra tenni, azt ne hűtőbe hűtsük le, hanem egy vödör hideg vízben, legalább 20-30 percig hűtsük a tálalás előtt.

A BOR HŐMÉRSÉKLETE

A fajtájának megfelelő hőmérsékleten kell felszolgálni ahhoz, hogy a legjobban érvényesülhessenek az íz-, illat-, és aromaanyagok.
  • A fehér és rozsé borokat általában 10-12-14 C°-on
  • a vörösborokat 16 C°
  • A desszert borok 18 C°-on adjuk az asztalra.
  • A gyengébb minőségű borokat, a fajtájának megfelelő hőmérséklet alá kell hűteni
Érdemes megjegyezni, hogy a borok az étkezés elhúzódása miatt hamar felmelegszenek, ezért az itt ajánlott hőfokoktól 2-4 C°-kal alacsonyabb hőmérsékletűre érdemes lehűteni. Különösen igaz ez, a nyári kánikulák idején.

A BOROSPOHÁR

Leginkább a színtelen, tulipán formájú, talpas pohárban érvényesül a bor. A borospoharakat mosószeres vízben elmosva, meleg vízzel jól kiöblítve, tiszta konyharuhával fényesre törölve tegyük az asztalra.

A BOR KÓSTOLÁSA

Általában szokás, hogy a borokat üvegben teszik az asztalra, így mindenki láthatja a címkén lévő tulajdonságait. Azonban néhány vörösbornál, és a gyümölcsboroknál ajánlom, hogy egy üvegkancsóba töltsük át, ezáltal "meglevegőztetjük", és az üveg alján lerakódott "seprőt" elválasztjuk. (Ha körültekintően vásárolunk, akkor ilyen bort ne vegyük meg, de a gyümölcsborok esetében, bár ezeket többször is lefejtik a palackozás előtt, fenn áll a lehetősége, hogy kevés seprőt találunk az üveg alján.)
Nem kell borszakértőnek lenni a bor élvezetéhez. Vegyünk egy kortyot a szánkba, görgessük, "rágjuk" meg, hogy a sav hatása kiemelje az ízeket.
Borkóstolás közben ne dohányozzunk, mert a dohányfüst elnyomja a bor illatát, bukéját.
Egy-egy borkóstolás alkalmával ügyeljünk arra, hogy mindig a friss, gyengébb borokkal kezdjük a borkóstolást, és csak a végén kóstoljunk a testesebb csemege-, desszert-, óborokat A borok kóstolása között tartsunk néhány perc szünetet, és közben fogyasszunk ásványvizet, sajtot, de a borkóstolásban kevésbé gyakorlottak 3-4 fajta bornál többet ne vállaljanak így sem .
A borkóstolás előtt elfogyasztott tojásételekkel is vigyázni kell, mert tönkre teheti az ízélményt. :Savanyú, vagy erősen fűszeres ételekhez nem feltétlen szükséges bort felszolgálni, mivel erős ízeik miatt, a legkiválóbb borok zamatát sem fogjuk érezni. Ilyenkor inkább halasszuk el a borok kóstolását, tegyünk ásványvizet az asztalra.

MIRE KELL MÉG VIGYÁZNI

  • Több fogásból álló, általában ünnepi étkezéseknél, nem könnyű az ízeket elkülöníteni egymástól, ezért ilyenkor legyen az asztalon egy kancsó víz, vagy egy üveg ásványvíz. Ez segíthet a különböző fogások közötti ízérzetet elkülöníteni.
  • A borrend betartása: Először a könnyű, a száraz, vagy fiatalabb borokat szolgáljuk fel, csak ezt követően adjuk asztalra az "öregebb" nehezebb, vagy édes borokat.
  • Az étkezést követően megmaradt borok, csak rövid ideig állnak el. A vörösborok 1-2 napig, a fehér és gyümölcsborok 4-5 napig. Ezeket a borokat már nem érdemes újra asztalra tenni, inkább egyéb konyhai célokra használjuk el őket. Pl.: pácok készítéséhez, vagy a következő boros ételek elkészítéséhez.

MIT VÁLASSZAK?

Tulajdonképpen itt nincs szabály, mindenki a saját ízlése szerint válassza a számára legmegfelelőbbet, azt tartsuk szemelőt, hogy az ételek ízét is kiemelő, azzal harmonikusan kellemes aromájú borokat válasszunk, hogy még kellemesebbé tegyük az élvezeteket. Ehhez ajánlom az alábbi, inkább csak tájékoztató jellegű ismertetőt.
Itt kell megjegyeznem, hogy szándékosan nem írtam bor márkákat, mert nem kívánom azokat reklámozni, de az alábbi ajánlások mégis támpontot nyújthatnak a finom borok, és az ételek párosításához.
A szárnyasokhoz és különféle húsokhoz szintén (bárány, borjú, birka, marha, sertés) az elkészítési módok és az ízesítések alapján választhatjuk ki a bort. A magyar konyha a hosszú levű és a rövid levű bográcsban készült ételekre épült a korábbi évszázadokban. A hosszú levű ételek, a leveses ételek, a rövid levűek pedig - pörköltek, paprikások, tokányok - testes, tüzes, határozott savú borokat kívántak. A magyar ember még a pörköltes ételeket is viszonylag bő, sűrű és ízes lével szereti fogyasztani. A pörköltes ételeken kívül a húsok leggyakoribb elkészítési formája a sütés.

A sütőben sült fehér húshoz

A harmonikus savú fehér és vörösbor, sertés és marha - illetve a vadhúsokhoz - viszont a telt, csersavban gazdag, tüzes vörös borokat lehet ajánlani. A rántott húsok és vadhúsok, szintén a testes és csersav-dús vörös, desszertborokat igénylik.

A roston és nyárson sült húsok

De, a főtt húsok, a füstölt húsok, a felvágottak, hurkák, kolbászok, szalámik szintén vörös bort igényelnek, amely lehet testesebb és kevésbé testes, csersavasabb és kevésbé csersavas.

Előételekhez

Könnyű félszáraz fehérborokat, ajánlom, de egyes előételekhez illik a rozsé vagy a könnyű vörösbor is, a gyümölcsborok közül a málnabort, egres, ribizli, vagy a csipkebogyóbort ajánlom. A hideg előételt magyar libamájjal lehet kezdeni és ajánlani a fogadásokon, ehhez csakis tokaji aszú, vagy csemege-csipkebogyóbor illik. Ez az egyetlen eset, amikor az egyébként az ételsor végéhez illő desszertbort először fogyasztjuk el.

A meleg előételekhez

Már inkább kicsit teltebb, oxidatív fehérborok illenek, mondjuk egy nem reduktív olaszrizling, sauvignon blanc, de már a hortobágyi palacsintához megint csak adhatunk rozét. Ez egyébként is majdnem univerzális bornak mondható a gasztronómiában, ha nagyon nem tud a vendégváró háziasszony mit választani, akkor (kivéve a nehezebb marhahús és vadételekhez), választhatja a rozét, így tévedhet a legkevesebbet.

A könnyű, hideg előételekhez, könnyű, „hideg” fehérborok illenek legjobban. Ezek az úgynevezett reduktív technológiával készült, könnyű, gyümölcsös illatú, és ízű, vékony testű fehérek. Ilyenek főleg a szép rizlingek, chardonnay-k, sauvignon blanc-ok.

Levesekhez

Valamely markánsabb, vagy tartalmasabb leveshez, krémleveshez, amihez kellően hűtve (10-12 fokon), valamilyen rozét ajánlhatunk. Ezt leszámítva a levesekhez értelemszerűen nem illesztünk bort. :A magyar borok és ételek ízharmóniájának szabályainál figyelembe kell vennünk azt a történeti tényt, hogy a magyar konyha ősi hagyományai a bográcsban főtt leveses ételekhez kötődnek. A magyar nép eredetileg levesevő volt. Eleinte a lebbencsleves, a 18. századtól a gulyás vált uralkodóvá. A mindennapi leves nélkül, ma sem érezzük olyan jól magunkat. A leves mindenütt népszerű is a Kárpát medencében, de a világ más tájain is, ahol magyar nyelvterületről származók élnek. A levesek harmonizációja a borokkal azonban nem könnyű feladat, mert nagyon sok fajta leves van, amelyekhez más-más borok illenek. Ha mégis igény van rá, hogy a leveshez is kínáljunk bort, akkor érdemes az alábbiakat figyelembe venni.


Borleves

Esetében egyértelműen ugyanazt a bort kell felszolgálni, amelyből a leves készült.
Már a leves felszolgálásakor tegyük az asztalra akár a leveshez, vagy a következő fogáshoz illő, és kellő hőmérsékletre lehűtött italt, mert díszíti a terített asztalt és nem főbenjáró bűn, ha a leves elfogyasztása után egy-két kortyot fogyasztunk belőle.

A friss zöldséglevesekhez

Általában finom, könnyű, illatos, zamatos fehér borokat kóstoltathatunk, amelyek megőriztek egy kis ki nem erjedt cukrot. Ebben az esetben ugyanis ezek jól érvényesülnek, és kellemesen kiegészülnek a zöldségek édeskés ízeivel.

Tejfölös friss zöldséglevesek

A tejföl kidomborítja a savanyú alapíz, és szépen kiegészíti a zöldségek enyhén édeskés ízét. :Fiatal, friss és élénk savú fehér borok itt kiválóan megállják a helyüket, de nagyon érdekes harmonizációt adhat a szürkebarát típusú félédes fehérbor is.

Húslevesek

Metélt tésztával és zöldségekkel. A húslevesekben a hús és a zsír édeskés ízhatása kiegészül a sós ízzel. Száraz, határozott, de nem durva savú fehér borok és nem túl csersavas vörös borok képezik itt az ideális ízhatást.

A hallé, a halászlé

A dunai vagy a tiszai módon (szegedi) készült halászlében a pirospaprika kesernyés és csípős ízei harmonikusan kiegészülnek a halak enyhén édeskés ízével és a sós íz hatásával. Száraz, testes, határozott és finom savú gyümölcsborok, és karakteres fűszeres vörös borok kellemes egyensúlyt teremthetnek. A korhelyhalászlében, a citromlé és a tejföl a savanyú íz hatását is bevezeti. A legkarakteresebb száraz fehér boraink somlói és tokaji furmint és fűszeres kadarka, a bajai, szekszárdi, villányi vörös boraink, és nem utolsó sorban, a vitaminban, ásványi anyagokban gazdag gyümölcsborok, kiváló partnereknek bizonyulnak.

A gulyás típusú levesek

Ezek a legelterjedtebbek. Finom csersav tartalmú és fűszeres vörös borokkal itt már nagyon kedvező ízhatások érvényesülnek, és kiválóan elkísérik ezt az egész világon nagyra értékelt nemzeti levesünket.

A bablevesek

Főleg, ha füstölt hússal és tejföllel készülnek. Itt már csersav dúsabb, markánsabb, férfiasabb vörös borokkal is sikerrel próbálkozhat a vendéglátó, mert ezek a borok az emésztést, a hüvelyesek héjának emésztését segítik, puffasztó hatásukat is csökkentik.

A hideg gyümölcsleveseknél

Figyelembe kell venni, hogy a készítéstől függően az édes, a savanykás és az enyhén kesernyés ízek alkotják-e ezeknél a leveseknél az alapízt. Ez a félédes és az édes fehér, valamint az édes gyümölcsborok birodalma (félédes szürkebarát, debrői hárslevelű, muskotály, villányi aranyhárs, siklósi hárslevelű, tokaji édes szamorodni, aszú, de a csemege minőségű alma-, eper-, málna-, egres-, ribizliborok is különleges élményt nyújtanak.).

A főzelékekhez

Fiatal, friss és élénk savú fehér borok itt kiválóan megállják a helyüket, de ideális bornak számít a zöld veltelíni, esetleg egy finom chardonnay. A gyümölcsborok közül az egresbor, almabort kínáljuk.

Káposztás ételekhez

A gulyás mellett a káposztás ételek a legelterjedtebbek a magyar konyhán, a magyar hagyományos háztartásban. A káposztát már a középkor óta elkülönített káposztáskertben termesztették, nagyon sokféle módon készítették el. A káposztás ételek, általában hússal együtt készültek, amelyek a magyar konyhákban mai is megtalálhatók. A borok itt is jól érvényesülnek, kiemelik az ízeket, és segítik a rostos káposztalevél emésztését.

Borjúhús

Félszáraz, félédes testes fehérbort, míg a zsírosabb paprikás alapon készült ételekhez rosé bort adhatunk, a gyümölcsborok közül a csemege ribizli és csipkebogyóbor is illik hozzá.

Marhahúsokhoz

Száraz, félszáraz, erősen testes vörösborokat, a gyümölcsborok közül a csemege meggybor, ribizlibor ajánlható.

Sertéshúsokhoz

Száraz, félszáraz, tüzes, erős fehérborokat, a gyümölcsborok közül a csipkebogyóbort, egresbor ajánlom

Bárány, birkahúsokhoz

Száraz, félszáraz, erősen testes vörösborokat, a gyümölcsborok közül a meggybor, ribizlibor, szederbor és a csemege meggybor ajánlható.

Csirke, pulykahúshoz

Félszáraz, félédes testes fehérbort, míg a zsírosabb paprikás alapon készült ételekhez rosé bort adhatunk. Gyümölcsborok közül az alma és egresbort ajánlom.

Kacsa, libahúshoz

Száraz, félszáraz, tüzesebb fehérborok, vagy könnyű vörösborok, a gyümölcsborok közül az egres és ribizlibor illik hozzá.

Kacsa és libamájhoz

A liba- és kacsamáj ma már a közfelfogás szerint szinte hungarikumnak számító különleges csemegék, amelyek fenséges ízükkel, (és árukkal), igazi királyi étkeknek számítanak. Ezért királyi minőségű borokat is adunk mellé. Akár hidegen, vagy melegen tálaljuk a liba- és kacsamájat, csak a borok királyát, a tokaji aszút, vagy csemege-csipkebogyóbort kínáltathatjuk hozzá. A liba- és kacsamáj rafináltan édes és elegánsan kesernyés ízei életre kelnek ezeknek a boroknak a csodálatos íz- és zamatvilágával. Ezek hiányában még ajánlom a siklósi édes traminit, vagy a villányi oportót.

Vadhúsokhoz

A száraz, félszáraz erős, testes vörösborokat adjunk hozzá. Különösen a gyümölcsborokkal lehet nagyon jó ízhatást elérni. (meggybor, ribizlibor, csipkebogyóbor, stb.). Itt is ajánlott az étel elkészítéséhez használt vörösbort az asztalra tenni.

Halételekhez

Elsősorban száraz, félszáraz fehér borok, de a paprikás alapon készült halételekhez rosé, vagy könnyű száraz vörösborokat is kínálhatunk. A gyümölcs-borok közül elsősorban a csipkebogyó bort ajánlom, de az asztali meggybor, egres és ribizlibor is illik hozzá. Halakhoz ideális bornak számít a zöld veltelíni, esetleg egy finom chardonnay.

A sült halak

Feltálalásánál a dorozsmai molnár ponty és a rácponty esetében az ízesítés és a kísérő alapanyagok ízhatása a döntő. Ezért ezeknél a testes és határozott savú fehér borok élveznek előnyt, vagy a gömbölyű, bársonyos és harmonikus vörös borok.

Rántott halaknál

Amelyek forró zsírban vagy olajban sülnek ki, a tüzes és határozott savú fehér borok mellett a karakteres, csersav-dús vörös borok is jól érvényesülnek.

Roston és a nyárson sült halak

Szárazon, zsír nélkül és kevés ízesítéssel készülnek, így jó választás a testesebb és harmonikus savú fehérbor.

A halpörkölt zsírosabb halakból

készült (angolna, harcsa) a csersavasabb vörös borokat is kiválóan elbírja. A zsír lecsökkenti a csersavak keserűségét. A túrós csuszás halpörköltekre (különösen a mohácsi túrós csuszás kecsege pörköltre) a száraz, testes, határozott savú fehér bor és a karakteres fűszeres vörös bor a legmegfelelőbb.

Sajtokhoz

Az elfogyasztott sajt izétől, illatától függően kell a bort kiválasztani. Elsősorban a száraz fehérborok, (csipkebogyó, egres,) de a száraz könnyű vörösborok is jól illenek hozzá. Kivételt képeznek az erős, érett sajtok, főként a kék-sajtokhoz nem ajánlott, mert ezek a sajtok tönkreteszik a bor gyümölcsös ízét.

Desszertekhez

Édes, illatos félédes, vagy édes fehér és vörösbor, de az édes és félédes pezsgő egyaránt illik hozzá. A gyümölcsborok közül a csemege málna, szeder, egres és eperbor ajánlható.

Gyümölcsökhöz

Édes, illatos félédes, vagy édes fehér és vörösbor, de az édes és félédes pezsgő egyaránt illik hozzá. A gyümölcsborok közül a csemege málna, szeder, egres és eperbort ajánlom.

Kávéhoz

Az étkezések befejezéséhez, valamilyen keserű likőr, vagy a kávé mellé 2-3 cl valódi konyak, whisky, illetve meggyborból készített borlikőr javasolható.

◄--- Vissza a címlapra         A lap tetejére         ---► Következő lap:Borbetegségek, borhibák