Az olajfa, vagy olíva az olajfafélék családjában az olajfa nemzetség egyik faja.
A Földközi-tenger keleti medencéjének (Levante) partvidékein őshonos, de már az ókor folyamán elterjedt Délkelet-Európában, Ázsia nyugati részein (Észak-Irántól a Kaszpi-tengerig) és Észak-Afrikában. A név már a görögök mükénéi korából ismert, a lineáris B e-ra-wa alakjából levezethető a görög nyelv ἐλαία [elaia] szava, amelyből a latin oliva és rengeteg más nyelv olaj jelentésű szava származik.
Örökzöld, fa vagy cserje. Magassága ritkán haladja meg a 15 métert, többnyire 8-15 méter. Törzse egyenetlen és bütykös. Levelei ezüstös zöldek, nyúlánkan hosszúkásak: 1–3 cm szélesek és 4–10 cm hosszúak. Virágai kicsik és fehérek. Olajbogyónak, olívabogyónak vagy egyszerűen csak olívának nevezett csonthéjas termése 1–2,5 cm hosszú, vékony húsú.
A talajra nem igényes; a macchia részeként a többé-kevésbé kopár mészkősziklák sovány váztalajain is megél (mésztűrő). A Mediterráneum leghosszabb életű fája; nem ritkák az ezer éves példányok.[
A termés mezokarpiumából préseléssel kinyert zsírosolaj a népszerű olívaolaj (Oleum olivarum). A VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben szerepel levéldrogja (Olivae folium), mely oleuropaein hatóanyagot tartalmaz.
.jpg)
