Akarta a fene/Arany János:A kép-mutogató

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Arany balladái asztrálmitikus kutatások fényében - és árnyékában

Arany János:A kép-mutogató

Előző oldal: Akarta a fene/A Szondi két apródja elemzése « » Következő oldal: Akarta a fene/A kép-mutogató elemzése


Arany János


A kép-mutogató


(Énekes história)


1
Debreceni sokadalom!
Nézz e képre, halld meg dalom!
Szomorú történet esett,
Kin sok jámbor szív megesett –
E szomorú időben;
Arrul szerzék ez új verset
Ebben az esztendőben.


2
Első képem azt mutatja:
Grófkisasszonyt feddi atyja,
Mér fejére súlyos átkot,
Hogyha az íródeákot
Még tovább is szíveli,
Kihez sáros cipőjét
Sem méltó megtörleni.


3
Im haragra lobban arca,
Ősi dölyfe, mély kudarca!
A leány, mint szőke harmat,
Reszket, elfoly; - ajka hallgat,
Vagy, ha mond is, ennyit mond:
Válni nem tud, de meghalhat,
Ősz fején úgy nem lesz gond.


4
Második kép: hogy az atyja
A deákot felhívatja.
Íme, ott áll: büszke, délceg,
Viseletén semmi félszeg,
De szegény – csak köznemes:
Grófkisasszony szép kezére
Már ezért sem érdemes.


5
Szigorún ezt tudtul adja
Grófkisasszony édesatyja, -
S hogy sem esztendő, se´ hónap,
Kitelt éve, mehet holnap.
Messze ám! nagy a világ.
Mélyet bókol, de csak ott áll
Bátran az íródeák.


6
„Gróf úr! Enyim a leánya,
Szíve, lelke, minden vágya;
Minket senki el nem választ,
Kezét kérem és a választ,
Ha igen is, ha nem is,
Rangja, fénye, java nem kell,
Elveszem egy ingben is.”


7
Fagy, ütésre föl nem enged:
Hogy kidobják: szolgát csenget.
Új kép váltja most a régit:
(Nézni kell a vesszőm végit)
A leányt mutatja, hogy
Ezt sikoltva: „egy ingben is!”
Apja lábához lerogy.


8
A deákkal hajduk bánnak,
Szőke fürtit a leánynak
Apja tekeré kezére,
Mintha nem vón´ édes vére,
S dobja a legény után.-
Hír sincs róluk, hang sincs rólok
A kastélyban ezután.


9
Szalma-viskó s falu vége
Ifjú párnak menedéke
Ottan rejtve volna s boldog
Ha tudna, vagy bírna dolgot:
Hanem a természet kér,
S már sohajjal végzi a dal:
„ Kis kunyhóban is megfér.”*


10
Avagy e kéz finom bőre
Áll-e a mosóteknőre?
Kit arasszal így fogunk át:
E derék, bír durva munkát?…
Férje könnyebben veszi:
Savanyú tej neki nem kell,
A fölét ha leeszi.-


11
Őszi este, kandallónál
Az öreg gróf ott szunyókál
Bőg a kémény, künn esik, fú
Hogy belép egy szolga fiú
S könnyes szemmel odasúg:
»Kapu-rácsnál rongyos nő áll,
Azt mondja, kisasszonyunk«


12
„Ha! Tépesd le az ebekkel!
Nincs leányom - nem volt – nem kell!“
- Legszomorúbb ez a rajzon,
Ezt ne nézze terhes asszony,
Mert úgy jár, mint amit lát,
Mint a szegény grófkisasszony,
Mikor űzték a kutyák.


13

Múlik a tél, esztendő is:
Múlat a gróf, feled ő is,
Nappal verseny és vadászat,
Este keres vidám házat,
Hol van élénk társaság;
S időt ölni felkerül ott
Mindenféle furcsaság...


14
Asztal-írás ötvenhatban
Vala itt-ott még divatban.
Kisded asztal egyik lába
Iró-eszközt rejt magába:
A körűl sereglenek,
Azzal írnak másvilági
Láthatatlan szellemek.


15
Szép ajak mond: „Gróf úr nem mer
Szóba állni a szellemmel.”
Gróf mosolygva asztalhoz nyúl,
Csak érinti: asztal indúl,
Szalad ujja közt az ón,
S a papírra ez van írva
Ismert kézzel: "Én, Verón."


16
Arcát éri hűs fuvallat,
Hátranéz s egy „ah!“ szót hallat:
Áll mögötte volt leánya,
Már nem élő, csak az árnya,
Sápadt, rongyos, - im, minő!
Karján, alva-é vagy halva?
Egy idétlen csecsemő.


17
„Nem emelek súlyos vádat,
Csak elhoztam unokádat;
Teste nyugszik az enyémmel,
Vad erdőben temeték el,-
Nézd, ha élne, szép fiú;
Lelke szunnyad, nem költ még fel,
Nem volt arra ért korú."


18

Mint kit rémes álma zaklat,
Gróf nehány szót félbeszaggat;
Kik ezt látják ott körösleg,
Vélik olyan különösnek,
Szóbeszédnek tere tág:
A gróf elment; - nem is látja
Többé semmi társaság.


19
Megy, s bezárja benső zárját
Hivja gyakran holt leányát;
Kulcslyukon kik hallgatóznak,
Csak felét hallják a szónak:
Amit a gróf maga mond;
Szájról szájra suttogás kél:
"Csitt... való: a gróf bolond."


20
Nem, nem az még: szól, tesz, rendel
Most is mindent értelemmel;
De, ha asztalával írat,
Hogy sebére leljen írat
És ha lánya megjelen:
Kérdi, kéri, térden állva:
Engesztelni mit tegyen?


21
„Nem mondom, hogy megbocsátok,
Mert nem tőlem függ ez átok;
Míg szívemben élet égett,
Sem táplált az gyűlölséget,
Megtöré csak fájdalom;
Kérjed Istent: bűnbocsátni
Nála több az irgalom.”


22
„Monddsza hát, hol nyugszik tested?
Gróf atyád már rég kerestet;
Felrakattam új kápolnád,
Aranyozzák büszke tornyát:
Ott nyugodjál, gazdagon.”
„Oh – hová kopóid űztek –
Jobb nekem már a vadon!”


23
Még egy kép jön, az utolsó:
Márványkőbül nagy koporsó;
(Bent egész sort rejt e kripta.)
Címerét most megfordítva
Vésték rá a kőlapon :
Ez a sírbolt nem lesz nyitva -
Csak az ítéletnapon.


„Hiszen két boldog szerelmes
Kis kunyhóban is megfér.”
  • Így végződik SCHILLER dala (An der Quelle…) SZEMERE PÁL
fordításában, mely a század első felében országszerte
zengett érzelgő ifjak és leányok ajkán. A.J jegyzete

. (1877. november 25)

* * *


* * *