Heraldikai lexikon/Rokonság

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Névváltozatok:
attiafi (Karácsony 1606/1620), testvérség (Czövek-Kelemen 291.), vérkapocs (Pallas n. lex. Rokonság csz.), vérseg (1684; Zsupos 2015. 38.)

en: relationship, kindred, la: cognatio
Rövidítések


Minden Testvérségben pedig ezen három dolgokra kell figyelmeznünk : a' törzsökre, grádusra és lineára.

1. A' törzsök az a' személy , a' kiben a' többiek , kiknek Testvérségekről vagyon a' kérdés , mint az atyafiságnak kezdetében és gyökerében öszve jönnek , vagy foglaltatnak. Igy két testvérek azért atyafiak , mert az atyjokban öszve foglaltatnak. Nem kell pedig igen távolról való törzsököt fel venni , mert külömben mi majd midnen embernek , ha Noéra vagy Ádámra vitetődünk fel, atyafiak leszünk.

2. A' grádus , egyjik atyafi személynek a' másiktól való távolságát jelenti.

3. A' linea pedig az ugyan azon közönséges törzsöktől származott személlyeknek sorát (seriem) jelenti. Kétféle pedig , egyenes és görbe (recta et obliqua seu Transversa, collateralis). Az egyenes az a' mellyben tsak a' Nemzőket és Nemzetteket (generantes et generatores) vesszük fel , p. o. fijú , unoka 's a' t. még pedig ez is valamely meghatározott személyre nézve felmenökének (Ascendentium) ha éppen tsak a' Nemzőket vissza felé foglalja magában , mint atya , nagy atya , öreg atya 's a' t. lemenöké (descendentium) ha ugyan azon személyre nézve tsupán tsak Nemzetteket számlál elő , mint : fijú , unoka , unokafijú , unokának unokája 's a' t. A' görbék pedig , (obliquae) a' mellyek közzül legalább is mindég kettő gondoltatik együtt, egy törzsöktől lejövő embereket foglalnak ugyan magokban , de a' mellyek közzül egyik a' másikat , sem közbevetve , sem közbevetlenül nem nemzette , illyenek a' bátya , ötse , néne, húga , atyám' ötse v. bátyja, atyám' nényje , v. húga , anyám' bátyja v. ötse , anyám' leánytestvérjei 's a' t. és ezeknek minden ivadékjaik. A' mellyékes v. collaterális lineák még ezen kívül, vagy egyenlők (aequales) ha mind a' kettőben ugyan annyi ; egyenetlenek (inaequales) ha egyikben valamellyikben több személlyek számláltatnak. Az atyafiaknak egész seregét pedig , Testvérség Élőfájának (Arbor Consangvinitatis) mondják , mellynek typusát , hogy abban mind , azokat megláthasd , a' mellyeket most szóval mondottunk , itt szemeid eleibe terjesztjük.

(Czövek-Kelemen 291-292.)

Rokonság, vérségi vagy családi kapcsolatok útján létrejövő kapcsolatok. A középkori magyar jogban különbséget tettek az olyan rokonság között, ahol a nemzés törvényes módon, házasságon belül, vagy törvénytelenül, házasságon kívül történt. A törvénytelen rokon nem tarthatott igényt örökségre, csak eltartásra. Lehetőség volt a törvényesítésre, utólagos házassággal vagy pápai leirattal.

A rokonság lehet férfiági (agnati) vagy nőági (cognati), aszerint, hogy a genealógiai vizsgálatban a rokoni kapcsolatokat a férfi ágon vagy a női ágon is vizsgáljuk-e.

A jog szerint nem [vér]rokon a házastárs, a jegyes, az élettárs, a sógor. A jogtudományban ezért ezen személyeket hozzátartozóknak (élettárs, az egyenes ági rokon házastársa, a jegyes, a házastárs egyenes ági rokona és testvére, valamint a testvér házastársa) és közeli hozzátzartozóknak (házastárs, egyenes ági rokon, a nevelt, örökbefogadott és mostohagyerek, a nevelő-, örökbefogadó és mostohaszülő, valamint a testvér) nevezik.

A kánonjog, azaz a katolikus egyház joga megkülönböztet vérrokonságot (cognatio, consangiunitatis, de: Blutverwandtschaft), sógorságot (affinitas, Schwagerschaft), lelki rokonságot (cognatio spiritualis) és polgári vagy törvényi rokonságot (cognatio legalis), mely az örökbefogadásból származik. Megkülönböztet továbbá törvényes (legitimus) rokonságot és természetes (illegitimus) rokonságot, mely attól függ, hogy az adott személy egyházjogilag érvényes házasságból származik-e vagy sem.

A kánonjog megkülönbözteti a lelki rokonságot is, mely szerint rokoni kapcsolat jön létre a megkeresztelt és a keresztelő, valamint a keresztszülők között, továbá a megbérmált és a bérmálás kiszolgáltatója, valamint a bérmaszülő között.

A római rokonsági rendszer és a római jog alapja az agnatio volt, mely a családfő (pater familiaris) hatalmán épült fel. Az agnát (fiági) rokonok azon személyek voltak, akik ugyanazon pater familiaris hatalma alatt állnak (szűkebb agnáció) vagy állnának, ha még élne (tágabb agnáció).

Szuk agnatio.PNG

A szűkebb értelemben vett agnat familia tagjai voltak: a) a pater familias férji hatalma (manus) alatt álló feleség (uxor in manu), aki a családban „egy leány helyén” (filiae loco) helyezkedett el a pater familias viszonylatában - saját gyermekei vonatkozásában pedig a „notestvér helyén” (sororis loco); b) az apai hatalom (patria potestas) alatt levo gyermek (fiú = filius familias, leány = filia familias); c) a hatalom alatti fiú manusos házasságot kötött felesége, aki az agnatióban - a pater familias viszonylatában - a leányunoka helyén volt (neptis loco); d) a hatalomalatti fiú gyermekei, unokái, tehát a pater familias unokái, dédunokái stb. (nepotes, neptes); e) az örökbefogadott gyermekek (arrogatus, adoptivus); f) az örökbefogadott fiúk manusos házasságot kötött felesége, gyermekei.

A (szűk) agnáció csak meghatározott módon szűnhetett meg. A családfői (férji, atyai) hatalom a családfő, illetve a hatalomalatti személy élete végéig állt fenn, és a családfő életében csak az ő akaratából szűnhetett meg (1. a házasság felbontása ill. a manus megszüntetése által, 2. a filius vagy filia familias elbocsátása, emancipatiója útján, 3. a leány férji hatalmat eredményező házasságkötése folytán).

A családfő halálával a szűk agnat familia felbomlott, és mindazok, akik közvetlenül az apa hatalma alatt álltak, önjogúvá (sui iuris) lettek (a férji hatalom alatt levő feleség és a hatalomalatti gyermekek, ha a gyermek nem élt, annak hatalomalatti gyermeke, az unoka). Az önjogúvá vált fiúk férji, gyermekeik felett pedig apai hatalmat gyakoroltak.A családfői (férji, atyai) hatalom a családfő, illetve a hatalomalatti élete végéig fennállt, és a családfő életében csak a családfő akaratából szűnhetett meg (1. a házasság felbontása ill. a manus megszüntetése által, 2. a filius vagy filia familias elbocsátása, emancipatiója által, 3. a leány férji hatalmat eredményezo házasságkötése folytán).

Tagabb agnatio.PNG

A tágabb értelemben vett agnáció (proximi agnati) magába foglalta mindazokat, akik ugyanazon családfő hatalma alatt állnának, ha a közös családfő még élne: a) az elhunyt pater familias testvérei, b) a manusos házasságban élt anyja, c) a fiútestvérek gyermekei stb.

Az agnat-rokonság mindaddig fennállt, amíg a rokoni kapcsolat megállapítható volt. A rómaiak a legtávolabbi agnatiónak a nemzetséget (gens) tekintették, tehát azok összességét, akiknek az ősei valamikor közös patria potestas alatt álltak. A rokonság azonban ilyen esetben már annyira feledésbe ment, hogy a kapcsolatot legtöbbször már csak a közös nemzetségi név (nomen gentilicium) jelezte.

A római jogban a vérrokonság (cognatio) független volt az apai hatalomtól. A vérrokonok (cognati) azok a személyek, akiket nemzés és születés köt össze. Lehetnek egyenes ági rokonok (1. akik közül az egyik a másiktól közvetlenül származott, mint pl. szülő és gyermek, 2. vagy egyik a másiktól közvetve származott, mint pl. a nagyszülő és az unoka) vagy lehetnek oldalági rokonok (mindketten közös őstől származtak, mint pl. a testvérek).

Idővel a nemzetségi kapcsolatok a római jogban egyre inkább csökkentek, a régi familia szerkezete fellazult és az agnat rokonság háttérbe szorult, a vérrokonság (cognatio) pedig egyre nagyobb jogi jelentőségre tett szert. A vérrokonság kezdetben jogilag számos kötelezettséggel járt (pl. a gyermekek nem idézhették bíróság elé a szüleiket, a szülők és gyermekek nem tanúskodhattak egymás érdekében). A keresztény eszmék hatására, egyre több hasonló kötelék került a vérrokonságba. Az apai hatalmon alapuló agnatio áttörését jelentette Antoninus Pius rendelete, mely szerint a cognat rokonságon belül, a lemenők és a felmenők, valamint a testvérek között eltartási kötelezettség (alimentatio) állt fenn. Az ilyen perek a consul hatáskörébe tartoztak, aki az extraordinaria cognitio keretében jár el.

A magyar falusi nép körében a vérrokonságot pontosan számon tartották. Ez fontos volt a házassági tilalmak betartása, az öröklés és a kölcsönös segítségnyújtás szempontjából. A fontosabb családi eseményekre (születés, keresztelő, házasság, temetés, stb.) a vérrokonságot meg kellett hívni. Az új család alapításakor a rokonság ajándékokkal, munkával, anyaggal, pénzzel nagyban segítette azt. Csak a rendszeres kapcsolatot tartók számíthattak viszontszolgálatra, a kapcsolatok ezért rendszeresek voltak. A szegény rokon támogatását a az egyházközség, a falu a módosabbaktól elvárta, annak elmulasztóit a közvélemény megrótta (sőt ki is közösíthette). Máramaros vármegyében pl. nem engedték koldulni az elszegényedett rokont, eltartását a gazdagabbak egymás közt megosztották. Debrecenben rendszeres volt, hogy a módos család a szegény rokon gyermekét egy időre magához vette.