Ugrás a tartalomhoz

Genealógia/Történelmi genealógia

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

GENEALÓGIA
Történelmi genealógia

A genealógia (származástan) a nemzetségek, családok történetét, leszármazási rendjét tanulmányozó történeti segédtudománya.

A családtörténeti kutatások eredményét elsősorban családfákon vagy jegyzékekben foglalják össze. Kétféle alapvető megközelítésben őstábla és leszármazási tábla. Az őstábla fentről lefelé időben visszafelé halad, a leszármazási tábla fordítva.

A genealógia tudománya

[szerkesztés]

Története

[szerkesztés]

A görög és római korból már sok emléke van létezésének. Önmagában a vallásban is nagy szerepet játszottak bizonyos leszármazási elemek. A görögöknél az ősatya kultusza miatt a vezetők előszeretettel vezették vissza eredetüket valamely héroszig vagy akár istenségig, a római korból pedig nemzetségtáblák maradtak fenn. A római családkutatást a görög kultúra importja indította meg, de önálló eredményeket is felmutatott, mivel a római nemzetségek az örökbefogadások és clienturák miatt egészen bonyolultak voltak. A genealógia kezdeti idejében természetesen csak az uralkodók családi kapcsolatait jegyezték fel, később kibővült az uralkodó osztályokkal, még később egészen széles társadalmi rétegekre. Ezek és a középkori családfák természetesen tele voltak ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen adatokkal.

A germán népeknél a vérrokonságon alapuló genealógiát művelték, erre már az V-VI. századból vannak adatok (gótok, burgundok, angolszászok). Suntheim a XV. század végén a Babenbergek és Habsburgok családját kutatta, majd a genealógia tudományos fejlődése a reneszánsz idején indult meg, a XVI. századtól elsősorban latin nyelven publikáltak ilyen tárgyú munkákat. Ezek megbízásra készültek, az uralkodó osztályok tagjai részére. A tudományosság szempontjából alapvető fontosságú volt a családtörténeti eredmények és a köztörténet összekapcsolása. 1764-től jelenik meg a Gothai almanach[1], amely a mai napig élő sorozat.

A magyar középkori irattárak tartalmaznak leszármazási adatokat, de csak a XVII. századtól ismerünk családfákat. Az első nyomtatott magyar családkutatás-tárgyú munka Budai Ézsaiás családlexikona a XVII. század második feléből. E korra az idealizált családtörténetek jellemzőek. A ma is hasznosítható forrásmunkák 1778-tól jelentek meg Wagner Károly, Lehoczky András tollából. 1857 és 1868 között készült az a munka, amely a mai napig megalapozza a magyar családkutatást: Nagy Iván:Magyarország családai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal (I-XIII)[2]. 1883-ban megalakult a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság, melynek folyóirata a Turul. Szakfolyóiratként említhető a Családtörténeti Értesítő (1899-1901), vagy a Genealógiai Füzetek (1903-1912).

A második világháború után a genealógiát hatalmi eszközökkel visszaszorították, két okból: egyfelől a leszármazási adatok felhasználásának hitleri módja miatt, másfelől pedig kispolgári allűrökre és a nemességkutatásra hivatkozva. A Genealógiai Társaság 1950-ben megszűnt, csak 1983-ban alakult újjá, 1992-től pedig a Turul is újraindult.

A genealógia tudománya alapul szolgált újabb tudományágak létrejöttéhez is, mint a történeti demográfia és a történeti szociológia.

Alkalmazása

[szerkesztés]

A történelem egyik segédtudományaként a birtoktörténet és helytörténet kutatásában elengedhetetlen az alkalmazása. Az orvostudományban is fontos szerepet játszhat egyes öröklődő betegségek felismerésében, tanulmányozásában. Fontos felhasználója a néprajz is.

A korábbi időkben polgári felhasználása (a hobbi jellegű tevékenységen felül) birtokviták és örökösödési perek terén nyert jelentőséget. Gyakori volt az ősigazolás vagy őspróba, amely a polgári rétegben több polgárjoghoz kötődő tevékenység vagy jog elnyerésének eszköze volt (tanulás, polgárjog, tisztségviselés joga, stb.).

A legkorábbi időktől fogva alkalmazták a közeli rokonok házasságának megakadályozására, melynek első írásos forrása Augustus idejéből származik.

Bővebben: Családfakutatás

A genealógia forrásai

[szerkesztés]

Szájhagyomány

[szerkesztés]

A kortársak kutatásának fontos eleme, mivel a vizsgálatot általában nehéz megindítani, alapadatokat találni. A mai világban gyakoriak a költözések, válások, adoptálások, amelyek az első lépések megtételét bonyolítják, hiszen az adatokat általában a szülőhelyen találni meg, a későbbi válásokról, adoptálásokról vagy esetleg névváltozásokról a születési anyakönyvekben nincs adat.

A szájhagyomány általában három, de legfeljebb öt generációra terjed ki.

Írott források

[szerkesztés]

Az írott források - természetüknél fogva - rendkívül sokrétűek lehetnek, az elbeszélő történeti forrásoktól az önéletrajzon és emlékiraton keresztül a halotti beszédekig és anyakönyvekig.

Ezek legfontosabb képviselői természetesen az egyházi anyakönyvek, azonban ezek vezetését csak a tridenti zsinat rendelte el (1545-1564), és Magyarországon a XVII-XVIII. század fordulója körül kezdett rendszeressé válni a vezetése. Az egyházi anyakönyvek lehettek születési-, házassági- és halotti-anyakönyvek. Ezt a rendszert 1894-től az állami anyakönyvezés is átvette és alkalmazta. Az állami anyakönyvek vezetését és tartalmát az 1894. évi XXXIII. törvénycikk szabályozza.

Ritkábbak, szórványosabbak a családi feljegyzések, genealógiai táblázatok, címereslevél, illetve annak folyamodványa, a nemesség-igazolások, periratok (örökösödés, birtok, stb.), névváltozások jegyzékei, összeírások, katonai adattárak, polgárjegyzékek, céhnyilvántartások, személyes iratok (igazolványok, bérletek, tagsági könyvek, stb.), telekkönyvek és eredeti felvételük, rendőrségi regiszterek és címnyilvántartások, orvosi kartotékok.

Nyomtatott források

[szerkesztés]

A genealógia számára az úgynevezett aprónyomtatványok fontosak, amelyek az élet fontos eseményeiről készített üdvözlő-, értesítő kártyák, lapok. Esküvői meghívó, gyászjelentés, évfordulók és fontos események emléklapjai, névjegyek.

Epigráfiai emlékek

[szerkesztés]

Az epigráfia épületek, építmények feliratozásával, táblák, domborművek, vésetek tartalmával és stílusjegyeivel foglalkozó tudományág. Ezek sokszor tartalmaznak évszámot, személynevet, az aktuális uralkodó nevét, eseményeket. Gyakorlatilag minden lakó- és közösségi célú építményen megjelenik.

Funerális emlékek

[szerkesztés]

Használható adatokkal szolgálnak a síremlékek általában, és az azokat kísérő halotti címerek és zászlók. A temetkezésben igen régi hagyomány az elhunyt személyes adataival feliratozni a sírhelyet.

Tárgyi emlékek

[szerkesztés]

Bármilyen használati- vagy dísztárgyon előfordulhat genealógiai adat, úgymint évszámok, címerek, személynevek.

Történeti ikonográfiai emlékek

[szerkesztés]

Bármilyen technológiával és tárgyban készített festmény, bár legtöbbször a portrék fontosak. Éppígy a fényképek és filmfelvételek.

Lásd még

[szerkesztés]

Külső hivatkozások

[szerkesztés]

Irodalom

[szerkesztés]
  • Bertényi, Iván (szerk.) (2001). A történelem segédtudományai. Osiris K.. ISBN 963-389-505-7. 

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. egy gothai könyvkiadónál 1764-ben megindult családtörténeti évkönyv az uralkodóházakról és a főnemesekről.
  2. (reprintben 1987-1988. Helikon)