Heraldikai lexikon/Atilla

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Névváltozatok:
atilla dolmány (Nagy VI. 207.), Attila-kabát, atilla mente

abolla: udvari gombos ruha (Pápai/Bod 5.)
Rövidítések

Esterházy Miklós herceg (1869-1920)
Dr. Batthyány-Strattmann László herceg díszmagyarja
Festetics Tasziló
Fiat Lázár
báró Fischer József

Atilla eredetileg rövid díszes zsinóros kabát, a hunok királyáról, Attiláról elnevezett ruhadarab, a magyar úri viselet része. Hasonló volt hozzá a bocskai kabát. A címereken is gyakran megjelennek. Manapság ezt egyesek különleges vagy ünnepi alkalmakkor viselik.

A legősibb a bocskai, egy dolmány, hosszú felső kabát, amit különféleképpen neveznek (kismagyar, kis magyar dísz(ruha), magyar zakó, magyar úri viselet, magyar szmoking, bocskay). Bocskai viseletről akkor beszélhetünk, ha a féfrfi vagy női felsőruha zsinórdíszes gombolással van elllátva. Bocskai István fejedelemről kapta a nevét, de nem ismert pontosan, hogy miért éppen ő lett a ruha névadója. Viselése a 18-19. századi magyaros ruhamozgalom után az 1920-as évektől, a felerősödő hazafias mozgalmaknak köszönhetően vett nagy lendületet. A diákok egyenruhaként hordták. A fiúk sapkát, zakót, nadrágot és rojtos selyem nyakkendőt hordtak, a lányok pedig blúzt és szoknyát.

Az atilla a lovasruhából alakult ki, mely része volt a huszárok öltözékének. A bocskaitól a zsinóratában különbözik. Oldalvonala karcsúsított, az alja kiszélesedik, a derékvonalig szűk utána „szoknyásan” bővül, ami megkönnyítette a lóról való le- és felszállást. A sújtás mellett vitézkötés díszítette. Később katonai ünnepi viselet is lett. Az 1830-as években alakult ki, miután a 18. század végén a magyaros ruha kezdett eltűnni. II. József azonban a németet tette meg hivatalos nyelvnek, mire válaszul a magyar nemesség visszatért a huszárok viseletének elemeihez. A Bach-rendszer idején tiltották a magyaros viseletet, ezért a bálokon (1857-es jogászbál, 1859. Batthyány Emma grófnő esküvője) sokan tiltakozásként viselték az atillát és más magyar ruhadarabokat, majd divattá vált a magyar ruha viselése.

A díszmagyar tartozékai: kócsagtollas forgó, föveg, mente, alatta dolmány, csizmanadrág, díszkard, kardkötő öv és rámás csizma. Formai előképe a törökös ízlésből átvett magyarosnak tartott férfiruha volt. A 16. században a dolmány térden alul ért és hosszabb volt mint a mente. A 17. századtól mindkettőt paszománttal, ritkábban hímzéssel látták el. Az ún. kurta dolmány combközépig érő, aranyhímzéssel szegélyezett, a mellen egyenes vágású és arany gombokkal összefogott kabátszerűség, az ujjain lévő hasítást is gombok ékesítették. Ilyen dolmány látszik Szeömpczey Ferenc 1657. évi, Vayvoda Sándor 1659. évi és Taksonyi János 1669. évi címerében. Ezen viselték felöltőként a mentét, amely a korszakban hosszú, vastagabb darab volt, ujjal, vagy ujj nélkül. További különbség még, hogy a dolmány apró kerek gombjaihoz képest a mentét már ekkor vitézkötéses sujtással, vagyis gombszárral látták el. A dolmány és a mente 1820 táján volt a legrövidebb. A kardot mindig a dolmány fölé, azaz a mente alá kötötték. A mentét gyakran vállra vetve viselték. A dolmányt 1817-től atillának nevezték, majd önálló ruhadarab lett és a reformkor függetlenségi mozgalmának kifejezője lett.

Hasonló volt a cifraszűrök (bæta: szǘr, darótz, szukmány [Pápai/Bod 78.]) szerepe a paraszti öltözködésben. Három fő központban készítették: Nagyvárad, Debrecen és Veszprém. Gyakran hímezték ki nemzeti színekkel, jelképekkel (koronás nemzeti címerrel), ezért 1848 után tiltották a hímzett szűrök viselését és ennek megszegése miatt egyeseket be is börtönöztek.

http://www.npg.hu/index.php/component/jcollection/item/1963-kubinyi-tivadar-i