Heraldikai lexikon/Alkímia

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az alkímia az anyagi és szellemi világ egyik szemléleti és vizsgálati módszere. A szó az arab alkimijá szóból ered. Erdetilegnem vált el a kémiától. Zoszimosz, az első ismert kémikus a nevet az állítólagosan isteni eredetű „chéma“, könyv címéből eredezteti, mely arra tanította az embereket, hogyan kell bánni a fémekkel és érintette a növények gyógyító erejét is. Ugyanerről szól egy egyiptomi papirusz is a 12. dinasztia korából. Mások, különösen Champollion a nevet a héber Chám (Egyiptom) névvel azonosítják.

Lambspring, Tractatus de lapide philosophorum (1678) című művének címlapja
Az Aurora consurgens (15. sz. vége) című alkímiai értekezés egyik képe, melyen a Nap és a hold perszonifikációja oroszlánon, illetve griffen ülve vív egymással lovagi tornát, miközben a másik fél napot, illetve holdat ábrázoló pajzsát viselik
Stephan Michelspracher: Cabala, Spiegel der Kunst und Natur in Alchymia. Augsburg, 1616. második tábla
Az ókori filozófia négy eleme (tűz, levegő, víz, föld) heraldikai kifejezése David Lagneau Harmonie chymique (Párizs, 1636) című művéből. A kommentár szerint ezek Aquinói Szent Tamás és Nicholas Flamel tanain alapulnak. A négyelt pajzs mezőiben az elemek ábrái láthatók. A kereszt felfogható úgy, mint a két alapelv ellentéte (Conjunctio Oppositorum), melyet általában a Nap/Hold vagy király/királynő kettősséggel fejeznek ki. Középen szív látható öt vércseppel, melyből virág nől ki. A vér és a virág jelképet gyakran alkalmazták az alkímiában a vörös szín vagy a Nagy Munka (a bölcsek köve élőállítása) „virágzásának“ jelölésére.

Névváltozatok:
alkémia
hu la: alchymia (Nagy Iván VII. 30.), alchymia: métallumokat, ezüstöt, 's egyebet arannyá változtató mesterség (Pápai/Bod 36.), chimia, chymia: értz válaſztó meſterség (uo. 109.), artes reconditæ: titkos meſterségek, literæ reconditæ: mély tudományok (uo. 521.)
Rövidítések

Az alkímia a gyakorlati tudomány első megnyilvánulása és alapja. Az alkímikusok szükségszerűen írástudó személyek voltak, nagy műveltséget és jártasságot szereztek és valójában az első tudósok voltak. Sok vegyületet és elemet ők találtak fel és neveztek el. Sok eljárást (tisztítás, desztilláció, kivonás, szublimáció) ők dolgoztak ki. Az alkímiában használtak először kísérletet az ismeretszerzésre. A modern kémia részben az alkímiai ismeretek továbbfejlesztéséből és az alkímiai elméletek cáfolatából alakult ki.

Az alkímia története[szerkesztés]

Az őskorban a fémek olvasztásának és ötvözésének titkát birtokló kovácsok és fémművesek a korabeli társadalom legnagyobb tekintélyű és leggazdagabb vezető rétegéhez tartoztak, akiket vallásos tisztelet övezett. Egyfajta varázslóknak, az ég és a föld közti közvetítőknek tekintették őket, akik képesek voltak egy szilárd kőzetből folyékony anyagot, majd egy teljesen más jellegű értékes használati tárgyat készíteni. A mesterembereken, majd a tudósokon kívül számos sarlatán, bűnöző, hallucináló személy keverte téves nézeteit a valósággal, miáltal az alkímia áltudomány lett a felvilágosodás korára.

Úgy tűnik, hogy az alkímia Egyiptomból ered, ahol az anyag átalakulásának kérdéseit kísérleti úton vizsgálták, de az anyag felépítésének elméleti kérdéseivel már a legkorábbi filozófusok is foglalkoztak. Az alkímia három forrása különíthető el: 1. a régi egyiptomiak hatalmas metallurgiai és ipari ismeretei, 2. a görög filozófiai iskolák mély gondolatai (ión, pythagoreusok, platonizmus), 3. misztikus iskolák eljárásai (kabbala, alexandriai iskola, gnosztikusok). Az alkímia később összeköttetésbe került az asztrológiával, az orvostudománnyal, a drágakövek tanával, a talizmánokkal.

Az egyiptomiak ismereteit Hermes Trismegistos foglalta össze 36 525 könyvben, aki az alkímiát hermetikus tudománynak nevezte. A régi alkímisták ismereteit számos kézirat őrizte meg, melyeket Berthelot dolgozott fel (Origines de l'alchimie, 1885 és Collection des anciens alchimistes grecs, Párizs 1887). Az alkímia alapelméletét a görög kultúra összeolvadása jelenti a keleti kultúrákkal.

Már nagyon régi egyiptomi eredetű görög kéziratok is vannak, melyek szólnak a fémek nemesítéséről, tisztításáról, arannyáés ezüstté változtatásáról, a fémek aranyos tingálásáról, az ezüst nek az aranyban való előfordulásáról. Ezeket különféle misztikus párhuzamok egészítették ki. A négy elemet a négy széllel, a világ négy sarkával vetették össze. Babilonból ered a hét fémnek a hét bolygóval és a hét fő színnel történő egyeztetése. Ezen jelképek idővel fontosabbá váltak, mint maga a kísérlet.

Az arabok az alkímiát az ókori kultúrával együtt vették át. Írásaik a 850 körül írt Khitab-al-Fihris enciklopédiában maradtak fenn. Az araboktól származnak az olyan kifejezések, mint az alambik, az alkohol stb. Kezdetben csak a görög szerzők kommentátorai voltak. Nézeteik Geber (Al-Dzsaber) latin fordításában terjedtek, melyet a 10. század elejére vagy a 8. század végére tesznek. Az arabok számos új vegyületet fedeztek fel és az alkímiát nyugatra is elvitték.

Noha Európában számos neves tudós, mint Albertus Magnus, Roger Bacon, Raymund Lull, Isaac Newton foglakozott alkímiával, csak lassan terjedt. XXII. János pápa 1317-ben be is tiltotta. Geber elmélete a 15., sőt a 17. századig állt fenn. A 15. század végéről való az a mű, melyet Basilius Valentinusnak tulajdonítanak és sok vegyület, valamint gyógymódot tartalmaz. Ekkoriban új irányzat alakult ki az alkímiában. Kezd szorosabb kapcsolatba kerülni az orvostudománnyal, mely Paracelsusszal veszi kezdetét. A kémia egyedüli céljának az új gyógymódok kidolgozását nyilvánította és a fémek transzmutációja másodlagos lett.

Ez az elv a 17.század végéig élt, annak ellenére, hogy sok ellenzője volt és sok jeles kémikus - mint van Helmont, Libavius és Glauber - sem vetette el az alkímiai elméleteket. Még Stahl írásaiban is vannak olyan részek, ahol kiáll az alkímia mellett, míg máshol elveti azt. Boyle a The sceptical chemist (1661) írója sem mellőzte az alkímiát. A kémiát természetfilozófusként (naturalis philosophus) művelte, nem alkímistaként, hanem medikusként. Ő volt az első, aki definiálta a valós elemek és a vegyületek fogalmát, de nem vetette el az alkímisták elméletét. Hitt az egyetlen ősanyagban, melyből a vegyületekben előfordulő elemek erednek. Az elemek különbözősége szerinte csak azok eltérő nagyságától, alakjától, nyugalmától vagy mozgásától és a finomabb elemek kölcsönös helyzetétől függ.

A tudományok fejlődésével az alkímia a tudósoktól dilettánsok és titkos szervezetek tevékenysége lett. Lényegében ma is ez a helyzet, amikor az alkímia viszomylag népszerű „tudomány“. A fémek transzmutációjával foglalkozó titkos társaságok tagja volt Foster, a híres utazó és professzor, Sömmering, a híres anatómus és Goethe is.

Ma már lehetőség van mesterséges gyémánt előállítására és az elemek atomsúlyának átalakításával gyakorlati transzmutációra is, ami a radioaktív bomlás folytán állandóan folyik a természetben. 1901-ben Ernest Rutherford és Frederick Soddy felfedezték, hogy a rádioaktivitás alapvető változást idéz elő az anyag szerkezetében. Soddy, aki szabad idejében behatóan tanulmányozta az alkímiát, rögtön felismerte, hogy itt ugyanarról van szó, amire az alkimisták ősidők óta törekedtek, t. i. hogy megváltoztassák az anyag szerkezetét. Soddy Rutherford ellenkezésével szemben ezt a folyamatot transzmutációnak nevezte el.

Az alkímia módszerei[szerkesztés]

Az alkímiai, kémiai, metallurguai, gyógyászati stb. ismeretek. Az alkímia kísérleti alapját az egyiptomiak technikai ismeretei képezték, egészen az arabokig. Az általuk készített üveg összetétele megegyezik a maival. Ebből szobrokat, templomi ozlopokat készítettek. Ezt metallurgiai melléktermékekkel színezték, miáltal sikerült tökéletes smaragd és zafír utánzatokat előállítani. Az üveg- és fémgyártás Thébában virágzott, míg a memphiszi papok hatalmas metallurgiai ismeretekkel rendelkeztek.

Az egyiptomi templomokban írásba foglalták és titkos tanként kezelték a fémművességet, a skarlátszínű tingálást, az üveg és a bőr aranyozását és ezüstözését. A munkát a papok felügyelték és titotktartást fogadtak egymásnak.

Az alkímisták kísérleti eljárása az anyag egységének elvén alapult, mely eredetileg valószínűleg a teljes keleti világban ismert volt, de először a görög filozófusok öntötték formába. Kísérletileg ezt először a 19. században igyekezett megdönteni az angol Crookes. Az ókori görög filozófusok mindent az elemekből vezettek le, melyet Empedoklész a négy fő elemre vonatkozó ismert elméletben foglalt össze. Szerinte az anyag négy nem teremtett, el nem pusztítható elemből áll: föld, víz, levegő, tűz. Az elemek az anyag négyféle [halmazállapot|[állapotának]] felelnek meg: a föld a keménység és a szárazság jelképe, a víz a feloldódás és az oldat állapota, a levegő a folyékonyság és a gázállapot képviselője, a tűz a legfinombb fluidum, a fény, tűz, meleg és az arany végső alkotórésze, mozgásuk kifejeződése.

Arisztotelész mondta, hogy „a hús, fát rejt magában, valamint földet és a tűz sokaságát, melyeket el lehet különíteni egymástól.“ Ez nyilvánvalóan azon a tapasztalati megfigyelésen alapul, hogy a hús elégetésével fás állagú szén keletkezik, akárcsak a fa elégetésével, tehát minden anyag egyik végső alkotórésze a föld, melyet a tűzzel lehet kivonni. Ez a szemlélet a modern tudományig meghatározta az egész ókor és középkor anyagelméletét és módszertanát (ami lehet kivonás, desztillálás stb.). Hérakleitosz örök mozgása, állandó változása nagyon hasonlít az állandóságról vallott modern nézetekhez, a kémiai erők kölcsönhatásához, sőt az erő átalakulásához és a hő mechanikai elméletéhez is. A négy elem elméletét azonban nem lehet négy elvileg eltérő szubsztanciára visszavezetni. A tűz levegővé válik, a levegő vízzé és a víz földdé, valamint fordított úton minden földdé lesz.

Platón Theaetetuszában kifejti az anyag egységét és az első alkímisták a görög filozófusok nézetei nyomán kiadták a jelszót: mindent mindenből. Ha az anyag egységes, nincs elvi eltérés az arany, ezüst és a kevésbé nemes fémek között é kísérletileg lehetséges átalakításuk nemesfémekké. Így a fémek transzmutációja elsősorban alkímiai probléma.

Transzmutációval a görög alkímistákon kívül, akik elsősorban Egyiptomban éltek, babiloni és kínai alkimisták is foglalkoztak. A kínai források szerint Ko-hong, a Wu dinasztia alatt (222-297) volt az első, aki transzmutáción dolgozott, különösen padig a Tao szekta papjai, akik Lao-tse filozófiáját követték és az ónt ezüstté, és az ezüstöt fokozatosan arannyá változtatták. Téves elképzeléseiket néhány ismert kémiai reakció is táplálta: a réz ónnal és cínnel vegyítve, miként azt már Arisztotelész is tudta, aranyos anyaggá, vörösrézzé (auricalcum) alakul, melyet arzénos vegyületekkel ezüstössé lehet fehéríteni. Az aranyban természetesen található ezüst és fordítva, valamint az alkímikusok az antimonban is találtak aranyat.

A transzmutáció felgyorsításához olyan elixírt, a bölcsek kövét akarták előállítani, mely a kevésbé nemes fémeket azonnal nemesfémmé alakítja, de lehetségesnek tartották az ellentétes folyamatot is, az antielixír által. Az elixír később általános gyógyító erőt jelentett és a bölcsek kövét a paneceikummal, a csodagyógyszerrel azonosították.

Geber hitt az aklímiában, de elvetette a csillagok hatását. A legfontosabb szerinte az olyan anyagok megismerése, mint a kén, ezüst, magnézium, markazit, szalmiák stb. Részletesen foglalkozott a szublimációval, desztillációval, filtrációval, kalcinációval, mégpedig egy alkímistához szokatlan, világos módon. A fémekről szóló fejezet szinte teljesen megfelel egy modern tankönyvben foglaltaknak. A fémek jellegéről szóló elmélete szerint a fémek kénből, higanyból és arzenolitból állnak (egyesek a sót a harmadik elemnek tartották), melyek kvintesszenciális elemek, sokkal finomabbak, mint az egyszerű hasonló nevű elemek. Csak az képes a fémek nemesítésére, aki a közönséges higanyt megfosztja földi és folyékony jellegőtől, valamint a ként és az arzenolitot a gyúlékony princípiumoktól.

Paracelsus elmélete nem különbözik Gerberétől. Az arany alkotórészeit (kén, higany) igyekezett Arisztotelész négy elemével egyeztetni. Opus paramirum című művében bemutatja, hogy az anyag három (Geber szerinti) alkotórészét milyen kísérletekkel lehet kimutatni. Ha a test ég, kénes alkotórészét mutatja, ami füstté válik, az a higany és ami hamuként megmarad, az a . A növényi, állati és emberi test egyaránt ezen anyagokból áll. Az egészséges test ezeket normális arányban tartalmazza, a betegség hatására azonban ez megbomlik és az alkjmia feladata az, hogy ezt helyreállítsa.

Alkímiai jelképek[szerkesztés]

Az alkímiai szimbólumokat egyfajta képletekként használva, először írtak le egy kísérleti vagy gondolati folyamatot jelképekkel, nem szavakkal, mint azt pl. az ókori görög matematika tette, ahol a képletek csak a középkorban jelentek meg. Ebből sok szimbólum származott.

Az anyag egységének jelképe az uroboros-kígyó volt. Az alkimista kéziratokban ez összetekeredett állat, mely a farkába harap. A tekervényeken a „minden egy“ felirat olvasható.

Az alkímia Magyarországon[szerkesztés]

A Merkur szimbóluma Dunaszerdahely, Püspöki Nagy Péter által tervezett modern címerében
Kálmán király köszvény elleni aranygyűrűje

Kálmán királynak (1095–1116) volt egy köszvény elleni aranygyűrűje, ⁜ GVT · GVT · GVT · ANI · TAbAL mágikus felirattal, ahol Gut, Guta, Gutta köszvényt jelent. Thebal vagy Tabal pedig a háromkirályok egyikét, Batltazárt rejti, akinek segítségét háromszorosan kéri a gutta ellen. Az ANI a görög ὰνιἀομαι gyógyítani igének lehet a rövidítése.

Cillei Borbála, Zsigmond király özvegye a csehországi mělniki és Hradec Králové-i tartózkodása alatt foglalkozott alkímiával és sok alkimistát vonzott magához. II. Ulászló és II. Lajos udvari alkimistájáról, Szebeni Miklós Menyhértről (Melchior Cibiniensis), aki eredetileg felszentelt áldozópap volt, Michael Maier Frankfurtban kiadott műve (Symbola aureae mensae duodecim nationum, 1687) emlékezik meg. A 15. és 16. század fordulójáról Brassai Mihály mesternek (artifex) is csak a nevét ismerjük. Maier szerint művei a török háborúk során semmisültek meg. Az alkimistákat Európa-szerte II. Rudolf császár prágai udvara vonzotta leginkább, akik közül sokan Magyarországon is megfordultak.

Többször megfordult Magyarországon Paracelsus, valamint az ugyancsak svájci Leonhard Thurneyssen (Thurnhäuser, 1531-1596), híres alkímista és orvos, továbbá az angol John Dee (1527-1607) és Edward Kelley (1555-1577). Dee, akit nagyon izgatott Magyarország, 1563-ban Pozsonyban adta át könyvét I. Miksának, majd a nyolcvanas években Báthory Istvánnak is bemutatta alkimista kísérleteit, majd II. Rudolf udvarában hajtott végre transmutációt. Az angol kormány "007" aláírással jelentkező kéme is volt.

Rákóczy Zsigmond erdélyi fejedelem (1607-1608) alkímiával is megpróbálkozott. Ebben az időben a főúri körökben divat volt a titkos és nyílt alkímia, az aranycsinálás, ami gyakran vezetett pénzhamisításhoz. Miután Laszky Albert 1579-ben elzálogosította birtokait, ami ellen a gyermekei tiltakoztak, Angliába ment, ahol alkímiával foglalkozott és néhány angol alkímistával tért haza, amire a maradék pénze is ráment.

Egy 17. századi magyar nyelvű kincskereső kézikönyv a drágakövek, elrejtett pénz és egyéb kincsek megtalálásához kínál imákat és szellemidéző módszereket. A megfelelő angyalok és arkangyalokat megidézése után (minden napnak külön angyal felel meg), a kincskereső a nap elé fordul, tükröt vagy kristályt ad a jelenlévő szűz fiú vagy lány kezébe, majd letérdelve (flexis genibus, ahogyan szokás) imák és istennevek (Agios + Otheos + Yschiros + Athanatos + Eleyzon + Ymas + Szentczeges Isten) hosszú sorát mondja el. Arra vágyik, hogy az angyalok minden kívánságát és kérését kielégítsék, feltéve - ahogyan a szöveg siet hangsúlyozni -, hogy e vágyak nem rosszindulatúak, hívságok, vagy illetlenek. I. (esetleg II.) Ulászló királynak is volt egy imádságos könyve, mely különös kristály-mágikus tartalma, imái, miniatúrái és instrukciói okán tűnik ki. Különféle eredetű imákat tartalmaz, melyek majdnem mindegyikében megtalálható egy különös betoldást, amelyben említésre kerül egy kristálygömb, egy Ulászló nevet viselő személy, aki számára a könyv készült és egy sor angyal. Ulászló, az Úr érdemtelen szolgája - mondja a szöveg - az angyalokhoz imádkozik, hogy azok világítsák meg a kristálygömböt (sőt, időnként lépjenek is bele, nyissák fel, és tágítsák ki) a célból, hogy ő, Ulászló megismerje a világ titkait.[1]

Az alkímia és a heraldika kapcsolata[szerkesztés]

A heroldok címerszemlélete a szerkezeti alapon hermetikus gyökerű volt. Ha a hermetikát úgy fogjuk fel, mint a mikro- és makrokozmosz egységéről szóló titkos, bűvös tant, tanítást (ebben a tágabb értelemben) magában foglalja a szimbolizmust, mágiát, alkímiát, kozmológiát, teurgiát, spagíriát, ezotériát, kabbalát, okkultizmust, gnoszticizmust, hermetikus filozófiát, hermetikus pszichológát, tradíciót stb. is. Ennek volt része a korai heraldika szemlélete is egészen a reneszánsz végéig. Számos heraldikai alapelv a hermetikában gyökerezik. Például visszatükröződés elvére vezethetők vissza a színváltó címerek vagy a négyelt címerek átlós mezőinek a megismétlése, ide tartozik továbbá, hogy a jobb oldal előkelőbb, mint a bal stb. Egyes állatok, mint a sas csak a heraldikai és hermetikus szimbolikában fordulnak elő, de hiányoznak a keresztény jelképrendszerből. Viszont a galamb, az oroszlán a heraldika mellett gyakran megtalálható a szimbolikus és allegorikus képekben. Az olyan keresztény jelképek is, mint a négy kerub (oroszlán, sas, bika, ember), a galamb, a bárány stb. egyaránt részei a heraldikai és hermetikai jelképrendszernek. Mint alább látni fogjuk, ide tartozik a színjelölési módszer kapcsolata a bolygókkal, fémekkel stb., mely a hermetikus elméletben és művészetben is fontos szerepet tölt be. A sárkányok, kétfejű sasok, napok, holdak, csillagok, koronák, liliomok, keresztek stb. szinte azonos módon jelennek meg mindkét rendszerben. Ennek egyik legszebb példája a korábban Aquinói Szent Tamásnak, ma Pszeudo-Aquinónak tulajdonított Aurora consurgens című alkémiai értekezés egyik képe, ami férfi-nő dualitást és egyben az ellentétek hermetikus harcát is kifejezi, mert minden fél tartalmazza az ellentéte egy kis részét is, akárcsak a kínai jin-jang jelkép. Az alkímiai kettősség és hármasság heraldikai kifejezése Stephan Michelspracher Spiegel der Kunst und Natur (1615) című művének egyik képén jelenik meg a legjellegzetesebb módon. A négyelt pajzs első és negyedik mezőjének jelképe nagyfokú hasonlóságot mutat a kínai tao jelképpel, mely nyilvánvalóan az ellentétes erőket (férfi és nő stb.) képviseli, míg a harmadik és második mező három golyója vagy szférája a bölcsek kövének három alapelvét, alkotóelemét – higany, kén, só – jelképezi, mely az arany előállításához szükséges. A sas, illetve oroszlán pajzstartó is az ismert alkímiai alakok. Lambspring, Tractatus de lapide philosophorum (1678) című művének címlapján alkímista-herold látható birodalmi heroldi ornátusban egy kastélyra emlékeztető athanor mellett. (Ez az alkímisták kemencéje volt, melyben a bölcsek kövét állították elő és más kémiai folyamatoknál is használták.) A herold itt felfogható úgy, mint a „fémek és tinktúrák“ fölött hatalommal bíró személy. Mellén a birodalmi sas ebben a kontextusban a bölcsek kövének jelképeként is értelmezhető. Az alkímiához is kapcsolható vagy ilyen értelemben használt jelképek a címereken is megjelennek. Előfordul például Zsigmond király ábrázolása, mint a Nap csillagképe. A Mars planétajegye látható a krassai Kerpely család 1875-ös címerében, ami itt valószínűleg a kereskedelem jelképeként szerepel.

Irodalom[szerkesztés]

  • Magyary-Kossa Gyula: A magyar alkimisták. Természet, 1926
  • Orient Gyula: Erdélyi alkimisták. Budapest, 1927
  • Szathmáty László: Magyar alkimisták. Budapest, 1928
  • Szathmáry László: Az alkimisták. (Mátyás király emlékkönyv). szerk. Lukinich Imre. Budapest I-II. 1940
  • http://herve.delboy.perso.sfr.fr/gravures.html#VIII._Splendor_Solis

Lásd még[szerkesztés]

rózsakeresztesek, bölcsek köve, szimpátiatan

  1. HERNER János-SzÖRÉNYi László: A Tudás Könyve. Hasznos útmutató haladó kincsásóknak. In: KESERŰ Bálint, ed., Collectanea Tiburtiana. Tanulmányok Klaniczay Tibor tiszteletére. Szeged, József Attila Tudományegyetem, 1990. 9-33.; Láng Benedek: Angyalok a kristály körül: Ulászló király imádságos könyve. Magyar Könyvszemle. (121.) 2005/2. 119-139.[1]