Akarta a fene/Arany János:Tengeri-hántás

Arany balladái asztrálmitikus kutatások fényében – és árnyékában

Arany János:Tengeri-hántás

---

Előző oldal: Összegzés « » Következő oldal: Tengeri-hántás elemzése

---

Arany János

Tengeri hántás

Ballada

Ropog a tűz, messze süt a vidékre,
Pirosan száll füstje fel a nagy égre;

  Körülállja egynehány fa,

  Tovanyúlik rémes árnya;

  S körül űli a tanyáknak

  Szép legénye, szép leánya.

"Szaporán, hé! nagy a rakás; mozogni!
Nem is illik összebúva susogni.

  Ki először piros csőt lel,

  Lakodalma lesz az ősszel.

  - Tegyetek rá! hadd lobogjon:

  Te gyerek, gondolj a tűzzel.

- Dalos Eszti szép leány volt, de árva.
Fiatal még a mezei munkára;

  Sanyarú volt beleszokni:

  Napon égni, pirosodni,

  - Hüvös éj lesz, fogas a szél! -

  Derekának hajladozni.

Deli karcsú derekában a salló,
Puha lábán nem teve kárt a talló;

  Mint a búza, piros, teljes,

  Kerek arca, maga mellyes,

  - Teli a hold, most buvik fel -

  Az egész lyány ugyan helyes.

Tuba Ferkó juhot őriz a tájon:
Juha mételyt legel a rossz lapályon,

  Maga oly bús... mi nem éri?

  Furulyája mindig sí-ri,

  - Aha! rókát hajt a Bodré -

  Dalos Esztert úgy kiséri.

Dalos Eszti - a mezőre kiment ő,
Aratókkal puha fűvön pihent ő;

  De ha álom ért reájok,

  Odahagyta kis tanyájok'

  - Töri a vadkan az "irtást" -
  Ne tegyétek, ti leányok!

Szederinda gyolcs ruháját szakasztja,
Tövis, talló piros vérit fakasztja;

  Hova jár, mint kósza lélek,

  Ha alusznak más cselédek?...

  - Soha, mennyi csillag hull ma! -

  Ti, leányok, ne tegyétek.

Tuba Ferkó a legelőt megúnta,
Tovahajtott, furulyáját se fútta;

  Dalos Eszter nem kiséri,

  Maga halvány, dala sí-rí:
  - Nagy a harmat, esik egyre -

  Csak az isten tudja, mér' rí.

Szomorún jár, tébolyog a mezőben,
Nem is áll jól semmi dolog kezében;

  Éje hosszú, napja bágyadt,

  Szive sóhajt - csak egy vágyat:

  - De suhogjon az a munka! -

  Te, halál, vess puha ágyat.

Ködös őszre vált az idő azonban,
Törik is már a tengerit Adonyban;

  Dalos Eszter csak nem jött ki:

  Temetőbe költözött ki;

  - Az a Lombár nagy harangja! -

  Ne gyalázza érte senki.

Tuba Ferkó hazakerűlt sokára,
Dalos Esztit hallja szegényt, hogy jára;

  Ki-kimén a temetőbe

  Rossz időbe', jó időbe':

  - Kuvikol már, az ebanyja! -

  "Itt nyugosznak, fagyos földbe."

Maga Ferkó nem nyughatik az ágyon,
Behunyt szemmel jár-kel a holdvilágon,
Muzsikát hall nagy-fenn, messze,

  Dalos Eszti hangja közte,

  - Ne aludj, hé! vele álmodsz -

  Azt danolja: "gyere! jöszte!"

Nosza Ferkó, felszalad a boglyára,
Azután a falu hegyes tornyára;

  Kapaszkodnék, de nem éri,

  Feje szédűl: mi nem éri?...

  - Tizenkettőt ver Adonyban:

  Elég is volt ma regélni. -"

Lohad a tűz; a legények subába -
Összebúnak a leányok csuhába;

  Magasan a levegőben

  Repül egy nagy lepedő fenn:

  Azon ülve muzsikálnak,

  Furulyálnak, eltünőben.

. (1877 júl. 15)

* ^* *

---

Előző oldal: Összegzés « » Következő oldal: Tengeri-hántás elemzése

---