Akarta a fene/Arany János:Tetemre-hívás

Arany balladái asztrálmitikus kutatások fényében – és árnyékában

Arany János:Tetemre-hívás

---

Előző oldal: Arany János:A walesi bárdok elemzése « » Következő oldal: A 2012-es magyar irodalom érettségihez

---

Arany János portréja (1848.)

Arany János

Tetemre-hívás

A radványi sötét erdőben

Halva találták Bárczi Benőt.

Hosszu hegyes tőr ifju szivében;

"Ime, bizonyság Isten előtt:

Gyilkos erőszak ölte meg őt!"

Kastélyába vitette föl atyja,

Ott letevék a hűs palotán;

Ki se terítteti, meg se mosatja:

Vérben, ahogy volt, nap nap után

Hever egyszerű ravatalán.

Állata őrzeni négy alabárdost:

"Lélek ez ajtón se be, se ki..."

"Hátha az anyja, szép huga már most

Jönne siratni?" - "Vissza neki;

Jaj, ki parancsom, élve, szegi!"

Fojtva, teremről rejti teremre

Halk zokogását asszonyi bú. -

Maga, pecséttel, "hívja tetemre"

Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú:

Legyen a seb vérzése tanú.

A palotát fedi fekete posztó,

Déli verőn sem süt oda nap;

Áll a tetemnél tiszti pörosztó,

Gyertya, feszűlet, kánoni pap:

Sárga viaszfényt nyughelye kap.

"Jöjjenek ellenségi, ha voltak!"

Jő, kit az apja rendre nevez;

Hiába! nem indul sebe a holtnak

Állva fejénél az, vagy emez:

"Gyilkosa hát nem ez... újra nem ez."

"Hát ki?..." riad fel Bárczi sötéten,

"Boszulatlan nem foly ez ösi vér;

Ide a gyilkost!... bárha pecsétem

Váddal az önnön szívemig ér:

Mindenki gyanús nekem, aki él!"

"Jöjjenek úgy hát ifju baráti!"

Sorra belépdel sok dalia:

Fáj nekik a hőst véribe' látni,

S nem harc mezején elomlania.

Erre se vérzik Bárczi fia.

"Jöjjön az udvar! apraja, nagyja...

Jöjjön elő Bárc, a falu, mind!"

Megkönnyezetlen senki se hagyja,

Kedves urára szánva tekint.

Nem fakad a seb könnyre megint.

"Jöjjön az anyja! hajadon húga!"

Künn a leány, már messze, sikolt;

Anyja reárogy, öleli búgva:

Mindre nem érez semmit a holt:

Marad a tört vér - fekete folt.

"Jöjjön utolszor szép szeretője,

Titkos arája, Kund Abigél!"

Jő; - szeme villan s tapad a tőrre,

Arca szobor lett, lába gyökér.

- Sebből pirosan buzog a vér.

Könnye se perdűl, jajja se hallik,

Csak odakap, hol fészkel az agy:

Iszonyu az, mi oda nyilallik!...

Döbbenet által a szív ere fagy:

"Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy!"

Kétszeri mondást - mint lebüvölten -

Hallgat el, aztán így rebegi:

"Bárczi Benőt én meg nem öltem

Tanum az Ég, s minden seregi!

Hanem e tőrt én adtam neki.

Bírta szivem' már hű szerelemre -

Tudhatta, közöttünk nem vala gát:

Unszola mégis szóval "igenre",

Mert ha nem: ő kivégzi magát.

Enyelegve adám a tőrt: nosza hát!"

S vadul a sebből a tőrt kiragadja,

Szeme szokatlan lángot lövell,

Kacag és sír, s fennvillogtatja

S vércse-visongással rohan el.

Vetni kezet rá senki se mer.

Odakinn lefut a nyilt utca során,

Táncolni, dalolni se szégyell;

Dala víg: "Egyszer volt egy leány,*

Ki csak úgy játszott a legénnyel,

Mint macska szokott az egérrel!"

(1877 okt. 27).

* ^* *

---

Előző oldal: Arany János:A walesi bárdok elemzése « » Következő oldal: A 2012-es magyar irodalom érettségihez

---