Heraldikai lexikon/Címertani szabályok

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Címertani szabályok, mindazon szabályok összessége, melyek egységes rendszerbe ötvözik a címerek helyes megszerkesztésének, leírásának és szemléletének módját.

A címergyakorlat keretén belül eredetileg a heroldok felügyelték a címerek szabályos megszerkesztését és megrajzolását. Ezen szabályokat a korai heraldikusok, majd a tudományos heraldika fejlesztették tovább. Az alapszabályok közé tartozik például, hogy fémre fém és színre szín nem helyezhető, mely alól vannak kivételek, mint pl. Jeruzsálem címere vagy a ráma, máskor pedig a színtörvényt egyenesen meg kell szegni (pl. Luxemburg címere). További alapszabály, hogy a címereknél az oldalak felcserélődnek, mert azt a címerviselő szempontjából kell szemlélni. Ezenkívül külön szabályok vonatkoznak a címerábrákra is (pl. az állatok fegyverzete más színű, mint a címerállaté, de nem kell érvényesülnie a színtörvénynek).

Ezen szabályok léte teszi lehetővé bizonyos morfológiai törvényszerűségek levonását a pajzs szerkezetőből a szerkezeti címerszemlélet keretein belül. A heroldok által létrehozott szabályokat először Petra Sancta foglalta össze rendszeres módon, nyolc pontban. (1. Ha a hasított pajzsban két címerkép van, elöl fém címerkép legyen szín alapon, hátul fém alapon szín címerkép. 2. A címerképek nem érinthetik a pajzs alját. 3. A címerképeket a legjellegzetesebb formájukban kell ábrázolni. 4. Olyan formában kell ezeket ábrázolni, hogy természetes erejük a legjobban kitűnjön. 5. Az emberi alakok közül csak a mauretániai hermák engedhetők meg, más embereknek csak egyes testrészei. 6. Ha egy pajzsban több fém van, ezeket úgy kell felosztani, hogy a felső sarokban több legyen. 7. a kis sasok és rigók csonkán, azaz lábak és csőr nélkül ábrázolandók. 8. a címerkép nem utalhat az azt viselő cslád nevére.) Ezen szabályok nagyon hasonlóak a Saxoferrato által lefektetett szabályokhoz. (A címerképnek a mező minél nagyobb felületét ki kell töltenie. Az állatokat úgy kell ábrázolni, hogy természetes jellegük minél jobban kitűnjön. Ha a címer csak mázakból áll, a nemesebbek kell előre vagy felülre tenni.)

A hagyományos heraldika ezen szabályai nem mondanak semmit a címerek morfológiai tulajdonságairól, ami a szerkezeti címerszemlélet fő vizsgálati területe. Lényegében csak a címergyakorlat szabályai, melyek a címerek szabályos megszerkesztésére vonatkoznak és esztétikai fogalom, mely lehetővé teszi reprezentatív címerek létrehozását. A címerek osztályozásához azonban a pajzs szerkezeti elemeiből kell kiindulni, mely által a címerek belső törvényszerűségei empirikus módon felderíthetők. Saxoferrato már eljutott a szerkezeti heraldika küszöbéig, amikor megállapította, hogy a címerábrák (azaz a címer szerkezeti elemei) egyrészt létező dolgokra oszlanak (állat, épület, hegy, virág), másrészt olyanokra, ahol a jelvények (alakzatok) bizonyos mázak változásaiból jönnek létre (felezés, négyelés, cölöp, pólya stb.), illetve olyanokra, melyek e kétféle jelvény összetételéből állnak (pl. valamilyen címerkép egy mezőben).

A címerek szerkezeti felépítésének szempontjából tehát a címermező színének, a pajzs tagolásának és a rajta elhelyezkedő címerábráknak van szerepe. Ezek kölcsönhatása határozza meg a címer szerkezeti elemeit, elsősorban azt, hogy mikor beszélhetünk osztott és osztatlan címerről. Ezen szabályok pontos lefektetése lehetővé teszi a címerek osztályozását és egy rendszeres címerhatározói rendszer létrehozását. Ezen a szerkezeti alapon tehát egyszerűnek, osztatlannak tekintjük azt a címert, ahol: 1. az alap borítása egynemű (egyféle borítású), 2. ha az alap többnemű (többféle borítású) a címerpajzs akkor nem számít osztottnak, ha a..) a tagolások (mezők) egyikében sincs címerábra, b.) ha a címerábra mindegyik mezőre rá van helyezve, színváltás nélkül, 3. nem számít osztásnak a.) a pajzsfő és a pajzstalp, ha borításuk eltér a pajzsmező borításától, b.) az egyféle borítású alapon nem osztóvbonallal, hanem mesteralakkal tagolt pajzs, c.) az osztóvonalakra helyezett és eltőrő borítású mezőket elkülönítő mesteralak, ha a mezők egyikében sincs címerábra, d.) a pajzskmezőt teljes egészében beborító pólyázás, cölöpölés, hasítás, vágásharántpólyázás, sakkozás stb., e.) a természetes ábrázolásmód. A címer osztott (és egyesített), 1. ha a többnemű alapon színváltó címerábra van, 2. ha az egy- vagy többnemű alapon csak az egyik vagy legalább egy mezőre van ráhelyezve a címerábra, 3. a pajzsfő és a pajzstalp csak akkor számít mezőnek, ha külön mező funkcióját tölti be (pl. ha a borításuk ugyanolyan, mint a másik mezőé és van bennük valamilyen címerábra), 4. a.) ha az egyféle borítású alapon az osztóvonalon mesteralak van, a címer osztott, ha a mesteralakok pozíciójából logikusan osztott címerre következtethetünk (pl. a Habsbur-Lotharingiai címer), b.) ha a többnemű alapon az osztzóvonalon mesteralak van és az ilyen módon elválasztott mezők legalább egyikében egyik címerábra is van, a címer ugyancsak osztott, 5. osztott címernek számít az egyesített címer is (mert összetett). Ezen az alapon világos klasszifikációs és determinációs rendszert kaphatunk.