Heraldikai lexikon/Főispán

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Névváltozatok:
la: comes supremus, comes principalis
Rövidítések

Főispán, a király képviselője a nemesi vármegyében. A méltóságot a király adományozta tetszés szerinti időre. Főispánnak általában valamilyen országos vagy udvari méltóság viselőjét nevezte ki. Ő értesítette és szólította fel a vármegyét a főispán iránti engedelmességre. A főispán köteles volt megvédeni a vármegye népeinek (a nemesség) jogait és szabadságait, végrehajtani a királyi rendelkezéseket, beszedni a királyi jövedelmeket, megvédeni a királyi tisztviselőket (a só- és pénzkamara hivatalnokait), háború esetén vezetni a vármegye nemességét. Jövedelme a királyi vám és révhelyek bevételeinek 1/3-ából és a vármegye székheyén kirótt bírságok 2/3-ábűl állt, de ezt meg kellett osztania a szolgabírákkal is. Ha a király a vámhelyeket eladományozta, csak ezek felügyeleti joga maradt meg, melyet a főispán gyakorolt. Ugyanaz a személy egyszerre több főispáni hivatalt is betöltött, egymástól távol eső vármegyékben is. Előfordult, hogy a király egyszerre két főispánt (általában testvéreket) is kinevezett ugyanabba a megyébe, akiknek közös volt az alispánja, de a jövedelmeken meg kellett osztozniuk. Az Árpád-kor végén a királyok egész sor várispánságot adományoztak főúri családoknak, akik a várispáni tisztséget is örökletessé tették. A visszaélések elleni fellépésként került sor a köznemesek mozgalmára (1232, 1267), mely a nemesi vármegye létrejöttéhez vezetett. Ekkor alakult ki a nesi vármegye tiszti kara (főispán, alispán, szolgabírák) Az 1290-es óbudai országgyűlés elrendelte, hogy vizsgálják meg a vármegyék ispánjainak tevékenységét és előírta, hogy a nádor a fő- és alispánnal, valamint a szolgabírákkal együtt ítélkezzen. Az 1298-as pesti országgyűlés kimondta, ha a nádor nem lehet jelen, a főispán a többi bírákkal (judices megales) együtt minden ügyben szabadon bíráskodhat. Ettől fogva a főispán és az alispán a nemesek fölött is ítélkezhetett. A 13. század végén a várjobbágyok közül sokan az országos nemesség sorába emelkedtek és a királyi kúria nem győzte megtárgyalni a nemesek ügyeit. A várispán ekkortól rendszeresen ítélkezett a nemesek fölött, a nemesi vármegye által választott bírák tanácsában. Ekkortól kezdik a várispánt megyei ispánnak (comes Parochianus) nevezni. Neki olykor 2-3 helyettese is volt, akiket alispánnak, a várispánt pedig főispánnak kezdték nevezni. A főispán a megyében fokozatosan a király, az alispán pedig a helyi nemesi önkormányzat képviselője lett. Egyes vármegyékben pedig a főispáni hivatal örökös főispáni címmé vált.

Az első örökös grófi vagy inkább főispáni címet 1399-ben Cillei Hermann kapta Zsigmond királytól, „zagoriai gróf” (comes Zagoriae) címmel, amikor megkapta Varasd megye nyugati várait. (Alispánjaikat szintén a comes-nek nevezték). Noha Zagoria megye nem létezett, de Varasd vármegye ispánját, aki egyben a zagoriai várak várnagya volt, a 14. század közepétől sokszor zagoriai ispánnak nevezték. A címet a Cilleiek örököse, Vitovec János is viselte.

1445-ben Jiskra János (Johann Giskrae von Brandis) címezi magát V. László főkapitányának és sárosi grófjának (ispánjának) (obrister hauptman vnd graff zum Sarosch). LXXVIII.

Valószínűleg inkább ispánság volt a Hunyadiak „besztercei grófsága” is. A besztercei kerület ugyanis királyi magánuradalom volt, élén ispánnal (melyet 1344-től a székely ispán viselt). Amikor pedig V. László király 1453-ban Hunyadi Jánost besztercei comes-szé nevezte ki (liber et perpetuus comes Bistriciensis), a besztercei kerületet egyúttal megyei rangra emelte. Ez örökletes főrendi címmé vált, mivel a „comes Bistriciensis” titulust Hunyadi János kiskorú fiai, László és Mátyás is viselték. A harmadik középkori örökletes ispánságot 1465-ben Szapolyai Imre és utódai kapták I. Mátyás királytól, amikor őket örökös szepesi ispánokká („super castro et discrictu Scepus in perpetuos et liberos comites”) nevezte ki.

Az Anjou-korban a főispán hatásköre közigazgatási, igazságszolgáltatási és hadügyi dolgokra terjedt ki. Zsigmond király alatt (1397) a várispánok fizetés fejében a külföldi háborúba is kötelesek voltak elkísérni a királyt és hatalmaskodása esetén meg kell fosztani a hivataluktól és kárpótlást kell fizetniük. A főispán a vármegyei ügyek intézésében a 15. századtól egyre kisebb rész vállalt és feladatait az alispán vette át. Az 1486. évi törvény kimondta, hogy a király a főispánt az ország báróinak meghallgatásával nevezze ki, mivel sok idegen is a főispáni székbe jutott, akik csak a saját hasznukat keresték. Ezért az 1439., 1553. évi törvények sorra kimondták az idegenek kinevezésének a tilalmát. A főispán évszázadokig maga nevezte ki az alispánját. Az 1504. évi törvény azonban elrendelte, hogy az alispánt a vármegyei nemesség beleegyezésével kell kinevezni, majd az 1548. évi LXX tc. kimondta, hogy az alispánt a vármegye nemessége választja. Sok vármegyében az örökös főispán helyett az alispán látta el a kormányzati feladatokat. Ennél fogva a főispánok kormányhatósága egyre inkább csak arra korlátozódott, hogy a király helyetteseként javaslatot tett a tisztújításon a megválasztandó személyekre nézve.

A régi törvényes gyakorlat és az 1486. évi törvény előírta, hogy a főispánnak a tanácsban a király kezébe kell letennie az esküt. I. Ferdinánd korában azonban a főispánok már egyáltalán nem akartak esküt tenni, mert így szabad kezük lehetett a királlyal és a megyével szemben a saját önző érdekeik végrehajtásánál. I. Ferdinánd feltétlen engedelmességet követelt a főispánoktól a királyi rendeletek végrehajtásánál, a vármegyék azt követelték, hogy a főispán a megye előtt tegyen esküt, aminek az lett az eredménye, hogy a főispánok egyáltalán nem tettek esküt. Végül úgy döntöttek, hogy a főispánoknak a rendek előtt kell esküt tenniük. Csanád vármegyében a reformkorban Sátha Sándor táblabíró javaslatot dolgozott ki a megyei tisztviselők választása és kinevezése körül előforduló főispáni visszaélések korlátozására, a főispánok választására, a vármegyei főjegyzői állások választással való betöltésére és a főispánok új esküjére vonatkozólag, mely szerint ne csak a királyra, hanem a hazára és a törvények megtartására is tegyenek esküt, mivel a vármegyétől kapják a fizetésüket. Az eskü magyar szövegét a vármegye külön bizottság útján állapította meg. Az első csanádi főispán, aki magyar nyelven tette le az esküt Kállay István volt 1837. március 31-én.

II. József idején (1780-1790) a vármegyékkel együtt felszámolták a főispáni állást is és helyettük a kerületek élére királyi biztosokat neveztek ki. Ezt követően 1848-ig újra visszaállították a régi rendszert, majd az 1848. XVI., XVII., XVIII. tc. és az 1872. XLII törvénycikkek hoztak változást a főispáni hivatal gyakorlása tekintetében. Az 1885. VIII. tc. értelmében a főispánok többé nem voltak tagjai a felső, illetve a főrendiháznak. A kiegyezés után a főispán közvetlenül a belügyminisztériumnak volt alárendelve. A miniszter előterjesztésére és ellenjgyzése mellett a király nevezte ki. Hivatali esküjét a vármegyei közgyűlés előtt tette le. A főispáni állások száma nem haladhatta meg a 70-et. Kivételesen két vagy több főispáni hivatalt egyetlen személy is betölthetett. A törvénykezési és katonai hatóságok és hivatalok kivételével joga volt ellenőrizni a vármegye területén működő királyi hivatalok és a törvényhatóság által létesített autonóm és állami közigazgatás szerveit, ezekről felvilágosítást követelni és jelentést tenni. A törvénykezési szervek kivételévem jogusult volt javaslatot tenni az előléptetéseket és új kinevezéseket illetően. Elnöke volt a törvényhatósági közgyűlésnek, a közigazgatási bizottságnak, a bíráló választmánynak, a kijelölő választmánynak, a másodfokú erdei kihágási biróságnak, a törvényhatósági közigazgatási bizottság több albizottságának stb. Rendkívüli hatalmához tartozott, hogy eljárás alá vonhatta a törvényhatóságot, illetve annak első tisztségviselőjét, ha nem teljesítette a kormányrendeletek végrehajtására vonatkozó kötelességét. Tisztsége pusztán politikai hivatallá vált, ennél fogva a bizalom megszűntével fegyelmi eljárás nélkjül bármikor el lehetett bocsájtani. A főispáni hivatalok a második világháború után szűntek meg Magyarországon.

https://btk.ppke.hu/uploads/articles/945339/file/Reprezent%C3%A1ci%C3%B3_beliv_netre.pdf -- főispáni beiktatás, 45-