Heraldikai lexikon/Kamarás

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Teleki József (1777-1817) kamarás, titkos tanácsos halotti címere. A pajzs alatt kamarási kulcs függ.
Batthyány Lajos díszmentéje, szemüvege és kaparási kulcsa
Zrínyi Miklós a kezében kamarási kulcsokat tart
Zichy Ádám (1655-1701) az övén kamarási aranykulccsal
gróf (majd herceg) Esterházy Pál, kamarás, királyi tanácsos, 1655, az övén kamarási aranykulccsal
Brandenburgi választófejedelem budai kályhacsempén (1470-1480 k.). Kezében a kulcs azt jelképezi, hogy a mindenkori brandenburgi őrgrófok a német-római császár főkamarásának a tisztségét viselték.

Hofamterspiel VII cs Kamermeister - kamarásmester.jpg


Névváltozatok: császári királyi aranykulcsos, főkamarás (mindkettő: Fényes 1843. 26.[1]), kir. komornok (Nagy X. 684.), főkamara mester (Nagy Iván, Maczedóniai család), ærarium: köz-kínts-tartó hely, ærarium ſanctius: belsö́ kíntses kamara, præfectus ærarii: fö́ kints-tartó (Pápai/Bod 28.), archicamerarius: fö́ kamarás úr, fö́ bé-járó (uo. 59.), camera: kamara (uo. 92.)


Rövidítések:

[Az 1792-es koronázáskor]"Az ezen napon dél után tartatott Királyi asztal után hirdettettenek-ki a' már közelebb lé-irt 14 K. Titk. Tanátsosok, 24 K. Kamarások, és 6 Dekretisták (az az a' Kamarásnevet viselő de valóságos Kamarási hivatallal nem szolgáló Kamarás Urak.)" (Magyar Kurir, (49.) 1792. június 19. 766.[2])

A kamarás magas udvari tisztség és tiszteletbeli cím. Az ősnemesi családok 24 évnél idősebb tagjai számára volt fenntartva. Az ennél fiatalabb, kitűnő tanulmányi előmenetellel rendelkező ősnemesi származású ifjak császári és királyi nemesapródként teljesíthettek kisegítő udvari szolgálatot. A magyar kamarási tisztséget 1490-ben, II. Ulászló uralkodásának kezdetén hozták létre.[1]

Fontos tisztázni, hogy a korabeli (16-18. századi) német terminológiában két hasonló kifejezés van a kamarásra: Kammerherr és Kämmerer (amelyek a magyar szóhasználatban és a német szakirodalomban is keverednek egymással). A Kämmerer (valódi kamarás) az aranykulcsos kamarásokat jelenti, amely a 18. században a titkos tanácsosokkal együtt egy tiszteletbeli pozíció lett, ceremoniális megkülönböztetéssel járt, udvarképességet biztosított, 1754-től 20 éves kor volt a cím elnyerésének alsó korhatára és sokáig évi 4 heti valódi udvari szolgálattal párosult. Velük ellentétben a Kammerherrek (címzetes kamarások, régebben komornyik) avagy udvari gavallérok (Hofkavalier) tényleges udvari szolgálatban álltak az özvegy császárnéi és a főhercegi udvartartásokban. A főhercegi udvarban szolgáló (címzetes) kamarások (komornyikok) ceremoniális és gyakorlati feladatokkal is bírtak, szükség esetén a trónörökössel tanultak (de az 1751-ben kiadott főudvarmesteri rendelkezés szerint csak földrajzból segíthettek). A József főherceg udvarában kamarásként (Kammerherr, komornyik) szolgálatot teljesítő Batthyány Ádám és Tódor is rendelkezett már a kamarási (Kämmerer) címmel.

Bécsben az 1537-ben kiadott udvari rendtartás vezette be azt az előírást, hogy - a korábbi gyakorlattal ellentétben - a kamarásoknak a főnemesség soraiból kell kikerülniük. A 18-19. században a kamarási rang elnyeréséhez bizonyos számú nemesi őst kellett igazolni. Ezt a cs. és kir. fõkamarási hivatal által kiadott, a kamarási méltóság kérelmezésére vonatkozó szabályzathoz mellékelt minta szerint, egyöntetű hadi pajzsokba rajzolt címeres ősfával kellett alátámasztani. A címet kérvényezni kellet, s ha a kérelmező minden feltételnek megfelelt, az uralkodó nem utasította el. A főnemesek mellet sok köznemes is elnyerte a hivatalt, akik rangban egyenlők lettek egymással, az udvari ünnepélyek alkalmával mindannyian az V. rangosztályba (fizetési osztályba) tartoztak.

A kamarást beoszthatták tényleges udvari szolgálatra, és köteles volt részt venni az udvar nagyheti szertartásain és az úrnapi körmeneten, berendelhették a rendkívüli udvari eseményekre is (esküvők, keresztelők, temetések, koronázás).

A kamarási cím önmagában senki sem tett mágnássá, nem emelte őket az ország nagyjai közé és így a méltóságos vagy nagyméltóságú megszólítás sem járt vele. A kamarások névjegyzékét kezdettől fogva közölte a Magyarország tiszti czím- és névtára.

Néha külön említik a kamarási és a titoknoki hivatalt, de az is lehet, hogy ezeket csak szinonímaként használták. (Bokrányi 26.) [3]

A komornyikok gyakorlati szervezési feladatokat láttak el az udvari ünnepek, események alkalmával.

Egy-egy ünnepi esemény a Jagelló-királyok teljes udvartartását megmozgatta: az udvarnokok, az udvar által foglalkoztatott mesterek és a személyzet igen összehangolt munkáját igényelte. Az előkészületeket a palotásnak (aulicus, curialis)16 nevezett „udvari nemesek” egy csoportja, az uralkodó legközvetlenebb környezetéhez tartozó kamarások (cubicularius)17 irányították. Ők intézték a lebonyolítást és a szükséges beszerzéseket. Velük szoros együttműködésben működtek a felkért mesterek, mindenekelőtt a festők, szobrászok, paszományosok, szabók, ötvösök és fegyverkészítők. Itt egyrészt udvari mesterekről volt szó, másrészt viszont számításba kell vennünk a városi céheket is, amelyeknek a tagjai szintén kaptak ilyen alkalmakkor megbízásokat. Rajtuk kívül az udvartartás számos egyéb tagjának a szolgálatait is igénybe vették: a számadáskönyvekben többek között feltűnnek még egyéb palotások (például udvari ifjak, apródok), valamint a szolgaszemélyzet tagjai is, például ajtónállók, bortöltők, zenészek, énekesek, udvari mulattatók, lovászok és kocsisok.

[16 A palotás (aulicus, curialis) megnevezés azokat az udvari nemeseket és polgárokat jelölte, akik bizonyos számú fegyveres lóra kaptak fizetést, és nem tartoztak a szolgaszemélyzethez. E tágabb csoportba sorolhatók az apródok, az udvari ifjak, a kamarások, az asztalnokok, az udvari huszárok és az udvari familiárisok.]

[17 A kamarás (cubicularius) elnevezése abból eredt, hogy beléphet az uralkodó lakóhelyiségeibe.]

II. Ulászló udvarában 1494–1495-ben főként Bradách Lőrinc kamarás intézte a király személye körüli teendőket, hétköznapokon és ünnepekkor egyaránt.18 Így volt ez például Pécsett, az oszmánokkal megkötött fegyverszünet alkalmából rendezett ünnepségek idején is, amelyet a király és a török követség jelenlétében tartottak meg (1495 márciusában19). Bradách a diplomáciai találkozó alatt többek között a bajvívó palotások, a királyi trombitások és fegyverkészítők, valamint az udvari bolond szolgálatáért, a királyi énekesek ruhájáért, a király kupáit és ezüstneműit borító fehér posztóért adott ki összegeket, valamint helyben kupákat szerzett be, és egy ötvössel tálakat csináltatott.20 Más alkalmakkor szintén ő fizette ki Budán a lovagi tornákon részt vevő aulicusokat.21 A budai országgyűlés alatt (1495. május–június), illetve a június eleji pünkösd alkalmából pedig, többek között, a különlegesebb ételek és italok, például na- rancs, citrom, vagy aszúbor (malváziai), asztalneműk, illetve a király ruháinak a beszerzését intézte. Továbbá kifizette a királyi énekeseket, valamint ő irányította az ajtónállókat (rutheni, orosones),22 akik a palota termeit díszítették („ad affixionem Ornamentorum Domus R[egi]e M[aiesta]tis”). (22 Az udvarban a „rutén” ajtónállók elsősorban kétkezi munkát végeztek.)23 [23 Számadáskönyv 1494–1495. 112–116. A termek dekorációja bizonyára kárpitokból és függönyökből állt, ahogy erre II. Lajos idején többször volt példa: ajtónállók díszítették így azt a helyiséget, amelyben a király a hatvani országgyűlésen (1525) audienciát tartott (Számadáskönyv 1525. 229.). Kárpitok kerültek a budai palota helyiségeibe is, például húsvétkor (Számadáskönyv 1525. 144.). Szintén ajtónállók javították (1525), illetve készítették (1526) azt az ideiglenes faemelvényt, amelyről II. Lajos, illetve a királyi pár megtekintette Budán az úrnapi körmenetet (Számadáskönyv 1525. 200.; Számadáskönyv 1526. 192.). II. Ulászló udvarában az ajtónállók között medvetáncoltató mulattatók (ioculator) is voltak (Számadáskönyv 1494–1495. 114.; Zsigmond lengyel herczeg budai számadásai. [1500–1502., 1505.]. Kiad. dr. Divéky Adorján. Magyar Történelmi Tár, 26 [5/1]. 1914. 36.).]

II. Lajos idején, 1525–1526-ban a hasonló jellegű feladatok már számos kamarás között oszlottak meg, akik részben asztalnokként (dapifer) is szolgáltak. Legtöbbször két kamarás, a cseh Chwzka Miklós és a lengyel Lezecky János nevével találkozunk a számadáskönyvekben. 24 Chwzka az 1525-ös budai farsang álarcosbáljára jelmezt készíttetett.25 Ugyanekkor Campeggio pápai legátus és a magyar egyházi és világi méltóságok tiszteletére tartottak egy lakomát, amelyre a kamarás késeket és kristálypoharakat szerzett be.26 Chwzka két további, májusi lakomán is kapott feladatokat. Ezeket szintén a pápai legátus tiszteletére, illetve Hans Schneidpöck császári követ fiának a keresztelője alkalmából rendezték, ahol keresztapának II. Lajost kérték fel. A kamarás ezekre különböző édességeket („diuersae confecciones”) – esetleg konfekteket – készíttetett, illetve ismét kristálypoharakat vásárolt.27 A húsvét alkalmából tartott lakomára késeket és asztalneműket rendelt,28 az úrnapján rendezett lakomára és táncmulat- ságra pedig terítőket, késeket és kristálypoharakat szerzett be, és II. Lajosnak egy tafotával bevont pajzsot csináltatott.29 Az említett budai farsangra Lezecky János is rendelt különböző textíliákat és egyéb apróságokat a palotások jelmezeihez.30 Amikor ugyancsak húsvétkor Benedek ajtónálló kárpitokkal és függönyökkel díszítette fel Budán a király lakóhelyiségeit, Lezecky az ünnep alkalmából végzett apróbb feladataiért kapott néhány forintot.31 Más alkalmakkor pedig édesített és fahéjjal illatosított vizet,32 vagy éppen késeket33 szerzett be. Lezetha Barthus asztalnok felelt azért a fáklyáért és hét kisebb gyertyáért, amelyekkel a téli időszakban, a vacsora alatt, a király pohárszékének az ezüstedényeit őrizték.34 Szentiványi Kelemen kamarás pedig két-két pajzsot, illetve lándzsát vásárolt a király számára.35 A kamarások tehát az ünnepi alkalmak előkészítésében fontos szerepet töltöttek be. A lebonyolításban – a többi palotással kiegészülve – szintén tevékenyen részt vettek. II. Ulászló 1494 tavaszán Lőcsére látogatott, hogy ott fivéreivel, János Albert lengyel királlyal és Sándor litván nagyherceggel, valamint sógorával, Frigyes brandenburg-ansbachi őrgróffal találkozzon.36 Ekkor a király kíséretébe tartozó kamarásoknak és udvari ifjaknak egységes öltözetet csináltattak, valamint a palotások kocsijaihoz új borítás készült.37 A II. Lajos idején rendezett két úrnapi körmeneten (1525 és 1526) a palotások vitték körbe feldíszített állványokon a királyi kápolna ereklyéit, keresztjeit és szobrait, amelyet az uralkodó egy ideiglenes emelvényről tekintett meg.38 Már említettük, hogy az 1525-ös budai farsangra jelmezeket is beszereztek számukra. 39 Továbbá ugyanebben az évben, májusban tartottak egy lóversenyt, amelyen a közé- jük tartozó apródok ülték meg a király lovait, illetve bizonyos palotások ruháihoz posztónyírók szolgálatait vették igénybe.(Gulyás Borbála: Ünnepségek, palotások és mesterek a Jagelló-kori királyi udvarban. Ars Hungarica 41. 2015/4. 426-427.)

II. Lajos udvarában a kamarások (cubicularii) éjjel-nappal beléphettek a királyhoz, akár a hálószobájába is. A királyné esetében azonban legfeljebb a felkelés és a lefekvés ceremóniáján vehettek részt. A kamarások a többi udvari nemeshez hasonlóan több lóra, azaz lovasra kaptak fizetést, ezért a királynéi makarások a fegyveres kíséretéül szolgálhattak.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Kubinyi, Bárók, 149, 192; Kubinyi András, A királyi udvar élete a Jagelló-korban, in Kelet és Nyugat között: Történeti tanulmányok Kristó Gyula tiszteletére, szerk. Koszta László, Szeged, 1995, 309-335: 317-318.

Lásd még[szerkesztés]

http://mek.oszk.hu/09100/09175/html/58.html

https://commons.wikimedia.org/wiki/Category:Heraldic_external_ornaments_%28Ancien_R%C3%A9gime%29

https://fr.wikipedia.org/wiki/Charles-Godefroy_de_La_Tour_d%27Auvergne

https://fr.wikipedia.org/wiki/Grand_chambellan_de_France

nemesi próba