Az elvarázsolt hegygerinc/A Városban/Párkapcsolat

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez



Az elvarázsolt hegygerinc‎‎


A Városban/Párkapcsolat


Aztán ha előre kissé botladozva is, de egy idő után lassan rendszeresen találkoztak. Viszont, már a kezdetkor kilátszott, hogy nem egy kimondott család-koncentrikus kapcsolat elébe néznek. Ez a megállapítás Jankának egyáltalán nem is volt feltűnő, mivel még csak rágondolni sem volt bátorsága, hogy majd újból családanyaként, hitves társként élhet egy szerető pár oldalán. Elégtételt érzett azzal, hogy már nem érezte az egyedüllét nyomottságát és kissé megjött az önbizalma is, mivel hogy ő is tartozik már valakihez.

Dombi nem volt annyira elfoglalt ember, mint ahogyan azt Janka előre gondolta. Annak ellenére, hogy mindig csak úton volt és sokfelé járt, együttlétüket mégis kimondottan jól meg tudták szervezni. Ugyanis Janka megállapítása szerint Dombi egy kimondottan univerzális tevékenységeket folytató, folyton mozgásban lévő ember volt. A Multi-Leevel, már haldoklófélben volt, épp "profil váltásban" volt. Különböző kikapcsolódási lehetőségek, kirándulások szervezésébe vágott bele, amiről holtbiztosan állította, hogy "százszorta előnyösebb a Multi-Leevel-nél". Aztán, amint már közelebbről is kezdtek megismerkedni egymással, Dombi még arról is említést tett, hogy "mellék szakmaként, amatőr szinten" még ingatlanok eladásával is foglalkozik. Viszont a lakásáról megítélve nem nagyon látszott, túlzásba vinné az ingatlanokkal való zsonglőrözést. Méghozzá nem is az övé volt a lakás. Igaz, hogy külön bejáratú szobája volt, de tulajdonképpen a nővérénél lakott, aki pár évvel lehetett idősebb nála. Általában keveset voltak együtt a Dombi szobájában, Janka nem szerette ott, mert már a nővérével való első találkozásukkor meglehetősen ellenszenveztek egymással. Karolának hívták a nőt és valamikor egy kisebb szépség versenynek a legszebbikeként díjazták és ezt a dicsőségérzetet meglehetősen sokáig hordozta magában. És főként, ha belső titkos megítélése szerint valaki szebb volt nála, azt egykönnyen nem tudta elviselni. Főképp, ha öcsikéjével jelenik meg a saját házába. De általában a programjukat úgy állították be, hogy mindig valahol semleges helyen érezzék jól magukat és így nem kellett sem Karolát zavarniuk és Jankánál Klári is nyugodtan lehetett, mert kissé visszahúzódott, "otthonülő" típusú lány volt.

Dombi ugyanis az ingatlanokkal kapcsolatos "szakmájáról" nem sokat beszélt, csupán megemlítette Jankának, de a bizonyos rendezvények, kirándulások szervezésével csaknem őt is napirendre tette. Jártak is elég gyakran nagyon sok kirándulásra és bizonyos rendezvényekre, ahol Janka mindig nagyon jól érezte magát. Érezte, amint olyan alkalmakkor lelkileg kellőképpen fel tud szabadulni és ki tud lépni a megszokott hétköznapok monotonitásából. Annak ellenére, hogy nem alakult ki köztük olyan kimondottan nagy szerelem, mégis lassan felszámolódott benne az örökös múltbeli emlékek képekben való felelevenítése és jó volt érezni, hogy végre valamiképp csak sikerült egy újabb életformát kialakítana. Annak ellenére, hogy nem egy kimondottan élettársi kapcsolatot éltek, a jelentősebb helyekre mindig együtt jelentek meg.

Egyik jelentősebb ünnepélyen a nagy zsúfoltságban Dombi valamilyen okból kifolyólag épp el lépett Janka mellől. Ebben nem is volt semmi rendellenesség, vagy feltűnőség, hisz' adódik ilyesmi. És még akkor sem, amikor kis idő múlva Dombit kissé távolabb három úriember társaságában látta beszélgetni. Más ismerősök is voltak és amint egyik-másikkal szót váltott, akaratlanul is közben oda-oda pillantott feléjük. Aztán egyszer úgy érezte, hogy Dombi bizony már elég rég beszélget azokkal a férfiakkal és amint szemeivel végigpásztázta a hullámzó tömeget, már nem látta egyiküket sem. Sem Dombit, sem azokat akikkel beszélgetett. Kérdezősködni kezdett, de senki semmit nem tudott a holléte felől. El telt az este. Dombi sehol. Egyedül ment haza, fogalma sem volt, hogy mi történhetett. Aztán eljött a reggel, eltelt a nap, el a másik nap, a harmadik, és hiába érdeklődött barátoktól, ismerősöktől senki sem tudott semmit felőle. Jelentette a rendőrségen is, eljárt a nővéréhez is, de semmi eredmény. Aztán hetek teltek el és Dombi csaknem került elő.

Janka kissé furcsán érezte magát, hisz' valahol hozzá tartozott az az ember. Nem érzett kimondottan élettársi kötelességet iránta, de már épp eléggé megszerette ahhoz, hogy hiányát érezze. Karolával nem tudott felvenni semmi féle kapcsolatot, mert a nő nagyon kiborult és a történtekért Jankát hibáztatta. Azt vetette rá, hogy bizonyára nagyon is jól tudja, hogy mi történt, csak próbálja mindenki előtt megjátszani magát. Az effajta kijelentések további hangoztatása folyamán Jankát még a rendőrségen is többször kihallgatták és még ha kissé burkolt formában is, de "gyanúsított"-ként kezelték. Aztán továbbá, amikor Karola egyre elterjedtebb hisztérikus kitörései egyre jobban fokozódtak, még a munkahelyén és a kialakított baráti körökben is kételkedni kezdtek abban, hogy Janka csakugyan semmit nem tud a dologról. Aztán egy hónap elteltével Jankának kezdett elege lenni az egészből. Mindamellett, hogy előre kissé kiborult, mégis lassan rájött arra, hogy olyan egyszerűen azért valaki csakúgy nem tűnhet el egyik pillanatról a másikra. És ha csodálatos módon mégis meg tud történni ilyesmi, akkor bizony valamilyen komolyabb előzményeknek kellet lenniük. Amelyekről ő nem tudott. A csaknem három éve fenntartott kimondottan modern kapcsolatuk folytán ő, aki valamiképp mégis csak "közelinek" számította magát Dombi Áron személyéhez, nem tudott semmiről semmit. És tulajdonképpen nem is olyan csodás, hogy mindenki olyan nagyot nézett ezen! Tehát a végkövetkeztetés az: hogy Dombi Áron, bármennyire is megnyerő és jópofa fickó volt, azért őszinte mégsem volt hozzá! És ő viszont ezt nagyon is elvárta volna, mivel neki nem voltak semmiféle titkai előtte. Aztán az ehhez hasonló hosszas fejtegetésekből arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy bizony neki nem sok köze van a Dombival történekkel kapcsolatosan. Ismét egyedül kellett felvennie az élet megszokott ritmusát és lassan próbált nem rá gondolni azokra a kellemesen megélt pillanatokra, amelyek mint emlékként mégis csak megmaradtak a tudatában.

Annak ellenére, hogy nagyvárosban zajlott az élet, Jankának mégis újból szembe kellett nézzen a közvélemény megítélésével. A környezetében élők, akikkel nap mint nap találkoznia kellett, ismét ferde szemekkel néztek rá. Mindamellett, hogy számára, már ismerős volt ez az érzés, azért meglehetősen rosszul esett és azon gondolkodott el, hogy vajon az ehhez hasonló közvéleménnyel kapcsolatos elítélések mennyire tartoznak hozzá majd az élete további részében?. Mert vissza tekintve, már csaknem gyerekkorától fogva "szenved" ebben az állapotban. Aztán még azon is sokat gondolkodott, hogy vajon hol hibázott? Mert hibázott. Létezhetetlen élni az életet és nem hibázni. Hisz' mindenki hibázik. De mégis csak egyeseket ítél meg folyton a közvélemény. A "modern" kapcsolatuk eredménye lenne? Hogy nem volt képes egy becsületes ― törvényes ― házastársi kapcsolatot létesíteni…? … De hiszen mennyire szeretne ő egy olyan kimondottan szereteten alapuló meghitt családi kapcsolatot. Például egy olyant, amilyenben már volt része… Istenem, ismét csak az emlékek, azok a gyönyörű ― és fájó emlékek… és néhány egyhangú hét elteltével azon vette észre magát, hogy újból visszacsúszott oda, abba a lelki gyötrődésbe, amelyekben évekkel azelőtt szenvedett. És ismét egyedül maradt, mert ugyanis Klári elköltözött tőle.

Egy éjjeli fáradtságos műszak után hazafelé tartott. Amint leszállt a villamosról mindig meg szokta gyorsítani a lépteit, mivel a lakásáig tartó útvonal egy elégé félreeső helyen vezetett végig. A bonyodalmak elkerülése végett feltűnőség nélkül haladva, nem nézelődött, nem szólt vissza, csak kimondottan egy dologra koncentrált: hazaérni! Egyáltalán nem ítélte figyelmen kívülinek, amikor egy alak le akarta szólítani, de szokása szerint folytatta az útját és nem nézett vissza. Mivel az utca kihalt volt a csöndben jól hallhatta a háta mögötti léptek neszét. Meg is ijedt egy kicsit és gyorsabbra fogta a lépteit. Kísérője mintha már nem lett volna képes tartani a megváltoztatott iramot, halk rekedtes hangon utána szólt

― Janka! Ne ijedj meg, én vagyok! … ― hangzott a sötétből. Janka megtorpant és nem ismervén a rekedtes hangot, bizonytalanul megkérdezte.

― Ki az az "én"?

― Én, Áron! ― nyöszörögte csaknem sírva a néhány hónappal még annyira víg kedélyű férfi.

― Honnan kerülsz te ide? ― képedt el hirtelen Janka és a félhomályban is megállapította, hogy mennyire siralmas állapotban van a régóta elveszett "társa".

― Megmagyaráznék mindent. ― mondta kérlelő hangon a férfi

Janka egy pillanatig, mintha kissé habozott volna, vagy csak csodálkozott

― Nem szükséges! ― jelentette ki aztán és tovább indult a járdán.

― Janka, kérlek szépen! ― szolt utána keservesen a másik és kissé sántítva szaporábbra fogta a lépteit és a nő elébe került

― Nem tőlem függött, hogy nem kerestelek fel. Hidd el! Ezt szeretném elmagyarázni neked! Más senkim sincs kinek elmondhatnám… Janka már túl tette magát ezen a "szakításon" és valahogy nem érzett további igényt arra, hogy újból kezdődjön minden. Óvatosan kikerülte a férfit és lassan megindult a már csak néhány méternyire lévő tömbházlakás bejárat felé. A lépcsőkhöz érve megállott és ott a villanyfénynél még alaposabban szemügyre vette a férfit. Áron ahogy állt ott előtte, olyan szerencsétlennek és szánalomra méltónak nézett ki, hogy megsajnálta.

― Gyere be! ― mondta és indult is felfelé a lépcsőn. A férfi, mint egy kiskutya követte. Amint beértek a világosságban Janka végig nézett rajta.

― Miért vagy ilyen koszos? ― kérdezte csodálkozva ― Honnan jössz?

― Elmondok mindent! ― nyugtatta meg a férfi ― Bocsáss meg először is azért, hogy ilyen elhanyagoltan és büdösen vagyok rákényszerülve, hogy kimagyarázzam magamat, de az alatt az idő alatt úgy bántak velem, mint egy koszos csavargóval… Elakadt a hangja és mint aki könnyeit akarja visszafojtani mély lélegzetet vett.

― A börtönből jövök Janka. ― mondta csaknem sírva ― És őszintén mondom, nem kívánom senkinek, hogy oda kerüljön. ― és itt már elsírta magát.

Janka, eltekintve attól, hogy még nem ismerte az előzményeket, azért nagyon is tisztában volt azzal, hogy miről beszél, kissé elgondolkozott, hogy bizony, mennyire igaza van! Hiszen pár évvel ezelőtt ő is megtapasztalta. Át tudta érezni az egész társadalom által kitaszított állapotot, amikor mindenki újjal mutogat, hogy "Most szabadult a börtönből" és tudta, hogy mindez milyen lelki megrázkódtatás, főleg ha még semmije, senkije sincs az embernek. Éppen ezért határozott úgy, hogy igyekszik megbocsátani, főleg az "el nem követett bűnéért". (?) Dombi a szemét törölgette és nem tudta, miként kezdjen neki immár teljesen őszintén ennek az utólagos kalandjának a részletes elmeséléséhez.

― Minden abból indult, hogy az ingatlanokkal való foglalkozásom egyáltalán nem törvényes úton futott. Még-pediglen - és be kell vallanom, hogy nagyon szégyellem, főleg előtted, hogy nem is akárhogyan játszottam ki a törvényt. Az volt a helyzet, hogy még önmagam előtt is szégyelltem, amit teszek és ezért nem voltam képes őszintének lenni hozzád.

Elhallgatott és a nő tekintetéből próbálva olvasni úgy folytatta

― Beismerem, óriási hibát követtem el és kérlek bocsáss meg!

― Még semmit nem tudok arról, hogy mit követtél el! ― mondta Janka egyszerűen

― Hát azt, hogy nem voltam őszinte hozzád… ― próbált magyarázkodni a férfi

― Azért jöttél, hogy mindent megmagyarázz! Hát akkor magyarázd meg! ― szólt kissé már ingerülten a nő.

― Igen. El mondok mindent. Őszintén. ― ismerte be, hogy eddig kissé mellébeszélt.

― Olyan telkeket adtam el, amelyek tulajdonképpen nem is az enyémek voltak. És sajnos, méghozzá több vevőnek is eladtam ugyanazt a telket. Röviden így tudnám megfogalmazni, hogy mennyire aljas módon üzletelgettem. És erről szégyelltem még neked is beszélni.

― Nem értem, hogy miért tűntél el olyan titokzatosan!? ― kérdezett a nő

― Nem szeretném, ha dicsőségesnek hangzana, de mindent annyira "tökéletesen" megszerveztem, hogy törvényes úton nem kaphattak hibát az "üzleti" dolgaimban. Éppen ezért "törvénytelenül", szintén szervezett módon kaptak el és olyan dolgokra kényszerítettek, amelyek során teljesen törvényesen elítélhettek. De addig irtózatos dolgokat kellet megélnem. És valójában meg is érdemeltem.

― És nővéred tud mindezekről?

― Mint egyetlen rokonomat, őt is akkora bajba juttattam, hogy már a férjével is válófélben vannak emiatt.

Janka a kis-asztal abroszmintájára meredt tekintettel hallgatott. Dombi sóhajtott, majd Janka arcát fürkészve kissé feszengeni kezdett.

― Ez a "történetem". Ez az őszinteség.

― És nem jobb lett volna, ha már előbb meg lett volna ez az őszinteség?! ― kérdezte Janka továbbra is az abrosz mintáját bámulva. A férfi nem szólt, csak lesütött fejjel szomorúan sóhajtozott a széken ülve.



◄--- Előző lap:Az új élet kezdése                 ---► Következő lap:Egy újabb "boszorkány átok"?