Heraldikai lexikon/Ősnemes
Névváltozatok:
naſcendum, parentum: ö́s nemeſség, claritudo nobilitas, fama, claritudo familiæ: nevezeteſsége a' Familiának (Pápai/Bod 117.)
Az ősnemes az a személy, aki azt őspróba során igazolni tudta, hogy törvényes egyenes apai és anyai ágon bizonyos számú nemesi őssel rendelkezik. Az adott személynek általában legalább a negyedízig kellett mindkét oldalon nemesi ősökkel rendelkeznie. A próba lehetett német, olasz vagy magyar és erdélyi próba. A magyar és erdélyi próbáknál még a nemesség régiségére helyezték a hangsúlyt, ahol az apai és anyai egyenes ágon hat generációt kellett visszamenni. 1869-ben a próbákat egységesítették, és ettől fogva a német próbát kellett alkalmazni, vagyis az ősnemesi státuszhoz apai ágon a 8 szépszülő, anyai ágon a 4 dédszülő generációjáig kellett visszamenni, a fiatalabb generációkban pedig senki sem lehetett törvénytelen származású, törvényesített, sem örökbefogadott. A századforduló után már anyai oldalról is 8 nemesi őst kellett kimutatni, vagyis itt is a szépszülők generációjáig kellett visszamenni. A próbához csatolni kellett: 1. az ősfát (őstáblát), 2. a dedukciót (szöveges füzet, amelyben szóban magyarázzák meg a leszármazási kapcsolatokat), 3. esetleg az anyakönyvi kivonatokat.
Az ősnemességgel összefüggő társadalmi előnyök közül a legfontosabb az udvarképesség volt. Az ősi nemesség 24 éven felüli férfitagjai számára tartották fenn a kamarási méltóságot is.
Tágabb értelemben ősnemesi családoknak azok számítottak, amelyeknek az ősei mindig is nemesek voltak, a birtokaikat első foglalás alapján birtokolták, vagy a katonáskodó rétegből (várjobbágyok, királyi szerviensek stb.) emelkedtek a nemesség soraiba és adómentes birtokkal rendelkeztek, tehát nemcsak egyszerű armalisták, birtokadomány nélküli megnemesítettek voltak. Nagy Iván is ilyen értelemben használta ezt a fogalmat.