Kertészet/Fajtalisták/Szőlő fajták/Belga csemegeszőlő

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
A lap mérete: 13372 bájt

Kertészet

Belga csemegeszőlő


Belga csemegeszőlő

A belga csemegeszőlő, hivatalos nevén Vlaams-Brabantse tafeldruif ("flamand-brabanti asztali szőlő") csemegeszőlőfajtát a belgiumi Flandria régió Flamand-Brabant tartományában termesztik. A szőlőtermesztés lényegében a Druivenstreek ("szőlővidék") kistérség négy településén folyik: Overijse, Huldenberg, Hoeilaart és Tervuren

A 16-17. században vált elterjedt szokássá a németalföldi nemesség és a gazdag polgárok körében, hogy a kastélyok vagy házak kertjében üvegházat létesítettek és ott szőlőt termeltek. A brabanti régióban az 1800-as évekre a Frankenthaler szőlőfajta terjedt el, amelyből 1830 körül Jean-Baptiste Van Mons nemesítette ki a Frankenthaler De Coster fajtát (amely nevét egy leuveni szőlőnemesítőtől kapta).

A belga csemegeszőlő termesztését 1865-ben a hoeilaarti kastély kertésze, Felix Sohie kezdte meg 1865-ben. A kastély kertjében néhány üvegházat hozott létre és a felesleges szőlőt, amit a kastély urai nem fogyasztottak el, a brüsszeli piacon kezdte értékesíteni. Az üvegházban tökéletesítette a szőlőtermesztést és csöveken forró vizet vezetett be, ezzel biztosította télen az üvegház fűtését. A következő évben testvéreivel már 11 üvegházat létesített, majd példájukat hamarosan a helyiek is követték: 1878-ban Overijsében a Danhieux testvérek, majd 1883-ban La Hulpe, utána Huldenberg, Duisburg, Neerijse stb lakói. A szőlőtermesztés elterjedését segítette, hogy a helyiek igen kis földterülettel rendelkeztek (általános volt az 1 hektáros gazdaság), amelyen szántóföldi növényeket nem lehetett gazdaságosan termelni. Emellett a szőlőtermelésnek kedveztek a környék adottságai: jó vízelvezetésű talaj, a sok eső, illetve a dombos vidék. A termelők az üvegházakat a dombok déli oldalára telepítették és ezzel kiváló, meleg mikroklímát teremtettek a szőlőknek.

Az üvegházak építése során számos problémát kellett megoldani: a lejtős terepen való építkezés, a vasszerkezet meghajlása az üveg és a szőlőfürtök súlya alatt, az esővíz összegyűjtése és elvezetése, szellőztetés, fűtés stb. Az üvegházak falát kőművesek, szerkezetét kovácsok, az üvegpaneleket üvegesek gyártották. A fűtést kezdetben forró levegővel, később melegvízzel oldották meg. Az üvegházakat a felépítés után rendszeresen karban kellett tartani, bizonyos időnként meg kellett tisztítani az üvegeket, hogy a szőlők elég fényt kapjanak.

A szőlőtermelés másik kedvező adottsága Brüsszel közelsége volt, amelynek tehetős lakói meg tudták fizetni a csemegeszőlő magas árát. A Brüsszel-Luxembourg vasútvonalnak akkoriban még volt egy állomása Waterloo-ban, amely Hoeilaart része volt, ezen keresztül szállították a fővárosba a szőlőt. 1894-ben kiépült egy szárnyvonal, amely közvetlen vasúti összeköttetést teremtett Brüsszel és Overijse, illetve Hoeilaart felé, a szőlőtermesztés elősegítése érdekében.[2] Később a szőlőket tehetős flamand városok (Gent, Antwerpen) piacán és Angliában is árusították.

1910-ben Hoeilaartban 5176, Overijsében 2334, La Hulpe-ben 1511 üvegházat tartottak nyilván. A magasabb hozamok érdekében a termelők számos fajtával kísérleteztek és a sikeresebbeket fokozatosan vezették be: 1920 körül a Royal, 1930 körül a Ribier, 1936-ban a Leopold III. Egészen eddig azonban csak kékszőlőket termeltek, az 1930-as években kezdték meg a belga Canon Hall termesztését, majd pedig 1959-ben előállították a Baidor fajtát a Frankenthal és a Muscat d'Alexandrie keresztezésével.

A szőlőtermesztés csúcspontját 1961-ben érte el, amikor 34929 üvegház működött a Druivekstreek térségben. Azonban az egyre emelkedő olajárak (az üvegházakat télen és kora tavasszal fűteni kellett) és az olasz, illetve spanyol csemegeszőlők, majd később a chilei és dél-afrikai szőlők importja miatt egyre több termelő ment csődbe és hagyta abba a termesztést. Azonban számos termelő viszi tovább a hagyományt, igaz kezdenek áttérni a számítógépen vezérelt, gépesített üvegházakra.

A környék falvaiban számos ünnepséget rendeznek a helyi szőlőtermesztéshez kapcsolódóan: augusztus közepén Duisburg, augusztus utolsó hetében Overijsében, szeptember harmadik hétvégéjén Hoeilaartban, október első hétvégéjén pedig Huldenbergben tartanak szőlőfesztivált, ahol kiemelt helyet kapnak a legszebb szőlőfürtök. Szervezetek

A szőlőtermelőket először a Belga Szőlőtermelők Egyesülete (Syndicaat der Belgische Druiventelers) fogta össze, amelynek révén már 1894-ben részt vettek a világkiállításon.

1900-ban Brüsszelben alapították meg a szőlőtermelők és a virágkertészek a Hallen der Voortbrengers piaci szervezetet.

Az üvegházasok céhe (De Serristengilde) 1928-ban alakult meg, elsősorban szociális és kulturális célokra. A Belga Szőlőtermelők Nemzeti Szövetségét (Nationale Unie der Belgische Druiventelers) 1938-ban hozták létre, érdekvédelmi célokból. Az ISCA és SERCO egyesületeket 1955-ben alapították és bor, illetve habzóbor készítésével foglalkoztak.

A 2003-ban alapított De Sterredruif szövetség elsődleges célja a belga csemegeszőlő európai szintű elismertetése volt, amit 2008-ban el is értek. Jelenleg ez a szervezet végzi a termelők regisztrációját és a szőlőtermelés felügyeletét.

A szőlőtermelés történetét bemutató múzeum (het Druivenmuseum) Overijse központjában található.

Elterjedtsége A belga csemegeszőlőt lényegében négy település területén termesztik: Overijse, Huldenberg, Hoeilaart és Tervuren, amelyeket összefoglaló néven Druivenstreek, azaz szőlővidék néven említenek. A belga csemegeszőlő az Európai Unióban eredetvédelmet élvez.

A termesztőknek minden év januárjában regisztrálni kell magukat és vállalkozásukat a De Sterredruif egyesületnél.

Termesztése A belga csemegeszőlő termesztése igen munkaigényes, lényegében csak kézi munkaerőt használnak. A téli hónapok során metszik a szőlőket és trágyázzák az üvegház talaját. Január közepétől kezdik fűteni az üvegházakat, de nem egyszerre, hogy a szüretet is elhúzzák. Pár héttel később megjelennek az első hajtások, amelyekből csak a leggyorsabban növőket hagyják meg. A megfelelő hajtáshossz után úgy kötözik ezeket, hogy később a fürtök minden irányból kapjanak fényt. Március körül virágoznak a szőlők és május környékén már nőnek a fürtök. Ekkor jön a legnehezebb feladat: a termesztőnek az egyes fürtökből ki kell metszeni a kisebb szőlőszemeket, hogy a legnagyobbaknak elég hely maradjon. Júniusban már érnek az első fürtök, amelyek elérhetik a 800 grammos súlyt is és mintegy 70-80 szőlőszemet tartalmaz.[2]

A legjobb minőség eléréséhez az üvegházakat legalább 15-20 fokra kell fűteni. A szüret idejét nagymértékben meghatározza, hogy fűtötték-e az üvegházat és mennyire. Ennek megfelelően három periódust különböztetnek meg:

Korai termesztés Az üvegházakat januártól egészen a szüretig fűtik, hogy a 15-20 fok körül hőmérsékletet fenntartsák. Az első fürtöket június végén - július közepén lehet szüretelni.[1] Középtermesztés

Az üvegházakat általában február közepétől március közepéig fűtik, a fürtök nyáron érnek be és augusztusban lehet először szüretelni. Késői termesztés

Az üvegházakat csak a virágzás idején, áprilisban fűtik, hogy elkerüljék a fagykárokat. Májusban a fűtést leállítják, majd szeptember közepén újraindítják, hogy elősegítsék az érést.

A termelők átlagosan 2000 liter fűtőolajat használnak fel egy üvegház fűtésére egy szezonban.

Fajtái[szerkesztés]

Kék szőlők[szerkesztés]

Frankenthaler "De Coster" A Frankenthal vagy Frankenthaler szőlőt 1830 körül Jean-Baptiste Van Mons nemesítette, és ez a legrégebbi, ma is termelt csemegeszőlőfajta. Fűtetlen üvegházakban szeptember második felétől érik, fűtött üvegházban júniustól októberig szüretelhető. Belgiumban Sohie Felix kezdte el a szőlőtermesztést Frankenthaler fajtával, azonban az idők során fokozatosan kiszorította a nagyobb hozamú Royale. Közepesen erőteljes növekedésű, a sötétvörös-kékesfekete szőlők kicsik, kerek vagy ovális alakúak, édesek, de nem túl zamatosak.[1]

Royal A Royal vagy Royale Emile fajtát az Alfphonse Lavallee és a Frankenthal szőlők felhasználásával nemesítették 1910-1920 között a laekeni királyi üvegházban (más források szerint egy hoeilaarti termelő, Emile Vandervaeren nemesítette). A Sohie testvérek előállították másik változatát, a Royal Molenberg-et, amelynek vékonyabb a héja és érzékenyebb a botritiszra. A Royal Terheyden változat vastagabb héjú. A szőlő erőteljes növekedésű, nagy levelekkel, nagy kerek szőlőszemekkel. A gyümölcsnek tömör húsa és jellegzetes zamata van, és közel 2 kilós fürtöket lehet nevelni rajta, az érett szőlőszemek átmértője elérheti a 24 mm-t. Ez a legelterjedtebb csemegeszőlő-fajta Flamand-Brabant tartományban.

Ribier A Ribier fajtát valamikor 1930 és 1945 között nemesítették az Alfphonse Lavallee fajta egyik mutációjából. Gyakran összetévesztik a Royal fajtával, amelyhez külsőleg nagyon hasonlít. Közepesen erőteljes növésű, a fürtök vállasak, hosszúak, a sötétkék színű szőlőszemek héja vékony, húsa tömör. Szintén nagyon jó minőségű és keresett fajta.

Leopold III A III. Lipót belga királyról elnevezett szőlőfajta a brabanti szőlőtermesztés egyik kiemelt fajtája. Az 1920-as években a Royal fajta spontán mutációja alapján nemesítették. A szára lapos és erőteljes, a szőlőszemek igen nagyok. Termesztése 1936-ban indult meg Hoeilaartban, és a helyi termelők 1937. október 3-án III. Lipót királyt kérték fel az új fajta védnökének. A helyi termelők delegációját decemberben fogadta a király, akinek bemutatták a rendkívül nagy fürtöket.

Erőteljes növekedésű fajta, nagy levelekkel, vastag szárral. A fürtök vállasak, jól fejlettek, vastag szárral. A virágzás idején igen érzékeny a hidegre, ezért szinte csak fűtött üvegházban termeszthető. A szemek kifejezetten nagyok (akár 4 cm átmérőjűek), vastag héjjal és roppanós gyümölcshússal. A szőlőszemben egy vagy két mag található. Finom, határozott íze, tömör húsa miatt az egyik legjobb, legkeresettebb és legértékesebb csemegeszőlőfajta.[1][5]

Gros Colman Ezt a fajtát 1860 körül mutatták be először Londonban, majd 1890 körül kezdték termeszteni Flandriában. Felix Sohie 1900 körül termesztette és sikerült egy későn érő (októbertől márciusig) fajtát kinevelnie, ennek köszönhetően a szőlőtermesztők egész évben friss gyümölcsöt tudtak szállítani a piacra. Termesztése napjainkra erőteljesen visszaesett, elsősorban a magas fűtési költségek, illetve a déli féltekén termesztett csemegeszőlők által támasztott verseny miatt. Erőteljes növekedésű, termékeny fajta. A szőlőszemek héja vékony, könnyen megrepednek az érés során, de a fogyasztók igen kedvelik éppen emiatt.[1]

Fehér szőlők[szerkesztés]

Muscat d'Alexandrie A fajta feltehetően Egyiptomból származott, majd a 17. század közepén kezdték termeszteni Franciaországban, onnan terjedt el Angliába és Belgiumba. Az egyik legnagyobb mennyiségben exportált szőlőfajta, közepesen erőteljes növekedésű, jól gyümölcsöző, a fürtök hosszúak, vállasak. A szőlőszemek ovális alakúak, roppanós héjjal. Íze kitűnő, jellegzetes muskotályos ízzel, szép aranysárga színnel (néha azonban éretten is zöld színű). A legjobban fűtött üvegházakban termeszthető.

Canon Hall A belga Canon Hall fajtát a Muscat d'Alexandrie mutációjából nemesítették ki, nem azonos az angol Canon Hall fajtával. A fajta erőteljes növekedésű, hosszú, hengeres fürtökkel, vastag héjú, kerek szőlőszemekkel, amelynek határozott muskotályos íze van. Mivel igen nehezen lehetett csak termeszteni alacsony termőképessége, nap- és hidegérzékenysége miatt, ezért régen olyan magas árat kértek érte, hogy szemenként árusították a szőlőt.

Baidor A Baidor fajtát 1958-ban a Frankenthal és a Muscat d'Alexandrie fajták keresztezésével hozták létre a Terhulpenben. 1979-ben kapta nevét a francia baie d'or (arany bogyó) után. Ezt a fajtát szolgálták fel Károly walesi herceg és Diana Spencer esküvőjén. Erőteljes növekedésű fajta, aránylag kis fürtökkel. Az érett szőlőszemeknek szép borostyánsárga színe van, cukortartalma elérheti a 18 fokot is, átmérője a 2,6 cm-t. Aránylag érzékeny fajta, a páralecsapódás és az erős nap könnyen kárt tehet benne.

Termesztett gyümölcsök
Vadgyümölcsök
Déligyümölcsök
Gabonák
Zöldségfélék
Ehető gombák
Fűszerek
Gyógynövények
Fogyasztható növények
Dísznövények
Ipari növények
Festőnövények
Védett növények
Baktériumos betegségek
Gombabetegségek
Fitoplazmás betegségek
Peronoszpórafélék
A vírusos betegségekről
Vírusos betegségek
Nem fertőző betegségek
Férgek
Csigák
Rovarok
Lepkék
Kétéltűek
Emlősök
Adalékok
Csávázószerek
Gombaölő szerek
Gyomirtó szerek
Lemosó szerek
Rovarölő szerek
Talajfertőtlenítő szerek
Vadriasztó szerek
Egyéb szerek
Permetezési napló
Permetlé töménysége
Január
Február
Március
Április
Május
Június
Július
Augusztus
Szeptember
Október
November
December
Gyomnövények