Wikikönyvek-vita:Társalgó/Archívum/Archív01

Az oldal más nyelven nem érhető el.
A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Javaslat 1.[szerkesztés]

Tisztelettel megkérek minden szerkesztőt, hogy az Etikett és a Viselkedési irányelvek lapot átolvasni, véleményezni, bővíteni, vagy ha az szükséges a nem kívánt részt törlését javasolni szíveskedjenek.

Célom e két lappal szintén kettős volt: Egyreszt az új felhasználók, de a jelenlevőknek és adminisztrátoroknak is a jobb tisztánlátás biztosítása, a mindenkori priblémákhoz való hozzáállás keretek közé szorítása. Erre épülhetne még az adminisztrátorok olyan tevékenysége, amely hosszas szerkesztői háborúk, és a visszavissza térőszemélyeskedések megelőzését, szavazások és adatgyűjtések nélkül is szabályozhatóvá tehetné.

A másik főcélom az, hogy a szerkesztők is érezzék, hogy a tiszta, nyugudt légkör megteremtése, a vandálok, vagy egyéb renitenskedők tevékenységének, már a kezdetekben való elfolytása, nem feltétlenül adminisztrátori feladat. Érezze minden szerkesztő kicsit adminisztrátornak is magát A leírtak alapján adható az adminisztrátoroknak olyan automatikus feladatsor, ami feljogosítja, sőt kötelezi az azonnali végrehajtásra. Ennek hatása akkor válik kiemelkedővé, ha a szerkesztők is hozzájárulnak, segítik ezt a munkát, a renitenskedők, figyelésével, figyelmeztetéssel, vagy ha ezek nem érik el a kivánt célt, az valamelyik admin értesítésével.

Azért tartom szükségesnek így félkéssz állapotban is vitára bocsájtani, mert az én véleményem is, csak egy nézőpont, azt szeretném, hogy legalább a jelenlévők hozzátennék a maguk javaslatát, és íly módon alakulhatna ki az egész Wikikönyvre vonatkozó irányelvek, és szabályok.

Minda két lap kb két Word oldalnyi anyagot tartalmaz, a könnyebb áttekintés miatt nem olvasztottam össze, és ezt nem is javaslom.Ha kedvező megitélése lessz, és hajlandók vagytok ezzel is foglalkozni, (bővíteni, jobbítani), akor a további lapokat is megpróbálom ennek szellemében átjavítani, megbeszélésre, bírálatra, szavazásra előkészíteni. - Üdv. » KeFe « 2006. január 1., 14:30 (CET)[válasz]