Az elvarázsolt hegygerinc/A Városban/Egy újabb "boszorkány átok"?

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez



Az elvarázsolt hegygerinc‎‎


A Városban/Egy újabb "boszorkány átok"?


Nem volt egyáltalán könnyű újból felvállalni egy olyan kapcsolatot, amelyen már egyszer sikerült túltennie magát. Főképp ha az a bizonyos őszintétlenség is meglehetősen mély barázdaként szántott bele a lelkébe. Megbocsátani megbocsátott neki, de annak ellenére, hogy Áron mindig igyekezett a kedvében járni, mégis valahogy már nem tudott bízni is benne. Janka mindezt már nem a ragaszkodás, a társ után vágyás miatt tette meg, már túl volt azon, hogy "normális" párkapcsolatról álmodozzon. Elsősorban az motiválta, hogy szánalmat érzett egy olyan "hamiskártyás" iránt, aki képes volt két éven keresztül eltitkolni előle, hogy milyen alávaló módszerekkel és fondorlatosságokkal "üzletelget". Másodsorban, pedig már ő is az élet gyakorlati oldalát nézve annyit megtanult, hogy kettőnek bizony valahogy mégis könnyebb a megélhetés. Azonban egy bizonyos idő elteltével azt kellett megállapítania, hogy bizony ez csak egy általánosan vett megállapítás, amely kimondottan az ő esetére nézve nem vállt be. Ugyanis ― nagyon is tisztában volt azzal, hogy ― ha mindkettő közös erővel veszi ki a részét a megélhetéssel kapcsolatos dolgokban, akkor érvényesnek mondható az, hogy "kettőnek könnyebb". De olyan esetben, amikor az egyik folyton olyan dolgokba keveri bele magát, amivel csak lerombolja mindazt, amit a másik épített, akkor bizony egyáltalán nem mondható könnyebbnek a kettős együttlét.

A felújított kapcsolatuk már az elején azzal kezdődött, hogy a Dombi tevékenysége és eltűnése, amilyen titokzatos formát öltött, épp annyira nyilvánosság elé került minden aljas módszerekkel végbevitt cselekedete. Az a bizonyos "álarc", amivel járt-kelt bizonyos baráti társaságokban és népszerűsítette magát, az egyik pillanatról a másikra lehullott róla. Fény derült az igazi én-jére, ami már egyáltalán nem kápráztatta el környezetét. Sőt! Egyszóval: Lejáratta magát mindenki előtt. Hiába próbálta felvenni újból a régi stílusát, mert már nem ment. Így nem is volt csoda, hogy néha még anyagi gondok is merültek fel. Az aktivitásával nem hagyott fenn, de már valahogy nem tudott olyan jól érvényesülni mint régebb, nem mindig nyert az üzleten. Mert normálisan nem tudott üzletelni és csalni viszont már nem mert. Egy nagyobb hibának számított, amikor Jankától bizonyos befektetésekre jelentősebb összegeket kért és mégsem eredményezett semmiféle jövedelmet. Aztán ebből kifolyólag nemegyszer keletkeztek viták és veszekedések köztük. Janka egyre kevésbé kezdett bízni ötleteiben és azon igyekezett, hogy ne csússzon ki a kezéből az irányítás. Viszont ez némi gondot okozott akkor, amikor egy nap Dombi azzal próbálta őt megörvendeztetni, hogy kibékült a nővérével. És mivel Janka nem sok hasznot látott ebből, akkor jelentőségteljesen kezdte ecsetelni, hogy ők ketten a nővérével ha meg tudnának indítani egy valamilyen háttérbe került hagyatéki bonyodalmat, akkor bizony mekkora nagy esélyük lenne megkaparintani egy kimondottan "jogos" örökséget. Mivel Janka egyáltalán nem bízott az ilyen dumákban, hát ebből kifolyólag is keletkeztek viták.

Egy idő után Karola "kibékült" Jankával és meglepően kedvesen viselkedett. Hisz' alig tengődött ő is egyedül egy bérlakásban. Gyakran járt hozzuk és próbált kissé jobban össze barátkozni Jankával. Janka nem utasította vissza, de azért igyekezett a kellő távolságot azért megtartani "sógornőjétől", mert benne sem bízott nagyon. Egy napon aztán végképp ki is derült, hogy egyáltalán nem volt alaptalan ez a bizalmatlanság.

Egy idő elteltével Karola már elég gyakran járogatott hozzuk és többször volt úgy is volt, hogy csak kimondottan ketten az öcsikével vitatták az "örökségi problémáikat". Egy alkalommal, amikor Janka munkából tért haza épp ilyen nagy buzgalomban voltak és neki is említéseket tettek valamiféle újabb észrevételeikkel kapcsolatosan. Nem sokat értett belőlük, de nagyon nem is bánta, mert tudta, hogy nagy haszna amúgy sem lesz belőle. Miután Karola elbúcsúzott, arra gondolt, hogy kitakarít és rendbe teszi azt a kis szobát. Még nem fogott hozzá, megvárta, amíg Dombi lelépik valamerre, hisz' egyedül nyugodtabban kitakaríthat. Azzal szokta kezdeni mindig, hogy összeszed minden eldobott kacatot, amelyeket Dombi rendszerint az ágy alá szokott gyűjteni. Amint kihalászott egy rendet, feltűnőnek találta, hogy egy női bugyi is előkerült az ágy alól. Meglepődött, mert tudta jól, hogy ő a bugyijait nem szokta az ágy alatt tartani. És amikor jobban szemügyre vette a piciny ruhadarabot, még nagyobb csodálkozással állapította meg azt, hogy: Nem is az övé!? És ebben holtbiztos volt, hisz' jól tudta, hogy milyen bugyikat használ és milyeneket nem. Hirtelen egy nagyon durva feltételezés villant át az agyán: "Vajon Karola viselt-e bugyit, amikor távozott???!".

Egy dologgal tisztában volt! Nem kapott különös lelki megrázkódtatást, de azért rosszul esett, mivel az ilyesmi is kimondottan bizalomkérdés. És valahol visszaéltek a bizalmával és hűségével! ― Mindamellett, hogy nem volt az a kimondottan nagy szerelem köztük. El is ment a kedve a további teendőktől. Mérges volt, de egyben nagyon kíváncsi is. Úgy határozott, hogy egyelőre nem tesz említést. Sőt!! Egy olyan ötlet jutott az eszébe, hogy nem is takarít tovább. Visszadobja a bugyit az ágy alá és további megfigyeléseket folytat. Abba is hagyta aminek neki fogott és el is ment otthonról. Az elkövetkezendő napon amint "leellenőrizte" az ágy alját, csodák-csodájára a kis bugyogónak nyoma veszett. Jankának egy nap bőven elég volt ahhoz, hogy ezt a kis "traumát" kellőképpen feldolgozhassa magában. Amúgy is már többször gondolkozott el azon, hogy egyáltalán semmi előnye nem származik ebből a kapcsolatból és már azt sem mondhatja, hogy szereti Dombit. Hisz' igazából sosem tudta szeretni. Így hát már egy napra rá egészen másképp kezelte a dolgokat. Egy dologgal viszont teljesen tisztában volt: A kapcsolatnak vége! Viszont a kíváncsiság nem engedte, hogy még nem hagyta, hogy "ítéletet hirdessen". ― Vajon ki hagyhatta ott a bugyiját? ― Ez volt a nagy kérdés! Tudta nélkül Karolán kívül más nő nem nagyon járt oda. Volt egy-két barátnője, de azokról nem feltételezett ilyen dolgokat. Viszont Karola! Ő a nővére. Édes testvére! (?) ― Ez létezhetetlen! De mégis valakié kellett hogy legyen az a kis bugyi! És milyen szépen el is tűnt. Ekkor villant be, hogy vajon hogyan, ki által tűnhetett el az a kis "bizonyíték"? Áron is vissza vihette gazdájának, vagy el is dobhatta… Eldobhatta! Villant át ismét egy gondolat az agyán. Gyorsan megnézte a szemétben. De Áron azért nem volt akkora hülye. Lement a szeméttel és amint kiürítette a vedret, futólag bele kukkantott a szemetes kukába, de nem látta a ruhadarabot.

Jankának nem volt más választása, várnia kellett. Ki várnia amíg tényleg minden pontosan kitudódik. Már csak azért ― és nem egyébbért ― hogy nagyon kíváncsi volt. Igaz, hogy már ezek után Dombival nem tudott úgy viselkedni, mit szokott és hogy nehogy észre vegyen valamit, mindig különböző dolgokat talált ki amelyekkel távol tudta magát tartani tőle. Aránylag ezekkel nem kellett sokáig fáradoznia, mert hamarosan mindenre fény derült.

Az egyik nap mielőtt délután munkába ment volna Karola épp "megbeszélőre" érkezett hozzuk és ő miután elköszönt tőlük ― nem törődve azzal, hogy elkésik ― egy kis idő múltán szabály szerűen "visszalépett valamiért". És nagy megrökönyödésére már az ajtó közt megállapíthatta, hogy mekkora fajtalanságot műveltek és még ki tudja hányszor művelhették testvérekül, ott abban a kis lakásban, amelyben ő mindig nagyon is tiszteletben tartotta az erkölcsöket.

Ezzel a kimondhatatlan megbotránkozással ért véget Jankának ― k.b. fél éves megszakítással ― több mind négy éves pár-kapcsolata, amelyet egy meglehetősen hosszan tartó szégyenérzet is kísért. Ugyanis mindenre teljesen fény derült, mert amikor Janka teljesen megbizonyosodott, nem tudta megállani, hogy a közelebbiek körében ne számoljon be erről a szörnyűségről. Már csak azért is mert amikor rajtakapta őket, a keletkező bonyodalmak végett aznap nem ment be szolgálatba. És aztán a főnök az "indokot" ― ebben az esetben ― elnézéssel nyugtázta.



◄--- Előző lap:Párkapcsolat                 ---► Következő lap:Otthoni emlékek