Heraldikai lexikon/Nemesség kihirdetése

A nemesség kihirdetése (publicatio) a címeres levél és a nemességadományozás csak akkor lépett hatályba, ha azt a megadományozott a saját vármegyéje közgyűlésén kihirdette. Az 1630:XXX. tc. tette kötelezővé, melynek 5. §-a szerint „az ármális leveleket abban a vármegyében kell kihirdetni, a melyikben tudniillik azoknak a megnyerője, köztudomás szerint lakik”. Később (a 18. századtól), ha az adományos máshova költözött, az eredeti és az új lakhelye szerinti vármegyében is ki kellett hirdetni a nemességet. Erdélyben a II. Rákóczi György által összeállított 1653-as törvénykönyv kimondja hogy a címeradományt az erdélyi országgyűlésen, valamint az adományos lakhelye szerinti vármegyében vagy székben is ki kell hirdetni, egy éven belül, különben érvényét veszti. A magyarországi köztudalban élt egy olyan megkötés, hogy a címeres levelert egy éven belül kellett kihirdetni, de ennek nem volt törvényi alapja. Ilyesmi az 1630:XXX. tc-ben sem szerepel. Werbőczy Tripartitumában található ugyan egy olyan passzus, hogy a királyi adomány, ha egy éven belül nem kezdik meg használatát, érvényét veszti („elvész a kiváltság, ha valaki nem él a kellő idő alatt a neki adott és engedett kiváltsággal” – Tripartitum II. rész, 12. cím, 2. §), ez azonban a címeres levelekre nem vonatkozott s olykor több év múlva is sor került az armális kihirdetésére. Előfordult, hogy a kihirdetésre jóval később, az adományos valamely leszármazottja által került sor, esetleg egy új birtok megszerzése kapcsán, amiből megismerhetjük a család aktuális genealógiai állapotát.

Ez azt a célt szolgálta, hogy a földesúr tudomást szerezhessen arról, ha a jobbágya az ő tudomása nélkül szerzett nemességet. Ha a címert egy már eleve nemesi származású személy kapta, a kihirdetésre nem volt szükség. Ez főként a Mohács előtti címeres levelekre érvényes, amelyek senki jogait nem csorbították. A földesúr jogait védte az 1622:XVII. tc. 1. §-a, mely szerint „czimeres nemesleveleket pedig jövőre a jobbágyházakban lakó parasztoknak, az ő földesuraik ajánlata és beleegyezése nélkül, ne adjanak”. A nemesítés az adott személy jobbágyterhek alóli kivételével járt, tehát a földesúr jogait sértette, ezért a nemesítéshez szükség volt az ő előzetes hozzájárulására is.

Mivel a 17. században a jobbágyi kötelékek alóli szabadulás legegyszerűbb módja a földesúrtól való elszökés után az armális megszerzése lett, a magyar országgyűlés a nemesítés szabályainak megerősítése mellett szabályozta a nemesség kihirdetését is (1655:XXXVI. tc.), mely szerint a más megyében kihirdetett nemeslevelet a megyék ne hirdessék ki. Emellett számos megye is statútumokat hozott, hogy kialakítsa sajátos kihirdetési gyakorlatát. (1630-ban Borsodban arról határoztak, hogy az armálisokat csak a vármegye törvényszékén lehet kihirdetni, a rész- vagy közgyűlésen nem; 1650-ben Trencsénben kötelezővé tették a korábbi földesúr értesítését a nemesítésről; Ungban (1652) és Tornában (1654) a nemeslevelet szerzőnek személyesen kellett megjelennie a kihirdetéskor, különben okleveleiket nem publikálták.)

A nemeslevél publikálása ellen a nemességnek lehetősége volt tiltakozni (clausula exhibitationis) a vármegyei hatóság előtt, amire Szatmárban több példa is akadt. Ennek megyénként más-más formulái alakultak ki, de tartalmilag lényegében azonosak voltak. Általában a kihirdetés tényét közlik, a hatóság megnevezésével, a megyei nemességbe iktatást is jelentő dátum- és helyszín megjelöléssel együtt. A záradékot legtöbbször a megye „hiteles nótáriusa” vezette rá az oklevélre. Néha a nemeslevelet az erdélyi országgyűlésen vagy valamelyik megye részgyűlésén is kihirdették. Az exhibitio-k számát tekintve Borsodban 1512–1723 között 616, Abaújban 1564-1711 között 733 nemeslevél kihirdetése történt meg.

A kihirdetett oklevélre a vármegyei hites jegyző rávezette a kihirdetés tényét, aminek előre megszabott díja volt. A kihirdetési záradékot általában a felhajtott plica jobb szélére vezették fel, néha külön díszes keretben. Több záradék esetén a plica bal szélén vagy a közepén, ritkán az első clausula alatt helyezték el. Viszonylag gyakori az oklevél hátlapján (verso), ami inkább az erdélyi címeres levelekre jellemző. Előfordulhat még a plicán belül, a szöveg alatt, jobb- vagy baloldalt is. A kihirdetési záradék a legtöbbször egy többsoros bekezdés. A horvát-szlavón országgyűlésen történt kihirdetéseket rendszerint egy hosszú sorban vezették rá az oklevélre.