Heraldikai lexikon/Álarc

Névváltozatok:
maskaron (Szendrei János ArchÉrt. 1905. 395.[1]), mascaronfej (Szendrei 1896. 560., Myskovszky Ernő ArchÉrt. 1908. 80.[2]), larva: halottas helyeken bújdosó lelkek, áll-ortza, larvatus: áll-ortzájú, más-ſzinbe ö́ltözött (Pápai/Bod 364.), maszk

de: Maske
Rövidítések

Az álarc a címertanban a sisakra húzott álati vagy emberi maszk. Ezt az antiheraldikus ábrázolásmódot főleg a reneszánsz és heraldikában kedvelték. Az álarcban ábrázolt címerállat, ember vagy pajzstartó álarcosként is leírható.

Az álarcok készítése

A reneszánsz álarckészítők szobrászok is voltak. Ilyen művész lehetett Zampolo della Viola, ferrarai álarckészítő. 1522-1528 közt II. Lajos festője Hans Krell volt. Egy álarcos mulatsághoz ruhákat festett, álhajat készített, a díszlakoma ételeit, az azokat díszítő zászlócskákat és aranygombokat aranyozta. Később a király farsangi mulatságaira jelmezeket készített, szárnyakat festett, egy gólyához tollakat, szárnyakat készített papírból.

Az álarc szimbolikája

Az álarc elrejtette és megváltoztatta a viselőjét. Vannak színházi, rituális és halotti álarcok. Már az arc kifestése is ide vonható. A rituális álarcokat varázsláskor, törvénykezéskor vagy ünnepi alkalmakon viselték. Az isteni és mítikus lényeket, valamint az ősöket jelenítik meg. Rómában már csak színházi kellék volt. A barokkban épületdíszként vagy stilizált növényi formában jelenik meg. Idővel az illúzió, a hazugság, a félrevezetés, a csalás jelképe lett.