A céklát tárolhatjuk nyersen is, egész télen át, ha van erre megfelelő helyünk. Ha nincsen, de elég céklánk termett, érdemes savanyúságnak eltenni. Legjobb az Egyiptomi lapos, a Bordó, a Bíborhenger és a Detroit fajta. Ne legyen túl nagy, a kisebbeknek általában szebb, erősebben piros a színük. Legjobb a legfeljebb 10-12 cm átmérőjű.
Válogassuk ki, hibás darabokat ne konzerváljunk, azokat inkább már ősszel fogyasztjuk el salátának. A cékla szár- és gyökérrészét is vágjuk le simára, erősen mossuk, áztassuk, majd keféljük le, hogy tiszta legyen, és így főzzük meg bő vízben, héjában. A főzési idő 2-3 óra, mindenesetre villával megszúrva érezzük, elég puha-e már.
Túl puhára se főzzük, mert evésnél nem gusztusos. Főzés után a hámozás már nagyon könnyen megy, késsel szinte csak le kell húzni a héját. Majd öblítsük le vízzel. Hullámos élű zöldségszeletelővel egyenletes, 4-5 mm vastag szeleteket vágjunk. Az előkészített üvegekbe tegyünk 1-2 karika tisztított tormát, és egy mokkáskanál köménymagot. Közben készítsük el a felöntőlevet: minden liter vízre számítva adjunk 3 dkg sót, és 3,5 dkg cukrot.
Amikor felforr, öntsük hozzá a 2-2,5 dl 10%-os ecetet, és ezzel töltsük fel az üvegeket. A szokásos módon légtelenítsük, majd zárjuk le csavaros tetővel. Régi receptekben szerepel olyan eljárás is, amikor a céklát kierjesztették, mint a sós vizes uborkát. Ebben az esetben csak 1,5 dl ecetet adtak hozzá.
Jobb ízű, és szinte korlátlanul tartós azonban, ha az első eljárás szerint készítjük, majd meleg vízfürdőben, 10 perc fölmelegítés után, 15 perces 85C fokos hőmérsékletű sterilezéssel tartósítjuk. Így szinte a következő új cékláig eltartható.
