Heraldikai lexikon/Nap

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Az Apaffy család rági címere, Nagyfalvai Apaffy Ferencz 1493
Verebély címer, 1576

Névváltozatok:

fénylő nap (Jakab-Szádeczky 1901. 336.), fölkelő nap (Sváby Frigyes Turul 1889/3. 123.), Sol: Nap az égen, fénylö́ Nap, defectus Solis: Nap' fogyatkozása (Pápai/Bod 570.), aſtrorum dominus: a' Nap (uo. 69.), biſſextus, biſextus: Mátyás ugrása az-az: minden nyegyedik eſztendö́ben el-forgó nap, biſſextilis annus: szökö́ vagy forgó eſztendö́, melly 365 napokból áll (uo. 83.), fenerat Sol lumen ſtellis: a' Nap világoſságot ád a' tsillagoknak (uo. 270.), halo: Nap, és Hóld udvara, ſzérǘje (uo. 300.), Hyperion: a' Nap' maga (uo. 309.), Titan: Nap (uo. 618.)


Rövidítések:

A nap és a hold gyakori kiegésztítő címerképek a magyar és különösen az erdélyi heraldikában.

A nap szimbolikája[szerkesztés]

A magyar címerekben gyakran használt nap és félhold talán preheraldikai szimbólumrendszerekre is visszavezethető. A Movses Dasxurancinak tulajdonított örmény krónika (681–682) szerint az észak-kaukázusi hunok tisztelték a tüzet, vizet, „az utak bizonyos isteneit”, a holdat és „a szemükben az összes lény figyelemre méltó bizonyos tekintetben.”[1]

A jüz er ’száz férfi’ a türkök között a legfőbb manicheista társulat neve volt. A Chuüe (Chigil) szó kínai írásjegyei tartalmazzák a „Hold(isten) lakhelye” jelentést is. [A székelyek eredete Szegedi László szerint nem az eszkilekre, hanem a csigilekre vezethető vissza] Kasgari szerint az iráni Argu manicheista vidékén a Mindenható Isten neve Baiat volt, akinek alakja megtalálható egyes belső-ázsiai török törzseknél is. A régi időkben a manicheizmus a legtöbb türk törzsnél, elsősorban a nyugati türköknél: a Türges és a Kara-Türges törzsnél el volt terjedve, amely az As és Tuhs, Chigil, Chumul, Karluk, Kimek, Baiarku, Kara-Yagma és Kara-Igil törzsekből állt. A manicheista-türges szimbólumrendszer megjelenik a kipcsak névtanban is, amelyet az orosz krónikák tartottak fenn. Ezen krónikákban található egy 1201-ből származó feljegyzés, egy Grúziából a sztyeppére visszatérő fiatal kipcsak hercegről, aki élvezettel szagolja a friss fű illatát. Zujev szerint ez is a manicheizmus különleges viszonyulását fejezheti ki a növényzethez.[2] [Ez a manicheista szemlélet lehet az oka annak is, hogy a honfoglaló magyarok leletanyaga túlnyomórészt növénydíszű, állat- és emberábrázolást alig tartalmaz, Sz. L.]

A Napistent és a Holdistent a buddhizmus úgy asszimilálta, hogy azok a buddhista pantheon védelmezőinek a szepkörébe jutottak. Leggyakrabban egy harci szekeret hajtó Bódiszattvaként ábrázolták. A kutatók megállapítása szerint a nap és a holt tisztelete Közép-Ázsiában nagy hagyományokra tekinthet vissza. A hun uralkodók és a manicheista ujgur fejedelmek a Nap- és a Holdistenre olyanként tekintettek, mint akik tekintéllyel ruházzák fel a királyságot.[3]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. The History of the Caucasian Albanians by Movsēs Dasxuranc i. Translated by C. J. F. Dowsett. London, 1961. 153–156., 165–166.
  2. Ю.А. Зуев: Ранние тюрки. Oчерки истории и идеологии. Алматы, 2002. 256–261. (angolul: http://s155239215.onlinehome.us/turkic/29Huns/Zuev/ZuevEarly1En.htm)
  3. Tianshu Zhu: The Sun God and the Wind Deity at Kizil. In: Matteo Compareti, Paola Raffetta és Gianroberto Scarcia szerk.: Ēran ud Anērān. Studies presented to Boris Boris Il’ič Maršak on the Occasion of His 70th Birthday. Venezia: Libreria Editrice Cafoscarina. 2006., első kiadása: Buenos Aires: Universidad del Salvador, 2003.; online: Transoxiana Journal Libre de Estudios Orientales. 2003. a 35. jegyz. előtt (http://www.transoxiana.org/Eran)