Heraldikai lexikon/Szelepcsényi György
Szelepcsényi György (Nagyszombat, 1595 k.-Letovice, Moravország 1685. január 14), esztergomi érsek. Köznemesi családból származott. Gimnáziumi tanulmányait Nagyszombatban végezte, majd a római Collegium Germanico-Hungaricum bölcsészet és teológia hallgatója. Ezt követően Szencben lett pap. 1636-ban esztergomi kanonok, szentgyörgyi prépost, 1643-ban csanádi és pécsi püspök, 1644-ben veszprémi és egri püspök, 1648-1666 között nyitrai püspök, 1657 kalocsai érsek, 1666-tól esztergomi érsek, prímás. Világi tisztségeket is betöltött a kancellárián (1657-1666 főkancellár) és a Helytartótanácsban (1667-1673). Minden eszközzel támogatta a protestáns felekezetek visszaszorítását Magyarországon. A Wesselényi összeesküvés 1669-es leleplezése után meghatározó szerepe volt az 1673-as és 1674-es pozsonyi delegált bíróságok által meghozott határozatokra, melynek eredményeként a legtöbb protestáns lelkész, értelmiségi és nemes lemondott hivataláról, egyesek pedig száműzetésbe vagy spanyol gályarabságba kerültek. I. Lipót tanácsadója volt, Konstantinápolyban diplomáciai tárgyalásokat folytatott a török portával és a lengyel királlyal. Vagyona jelentős részét áldozta a törökellenes harcra. Mariazellben temették el.
A Collegium Germanico-Hugaricumon kiváló tanuló volt. Sokat foglalkozott történelmi kutatásokkal a vatikáni levéltárakban. Jelentős irodalmi és kiadói tevékenységet folytatott. Saját művein kívül kiadta az esztergomi rituálét (Rituale Strigoniense. 1682. 1. kiad. Pozsony, 1625). Fiatal korában grafikai alkotásokat is készített. A rézmetszést valószínűleg római tanulmányai alatt tanulta ki. Mindössze hét metszete ismert. Elkészítette Pázmány Péter, IV. Ferdinánd és I. Lipót arcképeinek rézmetszeteit. Római tanulmányai alatt 1635-ben Francisco G. Ghelf Tridentino portréjával ellátott címeres exlibrist készített, 1636-ban ugyanilyet alkotott mecénása, Pázmány Péter számára, majd Draskovics György győri püspöknek és 1666 körül a saját supralibrosát is elkészítette.
A 17. század második felében ő hozott be először Magyarországra finomgyapjas (merinó) úgynevezett „páduai juhokat” Olaszországból. Később hozzákezdett nemesítésükhöz, és 1666-ban Gombán posztógyárat is alapított. Ezzzel egy olyan juhnemesítési hagyományt teremtett, mely később Európa élvonalához tartozott és többek között ennek volt eredménye, hogy gróf Festetics Imre egy 1819-es cikkében közzétette téziseit az állatok tulajdonságainak öröklődéséről.
