Címerhatározó/Besztercebánya címere
Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként Besztercebánya (SK, Banská Bystrica) címerével foglalkozik.
Címerleírás: Ezüsttel és vörössel hétszer vágott pajzs.
A címer története:
A város egy régi fennmaradt pecsétnyomója a 15. század közepéről való, mely az uralkodói címer egyik változatának tekinthető. A pecsétnyomón hétszer vágott pajzs látható, mely látszólag megegyezik az Árpádházi uralkodók államcímerével, mely ugyancsak hétszer vágott. Azonban Besztercebánya pecsétjén a kiugró (tehát a fényesebb), ezüst sáv az 1., 3., 5. és 7., míg a királyi pecséteken ugyanez a 2., 4., 6. és 8. sáv. Az Árpádok címerének színezése tehát fordított sorrendű. Novák ezt tartotta a város legrégibb címerének, ezért ezt határozta meg, mint a város standard címerét.
Ezen kívül azonban ismert a város címerének egy másik, régibb változata is, melynek pajzsa nyolcszor vágott, azaz vörös alapon négy ezüst pólya van. Ilyen címert mutat pl. Koller József könyvének ábrája[1], melyet őt követően többen is átvettek.[2] Koller számára a rajz előképe Novák szerint a város fent említett pecsétje volt, melyet tévesen ábrázolt nyolcszor vágottként. A pólyákban Koller a város négy folyóját látta. 1608-ban a címer jelképeit Oswald Plotchius írta le verses krónikájában. A pólyákban a város határában található négy folyót látta. A vörös szín szerinte a szerencsétlenséget, a fehér a vigaszt, a pajzstartó angyal az isteni gondviselést, a sasok (Plotchiusnál sólymok) minden őrzőjét jelképezik. A krónikát Bél Mátyás is ismerte és a címerre vonatkozó részt kiadta.[3] A sávokat Tagányi Károly, aki Podhradszky kéziratát használta, szintén a négy folyóval[4] azonosította: Garam, Beszterce, Szénás, Udurna.
Ezen a hétszer vágott pecséten kívül azonban ismertek a besztercebányai városi kancellária által 1326-1406 közt kiadott okmányokon szereplő legrégibb városi pecsétek is, melyeken a pecsétmező nyolcszor vágott, azaz négy pólya látható rajta, akárcsak Kollernél. Ez a címer feltehetőleg a 13. század közepén jött létre. Az 1326-os pecsét pajzsán a kiugró, rácsozott sávok az 1., 3., 5., 7. és 9., míg a 2., 4., 6. és 8. sávok simák. A kiugró részeket szokták a fémnek tekinteni, a sima mezőket pedig a színnek, ami azt jelentené, hogy a város címere ezüst alapon négy vörös pólya, de a színek jelölése nem volt egységes, ezért vörös alapon négy ezüst pólyáról is lehet szó. Öt példánya ismert. Legrégibb lenyomata 1326-ból való, a továbbiak 1387-es, 1390-es, 1406-os és 1437-es okmányokon szerepelnek.
Ezt a pecsétet a város a 15. sz. közepéig használta, amikor felváltotta egy kisebb (30 mm átmérőjű), hétszer vágott pecsét, melyen a kiugró, rácsozott sávok a 2., 4., 6. és 8. Ennek legrégibb előfordulása egy 1446-os oklevélről való. Nagyjából ezzel egy időben a város egy nagyobb (43 mm-es) pecsétet is készíttetett. Legrégibb lenyomata 1457-ből való. Ezen a kiugró részek az 1., 3., 5. és 7. A pajzstartók a pajzs fölött angyal, oldalt egy-egy sas. Ezt a címert használta fel minden korábbi szerző a saját művében. Ezt ismerte Koller is, de helytelenül rajzolta le, és a pecsét korábbi változattát sem ismerte, mely valóban nyolcszor vágott pajzs volt.
- Irodalom:
Jozef Novák: Slovenské mestské a obecné erby. Pozsony, 1972. 88-91. l.
Igor Graus: K najstaršej podobe erbu Banskej Bystrice. G-H hlas 2000/2. 16-22. l.
Igor Graus: Zur ältesten Gestalt des Wappens von Neusohl (Besztercebánya, Banská Bystrica). Turul 75, 2002/3-4. 92-94. l.
Igor Graus: K najstaršej podobe erbu Banskej Bystrice. Bystrický Permon, 2003. (I. évf.) február, 0-dik szám, 6-8. l.
- ↑ J. Koller: Cerographia Hungariae seu notitia de insignibus et sigillis Regni Mariano-Apostolici... Tyrnaviae, 1724. IV. tábla XVII. szám, szöveg a 176-177. lapon
- ↑ Pólyás ábrázolások:
Podhradszky József: Collectio Diplomatum - kézirat
Faller Jenő: Bányászati vonatkozású magyar városcímerek. Bányászati és kohászati lapok, 1942/21, 485-487. l.
Darvasy Mihály: Középkori városaink címereinek eredete és fejlődése. Budapest 1942. 22. l. - ↑ M. Belius: Notitia Hungariae novae historico-geographica 2. Viennae 1736. 435-436. l. Ezt a címermagyarázatot Koller is ismerte, aki azt 1724-es művében közölte.
- ↑ Tagányi K.: Magyarország czímertára. Bp. 1880. 53. l.
Lásd még: