Címerhatározó/Hedri címer

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
(Hedri címer szócikkből átirányítva)

Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként a Hedri család címerével foglalkozik.


Hedry. Sárosvármegye egyik legrégibb családja, mely az Aba-nemzetségből származott a gagyi Báthory, Bertóthy, Frichi, Sirokay stb. családdal együtt. Törzse az 1330-ban Szaláncz várát birt II. Péter fia, III. Péter, ki osztálykor Hedrychfalvát kapta s ettől vette sarjadéka a Hedry nevet.[1]

Az adományban Sirokai László, a mislyei Szent Miklósról czímzett egyház prépostja, egri kanonok, testvére Sirokai János, Fricsi János és fia László, Fricsi Márton, Hedri Miklós fiai: Péter és Ambrus, valamint Berthóti György és Boldizsár részültek. Érdemeikről az oklevél szövege bővebben nem emlékezik meg.

Az adományt nyert családok az Aba-nemzetségből származnak és így a czímer az Aba-nemzetség czímerének megismeréséhez is fontos támpontot nyujt. Megerősíti Csoma Józsefnek az Aba-nemzetség czímerére vonatkozó megállapítását, mely szerint a nemzetség czímere vörös mezőben fekete sas volt, sisakdísze pedig a pajzsalak növekvően: Csoma szerint azonkívül a sas csőrében zöld koszorút tart, mely az itt ismertetett czímerben hiányzik. Vajjon ezt a koszorút az adományt nyert családok hagyták-e el, avagy pedig Csoma megállapítása téves, és a koszorú már az Aba-nemzetség ősi czímerében sem fordul elő, azt nem tudjuk megállapítani.

(Fejérpataky László és Áldásy Antal : Magyar címeres emlékek; Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság (1901, 1902, 1926))

Tóth:

Hedry-család: kék pajzsban, hármas zöld halomra illesztett leveles arany koronán fekete sas áll. Sd.: sas. Fk.: kékezüst, vörös-arany.

  • Irodalom:

Tóth Sándor: Sáros vármegye monográfiája. Budapest, I. 1909. 217-219. [2] [3]

  • Külső hivatkozások:

[4]

Rövidítések

Lásd még:


A Címerhatározó alfabetikus tartalomjegyzéke
ABCCsDEFGGyHIJKLLyMNNyOÖPQ | RSSzTTyUÜVWXYZZs