„Heraldikai lexikon/Címeradomány” változatai közötti eltérés

Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
Magyarországon csak nemességgel együttjáró címeradományok léteztek, illetve a megyék és a városok részesültek címeradományban, ami a [[kollektív nemesség]] egy formájának is tekinthető, a vele járó, bizonyos mértékű adózási és képviseleti jogokkal.
 
Címeradományban polgárok is részesülhettek nemesi cím nélkül. A német birodalomban a 16. század óta a [[polgári címerek]]re vonatkozóan a palotagrófok (de: Pfalzgraf, la: comites palatini, a magyar [[nádor]] megfelelője) is rendelkeztek a címeradományozás jogával. Ezenkívül más testületek és jogi személyek is rendelkeztek ezzel (pl. a prágai egyetem az általa pronoveált doktorokra nézve). A címert meg lehetett szerezni jogügylet, adásvétel útján is. Ennek meghatározott díja volt. Ha az [[armalisták]] címereit is ide számítjuk, ez a forma Magyarországon nagyon el volt terjedve és a földesúri kötelékek alóli mentesítés, az ún. [[manumissio]] előzte meg. Néha uralkodói kiváltságként egyes magasrangú [[arisztokrácia|arisztokraták]] is megkapták a [[nemesítés]], és ezzel együtt valószínűleg a címeradományozás jogát. Magyarországon ilyen volt az Esterházy család [[herceg]]i ágának nemesítési joga 1712-ből. Magyarországon néha a vármegye főispénjaalspánja is nemesített.<ref>"Sokszor megesett, hogy jobbágyait nem a király, hanem az alispán nobilitálta. 1614-ben Beregi Máté máramarosi alispán nemesítette meg jobbágyait, Pap Mihályt és Jakabot, akik éppen olyan jogokkal éltek, mint a többi nemes. Amikor ivadékuk Papo Ferenc megölte Liocsei gergely tekintélyes máramarosi nemest, özvegye az orgyilkost arra kényszerítette, hogy minden ivadékával együtt »lemondjon« nemességéről, amire jogilag csak a királynak volt joga". (Zolnay László: Kincses Magyarország. Budapest, 1977. 164. l.)</ref>
 
==Jegyzetek==
100 275

szerkesztés

Navigációs menü