Akarta a fene/Arany János:Tetemre-hívás/A logosz színre lép

Arany János: Tetemre hívás című balladájának elemzése

A logosz színre lép

---

Előző oldal: Rövid jogtörténeti - pszichológiai kitérő « » Következő oldal: Összegzés

---

Önfegyelmet tanulok
Kettőnkön a burok rég nem közös,
gömbben feszülő villámok lettünk,
felettünk az ég vörös és grafit.
Gyere, utoljára még súgok valamit:
szemeidben túl sokszor láttam
magam rossznak.
Ablakon kihajigált idő,
néha azt gondolom, elátkoztak.
A fű utánad majdcsak kinő,
addig idegen íriszekben
próbálom csodáltatni magam.
... Mindennek ára van... (K.A.) - avagy: jer velem - a jel verem

3.

A transzcendens logosz színre lép, majd immanens racionalitássá szelídül - az asztrálmitikus keretrendszer megelevenedik

Elemző eddig eljutva tehát akár kapitulálhatna és a sutba is vághatná minden eddigi „hozományát” (=a paradoxonok felismerését) és két levont következtetését (t.i. Benő nem lehetett öngyilkos egy versben foglalt körülmény miatt, Abigél pedig nem tettes - más olvasatban: nincs köze Benő elhunytához), ha nem ismerné Franz Dornseiff egyik nyelvtörténeti munkája egy mondatát és Pap Gábor (szerves)alaktani (morfológiai), de jelelméleti (szemiotikai) tanítását is.

Ha tehát mégis és mindezek ellenére fenntartja dolgozatíró az álláspontjait, akkor a tapasztalat azt mutatja, hogy azonnal leesik a tantusz…

Előre bocsátjuk: adandó magyarázatunk - amely nem más, mint egy kísérlet - valóságos ellenőrizhetősége (megismétlése) morális-jogi akadályokba ütközne, az csak gondolati szinten tehető meg és fogadható be vagy utasítható vissza. Úgy tűnik, nem kétirányú az utca, ahová „betessékelnek”…

Hozzátennénk azt is, nem állítjuk, hogy az eddigi elemzések "rosszak" vagy logikailag megalapozatlanok lettek volna - sokkal inkább azt, hogy lényegesen rövidebbek és sommásabbak voltak az általunk előtárandóknál. Ezeknél lenne egy hihetőbb és messzebbre vezető - és épp ezért nehezebben befogadható - magyarázatunk.

Nem lesz hiábavaló - Schleiermacher nyomán - a hermeneutika másik összetevőjéről, a pszichológiai értelmezésről sem tudomással bírni. E közelítés két módszerrel dolgozik: a komparatívval és a divinatorikussal. Eleinte (az első négy versszak során, az apa ténykedését figyelve) a komparatívra lesz szükségünk a balladai értelemfeltáráskor, majd a kulminációs ponthoz érve az átvált hirtelen divinatorikusra Abigél cselekvése ("jön") szinonim transzformációs visszaadásakor. (lásd ehhez a 31-es lábjegyzet.)

Előre kell azt is bocsátanunk, a tettes megítélésünk szerint NEM folytat kísérleteket - legfeljebb egyvalamit próbál csak ki. (Erre leginkább a II-III pontban térünk ki.) Ennek az egyetlen próbának a tudatával vág majd bele a tetemrehívásba és lesz gyanútlan szemlélője az eseményeknek, akár a többi résztvevő. Így tehát egy elméleti lehetőséget szeretnénk csak a II-es pontban bemutatandó kísérlet segítségével előtárni és utána mérlegelésre késztetni az Olvasót.

Ezen a szinten az alábbi, szembeszökő 14, (0-XIII) egymással szerves egységet és összefüggésrendszert alkotó kérdésre kell kitérni.

0. Miért erdőből indul a cselekmény? (1.vsz)

I. Miért nem mosatják meg a holttestet a kastélyba kerülése után? (2.vsz)

II. Mi történik - (történhet/ne/) - az alabárdosok vigyázta ajtó mögött, a tetemrehívás előkészületekor? (3-4. vsz)

III. Az öreg Bárczi miért kap negatív minősítést? (7. vsz)

IV. Miért szaladhat el a vizsgálatról az anyával érkező lány? (10. vsz)

V. Milyen egyéb költői eszközt használ még a ballada? (11-14 vsz)

VI. A „Lyányom” tényleg egy - a „fiam”-hoz hasonlatos - megszólítás? (12. vsz)

VII. Lenne-e más „tanú” is a gyilkosságra? (13.vsz) E tanú mit tudna mesélni az okokról? miért vérzik a halott?

VIII. A magát szóalak Abigél monológjában tényleg visszaható névmás ? (14. vsz)

IX. Mik a tett okai és a tettes célja(i)?

X. Bárczi Benő alakja és beazonosíthatósága valamint a vers(elés) helye az időben-térben (1.vsz, 8.vsz)

XI. A vércse (15.vsz)

XII-XIII. Mely lányról szól a vers végi dalocska? (16.vsz)

XII-XIII. Megőrül Abigél? (16.vsz)

Tudott, hogy Aranytól

"nem idegen a balladai hermetikusság és a forma végletes burkoltsága és zártsága, a bonyolult és leplezett cselekmény, a merész hézagosság és a szeszélyesen felvillantott dráma”

Annyiban hoz újat alábbi okfejtésünk, hogy hisszük, ezek a hézagok kiegészíthetők és áthidalhatók, mert Arany szövege és a közben eltelt idő nyújt ehhez elegendő támaszt, a balladai homály eloszlatható anélkül, hogy az erőltetettség vagy a belemagyarázás bélyegét kéne gondolataink miatt magunkra venni. Igyekszünk sohasem a szerző nevében beszélni (ismerjük a pszeudo-apokrif anekdotát, miszerint "Gondolta a fene..."), hanem ehelyett a szereplők - legfőképp az apa - balladai szituációjába belehelyezkedve mintegy belülről feltárni a szöveg belvilágát és annak cselekményét - amely közel se olyan bonyolult és homályos, mint Sőtér imént jelezte. Továbbá próbáljuk fenntartani azt a híresen kényes egyensúlyt szerző szándékolt mondandója, saját véleményünk és az objektíven a szövegben rejlő információk között is, mely egyensúly elvesztése azonnal hitelvesztéshez vezet. Reményeink szerint alábbiak valamiféle - szerencsés vagy kevésbé szerencsés - ötvözete lesz e háromnak.

Így természetesen ez is csak egy elemzés a sok közül… de gondoljunk vissza a felvetett paradoxonokra, amelyek feloldását kíséreljük meg alábbi, nem túl rövid bekezdésekkel, mivel hisszük, hogy van egy, a szöveg mélyén megbúvó, azonban Arany akaratától független létező értelem. És ha Arany esztétikailag-verstanilag kiváló teljesítményt nyújt, akkor ettől miért maradna el bármi más tekintetben?

Vegyük sorra fenti 0-XIII pontokat…

0.

A tetemet az erdőben találják meg az első versszakban, ahol az erdő valóban archetoposz, az egzisztenciális elveszettség, eltévelyedés dantei terepe. Valóban eltévelyedésről van szó, az bolyong és nem talál ki a dantei (és Arany János-i) rengetegből, aki... nem talál/ja/ ki és nem tudja, mi is történik pontosan a tetemrehívás alatt...

A "Gyilkos erőszak ölte meg őt" sor (1. vsz) is arra utal, hogy itt valamiféle erőszakos haláleset - de nem öngyilkosság - történt. Nem értjük az eddigi elemzőket, miért nem ezt veszik figyelembe és felejtik mindezeket el Abigél monológját olvasva a 13-14. szakaszokra.

Mint említettük, lényegi többlet rejlik a balladában és az nem csak egy egyszerű öngyilkosság. Tudjuk, a krimiirodalomban a fantáziátlan és szakmailag alkalmatlan felügyelő zárja csak le az aktát azzal, hogy öngyilkosság az ügy - akkor is, ha nem az. Hozzátennénk a bevezetőben-esztétikai ismerkedésben hangoztatotthoz azt is: Arany János csak azért, hogy egy ilyet elénk tárjon, nemhogy balladát nem ír, de a ceruzáját sem hegyezi ki.

Az erdő...hangkategóriás olvasásokat is bekapcsolva az eredőre és ezen túl a Szűzre utal. (Mivel a Szűzzel szószerkezetet - erős és megbonthatatlan viszonyt - képező arató előtag hangalakilag nagyon "hajaz" az erdő szavunkra.) Innen érthetővé lesz, hogy a konfliktus, a drámai összeütközés a szüzesség elvesztése - "valami nőügy!" - körül bonyolódik és abból ered - hiszen az erdőből (Szűz) indultunk...

Másrészt épp ő, a szerelem és szépség istennője Vénusz a "főbérlő" a Mérleg nevezetű házban - azaz a kastélyban, ahol az ítélkezés-bírósági jelenet folyik majd, ahol a cselekmény többi része játszódik. (Vénusz otthon - vagy dominanciában - a Mérlegben van, bár igazából nem ott lakik - erőben léti helye nem ott lesz -, hasonlóképp az összes többi bolygóistenéghez.)

A régmúltban három állatövi jegy - Szűz-Mérleg-Skorpió - egybe íródott, egy egységet alkotott. Hasonlókat érzünk itt is, a legpregnánsabb a Mérleg lesz közülük, de a Szűz és a Skorpió is jelen vannak, a Szűz a legmegfoghatatlanabbul.

Felfogásunk szerint apja vagy véletlen vagy előre megbeszéltek alapján találkozik fiával az erdőben. Hogy épp a Mérleg-Skorpió táján esik a szarvasok barcogása (v.ö. a Bárcziak hasonló hangzású nevével) az erdőkben, nem is meglepetés így. Annál a fánál futnak össze, ahol Benőt később holtan lelik. A fán monogramok találhatók, a két szerelmes kissé kibővített, feldúsított monogramjai.

Ennek tartalma (KaBBeNő/BáBeKA) szálka az apa szemében, mivel rövid szóváltásuk után kiderül, Benő már megkapta a lányt. (Erre a "szerető" szóhasználata utal a balladának.) Sőt, lehetséges, a lány várandós is. Erre a fára írt jelek alapján következtettünk, a BáBeKa-babuka szópár alapján. Szóváltásuk után egy rövid összecsapás esik kettejük között, amely előtt apját a hős és forró fejű Benő le vén sza---turnuszozza, mitől emez dühbe jön. A fiú apja felszólításának nem tesz eleget - "Közelebb ne gyere !" - és így beleszalad annak előre kitartott tőrébe. Így veszti életét Benő, amelyben apja nem bűnös, lévén önvédelemről szó.

Tehát esik az erdőben egy találat, amit megpróbál az apa eltusolni, kezdve azzal, hogy a fia kezéből kiveszi annak tőrét, míg a másikat - tehát az öreg Bárcziét - benne hagyja a testben. E két eszköz teljesen ugyanolyan, lévén egy tőrpárról szó.

A találat szó palindrom, amely ezáltal megidézi a Kos-Mérleg napéjegyenlőségi tengelyt, ahol pontosan tartózkodunk a ballada kezdetekor, lévén a Mérlegben annak kezdőpontja.

A Kosságra - az előzményre - pedig a Tetemre-hívást megelőző Párviadal című víg ballada révén történik utalás, ahol hasonló összecsapás zajlott a felek között, egyiknek kezében tőrrel, másiknak fején szarvval.

A haláleset ledöbbenti minden hidegsége és fiával való konfliktusa ellenére is az apát. Stresszhelyzetbe jutva automatikus cselekvésekbe kezd Bárczi, aki a gyanú árnyékát se szeretné, hogy érje. Így a szokásnak engedve rendeli el a tetemrehívást.

Az apa tehát nem bűnös fia halálában, bár annak okozója. Annál inkább lesz az, mikor a lányra kerül a bíróság előtt a sor, aki hasonlóképp beleszalad majd valamibe mint imént Benő beleszaladt az apa kezében kitartott tőrbe...

I.

2. vsz. Feltűnő, hogy a tetemet nem mosatják meg a kastélyba kerülése után. („Vérben, ahogy volt, nap nap után /Hever egyszerű ravatalán.”)

A halott vérben hagyására két, különböző aspektusú, egymással mégis egységet alkotó, egymást tovább fűző magyarázat adódik:

1) mert nem is szerette annyira fiát - pontosabban: konfliktusa volt vele...

2) a másik úgy szól - nem nehéz kitalálni -, hogy azért nem szabad azt megmosni, mert ha ezt tennék, akkor láthatóvá lenne rajta majd később, a tetemrehíváskor, hogy MÁR vérzett a kastélyba kerülés (azaz a megmosatás) óta is.

Aki a "hűs palota" hűvösében halott fiával együtt időzve hideg fejjel akadályozza a halott körüli további normális processzust - az nemcsak gátol, hanem szerepet is játszik, mégpedig asztrálmitikus szempontból annak a bolygónak a szerepét, amely megköt, korlátoz és határt szab. Ezzel a szerepkörrel leginkább Szaturnusz bolygóistenség bír - ő jelöli ki a (szabad szemmel még látható) Naprendszer határát is, ahol már kevés a hő, a fény és a - liturgiában ezzel egyenértékű - szeretet.

Az így elő (nem) készített tetem - tűnjék bármennyire morbidnak - egy mai szóval élve gondolatkísérlethez nyújthatna alkalmat, vele egy ilyet folytathatnának le, ehhez megnyílik majd az ajtó és minden kellék, eszköz és lehetőség is adódik.

Lássuk, mi is vár az ajtó mögött.

Ismételnénk, a II-es pontban leírtak nem feltétlen játszódtak le - csak jó esélyei lettek volna a tettesnek ott és akkor valami kipróbálásához. A II-es pontban a két szürke vonal közé szorítottakra végül is szerintünk nem került sor. A fölötte és alatta találhatóakat viszont nem kizárható, hogy kipróbálta idős Bárczi.

II.

A 3. vsz-ban tudósít Arany, hogy anya és lánya együtt lépnek fel. Az alabárdosok ugyanis így reagálnak Bárczi „Lélek ez ajtón se be, se ki” parancsára: „Hátha az anyja, szép huga már most/Jönne siratni?” Erre adja ki a kastély ura második utasítását: „Vissza, neki!” E megnyilvánulása ismét az előbb rá kiosztott bolygószerepet erősíti, mivel visszafog, visszaránt. ("Eddig és ne tovább" - lehetne a jelmondata e bolygóistenségnek.)

Így az ajtó mögött - a 3. vsz. 2. sora után ( „Lélek ez ajtón se be, se ki!") - ő elvégezhet egyedül, magamagában egy próbát: rájön, hogy ha ő maga tettesi mivoltában - tehát a radványi erdőben lefolyt párbaj győzteseként - odalép a halotthoz, nem ered el újra a vér, terhelje akár emberölés vétke is. Hogy tényleg odalép a halotthoz, jól megmutatható a parancs fel nem oldása és a később mégis fekete drapériába öltöztetett kastély kapcsán. (hermeneutika pszichológiai-komparatív módszere és működése...)

Az egész vérfolyásnak egy babona az alapja. Mindazonáltal e babona elég erős ahhoz, hogy távol tarton bűnöst a holttesttől - ha elég erős az ő babonás hite ehhez. Az öreg nem hisz többé efféle népi dolgokban - benőtt már a feje lágya. Régen talán hitte. Ámbár az idős Bárczi ugyanakkor hagyománytisztelő is, mivel régi jogszokást tart meg és elevenít fel.

Alábbi két szürke vonal közötti műveleteket Bárczi nem végzi el, bár minden alkalma meglenne hozzá - ezen keresztül próbáljuk magyarázni, miért is szaladhat el valaki a 10. versszakban majd.

---

A sokféleképp érthető balladai kontextusból mi azt tudjuk kiolvasni, hogy Bárczi, miután benn volt a halottnál és megbizonyosodott, hogy az nem vérzik az ő jelenlétében vagy az ő közeledtekor, visszaküldi az anyát a kicsit később - a 3. vsz 3. sorában - feltűnő anya-lánya páros közül. Azért őt, mert egy asszonyt látunk majd bolyongani magányosan a következőkben a kastély termeiben, annak folyosóin a 4. vsz 2. sorában: ”Fojtva, teremről rejti teremre/Halk zokogását asszonyi bú”. Tehát most, hogy Bárczi tudatában az első eredményének, a húg bejöhet, mindenki más azonban maradjon távol. Fentieket alapozzuk arra, hogy a 4. vsz-ban a "Maga, pecséttel, "hívja tetemre" sor két mód is kezelhető:

1) egymás közti az őrök szóváltása és konstatálják az eseményeket, miszerint már elkezdődött a tetemrehívás, de csak zárt körben. Elsőként Bárczi van benn magamagában, majd Benő húga jön iménti ajtó mögé be, mikor

2) az egyik alabárdos szól a lánynak, miután elküldték édesanyját az ajtótól, magázódva, hogy Bárczi hívja őt (a lányt) tetemre ("Maga, pecséttel, "hívja tetemre", ugyanannak a sornak második értelme ez is lehet. Ezeket a váltópontjait a balladának nem szabad elnézni.)

Az ajtó mögött vár a tetem a „deszkapadán”. Ezt az ódon hangulatú szót használta Arany eredetileg, de aztán javította - a nekünk kicsit újabb keletűnek tűnő -„ravatalán”-ra -ami számunkra azzal a hírértékkel bír, hogy lehet, nem is olyan régi ez a történet, mint vélnénk... pl mert felelevenítéséről van szó a régi jogszokásnak, az már pár évtizede kihaló-félben van, de az öreg Bárczi mégis előveszi, így ápolva hagyományokat és a régiséget.

Tanúk nem kellenek ahhoz, ami most fog történni.

Bárczi közli ebben az olvasatban a lánnyal, hogy szeretne tisztán látni, ő volt-e a tettes. Ezt kimutatja a vérzés - így az apa.

A tisztánlátás érdekében bekötheti a lány szemét, amennyiben ő ezt tőle kérné, ha esetleg riasztaná a látvány, de a kendő el is hagyható. Majd odavezeti a gyermeket - neve csak a követő, A kép-mutogatóból fog kiderülni, de előre bocsátjuk: Verának hívják - Benő holttestéhez. Ez akkor vérezni kezd. Nem mérvadó, látja-e a húg ezt vagy sem, az pedig végképp nem befolyásolja a vér megindulását, hogy a lány tettes-e vagy sem. Természetesen nem az.

Mindenképp elindulnak asszociációk a bekötött szemű Justícia irányába. Bárczi pedig megbizonyosodhatna: Benő és e lány tényleg testvérek, ahogy ő azt eredetileg tudja is. (Ennek magyarázata a VII-es pontban.) A seben a most megindult vérfolyás - mint jeleztük - később nem fog feltűnni senkinek, hiszen nem mosatták meg - nem lesznek később szemmel látható nyomai mostani „ügyködésének”.

Belátható, hogy a lány nem verné nagy dobra, mi is történt, hiszen az őt rossz színben feltüntető események szinte az egyházi titok nagyságát öltik tudatában. Bár meg is teheti, hogy elújságolja tapasztalatait valakinek - de ez a személy érzéseink szerint csakis a grófné, az édesanyja lehet.

---

Így kijelenti Bárczi a 4. vsz végére - félrevezetve minden bárcit és olvasót -, hogy „Legyen a seb vérzése tanú” (Majd bővebben is rávilágítunk, mire is tanú akkor így ez a vérzés - mert a tettességre nem. Testvéri kötelékekre annál inkább… nyelvi egybecsengésekre már most odafigyelhetünk.)

Elkezdenek kifelé is folyni az események a belső (zárt körben - magában tartott) tetemrehívás után: ellovagol hiteles embere - ez a pristaldus, akit tekintet nélkül a szó írásának-ejtésének helyes vagy helytelen voltára Arany csak pörosztónak nevez -, aki Bárczi pecsétjével (pecsétes levelével?!) igazolja szavait, miszerint tetemrehívás lesz a kastélyban ekkor és ekkor, megjelenés a szokásos feltételek mellett! (Erre szintén a 4. vsz. "Maga, pecséttel..." kezdetű, már idézett sorából következtethetünk.) Ez jól beleillik a ballada műfaji - de egyéb más Arany-vers - jellemzőjébe: kevés szóval mond sokat. Már itt elválik a 'maga' szónak kettős szerepe: egyszer megszólítás (mondattani funkciót tölt be), egyszer névmás (=ő saját maga, azaz egyedül, ekkor az alaktant kutató nyelvész hatásköre a szó kategorizálása. Nemhiába: átmeneti kategóriát alkot maga a ballada is, két állatövi jegy határán mozgunk, mikor őket vizsgáljuk.) A maga szó ’egyedül’ jelentése, a húg/nővér szavak kontrasztba állítása, a magányosan a palota folyosóit rovó anya képe és a magyarázat után kiáltó meg nem mosatott tetem ténye szolgált számunkra asszociációs alapnak a zárt körben - azaz maga (esetleg maguk) - megtartott tetemrehívás feltételezéséhez… Amit - hangsúlyoznánk ismét - ha tényleg megtartott a lánnyal Bárczi, akkor nagyon végig kéne gondolnunk, mivel is vádolhatnánk a kastély nemes urát...

III.

Ezután az 5. versszakban taglalja Arany a további résztvevőket-díszleteket, amikor a palota sötét drapériába borul. („A palotát fedi fekete posztó”) Ha pedig ez így van, akkor ezzel tanúbizonyságát kapjuk, hogy Bárczi már járt benn a halottnál, hiszen azt a termet alabárdosok vigyázzák és a versben foglalt feltétel szerint oda rajta kívül senki be nem mehet. Így előzetesen megbizonyosodhatott - minden feltűnés nélkül, a kastély feketébe öltöztetésekor, amit a nagyterem esetén ő maga kellett végezzen saját kezűleg a fenti őrállítás logikája alapján -, hogy nem történik vérzés, mikor ő közelít. Itt igazolódik be előzetes, még az erdőben ébredt gyanúja. Bárczi akkor világosodik meg, amikor körülötte minden elsötétül.

És elindul a színjáték, aminek kötelező résztvevője maga az apa is.

Két dolog kényszeríthet egy büszke, rátari és konzervatív földesurat valamire:

a szokás

és (a társadalmi) elvárás.

A negatív pletykáknak szeretné elejét venni. Távolságtartó "- Vissza! neki! -", hideg ember, aki nem szereti, ha személye körül túl sok a mendemonda és szóbeszéd. Esetleg tudhat a falu is róla, hogy nem volt minden rendben fia és közte, ezért talán vetül is rá a gyanú árnyéka, amit egy tetemrehíváson kíván tisztázni nagyközönség előtt, demonstrálandó, hogy nem vérzik a tetem, ha jelen a gyanúsított (az apa). Erőszakos halálesetkor az ügyet tehát ki szokták vizsgálni. A hagyománytisztelő, de felvilágosult Bárczi (lehetünk akár a felvilágosodás korában is, a török kiűzése után, lásd a modernebb hangzású "ravatalán"t!) rendez tehát egy nagy demonstrációt - de így belekényszerül egy színjátékba és az igazságszolgáltatás nagy gépezetébe is. "Két ellenség" közé szorul és cselekvésében nem lesz teljesen szabad.

Ezen előkészületek után tudja, mikorra kiadja a tetemrehívás parancsát a prisztaldusznak, hogy őt nem leplezheti le a vérzés, közeledve a halotthoz, ezért belül teljesen nyugodtan, kifelé azonban egzaltáltan várja a fejleményeket.

Hogy milyen eredményt remél? Semmilyet... Azt, hogy mindenki eljöjjön... és majd utána zárásképp azt írhassa a hatóság a nyomozati aktába, hogy 'Tettes ismeretlen' vagy hogy öngyilkosság történt.

Vegyük észre, nemcsak a kastély, de annak gazdája is sötét minősítést kap, aki így nem a pozitív értékrend képviselője. Ezt egy határozószóval jelzi a szerző: „Hát ki…? riad fel Bárczi sötéten” (7. vsz) (kiemelés tőlünk) Azt is megemlítenénk a "sötét", sötétít szavak kapcsán - az imént sötétített el! - az apa motívumait kutatva, hogy el akar tusolni valamit - egy tust! (Vívásban ez a találat neve...) A satírozás és Szaturnusz rokonai egymásnak... A szóról - szaturál - tudjuk azt is, hogy ez igény kielégítését jelzi: tömegigény pl. a gyilkosságra fényt deríteni. Ami helyett azonban a ballada bevégzésekor nagyobb a homály, mint annak elején volt.

Balladától tehát, mely stílusára nem a bőbeszédűség és szószátyárság, hanem nagyon is azok ellenkezője a jellemző, ne várjunk „szájbarágást” és azt, hogy ennél erősebben vagy konkrétabban mutasson rá, hogy itt az apa nem teljesen pozitív hős. (Pontosabban: az igazság keresése során átáll a sötét oldalra. Mivel fia halálában - bár ott volt és ő találkozott vele utoljára -, vétlen, de a lányáéban is...?

Ugyanerre mutat rá a már idézett, a világhálón hozzáférhető Arany-pályakép Tetemre-hívásra vonatozó passzusa is.

A 7. vsz "Ide a gyilkost!...bárha pecsétem/Váddal az önnön szivemig ér"-ből kiolvasható önvád(askodást) valódinak, bár teátrálisnak érezzük. Ez is a drámaiság eleme, azt növeli. (Ismerjük a mondást: mindig az kiabál a legjobban, akinek a háza ég, vagy az is találó lehet, hogy az a tett elkövetője, aki kérdezi.) A körmönfont fogalmazás, kicsit érthetetlen kép (az önnön szívig érő pecsét) azt jelentheti, hogy láncon hordta a pecsétjét Bárczi, nyakba akasztva, ami lelógott a melle közepéig...

Lényeges analógiának tartjuk és itt említenénk, hogy a népballadák bírója sem pozitív hős. A lánytól elveszi szüzességét és ígérete ellenére lefejezteti bátyját, Fehér Lászlót. (Fehér Anna balladája) Különbség köztük, hogy a bíró köznemes is lehetett - Bárczi itt viszont kifejezetten nemesi származású, gróf. (Kastélya van, fegyvert viselhet.)

Bárczi önvádjában rejlő belső tusakodása egy külsőre utalhat vissza - (a "Mint fenn, úgy lent" híres jelmondathoz tesszük már mi hozzá, hogy: mint kint, úgy bent) -, így nagyon valószínűnek tartjuk - el kell higgyük saját kiolvasásunknak -, hogy a Benővel történt összeütközés során jogos önvédelemből ölte meg a fánál, amely ezek után nem az élet fája. (A Szűz térideje, ahonnan indultunk, nem az élet generálásának a helyszíne. A tőr a fánál motívum a festészetből is ismerős lehet, Csontváry Magányos cédrusa törzsében ilyet látni.)

Bárczi létsíkjára a pecséten megjelenő - a gyanúsítottakat az istenítéletre hívó -, negatív lenyomaton keresztül asszociálhatunk. Az apa negatív - (sötét és valós!) - megidéződése lesz valakinek (bárkinek!? - Bárczinak) Ne feledjük: (misztikus meg)idézések folynak.

IV.

A római kettes pontból következhetne, hogy Benő húga a „hivatalos”, 6. versszakban elinduló tetemrehíváson nem kötelező, hogy megjelenjék. Ő az egyedüli szereplő, akinek távolmaradása nem feltűnő, az mintegy "igazolt". Gondolunk ezekre a sorokra: „Jöjjön az anyja, hajadon huga!/Künn a leány, már messze, sikolt” - (10. vsz.) Tehát a vizsgálatot vezető apa szemet huny...mivel nem feltétlen akar tettest felmutatni. Veronika ideje még nem jött el. (Ha pedig Olvasó mindenképp ragaszkodik ahhoz, hogy volt benn a lány a halottnál a nyilvános tetemrehívás alkalmával is és utána futott csak el, akkor erre azt kell mondjuk, valószínűleg nem ment hozzá elég közel és ezután eredt futásnak. A lány anyai ágon rokon Benővel, de nem apain...)

Azt is megemlítenénk, hogy a nagyon hasonló helyszínű-hangulatú és szereplőgárdájú, a Tetemre-hívás után csak pár héttel írt A kép-mutogató kutyás-jelenetében mintha egy ehhez az épp bemutatott grófkisasszonyhoz hasonló lányt - grófkisasszonyt - űznének majd halálra vadászebek. ...hogy az a cselekmény milyen minősítés alá esik, majd ott tisztázzuk.

Benő anyja részvétét, borzalmát és természetesen az ügyben játszott teljesen ártatlan szerepét jelzi, hogy ráborul a tetemre és siratja fiát, egy pillanatra a pietàábrázolásokat idézve: „Anyja reárogy: öleli búgva:” (10. vsz) Ő azonban nyilvánvaló rokona a fiának. Hogy nem történik vérzés - kontrasztba állítva a 3-4. vsz-ban előtárt Benő-testvér megjelenésekor (csak elgondolhatólag) fellépettel -, annak az oka az, hogy nem áll elő egy hangalaki azonosság…

V.

A költői eszközök számbavételekor észreveszi minden elemző a fokozásét - fokozódik a feszültség és a hangulat, minél többen és többen vonulnak a ravatalhoz. De emellett jelen lesz egy másik is, amivel úgy van az ember, hogy vagy észreveszi, vagy nem. Annak a felfedezése, szövegben való jelenlétének észrevétele fakultatív...

Ez célzások-célozgatások sora vagy hívhatjuk akár körülírásnak (perifrázis) is, amit szintén Abigél kapcsán kell megemlítenünk:

1) nagy k-val kezdődő nevet kap

2) amely u-val folytatódik (Kund)

3) utolsó – mivel utolsónak érkezik („Jöjjön utolszor szép szeretője”)

4) beszél lábairól („Arca szobor lett, lába gyökér”)

5) mondandójába nem teljesen szalonképes elemek csúsznak (Valag: „Tudhatta, közöttünk nem vala gát”, a dáma, amely örömházak madámját asszociálja: „Enyelgve adám a tőrt” (kiemelés tőlünk), mely szóhatár-téveszthetőségekre sokan és sokszor kitértek már, de mindenfajta összefüggés feltárása nélkül.)

Legyen ennyi is elég annak kimutatásához, hogy Abigélt akár kurtizánnak is vélhetnénk. És így mintegy Ady Endre oly sok menyasszonyai közül az egyikkel azonosíthatjuk.

VI.

A 11. vsz-ban, a ballada kulminációs pontján mihelyst megjelenik a titkos ara, elindul a vérzés. Nyugtázzák: „Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy” (12.vsz.) Látta mindenki: eleredt a vérzés, tehát - "mint tudjuk" - jelen a tettes….

Amikor kimondja tehát az ítéletet - vagy ha a prisztaldusz mondja azt ki, akkor ő viszont jóváhagyólag hallgat -, nem szabad akaratból, hanem a külső elvárásnak, a szokásnak és a látványnak engedve dönt - ámbár valószínűleg furdalni fogja döntése miatt a lelkiismeret. (Kund Abigél felmenőire gondoljunk csak!). Másképp nem tehet - ha elered a vér, ilyenkor ez a szokás.

A jelek szerint a „Lyányom” mondatkezdet nem igazán megszólítás, hanem tényközlés. Ez elvileg sem zárható ki, u.i. az első éjszaka joga (jus primae noctis) - akár gyakorolt, akár nem gyakorolt jog is volt az a középkorban -, Arany tudati horizontján minden bizonnyal ott lebegett. Röviden: Arany erről való tudása - amely ismeret részéről való feltételezése azt hisszük, részünkről nem teljesen megalapozatlan vagy elhamarkodott - minden logikai és jogalapot biztosít számunkra annak a kijelentéséhez, hogy kettejük (azaz Abigél és az öreg Bárczi) között nemcsak egy "úgy" odamondott, hanem valódi apa-lánya viszony is fennáll.

A kulminációs pont

A mondat többi tartalma, miszerint a lány lenne a tettes - ha az lenne, akkor el se jött volna, mint azt Szabó T Attila segítségével kimutattuk - pedig vagy mellébeszélés, hazugság és megtévesztés a tettes részéről - vagy Bárczi (és ezt hisszük-érezzük valószínűbbnek) maga sincs tisztában a látottakkal és nem érti, mitől a vérzés... A tettes nem a lány, hanem az apa - az, aki kérdezi! -, aki a látható nyomok alapján (a 7. vsz-ból kielemezhető belső tusakodása, melyet egy külsőre vezettünk vissza) erős felindulásban cselekedett - hiszen az exaltáció (bolygó erőbenlét) ezt is jelenti - megöli fiát annak egyre markánsabbá és dominánsabbá válása miatt, aki el akarja tőle venni veleszületett, feudális jogát. (apa-fiú konfliktus, Kronosz-Szaturnusz megeszi gyermekeit.) Így csapdába kerül Abigél - amely csapda "nyelv-automatikus", nem függ működési "sikere" vagy sikertelensége Bárczi tudatos csapdaállító tevékenységétől s így attól se, hogy az öreg tud-e a csapda természetéről. A lány... keserűen meglakol egy ...alaki egybeesésért. Régen egy elinduló vérzés legalább olyan súlyú bizonyíték volt, mint manapság egy DNS-vizsgálat vagy ujjlenyomat. Daktiloszkópiának hívják az ujjnyomok tudományát. A daktilusz viszont a művet alkotó egyik legfontosabb versláb neve, kitérünk rájuk a X-es pontban.

VII.

Létrejön egy nyelvészeti csapda, amibe berepül a „kismadár”. (Abigél később vércseként metaforizálódik. (15. vsz)) Cselekvésével, hogy eljön, eleget tesz két dolognak: az istenítéletre való meghívásnak - ami számára jogi ártatlanságot biztosít - és egy (nem látható, érzékszervekkel fel nem fogható, csak nyelvi és tudati síkon követhető) fatális körülménynek, amely őt végzetes bajba sodorja. Ez a végzetes mozzanat, fatális körülmény abból adódik, hogy ő és Benő az öreg Bárczi egy első éjszakán gyakorolt joga és/vagy kötelessége, ifjúkori "félrelépése" miatt testvérek.

Így tekintsük a következő - 16 betűs, az ugyanennyi versszakból álló ballada versszakainak megfeleltethető?! (homonim) varázsmondatot.

AHOLTTESTVÉREJÖN Ha Olvasóban felmerül, hogy egy verssor prózai átirata egyenlő annak porba tiprásával és így

az annak megcsúfolása, ezen Olvasóknak megértjük ellenérzését, azonban felhívnánk mindjárt is figyelmük, hogy mindezek fejében itt elemző mindjárt és azonnal KÉT mondatot kap vissza, ugyanis a holttestvérejön (vagy egyszerűbben testvérejön) kettős arcú. Homonim mondat a "jutalmunk" - mégha esetleg nem is létezne ilyen nyelvészeti kategória vagy címke... (Lehetne ez markere a schleiermacheri hermeneutika kevéssé definiált pszichológiai közelítésének? Módszerünk verssorok esetén ha homonim mondatot eredményez és illeszkedik valami módon a vers kontextusához és így az értelmezés új aspektusait adja és erősíti - vagy épp gyengíti a régit - nos, akkor járjuk a Schleiermacher kijelölte iménti utat?)

Ha van egy cselekvés (a holt testvére jön, azaz ha Abigél fellép a balladában, tehát jön), az kivált majd egy vele hangalakilag egybeeső, hangalakilag izomorf-homonim (azonos alakú) történést. (a holttest vére jön) Azaz elkezd a halott újra vérezni. Ezek szerint van összefüggés a nyelvi jel hangalakja, annak jelentése és a valóság között. Ami nem Bárczi véleménye - ő mit sem sejt az egészről -, hanem Arany balladájának elemzése alapján számunkra ez annak lényegi mondandója - ez a szöveg (szerintünk való értelmezése után és útján adódó) üzenete.

Valóságot megidéző-befolyásoló ereje van nyelvi jelnek - azaz magának a névnek (szónak) és a vele szervesen összefüggő entitásnak - és/vagy hangalaknak, ez derül/hetne/ ki e kísérletből. Ha van egy cselekvés, az létrehívhat egy vele hangalakilag megegyező történést. A cselekvés itt Abigél tette, hogy eljön. A történés pedig az, amit ez majd kivált, hogy a tetem elkezd újra vérezni. Ennek logikai alapfeltétele, hogy a halott és a cselekvő személy vértestvérek legyenek. Mindehhez pedig annak a feltételnek kell teljesülnie, hogy apjuk "félreléphessen" fiatalon, amire - elméleti síkon maradva - nemhogy lehetősége adódott, hanem az neki szinte joga és kötelessége volt. (ius primae noctis) A többi működik - magától.

Megjegyezzük, hogy Dornseiff könyvében azt írja, hogy vannak (misztikus) nézetek, melyek szerint a három (nyelvi jel-valóság-hangalak) összefügg.

„Egy régi feltevés szerint a szó a gondolat teste, a jelentés annak a lelke. De hol van köztük a határvonal? Itt felmerülhet néhány nézet. A racionalisták tábora azt vallja: a „hangzat” minden jelentésalakulása önkényes és a véletlen eredménye. Az ellentábor - a mágusok és misztikusok - a név és lényeg, a logosz és lélek egybetartozásáról beszélnek. Tartalom és forma, test és szellem, lélek és test viszonyának örök pszichofizikai kérdése ez. Nem mindenki vallja Pállal: a betű öl, a lélek éltet.”

Más szóval: két felfogás létezik nyelvi jel (és hangalakja) valamint a valóság viszonyáról. Az első szerint semmi összefüggés köztük, viszonyuk nem motivált. Így hívhatnak bármit bárhogy. (Ezért is különböznek a nyelvek egymástól) Ezt a mai - szervetlen szemiotikát hirdető - iskola nyelvtanórán úgy fogalmazza meg, hogy a szó, annak hangalakja és jelentése egymástól függetlenek.

A másik szerint a kettő (pontosabban három - a nyelvi jel és annak a hangalakon keresztül megidézett valóságtartalma) összefügg és röviden fogalmazva a köztük lévő viszony oksági, motivált, pontosabban misztikus.

Akár ezt a jelentéstani viszonyt is firtathatná-kutathatná-boncolhatná Bárczi - eszközei, apropója lenne hozzá -, késsel a kezében, aki így elindíthat asszociációs szálakat egy, a gyermekét tényleg szigorúan fogó, vele hasonló apa-fiú generációs konfliktust megélő, tettleg is bántalmazó, valósan létező XIX. századbeli hentes és mészáros felé, akinek fiáról (előre bocsátjuk: Petőfiről) a X. pontban szólnánk majd röviden.

Tehát ehhez a nyelvészek-szemiotikusok által vizsgálat tárgyává tett, érzékszervekkel felfoghatatlan szellemi-fizikai (pszichofizikai), szó-valóság viszony láthatóvá tételéhez szükségeltethetne Bárczinak így a tudomány oltárán meghozott áldozatnak is beillő Benő és teteme - és (no lám) tapasztalhatná, hogy… valami van…

Érzésünk szerint és ismerve Aranynak a honosodó, új nyelvészeti iskola ellen táplált erős ellenszenvét - lásd Az Orthológusokra I-III-at -, nem kizárható, hogy fenti, a létező jel-valóság viszony fennállására igenlő választ adó fejtegetés az ő személyes véleménye is lenne erről a szemiotikai-jeltani kérdésről... mert ennek bolygatása és negligálása a németes-osztrákos (szervetlen gondolkodású nyelvészeti iskola) akkortájt kezdődő térnyerésével indult, még akkor is, ha Trefort Ágoston NEM tette "államvallássá a finnugrizmust" - illetve nem ott, ahol azt megjelölte pl. Kiszely István - , ahogy azt szerves nyelvészeti körökben hirdetik.

Abigél szavaiból (visszafelé) kiolvasható, hogy Géza. Ha visszafelé olvassuk az Abigél-monológból. "Bárczi Benőt én meg nem öltem/Tanum az ég…” (13. vsz.) sort, kiviláglik, hogy egy Géza lehetne a tanúja arra, hogy a lány nem tört a fiú életére. A visszafelé olvasások metodikájára és megokoltságára kitérhetnénk akár a varázsábra kapcsán. Ő - a pecsétnyomó negatívjával megidézett - Bárczi Géza lehetne a védelem tanúja is... De Bárczi csak hallgat - másképp nem is tehet. Felelősségét nem akarja vállalni, bonyolult magyarázkodásokba (hogy az erdőben történtek önvédelem volt) nem akar belemenni, inkább választja a színházasdit.

Ne ítéljük el azonban elhamarkodottan az öreg Bárczit sem. Van rengeteg enyhítő körülménye.

1) Épp most árult el az el nem végzett, de csíráiban a szövegben létező gondolatkísérlet útján egy lényeges titkot: minden látszat ellenére van összefüggés nyelvi jel (=szó, mondat, szöveg) és a denotátum (rá vonatkozó valóságdarab) között, bár e gondolatkísérlet a valóságban ellenőrizhetetlen, könnyen elgondolható okokból.

2) fiát tusakodás közben, vagy-vagy helyzetben kényszerült megölni, esetleg párbajban. (Előző balladában egy Paris-szal való párbajnak vannak nyomai, akiről tudott, hogy megfelel Alexand...rosznak. Bárczi Benő pedig Petőfivel is "rokon", aki szintén Alexand...er...

3) Abigél elítélésénél csak a külső nyomásnak enged... bár tudja, hogy az ő saját lelkén szárad fia halála. A helyzetben, az eleredő vértől annyira meghökken és mond ki ítéletet, hogy ő cselekszik rövidzárlatosan - és nem az öngyilkossággal "vádolt" fia.

VIII.

Nem nehéz, hogy belássuk: félreérthetőségen alapul eddigi összes értelmezési kísérlet, mely öngyilkossággal vádolja Benőt és/vagy erre való felbujtással Abigélt. Mindez azért, mert ezen értelmezők gyorsan végiggondolva a fontos kérdéseit a balladának, rájönnek, hogy akkor viszont a vérzésre semmi felfogható és mások számára is hihetően előadható magyarázatuk nem maradna, ha előzetesen kizárják kettejük bűnösségét. Így ők is rövidzárlatosan cselekszenek és intézik el sommásan az egészet: öngyilkos lett Benő. Az élet az ilyen kijelentésekre már sokszor rácáfolt, a valóság összefüggései ezerszer bonyolultabbak időnként.

A „magát” szóalak Abigél 14. vsz-ban elhangzó monológjában - mely egyedüli forrása a Benő öngyilkosságát súgó variációnak - nem feltétlen visszaható névmás, sőt: egyáltalán nem az! Hanem teljesen egyszerűen a maga névmás tárgyragos alakja - azaz itt megszólítás. Akkortájt még nem volt önözés - azt majd később Széchenyi terjeszti el -, hanem csak magázódás. Ennek ellenpontja az iménti, a 12. vsz-ban a Bárczi száját elhagyó „Lyányom”, mely nem megszólítás, hanem puszta tényközlés - maga az igazság. Köztük minden jel szerint - a beálló vérzés tanúsága alapján - apa-lánya viszony van, ami valószínűleg nem is tudatosul az öregben...

Innen ismét két lehetőséget vegyünk számításba - ami szempontunkból szinte ugyanaz, mert egyik sem az öngyilkosságot erősíti. Az egyik közülük egy vicces, a másik lehetőség pedig egy kevésbé vicces Abigéltől jövő "rábólintás" Benő egy szándékára, mellyel apja életére törne. (Elméletben. A gyakorlat pedig.... ennek visszájára sül el, mert épp a támadó lesz, aki a rövidebbet húzza.)

a) Abigél Benő egy apjával már párszor lejátszódott, de küszöbön is álló monológjára reagált a "nosza hát"-tal, amely során a fiú apjától a házasulásához szükséges szóbeli beleegyezését /akarta/ akarja majd kicsikarni ("Unszola mégis szóval »igenre«"). Ez a variáció mentes szexuális tartalmaktól. Abigél arra biztatta a fiút tehát - viccesen-humorosan -, hogy ölje meg a házasságukat tovább gátló-akadályozó, azaz a bíróság előtt monológját hallgató apát, tehát „magát” az öreg Bárczit. A 4. vsz. zártkörű tetemrehívásából az Arany által kiemelt magát visszaköszön! Ott kiemeli, itt egyszerűen facéran hagyja nyomdatechnikailag ezt a balladának az egész értelmét új vágányra terelő szavát, kontrasztban környezetével. Belső idézőjelezés - lúdlábazás - (»igenre«), kurzívval szedetés (szóval, nem) - az eredetiben aláhúzás - tarkítja a terepet és tereli a figyelmet ide-oda..

„Bárczi Benőt én meg nem öltem

Tanum az Ég, s minden seregi!

Hanem e tőrt én adtam neki. (13. vsz)

Bírta szivem’ már hű szerelemre -

Tudhatta, közöttünk nem vala gát:

Unszola mégis szóval »igenre«,

Mert ha nem: ő kivégzi magát.

Enyelegve adám a tőrt: nosza hát!” (14. vsz)

Riedl Frigyes Arany-monográfiájában két alapvető beszéltető módot különít el az epikus művekben: a retorikait és a lélektanit. A retorikus beszéltetés során a megszólaló szereplő logikusan, kapcsolatos rendben, ésszerűen beszél, mintha kérdésekre válaszolna. Arany nem így szólaltatja meg szereplőjét, hanem a pszichológiai beszéltetési mód szerint. Abigél nem a helyzet logikája, hanem saját lélektana szerint nyilatkozik meg és adja vissza a történteket.

Feldúltságának, ijedelmének, megkeveredettségének (két tőr!) tudhatjuk be, hogy monológjában váltogatja tárgyait. Az ’unszola’ szó elbeszélő múlt ideje határozatlan (és nem csak határozott, azaz tárgyas) ragozásúnak is érthető, ami után a ’valakit’ - és nemcsak az ’engem’ elhallgatott - névmást is odagondolhatjuk. Benő ezek szerint unszola valakit igenre: ha konkretizáljuk, az apját unszolta volna a házasságukba beleegyező atyai áldásra, amit láthatólag nem kaptak, nem kapott meg. Az „igenre” így az atyai áldásra és házasságukba való belegyezésre utal elsődlegesen és nem a testi szerelemre. Régen az atyai áldás nagy jelentőséggel bírt, nem úgy, mint manapság. (Hogy ezt joggal tartotta vissza az apa, igazolja jó emberismeretét, aminek valós alapja Abigél későbbi szavai, hiszen szalonképtelenségek csúsznak be vallomásába.) Abigél monológja alatt ne csak Benőre gondoljunk tehát, az ’unszola’ szó után odagondolható ’valakit’ névmásról a konkrétan is odaírt 'magát'-on át ténylegesen az apára terelődik a figyelem. Az elhallgatás-kihagyás fontos balladai kellékek.

b) Fenti fejtegetés ha valakit nem győzött volna meg, akkor ők azt vegyék számításba, hogy Abigélt Benő tényleg kapacitálta, hogy feküdjön le vele házasulásuk előtt is már. Sikerrel-e vagy nem, nem eldönthető… Egyszerűen szóbeli szerelmi előjáték zajlott köztük, hogy legyen az övé Abigél testileg is, mert ha nem, akkor kivégzi (a fiú) a (saját) apját. (Viccelődött Benő. )

Természetesen elképzelhető, hogy mind a két variáns fellépet a szerelmesek gyakorlatában és ezeknek a keveredése Abigél ijedtségtől is terhes vallomása.

A fa alatti szerelmi légyott után pedig Benő kapja a tőrt - ott lóg az ágon vagy csak lecsatolta vívásra alkalmas tőrét, mielőtt Abigéllel enyelegni kezdett - és a lány ezt (a sajátját!) nyomja a fiú kezébe annak (Abigélnek!) indulása előtt. Miután Abigél távozott, lép színre az épp arra sétáló idős Bárczi és a párbeszédük számonkéréssé majd végzetes párbajjá terebélyesül. Nem releváns, előre megbeszélt volt-e a találkozó vagy az csak a véletlen műve-e.

Azt ismét az olvasóra bízzák, hogy eldöntse, melyik vétség a súlyosabb: egy szóbeli, vagy cselekedetük, hogy a testi szerelmet is gyakorolják - gyakorolnák?! - már a házasodás előtt, avagy a kettő ugyanakkora súllyal esik latba. Vagy esetleg nincs is testi szerelem...?

IX.

Tehát Benő halálának oka: az apa-fiú egyre jobban kiéleződő és szélesedő konfliktusa mely során apját a kamaszkort elhagyó fia feudális jogától és (kellemes?) kötelezettségétől fosztaná meg. Az öreg nem tudja elviselni, ha jogát csorbítják. Mondható, hogy ez a generációs ellentét a drámai konfliktus oka, mert

a) kinő Benő szarva - visszautalnánk a dekódban rejlő szellemesség kimutatásának opciójára...Hasonló az alapkonfliktus a Cantata Profanaban is, ott másféle szarvuk nő az atyjukkal szembeforduló fiaknak. (szarvasagancs) Itt valószínűleg a kos szarvait kell képzeljük, az a Mérleggel szemközti jegy és testiségre enged következtetni. (Ez a "bűne" Benőnek.)

b) túlmegy minden határon. Szó szerint, mivel nem marad meg Bárcon, hanem már a szomszéd erdejét is rongálja, ott is hirdeti szerelmi kalandjai nagyszerűségét. Benő nem tudja visszafogni magát, tombol és "hős"... (Forrófejű, hiszen Nap.)

Az erdőben elkövetett gyilkosság... lehet önvédelem is vagy erős felindulásból elkövetett emberölés Bárczi részéről, mert például fiát hívja randevúra, tisztázni pl. a közte és Abigél között esetteket és más - helyesírási, a fa kérgébe vésett monogramos - kérdéseket. A szíves fánál szóváltásuk támad és akkor szúrja le fiát, a nem gyilkolási szándékkal vagy magával vitt - erdőbe megy, tehát viszi amúgy is a tőrt -, vagy a Benőtől elvett tőrrel. Elképzelhető az is, a tőr ott lóg Bárczi derekán, hiszen nemesember, fegyvert hordhat - és akkor ez a tőr nem a zsebkésnél kissé hosszabb pengéjű eszköz, hanem párbajtőr. A vitájuk elmérgesedik és - ha sötét is van - könnyedén beleszaladhat a fiú apja előre kinyújtott tőrébe - amire még figyelmezteti is, hogy "ne gyere közelebb"...

Így a gyilkosságnak célja nincs, csak oka. (Erős felindulás, önvédelem, tusa, párviadal stb.)

Az Abigél-féle eset viszont más megítélés alá esik.

Ha tud Bárczi a VII-es pontban bemutatott szójátékról magáról, ami csapdaként szolgálhat és hogy annak alapján hóhérkézre adható lesz a lányt, akkor ez justícmord.

Ha nem tud róla - amit gyanítunk, mivel sötét (7.vsz) -, akkor esetleg gondatlanságból elkövetett emberölésnek minősíthetjük azt...vagy még annak se.

Mi a bűne hát Bárczinak? (A jogos önvédelmet nem soroljuk azok közé.) Elmarasztalni abban lehetne, hogy Abigél halálát nem akadályozza meg - jól tudja, ki a tettes -, hanem felülteti a környezetét a látszatnak, a vérző halottnak. Gyorsan kell cselekednie a szituációban, a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb megoldást választja. Elítéli a lányt és nem is sejti, hogy Abigél is az ő gyermeke.

Tiszta jellem, aki sorsa az önhibáján kívüli bukás. Mindketten beleszaladnak valamibe: Benő apja feltartó szúrásába (Szaturnusz gátol és akadályoz), míg Abigél egy fatális körülménybe... a VII-es pontban bemutatott kis "malőr"be, egy hangalaki egyezésbe, ami számára halálos kelepcévé válik. A látszat szerint bűnös csak, de igazából tiszta a lelkiismerete. A ballada igazi tragikuma és a görög sorstragédiákkal való rokoníthatósága itt rejlik.

Hasonló összetűzést látunk a túloldalon, Rozgonyiné balladájában, de ott nem a látszatnak, hanem a bárkába ültetik be a királyt és a férjet... Ezután a (justicmordra emlékeztető, de igazából vétlen bíró) öreg Bárczit majd furdalja a lelkiismeret - ahogy az Abigél felmenői között szereplő (búvár) Kund Zotmund furkálta Pozsonynál a német bárkákat.

X.

A fiú alakja. Arra sem tért ki egyik általunk olvasott dolgozat sem, hogy a szövegbe be-be csúsznak idézetek Petőfitől. (ifjú szív /1. vsz/, harc mezeje /8. vsz/ Ha észrevesszük, mely versekből - és milyen címűekből - is szüremlenek be ezek a szókapcsolatok, ismét gazdagabbak lehetünk egy felismeréssel. A Szeptember végén-ből és az Egy gondolat bánt engemet-ből… (Mindenképp figyeljünk fel arra, ha költő idéz költőt, mert annak mindig valami plusz jelentősége van…)

Találkájuk helyszíne is Petőfire mutat: az ősz (apa) találkozik a nyárral, azaz az ezt az évszakot idéző ("hős"!) fiával a nyárfánál - és a fia a tőrrel... (ez az a nyárfa, ami szeptember végén még zöldel az ablak előtt ...) Az utolsó nyári hónap a Szűz - ezt reprezentálja Petőfi... E hónap szeptember végén találkozik az ősszel, a Mérleggel. Ezt pedig az ősz, idős Bárczi képviseli. Ezen a ponton indul a ballada - de a Szűzben történt haláleset (és az erdőben való halott megtalálása) után. A szituációban rejlő tragikomikumot se felejtsük el megemlíteni - lásd ismét a monogramok. A KABBeNő-t nem hagyja apja szó nélkül - amely szóváltás végén Benő kap - a szívébe hosszú, hegyes tőrt. Ezt Petőfi versében lángsugár helyettesíti. ("Még ifjú szivemben a lángsugarú nyár")

A Mérleg pontosan szeptember végén indul. Az ugyancsak apokaliptikus képeket hozó - utolsó ítéletet idéző - (tehát Mérleg) Egy gondolat bánt engemet…is ehhez az állatövi jegyhez húz.

Feltűnően hasonló az elégikus Szeptember végén dallamvezetése, szótagszáma az itt-ott nyomokban elégikus balladáéhoz. A két metrumos vers verslábai nagyon hasonlóak, az egyik anapeszusokat(UU_) részesít előnyben (Petőfié), a másik daktilust (_UU) (de anapesztust is - Aranyé.) A két versláb könnyedén átfordítható egymásba.

Gondoljunk ismét csak a pecsétre és annak negatívjára. Mintha a két versláb - akár a két vers - felelgetne egymásnak. Ez a három tény pedig (verstani átfedések, évköri elhelyezés rokonsága, szavak, szókapcsolatok azonossága) szerves összefüggésükre utal. (Gyakorlatilag ez nem lehet csak a puszta véletlen műve…)

Hozzáfűznénk azt is, hogy mikor

a költeményt (t.i. a Tetemre-hívás-t - szerk.kiegészítés) a Kisfaludy Társaság 1878. évi közülésén, február 10-én Szász Károly felolvasta, /…/ annak nagy hatása volt, ’tíz perc kényszerszünetet kellett tartani, hogy a közönség izgatottsága lecsillapodjék.’ - írja másnap a Pesti Napló. Azután a tudomány - és a műegyetem ifjúságának küldöttsége ezüst koszorúval fejezte ki részvételét a nemzet afeletti örömében, hogy a nagy költő ismét megszólaltatta lantját. Arany azt mondta: e koszorú inkább illetné Petőfit, ő azt nem maga, hanem a magyar költészet nevében fogadja el. (kiemelés tőlünk.)

Az intertextualitás módszerét már sokszor alkalmazta, hogy felismerjük Petőfit - pl. A honvéd özvegyében -, de még fogja is, más balladában, kicsit finomítva rajta.

De ugyanitt említjük meg azt is, hogy Ady Endrét is megidézi a szöveg. ("Jö, kit az apja rENDRE nEVEZ")A magyar irodalomban ha Petöfit Jézussal hoztuk közös nevezöre életrajzi egybecsengéseik és a rájuk kiszabott sors kapcsán, akkor Adyra a krisztusság szerepköre jut, hisz ö az a költö, aki magamagát szívesen látja (láttatná) megváltói (politikai megváltói) szerepkörben. (Lásd istenes verseiben, vagy a Feltámadás szomorúsága c. versét)

Ha Adyt tényleg és valósan is megidézi a szöveg, akkor ennek egyszerüen visszaigazolhatónak kell lennie Ady költészetéböl magából. És valóban az a helyzet, hogy eme "evezös" és vízen járós verse után Adynál megjelenik a Vér és arany, akárcsak Aranynál megjelent a vér és Ady. Ez a Vér és arany verseskötete ugyanis az életmüben az Új vizeken járok c. versét követö müve.

De az is egy érdekes tükörszimmetriára utal Ady sorsa és jelen vers között, hogy Ady Endre polgári esküvöjén az anyakönyvvezetö neve Bárczy volt (Budapest föpolgármestere), míg az egyházi esküvöjüket egy Benö nevü református pap vezette. Ö volt ugyancsak az a pap, aki Adyt temette. Tehát kölcsönös a megjelenés egymás ravatalánál Benö és Ady részéröl.

XI.

Az utolsó előtti versszakban Abigél a vércse visongásához hasonló hangot hallat („S vércse-visongással rohan el” 15. vsz). Ha emlékszünk még, hogy Bárczi a vers elején épp ölyvhöz volt hasonlatos („Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú”), akkor megint tapasztaljuk, hogy kettejük - valós - rokonságban állanak.

Most említenénk meg azt is, hogy Bárcziban biztos feltámad a lelkiismeret-furdalás a lány kapcsán. Az ugyanúgy fogja furdalni az öreget, mint Abigél felmenöje furkálta Pozsonynál a német bárkáit. (Megemlítjük azt is, hogy a Bárczi felvett név, eredetileg Brix volt a család neve, mely hallhatóan német eredet.) Hozzátesszük azonnal, hogy a túlparton - Galambócznál - tényleg gályák-bárkák találhatók, az itteni ballada és annak szereplöi és helyszínei ellenpontjaként.

XII-XIII.

A ballada zárlata, hogy Abigél megőrül a látványtól és elszalad….(„Odakinn lefut a nyílt utca során/Táncolni, dalolni se szégyell:” 16. vsz) Ehhez annyit fűznénk, hogy lehetséges egy őrületbe tartó végjáték, de akkor természetesen annak nem oka, hogy saját feltámadó lelkiismerete hajtja őrületbe a lányt, hiszen nem terheli Benő halála ügyében semmi.

Sokkal inkább látunk itt négy, a megőrülést nem alapjában negligáló, azt inkább árnyaló lehetőséget egymásba játszani és felsejleni. Közéjük és/vagy kötőszót értsünk.

- a) Abigél megörült Bárczi kijelentésének (t.i. hogy ő gróf Bárczi lánya) – hisz akkor így ő is grófkisasszonyi rangra tarthat igényt.

- b) Abigél megőrül, de annak a szifilisz 3. stádiuma az oka. A nemi betegségeknek ki volt téve.

- c) meglepődik, hogy meghalt Benő, tudomása sem volt a haláláról, pár napja látta utoljára, mikor tőle elindult végzetes útjára az erdőbe, a tőrrel, hogy "kivégezze" apját.

-d) nem érti az egészet, csak azt sejti, hogy nagyon rosszul áll a szénája, mert a látottak alapján sorsa könnyen megpecsételődhet... ennek a kifejeződése a magából való kifordulás és a tehetetlen, őrjöngésbe átcsapó düh. Amit - ismétlünk - nem a tőr látványa, hanem a közeli, rá leselkedő életveszély tudata vált ki.

Imént említett, egymással ellentétes két lélekállapot megnyilatkozásai (sírás és nevetés) nem is állnak oly messze egymástól - akár az örömöt, akár a bánatot kísérhetik könnyek. Ez történhet itt is: „Kacag és sír, s fennvillogtatja” 15. vsz, a 16-ban is vidámságról - a lány öröméről - szól Arany: „Dala víg: /…/” Ő pedig az apja öröme (héber neve ezt jelenti.) Ez megint az apa-lánya kettős negatív-pozitív összetartozására utal, ugyanis a Szaturnusz - amely bolygó szerepe az apára hárul - épp a zsidók-héberek csillaga a népi hagyomány szerint.

Az a) variáció mellett az szól, hogy megérti ő is: akkor ő most gazdag ember, hiszen ő maga is grófi sarj, grófkisasszony. Imént szólította a gróf lányának. (Lehet, felfokozott lélekállapotban megnyílt tudattal rájött a „trükk” lényegére és felfogta, hogy akkor ő most gazdag és kiemelkedhet a szegény sorból.)

A „b” mellett pedig az, hogy több elemzés is tablószerűségről, képek elvonuló soráról beszél, s mintegy az események felgyorsulásáról. Egy ilyen felgyorsuló eseménysor (gyakorlatilag a betegség végstádiuma) teljesedik be Abigélen.

De ennek a nagy nevetésnek sírás a vége. Abigél sorsa megpecsételődött. Többé nem szabad ember és vagy életét veszti, vagy még ennél is súlyosabb büntetésre számíthat. Messzire nem jut, mert hozzák vissza Bárczi lóra kapó szolgái, hisz mindenki látta: vérzett a halott.

A „leány/, aki csak úgy játszott a legénnyel” (16. vsz) magyarázatra szorul... Kettőt tudunk rá mondani...

a) Abigél eltávolodik önmagától és anyjáról énekel, őt dicséri kis dalával, akinek volt "szerencséje" még fiatalon gróf Bárczihoz (első éjszaka joga!) és őt megszülte.

b) Mikor nem távolodik el magától, hanem saját magáról dalol Abigél. Ott kevésbé a játékon a hangsúly - az természetes volt kettejük között és nem "játszásiból" történt a fiú halála - mint inkább az Arany és olvasója között kialakuló metakommunikációs csatornán (asztrálmitikus keretrendszeren) és hogy az ezen a hullámhosszon jövő adást tudja-e befogadó fogni vagy sem.

Az állatövi jegyek közül az Ikrekről és a Szűzről énekel Abigél, így keretbe fogva e tablóképet (hisz a Szűzből - erdő - indult a cselekmény és most ismét azt említi fel), mivel ezek jelzőállatai a keleti Zodiákusban a macska (megfelel a Szűznek) és az egér (megfelel az Ikreknek), így igazolva feltevésünket, hogy itt valamiféle múltba vetíthető, a múltból - a Szűzet szimbolizáló-megidéző - erdőből (aRaTó Szűz=eRDő)- induló ikresülésről (v.ö. ikerszülésről!) és szüzesség elvesztéséről is szó van. A fiúval való kapcsolata halálos csapdává válik számára - ezt jelezheti a Szűz(macska)-Ikrek(egér) egymással merőlegest bezáró két állatövi jegy egymást kölcsönösen való (de nem nyilvánvaló) fenyegetése, de ugyanígy a Mérleg-Rák között fennálló hasonló derékszögkapcsolatból eredő kioltás is. Tehát ha megjelenik a családtag lány(Rák jegytulajdonság) a bíróságon (Mérleg jegytulajdonság), a családi harmónia is fenyegettetik-kioltódik (Abigél élete kerül veszélybe.)

De ezek csak mellékes - pszichológiai, lelki, misztikus - szálak és epizódok a markánsan kirajzolódó és - szellemileg - végig domináló Mérleg és kidomborodó Skorpió mellett. Már most sejthetővé kezd válni, ki is az az ikerpár - Abigél "ikre". Ez kiderül A kép-mutogató értelmezésekor....

---

Előző oldal: Rövid jogtörténeti - pszichológiai kitérő « » Következő oldal: Összegzés

---

Jegyzetek