Heraldikai lexikon/Előnév

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Névváltozatok:
nemesi előnév, (nemesi) adománynév, predikátum (Nagy X. 16.), vezetéknév előnév (praedicatum) (Nagy I. 137.), prædicatus: majorsággal gazdag, kinek ſok majorkodó helyei vagynak, prædicatio: hirdetés, ditsérés (Pápai/Bod 483.), praedicatum: ősi czím, nemzetség származási czím (Ottlik 1834. 54.)

de: Adelsprädikat, la: praedicatum
Rövidítések

Előnév, a nemesi családoknál a név elé illesztett megkülönböztető név. Általában a család birtokáról vagy lakhelyéről vették. Az előnevet a családok általában saját maguk választották. Néha az uralkodó kiváltságképp adományozta, általában a címerrel együtt vagy külön adományként. Sok családnak (elsősorban az armalistáknak) egyáltalán nem volt előneve. Magyarul írva a név előtt áll és kisbetűvel írjuk (pl. széki Teleki). A latin szövegekben ugyanezt a de utótag jelöli, és ilyenkor a birtok nevét nagybetűvel írjuk (Teleki de Szék). Néha latinul az ex is kifejezheti ugyanezt (pl. ex Salgó, azaz Salgóból). A gyakori neveket viselő nemesi családok előneve néha, helytelen módon, a név részévé válik és nagybetűvel írják (pl. Baróthi Szabó, mely helyesen baróti Szabó lenne). A főnemesi (és hivatali, műveltségi) címeket a magyarban általában az előnév elé írják (gróf széki Teleki). Egy család vagy annak ága két előnevet is viselhet (zsadányi és törökszentmiklósi Almásy). Egy családon belül az ágaknak külön-külön előneve is lehet. Néha vannak hármas előnevek is. Az ennél több előnév használata már az ellenkező hatást váltja ki és inkább mulatságos, mint tekintélyt kölcsönző. Kettős és ennél több előnévnél magyarul a kettőt összekötő és szót, latinul az et szót kell használni (Almásy de Zsadány et Törökszentmiklós). Erdélyben az előnevek jellemzően nem nemesi előnevek, hanem a lakóhelyet jelölik. Ez a magyarázat arra, hogy a pl. a kisbaconi, középajtai, nagysolymosi, bessenyői stb. Benkők mind egy család leszármazottai.

Később divatba jöttek a költött előnevek, de ezek a magyar nemesség közében nem terjedtek el. Ilyen pl. Szotyori Nagy Ferenc (szül. 1771) székely huszárfőhadnagy, a bajor Miksa-József Katonai Rend lovagjának Bátor-Szivi előneve, melyet 1833-ban kapott vitézi tetteinek elismeréséül. Ausztriában az előnevek leggyakrabban költöttek voltak, ami azt jelzi, hogy nem képezték szerves részét a névnek, mivel nem a családi birtoktól vették az eredetüket, hanem valamilyen eseménytől, cselekedettől, kívánatos tulajdonságtól stb. A tiroli Hilleprand család nemességét Rudolf császártól, lovagi címét és címerbővítését 1674-ben I. Lipót császártól kapta a "de Prandau" előnévvel. A családi legenda szerint ez a "Brand au" német szóból ered, ami 'Égett ligetet' jelent, annak emlékére hogy a tiroli birtokukon egykor hatalmas erdőtűz pusztított. Az égett fatörzs ezért látható család címer boglárpajzsán.

Az előnevek használatát Magyarországon az 1947. évi IV. tc. tiltotta meg. Az előnév (vagy névjelző) néha a vezetéknév szerepét is átveszi, mint pl. a Hunyadi és az iktári bethlen család esetében. (1605: „Vajha szent Istvánnak Bocskai Istvánja, Corvinus Mátyásnak Iktári Gáborja, Hevenyén nyomokba béhághatnak vala” [ErdTörtAd. 2: 328.], TESz. II. 104.) Néha előfordult, hogy valaki a nemesi előnevét használta álnévként (mint pl. Andrássy Dénes a Szentkirályi gróf nevet inkognitóban, krasznahorkai látogatásakor, az alsószentkirályi előnévből) vagy írói és művésznévként (mint pl. Márai Sándor vagy herceg Odescalchi Artúr a Szerémi nevet, azaz szerémi hercegi rangját). Az előnevet gyakran feltüntették a családi címerről készült festményen, a névjegyen, a sírkövön stb.

A genealógiai szakirodalomban az azonos nevű, de egymással nem rokon családok megkülönböztetésének gyakran szinte az egyedüli módja az előnevek alapján történik. (Pl. az alsólindvai Bánffy család nem azonos származású a losonci Bánffy családdal.)

A németben a nemességre utaló von előtag mellett az előnév gyakran csak puszta cím és a címer tartalmára utal, nem a birtokból ered, mint pl. a Rán család predikátumának esetében (von Ran de Löwen-Ancker), melynek címerében az oroszlán horgonyt tart. A német predikátumok végződése általában -bach, -berg, -dorff, -fels, -hof, -stein, -thal volt.

Csehországban az előnév eredetileg a család eredetét jelölte és a z, ze (-ból, -ből) előtaggal (kettős előnévnél z... a...; azaz -ból és...) vagy z a na (-ból és -on, amia a német von und zu megfelelője) előtaggal kapcsolódott a névhez (Lev z Rožmitálu; hrabě [gróf] Kinský z Vychnic a Tetova) és felvétele a 13. század második felében kezdődött, a családi nevek kialakulásával együtt, ami ott szerves része lett a névenek. Ekkor kezdtek kővárakat építeni, melyeknek az akkoriban divatos német nevet adtak (Rosenberg, Schwarzenberg). A reneszánsz idején sok megnemesített személy nem kapott birtokot. Ekkoriban számos képzeletbeli predikátum jött létre (pl. Melantrich z Aventina, Marek Marci z Kronlandu). A Habsburg monarchia végén ez a gyakorlat odáig fajult, hogy ezen kitalált előnevek inkább derültséget keltettek, mintsem tekintélyt kölcsönöztek volna (pl. Ettela z Hvozdomilu, azaz Ettela Csillagkedveliből vagy Škvora z Horomilu, azaz Škvora Hegykedveliből). Sok családnak azonban nem volt predikátuma. Az ő nemességüket a von előtag jelölte.

Lengyelországban több család is használja ugyanazt a címert, amelyeknek külön neve (ún. proklamatio) van (pl. Nalenč, Topor, Lis, Lelivva, Radvan), melyeket ma is gyakran illesztenek a vezetéknévhez.

Angliában nincs előnév, de a rang címe lényegében megfelel az előnévnek. Így Pl. John Cooper, Lord Shaftesbury, azaz John Cooper, Shaftesbury grófja. Az ilyen összetételekben a családnév általában elmarad és csak a rangnevet használják (John lord of Shaftesbury).