Heraldikai lexikon/Festetics Imre

gróf Festetics Imre (Simaság, 1764. 12. 2-Kőszeg, 1847. 4. 1.), császári és királyi kamarás, nagybirtokos, genetikai író. A neve előfordul Festetich alakban is. A bátyja gróf Festetich György (1755-1819) volt, aki 1797-ben Keszthelyen létrehozta a Georgikont, Európa egyik első mezőgazdasági felsőfokú oktatási intézményét. Bátyja könyvtárában megvoltak a kor vezető agrárgazdasági művei, melyek az állatnemesítés kérdésével is foglalkoztak.

Gróf Festetics Imre 1819 körül

Festetics Imre cikke, Die genetische Gesätze der Natur. (A természet genetikai törvényei) Oekonomische Neukeiten und Vergandlungen, Brünn, No. 22, 1819 április, Pp.: 169-170.

Élete

A nevelését János nevű öccsével együtt anyja, Bossányi Júlia felügyelte. Nagy Jeromos tanította németre, latinra és történelemre. 1782-ben, 18 évesen bátyjához hasonlóan (apja szándéka ellenére) katonának állt. A Levencher könnyűlovas ezredben kapitányi rangban részt vett a délvidéki török ellenes harcokban. Megsebesült és nyolc évi szolgálat után lemondott tiszti rangjáról, kérte felmentését a katonai szolgálat alól. Ezredét 1790. augusztus 18-án hagyta el a Bukarest melletti táborban. Szolgálatával tiszttársai és katonái elégedettek voltak. Feljegyezték róla, hogy szegényebb tiszttársait anyagilag is támogatta. 1791-ben feleségül vette Boronkay Krisztinát (1774-1807), akitől két fia és egy lánya született. Apja végrendeletében felbontotta a családi hitbizományt, így az örökölhető lett, de György a birtok egybentartása mellett döntött, ezért Imre öröksége fejében 200 ezer forintot ajánlott fel. A vagyoni kérdések 1792-ben oldódtak meg a testvérek között. György Imre javára lemondott a simonyi birtokról és vállalta 400 ezer forint kifizetését is. 1807-ben tagja volt az országgyűlés határszéli országos választmányának, de Györgytől eltérően nem vett részt az országos politikában. 1812-ben újra nősült. Második feleségével, Vízkeleti Borbálával részben birtokain, részben a kőszegi Festetics-kastélyban élt.

Állatnemesítői tevékenysége

A Festetics család birtokán lótenyésztésre, juhtenyésztésre, méhészetre és növénytermesztési, növényhonosítási kísérletekre vonatkozó törzskönyvi nyilvántartásokat a 19. század eleje óta vezettek. A családi hagyományokat folytatva 1803-tól ő is juhtenyésztésbe fogott egy kis merinó nyájjal. 15 évnyi szigorú beltenyésztési program után elérte, hogy nem tudott jobb tenyészállatokat vásárolni a sajátjainál és az eredményeire mások is felfigyeltek. A Pethe Ferenc által szerkesztett Nemzeti Gazda című lap 1815-ben, még Bécsben kiadott március 7-i számában megjelent cikkében magyar nyelven tette közzé felhívását „A juhtenyésztés’ jobbítását és pallérozását óhajtó Hazafiakhoz” címmel, a „Juhtenyésztést Tökéletesítő Társaság” felállítására, a „Brünn Fő-Városban össze gyűlő Juhos Társaság” mintájára, tíz hónappal annak megalakulását követően. A „Vasi Juhtenyésztő Társaság” (1815–1820) a kontinens második állatnemesítő szervezete volt.

A cikkében beszámol arról, hogy ezen program elindítója Chernel Dávid volt, akinek tevékenységéről „honi Gaislerünk” megszólítással elismerően emlékezett meg. Ezen írásának köszönhetően azt is tudjuk, hogy 1814 óta bizonyosan részt vett a „Május’ közepén, Brünn Fő-Városban össze gyűlő Juhos Társaság” találkozóin, ahova „bundás-gyapjas” kedvenc állatait magával vitte, és ott vásárolhatott is tenyészkosokat és anyajuhokat. Az tehát bizonyos, hogy 1805-1820 között Festetics tudatosan, a kor legfejlettebb módszereivel végzett kísérleteket, éppen az első empirikus örökléstani törvények kérdésében kialakult élénk brünni viták idején.

A 18. század kezdetéről (1723) valók az első olyan kísérletek (Svédországban Jonas Alströmer lovag által), amelyek a Pireneusok déli, spanyolországi lejtőin honos, rendkívül értékes, kiváló minőségű gyapjút adó merinó juhfajta tenyésztését (melynek kivitelét 1760-ig halállal büntették Spanyolországban) nemesítés útján a hidegebb éghajlatú európai területeken is megkísérelték bevezetni. A juhok (és más állatok) nemesítésére különféle módszereket dolgoztak ki (keresztezés, beltenyésztés, vérvonaltenyésztés, szelekció). A 18. század második felétől a merinó juhfajta általánosan elterjedt Poroszországban, Morvaországban és Szilézai, valamint Magyarország egy részén. 1765-ben Mária Terézia Spanyolországból hozatott be Merinó juhokat és a Fiume melletti Mercopaliban állami törzstenyészetet alapított. 1775-ben innen kapott tenyészjuhokat Imre apja, gróf Festetics Pál (1722-1782) keszthelyi uradalma is.

Genetikai törvényei

A Habsburg birodalom textiliparának központja Morvaország volt, Brünn központtal. Itt működött többek között Fredinand Geisslern báró, a híres juhtenyésztő és Christian Carl André (1763-1832), Salm-Reifferscheidt gróf gazdasági tanácsadója, aki (Salm) a Morvaországban 1770-ben létrejött, majd 1806-ban más néven újraszervezett Agrár Társaság első elnöke volt, André pedig a titkára. André 1814-ben új társaságot hívott életre A Juhtenyésztők Barátainak Tudósainak és Támogatóinak Társasága néven, amely a kontinens első állatnemesítő szervezete lett. André szerkesztette a Oekonomische Neuigkeiten und Verhandlungen (Gazdasági Újdonságok és Közlemények) című heti szaklapot is, mely Brünnben jelent meg, de Prágában nyomtatták.

André, Festetics Imrét felkérte, hogy szóljon hozzá a társaságban folyó vitához a beltenyésztés hatását illetően az öröklődésre. A vitapontok a következők voltak: 1. Környezeti feltételektől függő, élettani törvényszerűségek irányítják-e az öröklődést, amelyet Ehrenfels báró a természet élettani törvényeinek („physiologische Gesetze der Natur”) nevez, vagy sajátos belső tényezők határozzák meg azt? 2. A beltenyésztés révén gyengül-e a jellegek öröklődése – amint Ehrenfels állította –, vagy éppen ellenkezőleg, a jellegek stabilizálódnak, és öröklődésük megszilárdul? Festetics válaszának lényege: 1. A jellegek öröklődését belső tényezők irányítják, a külsők csak befolyásolják. 2. A beltenyésztés nem gyengíti, hanem erősíti a jellegek öröklődését, ha 3. a kívánt jellegekre szigorú kiválogatás (szelekció) hat. 4. Az öröklődés törvényszerűségei lényegében különböznek az élettani törvényszerűségektől, ezért ezeket új névvel, genetikai törvényeknek („genetische Gesätze der Natur”) kell nevezni. 5. Az élőlényeket – az embert is ideértve – a genetikai törvények és a szelekciós folyamatok összjátéka formálja folyamatosan.

Festetics 1819-ben az Oekonomische Neuigkeiten und Verhandlungen című lapban tette közzé híres téziseit A természet genetikai törvényei címmel négy pontban:

„a) Az egészséges és erőteljes alkatú állatok továbbadják és örökítik jellegzetes tulajdonságaikat.

b) A nagyszülők azon tulajdonságai, melyek különböznek utódaik tulajdonságaitól, ismét megjelennek a következő nemzedékekben.

c) Azok közé az állatok közé, amelyek több nemzedéken keresztül birtokában voltak a nekik megfelelő tulajdonságoknak, olyan utódok is kerülhetnek, melyeknek eltérő tulajdonságaik vannak. Ezek változatok, variánsok, a természet játékai, melyek továbbszaporításra alkalmatlanok akkor, ha a cél (adott) tulajdonságok átörökítése.

d) Feltétel marad a beltenyésztésnél a törzsállatok lehető leggondosabb kiválasztása. (Véleményem szerint ez a fő kérdés) [a szerkesztő, C. C. André közbeszúrt megjegyzése].

Csak azok (az egyedek) jótékony hatásúak a beltenyésztésben, amelyek döntő mértékben hordozzák a szükséges tulajdonságokat. Ehhez a kiindulóponthoz térek vissza mindig, minden mondatomban. Mert amikor én az állatoknál egy adott tulajdonságot akarok megtartani, az utódokban továbbörökíteni és állandósítani, ajánlatos a gondosan vezetett beltenyésztés, de úgy, hogy elkerüljük annak veszélyét, hogy a szervezet legyengülése a beltenyésztés szükségszerű következménye legyen. A megemlített analógiák engem nem győztek meg, legalábbis nem késztetnek véleményem feladására.”

Ezt követően kitért a rokonházasságok esetében embernél fellépő beltenyésztés hatásaira. Magától értetődőnek tekintette a természetes és mesterséges kiválogatódás szerepét a háziállatok és termesztett növények tulajdonságainak megőrzésében vagy megváltoztatásában, evolúciójában. Figyelmet szentelt a háziállatok szaporodásbiológiai folyamatokkal kapcsolatos viselkedésmódjának és az örökléstan közötti lehetséges kapcsolatnak. Világosan elkülönítette egymástól az öröklött tulajdonságok külső és belső hatásait, és a tudományba egy új fogalmat vezetett be, „a természet genetikai törvényeit“, melyek független módon működnek „a természet phisiológiai törvényeitől“, ami egyben a „Naure versus Nurture“ vita megközelítési módja is volt.

Cikkének jelentősége az alábbiakban foglalható össze:

- Korát meghaladva felismerte az öröklődés alapelveit, és annak néhány jellemző általános vonását.
- Kimondta Mendel 2. törvényét.
- Megfogalmazta a mutáció alapjait.
- A beltenyésztéses leromlás okai közül kizárta a természeti környezet szerepét.
- Felismerte, hogy a beltenyésztéses leromlás mellett egy beltenyésztéssel és keresztezéssel összefüggő
javulás is van, azaz a rossz és jó változás azonos genetikai folyamatnak ellentétes oldalaként fogható fel.

A 3/ pontban megfogalmazta a mutáció alapelvét (ezzel lényegileg Hugo de Vries előfutárának is tekinthető).

Elsőként használta a "genetika" kifejezést a szakirodalomban (ezzel megelőzte a tudományágnak hivatalos nevet adó William Batesont).

Viselkedési megfigyeléseivel az etológusok előfutára.

Felismerte a változékonyság, alkalmazkodóképesség, öröklődés (genetika), kiválogatás (szelekció) és fejlődés (evolúció) összefüggéseit. Az emberi beltenyésztés kapcsán a társadalmi környezet populációs hatásaira is kitért.

Hangsúlyozta a (szoros kiválasztással kombinált) beltenyésztés szerepét az öröklődő tulajdonságok stabilizálására és a fajták (jellegeinek) megtartására. A genetikai elveket megfontolt módon alklamazta a természetes, mesterséges és elsősorban a nemi kiválasztás elveivel az állati, sőt emberi populációkkal kapcsolatban. Úgy vélte, hogy a nemiség, változékonyság, szelekció, a genetikai törvények, a tenyésztés és a (mikro)evolóció egységes egészként hatnak. Elvei jóval haladóbbak, mint korának gradualistának (Ch. Bonnet) az elvei és nézetei közelebb állnak Lamarck és Darwin elveihez.

Mendel előtt – másokkal párhuzamosan (mint pl. az angol Knight vagy az olasz gróf Galesio) – felismerte a szegregációt a második hibridnemzedékben.

1820-ban egy újabb cikket közölt az Oekonomische Neuigkeiten und Verhandlungen hasábjain, mely a genetika történetében szintén nagy jelentőséggel bír, mert világosan leírta a matematikai megközelítés fontosságát a nemesítési programok előrehaladásában.

Rudolf André, Festetics 1819-es cikkére reflektálva beszámolt arról, hogy olyan mikrométert szerkesztett, amellyel nagy pontossággal meg lehet mérni a gyapjú vastagságát és azt egy hetes osztású skálán lehet minősíteni, amellyel a Festetics által javasolt szakszerű, precíz beltenyésztés eredménye, hatása mérhető, számszerűsíthető lesz. A következő évben erre Festetics a következő szavakkal reflektált: „úgy ítélhető meg, hogy a nemesítés tudományában új korszak veszi kezdetét azáltal, hogy a gyapjú finomság fokozatait meghatározó eljárás megszületett, melyet így matematikai pontossággal lehet már jellemezni”. Öt évtizeddel később Gregor Mendel talán legnagyobb tudományos újdonsága a hasadás törvényeinek matematikai modellezése, eredményeinek statisztikai kiértékelése lett, noha ezt akkoriban még nem ismerték fel.

Festetics már 1819-ben egységben látta a a változatosság (variabilitás), a természetes és mesterséges kiválogatódás (szelekció), az öröklődés (genetika), az alkalmazkodás (adaptáció) és a fejlődés (evolúció) folyamatát a növények, állatok, sőt az ember esetében is. Az emberi beltenyésztés kapcsán a társadalmi környezet populációs hatásaira is kitért.

Festetics Imre 1820, Christian Carl André elmozdítása után már nem nyilatkozott meg többet a természet genetikai törvényeinek kérdésében. Eredményeiről sajnos összefoglaló munkát sem közölt.Nézetei egészen az 1980-as évekig feledésbe merültek. Szinte biztos, azonban hogy Festetics Imre eredményeit Mendel is felhasználta. Mindketten tagjai voltak a brünni Természetkutató Társaságnak. Festetics nagy szaktekintélynek számított a morvaországi juhtenyésztők körében, mint pl. Mendel tanárai, Nestler és Napp körében, akik írásban vagy szóban igazolhatóan idézték. Az utóbbi a brünni Szent Tamás kolostos apátja volt, nagy hatást gyakorolt az ifjú Mendelre, aki később a kolostorban végezte a genetikai kísérleteit. Nestler pedig könyvet is írt A beltenyésztésről címmel (1829) , ebben elismerve Festetics érdemeit a beltenyésztés örökléstani jelentőségének helyes felismerésében. Szinte biztos, hogy az sem véletlen, hogy Festetics és Mendel második törvénye megegyezik egymással. Lehetséges, hogy Mendel éppen ennek a legegyszerűbben felismerhető törvényszerűségnek az ellenőrzésével kezdte a vizsgálatait. Az, hogy munkája kezdetén Mendel első lépésben tiszta homozigóta szülőket állított elő, ismert jelenség volt a juhtenyésztők körében. Festetics természetesen nem fedezte fel a (faktorális) genetikát Mendel előtt, de megmutatta az ehhez vezető helyes utat és a kutatás helyes módszertanát. A juhtenyésztés kérdéseiről folytatott vita során Festetics a második hibridnemzedék alapos vizsgálatának szükségességére (szegregáció), a kis eltérések fontosságára (mutáció), a szelekció evolúciós jelentőségére, a belső „genetikai” tényezők elsődlegességére, a keresztezési kísérletek módszertani buktatóira, az ivartalanítás szükségességére, a matematikai módszerek fontosságára is felhívta a figyelmet.

Festetics Imre cikkeit először Vítezslav Orel, a brnói Mendelianum Múzeum korábbi igazgatója és Robert J. Wood angol történész fedezte fel az 1980-as években. Magyarországon elsősorban Szabó T. Attila, dolgozta fel a munkásságát.

Irodalom

FESTETICS I., 1815a. A kőszegi Festetics Imre gróf úr egyik írásából. Eredeti cím: Aus einem Schreiben des Herrn Grafen Emmerich Festetics zu Güns in Ungarn, den 20 Juni 1815. Oekonom. Neuigk. 1815, 547–548; ugyanott még a nov. 4. számban is, bőven. Lönhard M. fordítása. Kézirat.

FESTETICS, I., (1818?). Debatten Schafzuicht. Erklärung des Herrn Grafen Emmerich von Festetics. (Vergleichen Nr. 38., 39. u. 55., 1818). ONV Nr. ?, ?, 9–11.

FESTETICS, I., 1819a. Erklärungen des Herren Grafen Emerich von Festetics. Oek. Neugk. U. Verhandl. [Brno/Praga]. 26–27. In: Löhardt 2006.

FESTETICS, I., 1819b. Debatten Schafzucht. Erklärungen des Herrn Grafen Emmerich von Festetics. Vortzetzung von Teil nr. 2. Beilage zu ONV Nr. 3, Jäner, 118–120.

FESTETICS I., 1819c. 61. Debatten: Scahfzucht. Weitere Erlkärungen des Herren Grafen Emerich von Festetics über Inzucht. Oekon. Neuigk. Vehandl., [Brno/Praga] 22: 169–172. Publ. in Hungarian by Szabó et Pozsik, 1989; újrafordított részletek in Löhardt 2006.

FESTETICS, I., 1820. Bericht des Herrn Grafen Emerich Festetics als Representanten des Schafzüchter-Vereins in Esenburgeer Comitat. Oekon. Neuigk. Vehandl., [Brno/Praga] 19: 22–28 (?), cf. Fári–Kralovánszky 2006.

FESTETICS, I., 1822. Über einem Aufsatz des Herrn I. R. im 3ten Hefte des Jahrganges 1821. Oekon. Neuigk. Vehandl., [Brünn/Praga]. Részletek in Löhardt 2006.

Megj.: Lönhard Miklóf fordításában, magyar kéziratból idézett címek

FESTETICS I., 1819. Festetics Imre gróf úr magyarázata. ONV 1819, 9–12 és 18–20. Lásd még az 1818. évi 38., 39. és 55. számokat. Eredeti cím: ?

FESTETICS I., 1820, Festetics Imre gróf úr jelentése a Vas-megyei Juhtenyésztő Egyesület képviseletében. ONV 1820. jan., 25–28. Eredeti cím: Bericht des Herrn Emmerich Festetics als Representatnten des Schafzüchter-Vereins im Eisenburger Comitate. FESTETICS I., 1920a. Festetics Imre gróf úr nyilatkozata. OVN 1920. 115–119. Eredeti cím: Äuserung des Herrn Grafen Emmerich Festetics.

FESTETICS I., 1920c. Festetics Imre gróf úr beszámolója a Juhtenyésztő Egyesület által indítványozott, Petri féle szecskázott takarmányozási kísérletől. OVN 1820. aug. 193–195. Eredeti cím: Bericht des Herrn Grafen Emmerich Festetics über die vom Schafzüchter-Verein angeregten Versuche der Heckelsfütterung nach Petrische Methode.

FESTETICS I., 1822, I. R. úrnak [az OVN] 1821. évi 3. füzetében megjelent dolgozatáról. ONV 1822. dec. 729–731. Eredti cím: Über einem Aufsatz des Herrn I. R. in 3ten Hefte des Jahrganges 1821 [des ONVs].

[ANONYM], 1816. Kérdések és kétségek a juhtenyésztés néhány fontos pontjáról [egy Festetics Imre gróf úr birtokára tett utazás kapcsán]. ONV 1816, 142–143.

Festetics Imre cikke

A nevezetes közlemény

Festetics Imre 1819-ben Brünnben, az Oekonomische Neuigkeiten und Verhandlungen 22., áprilisi számában, a 169-171. Lapon közölte (egy bõvebb cikksorozat részeként) az alábbi cikket:

61.
Juhtenyésztési viták
Festetics Imre gróf úr további magyarázatai a beltenyésztésrõl
(Összevetendõ a 2-4. számú mellékletekkel, 1819)

Azok az észrevételek, melyekre André tanácsos úr a Gazdasági Újdonságok 4-es számú mellékletében a beltenyésztéssel, vagyis a közeli vérrokonsággal kapcsolatos magyarázataimat érdemesítette, abból a törekvésbõl fakadnak, mellyel õ minden fontos kérdést világosan, biztosan szeretne tudni. Szívesen követem én is ezen a nyomon, és ott, ahol talán nem voltam eléggé érthetõ, vagy nem fejtettem ki elég meggyõzõen véleményemet, hozzáfûzöm mindazt, ami szükséges.

Elõször is kérnem kell, hogy korábbi 2. közlésem 20. oldalán a bal oldali oszlopban az 5. paragrafusban a 4. és 5. sor tartalma a következõképpen olvasandó: „Az utódok maguktól változnak, vagy a nagyszülõknek nincs közük a változásokhoz ... stb."

Ez az 5. szakasz tartalmazza az én véleményem szerint a természet genetikai törvényeit (sz.t.a. kiemelése). Ezek azok, melyeket cáfolni kell, különben a rendszer érvényes. A következõket állítom:

a. Az egészséges és erõteljes alkatú állatok továbbadják és örökítik jellegzetes tulajdonságaikat.

b. A nagyszülõk azon tulajdonságai, melyek különböznek utódaik tulajdonságaitól, ismét megjelennek a következõ nemzedékben.

c. Azok közé az állatok közé, amelyek több nemzedéken keresztül birtokában voltak a nekik megfelelõ tulajdonságoknak, olyan utódok is kerülhetnek, melyeknek eltérõ tulajdonságai vannak. Ezek változatok, variánsok [mutációk], a természet játékai, melyek továbbszaporításra alkalmatlanok, ha a cél az adott tulajdonságok átörökítése.

d. Feltétel marad a beltenyésztésnél a törzsállatok lehetõ leggondosabb kiválogatása.

(A szerkesztõ [André] megjegyzése: „Véleményem szerint ez a fõ kérdés").

Csak azok [az egyedek] jótékony hatásúak a beltenyésztésben, amelyek döntõ mértékben hordozzák a szükséges tulajdonságokat .....

Ezekhez a kiindulópontokhoz térek vissza mindig, minden mondatomban. Mert amikor én az állatoknál egy adott tulajdonságot akarok megtartani, az utódokban tovább örökíteni és állandósítani, ajánlatos a gondosan vezetett beltenyésztés, de úgy, hogy elkerüljük annak a veszélyét, hogy a szervezet legyengülése a beltenyésztés szükségszerû következménye legyen. A megemlített analógiák engem nem gyõznek meg, legalábbis nem késztetnek véleményem feladására.

Már említettem magyarázatomban, hogy az emberek és állatok szaporodásában a legnagyobb különbség az értelemnek, az intellektusnak az ember esetében juttatott nagyon nagy szerepben van. De kérdem én: lehet-e az embernél az én kikötéseim lelkiismeretesen aggályos figyelembevételével valamit kezdeni, különösen ott, ahol satnya párokat hoznak össze és ahol a szív és az értelem egymástól örökre idegen marad ?

Az én erõs kosaim a maguk háremében nyilván egészen más helyzetben vannak, de még így is fogannak tõlük olyan bárányok, melyek beltenyésztésben a törzset tönkretennék. A bárányoknál viszont van egy megoldás: kiherélik õket.

Ami a lovak esetét illeti, itt sokkal kifinomultabb tulajdonságokat is tekintetbe kell venni, mint a bárányoknál. Õszintén be kell vallanom, hogy a keresztezés rendszere lótenyésztésünket teljesen tönkretette. A juhoknál az egészséget és a gyapjút kell figyelembe vennem. A lovak esetében viszont még senki sem mondotta meg tisztán és világosan, hogy mi mindent kell vizsgálni. Azt hiszem, egy ló erénye a szépség mellett azon tulajdonságaiban áll, hogy valamilyen célnak megfelel. És milyen sokfélének kell a lovak felépítésének és képességeinek is lennie. A ló felépítésében egy nehezen nyomon követhetõ, bonyolult architektúra szövõdik össze. Ennek a szervezetnek mûködnie kell, bár majdnem mindenik egyede eltérõ ritmusú, tartású ... más, kissé eltérõ, változó viselkedésű.

Szerencsével járhat-e ilyen esetben a heterogén fajták keresztezése ? Semmiképpen sem ! Ezt bizonyítják azok a méneseink, melyek szerencsétlenül elsatnyultak, és amelyeket egy évtizede ismét fel kellett újítani.

Maga André tanácsos úr is elismeri, hogy a természet, ha hagyják, hû marad a saját képzõdményeihez. Ezzel szemben a civilizációban és a házi tenyésztésben – eo ipso – a dolgok az õserõ elszegényedéséhez és a szervezet gyengeségre való hajlamához szoktak vezetni. Én ezt nemhogy vitatnám, de éppenséggel bizonyítékként említeném arra, hogy a civilizációs és üzleti kötelékekben élõ embernek mind maga, mind állatai számára leginkább a természet gazdálkodását kellene megközelítenie.

Nézzünk meg egy szilaj ménest 100 kancával és 4-6 ménnel ! A legerõsebb kiharcolja a vezérséget, ezután következnek a gyengébbek. A meghódított kancák hûségesen kitartanak ménjeik mellett. A leggyengébb ménnek gyakran csak néhány megvetett kanca jut, vagy teljesen kanca nélkül marad.

A nemzedékek óta lovakat õrzõ csikós nagyon is jól tudja, hogy a legerõsebb fedezõmének organikus elõnyöket is átörökítenek. Csak ezeket fogják megtartani a következõ nemzedékekben, és ilyenformán itt is beltenyésztés van. Hasonlóképpen van ez a gulyákban, valamint a cigája és rackajuhok esetében.

A civilizált ember sajnos abban a helyzetben van, hogy a legsilányabb megoldást még szeretnie is kell. Szó sem lehet esetében alaposabb szemrevételezésérõl, válogatásról.

Tegyük fel, elszánja magát, hogy vegyen egy bikát. Ha már vásárol, akkor valami jobbat választ és azt jobban táplálja, már csak a befektetett tõke miatt is. Nyilván, így jobb borjak is fogannak. De egyik sem olyan, mint ott, ahol bõséges táplálékon, a természet rendje szerint, minden bikabornyú felnõ. Szülõhazámban mindenütt, ahol hagyományos szarvasmarha tenyésztés van, a tél folyamán istállóban tartott bikákat tavasszal, a csordába való kihajtás elõtt összeeresztik, hogy egymással megharcoljanak, egymás között döntsék el a rangsort. Ilyen módon több szép bikát eltávolítanak azután a mezõrõl, olyanokat is, amelyiket bármelyik tehén elfogadna, ha közeledni próbálna. Az ottani elvek szerint ezeket a bikákat eladják a mészárosnak.

Hasonló sajátosság figyelhetõ meg a juhok esetében is. 300-400 anyajuh mellé 6 kost eresztenek és mindenkor azt tapasztaltam, hogy egy kost gyakran 10 anyajuh is követ, míg egy másik kos alig tud magának egy nõstényt keríteni.

Ez mind az én tételemet igazolja. Nevezetesen azt, hogy a mi társadalmi berendezkedésünk mellett – akárcsak a természetben – elsõsorban nem a beltenyésztés, inkább más körülmények idézik elõ a leromlást. Az olyan dolgok, mint a kitartó figyelem, a minden elfogultság nélküli válogatás, a szelekció, melybe semmiféle elõítélet nem keveredik, a tenyésztésben megnyilvánuló szigorú rend, továbbá az életrevalóságnak, az egészségnek és az anyai gondoskodásnak aprólékos megfigyelésében pontosan követendõ rendszeresség azonban igencsak nehezére fog esni annak, aki nemhogy szenvedéllyel végezné a dolgát, de még kellõ gyakorlattal, rutinnal sem rendelkezik.
Úgy érzem és úgy gondolom, emiatt még egyszer le kell szögeznem, hogy a beltenyésztés nem javasolható minden feltétel nélkül.

A növényeknél a nõi virágot egy repkedõ rovar, egy kis szellõ is képes megtermékenyíteni, és mindez olyanformán van a termõhelynek alárendelve, hogy elõnyben részesülnek bizonyos változatok anélkül, hogy ezt akár a legjobb kertész irányíthatná, elõsegíthetné vagy akadályozhatná. Visszatérek tehát nézeteimhez.

Ha egy törzstenyészetnek meg akarjuk õrizni a jellegzetességeit, akkor soha nem szabad kilépnünk annak az egységnek a körébõl, mely ezeket a jellegeket birtokolja. Ahhoz, hogy egy ilyen rassznak a keretei között erõteljes nemzedékeket alakítsunk ki, a robusztus felépítésû állatokat kell felnevelni. Az legyen a törzsapa, amelyik valamennyi megkívánt tulajdonságot leginkább hordozza. Ha a szabályokat gondosan és pontosan betartjuk, akkor biztosak lehetünk, hogy nem következik be az organikus gyengeség [beltenyésztéses leromlás].

Nyilván itt is feltétel: személyesen és fáradhatatlan szorgalommal dolgozz, ha meg akarod tudni, hogy mit írt elõ a természet szabályként, önmaga számára.

A cikk eredeti címe: 61. Debatten. Saafzucht. Weitere Erklärungen des Herrn Grafen Emmerich Festetics über Inzucht. Vergleichen Beilage Nr. 2-4, 1819. Közli: Oekonomische Neuigkeiten und Verhandlungen, Brünn (ma: Brno Cseh Köztársaság), Nr. 22., April, 169-171. A cikk fordításának ellenõrzésért Dr. Bariska Istvánnak, Dr. Festetics Antalnak és Dr. Csáti Évának tartozom köszönettel. További magyar, illetve angol nyelvû, Fõként Festeticsre és családjára vonatkozó irodalom: Szabó és Pozsik 1989, 1990, Szabó 1992, 1997, Pozsik 1990).

(BTE * GERMOPLASMA a BIO TÁR ELECTRONIC Genetikai tartalékok sorozat ’97. évi kötet, SZABÓ T. Attila szerkesztésében: Festetics Imre és „a Természet Genetikai Törvényei". Bio Tár szám: 537. Electronic Archive: win/bio/germ/doc/bge537bm, http:// genetics.bdtf.hu/Htmls/Biotar/bge537cm.html) [1]