Heraldikai lexikon/Szirén

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Névváltozatok:

hu: siren: tengeri állat, fellǘl félig leány, alól hal (Pápai/Bod 568.), sirén (Deák Farkas, Turul 1883/3.[1]), najád

sirena, Melusine, sirène, Meerjungfrau (Bárczay 152.)


Rövidítések:

Hárfázó szirén Châtillon Anna királyné gyűrűjén, a 12. század vége. A székesfehérvári királysírban talált gyűrűn.
Palásthi Bagonya János pecsétje 1368–1373.jpg
Rudnyánszky báró címer.jpg
A haját tükörben fésülgető (talán a Hiúság) és kagylóban ajándékot kínáló szirén (talán a Csábítás jelképe) Zrínyi Miklós, Adriai tengernek Syrenaia című művének címlapján

Szirén, bajlós mitológiai szörny, aki éneklésével a pusztulásba csalja a hajósokat.

Szirén (sirena, Melusine, sirène, Meerjungfrau). Tengeri szörnyeteg női fejjel. Nagyon ritkán fordul elő. bárczai. 152.

"Úgy tartják, hogy a szirének Akheólosznak, valamint a múzsák egyikének, Terpszikhorénak a leányai voltak. Kezdetben szárnyaik is voltak; ám meggondolatlanul versenyre keltek a múzsákkal, legyőzettek, a szárnyaikat levágták, kitépett tollaikból pedig a múzsák fejéket készítettek maguknak, akik így ettől kezdve (a szirének anyjának kivételével) valamennyien szárnyas fővel jártak. A szirének lakhelye néhány kies sziget volt: mikor barlangjukból hajót láttak közeledni, énekükkel előbb lenyűgözték a hajósokat, aztán magukhoz csalogatták, végül pedig elfogták és legyilkolták őket. Énekük nem volt egyforma, hanem mindenkit a természetéhez leginkább illő dallammal csábítottak el. Olyan veszedelmesek voltak, hogy szigeteik már messziről fehérlettek a temetetlenül maradt holtak csontjaitól. Kétfajta módszert és orvosságot fedeztek fel ellenük: az egyiket Odüsszeusz, a másikat Orpheusz. Odüszszeusz viasszal tömette be társai fülét, míg saját magát, mivel meg akarta ugyan tapasztalni a dolgot, ám a veszélyt is el akarta kerülni, az árbochoz kötöztette, és szigorúan meghagyta, hogy senki ne oldozza ki, még ha kérné, akkor sem. Ezzel szemben Orpheusz, mindenféle bilincs nélkül, lantján az istenek dicséretét zengve némította el a sziréneket és így menekült meg." (Francis Bacon: Az ősök bölcsessége. 31. A szirének avagy a gyönyör. - részlet)

A szimbolikus költészetben a szirének kétféle természetűek lehetnek. Egyrészt az égi szférákban ülő jóra hívó szirének, akik nem csábítanak el, másrészt ők a bűnök, a csábítás jelképei is. A Peplum Heroum (Hősi lepel) című, Wesselényi István országgyűlési elnök (1674–1734) halálára írt halotti beszéd szerint Wesselényi szirénként dicsőül meg, és ezt azzal a paradox kijelentéssel koronázza, hogy „Sirenum mundi victrix Veselényia Siren” („A világ szirénjeinek legyőzője a Wesselényi-szirén”).

A sziréneket a középkorban kétféle módon ábrázolták. Egyrészt megőrződött az ókori madárszirén-ábrázolás, ahol a madáralakhoz emberi fej vagy felsőtest kapcsolódik. Nyugaton a Karoling-korban jelentek meg az emberi felsőalakkal és hal alakú, esetenként csavart alsótesttel ábrázolt halszirének (újkori magyar megjelöléssel a sellők). Ezek azonban keleten nem terjedtek el: a Bizánci császárságban és kulturális hatásterületén megmaradt az antik madáralakú forma. Sevillai Izidortól maradt fenn a szirének hármas tagolása, amelyet később Hrabanus Maurus is követett. Dél-Itáliában is ábrázolták a halszirént.[2]


https://hu.wikibooks.org/wiki/C%C3%ADmerhat%C3%A1roz%C3%B3/Boleman_c%C3%ADmer


Lásd még[szerkesztés]

sellő, meluzin