Címerhatározó/Taksonyi címer

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Ch
Hat. kulcsok
EGY (I.)
OSZ (I.)
Mutató

Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként a Taksonyi család címerével foglalkozik.


Taksonyi címer, 1669.png

Taksonyi (Taxony) János (I.) oklevelének érdekessége, hogy az armális mellett fennmaradt az ezt kérelmező irat, a címerkérő folyamodvány is,* [* Szálkai Tamás: Taxony János címerkérő folyamodványa és armálisa 1669-ből. Kút 2006. 4. 3-15. Jelzete: MUO 185. (Régi jelzet: Bihar megyei törzsanyag. 314. Nob. 1.). A folyamodvány ugyanazon jelzet alatt. A négyrét hajtott, kissé körülnyírt papírra írt kérvény mérete 318x440 mm.] melynek keltét sajnos nem ismerjük,* [* A folyamodványokon a dátum mindig a lap aljára került, amelyet ez esetben körülnyírtak, ezért a ma látható részekből sajnos nem lehet megállapítani az irat keltét.] az elfogadás dátuma pedig szokás szerint egybeesik az armális kiállításáéval.* [* Nyulásziné. 1997. 9.] Ekkor, tehát 1669. augusztus 14-én neki és általa fiának Ferencnek I. Lipót címert adományozott Bécsben, Pongrácz Gergely szendrői, Szászy János szerémi és Szegedy Ferenc váci püspökök és királyi tanácsosok ajánlására. Az oklevelet a plicatúrára rávezetett kihirdetési záradék szerint Sáros vármegye Eperjesen megtartott közgyűlésén ellentmondás nélkül hirdették ki 1670. május 7-én, dobói Dobay András, a közgyűlés jegyzőjének közreműködésével.

Az armálist aláírásával I. Lipót király és Szegedi Ferenc váci püspök hitelesítette, amelynek függőpecsétje zsinórjával együtt sajnos mára elveszett.

A befestett címer arannyal keretezett damaszkolt lila kárpiton ovális zöld babérkoszorú van, amely halványpiros – szintén damaszkolt – szőnyeget ölel körül. Ebben helyezkedik el a a címerpajzs. A keret négy sarkában felül jobbra Magyarország, balra Csehország, alul jobbra Dalmácia, balra Horvátország címere látszik, mindegyikre nyílt, leveles aranykorona van helyezve. A babérkoszorú tetején középen aranyszínű pajzsba a kétfejű császári sast festették, jól látszik a pajzs alatt az Aranygyapjas Rend jelvénye is. A Taxony címer a 17. század második felének viselettörténetéhez szolgál adalékkal, az oklevél leírása szerint az adományozott „egyenesen álló kék színű katonai pajzsot” kap, „melynek alján széles zöld mező foglalja el, melyen a pajzs jobb oldala felé forduló, karddal és íjjal felszerelt, vörös ruházatot, kék övet, sárga csizmát viselő vitéz – fejét sastollakkal ékített kalap fedi, továbbá bal kezét oldalára helyezi, jobbjában mezítelen kardját forgatja – látható. A pajzson nyitott rostélyú katonai sisak királyi koronával, melyből ugyanolyan vörös ruhás emberi kar – markában három harci nyíl – két fekete sasszárny között látható. A sisak csúcsáról körüskörül innen arany és kék, onnan vörös és ezüst sisaktakarók vagy szalagok omlanak alá, amelyek a pajzsot megfelelően ékesítik…”* [* „Scutum videlicet militare erectum caelestini coloris, fundum illius viridi latipatenti campo interoccupante super quo vir militaris framea ac arcu instrictus rubro habitu cingulo caerulo flavis cothurnis indutus, caput quoque pileo rubro cristis aquilinis ornata coopere, manuum porro sinistra lateri opposita dextra vero evaginatam frameam vibrare, in dextram scuti partem conversus esse cernitur. Scuto imcumbentem galeam militarem craticulatam sive apertam regio diademate ex eoque brachium humanum inter duas nigras aquilinas alas similiter rubra manica indutum ac pugno tres sagittus … ornatam. A summitate vero sive cono galeae laciniis seu lemniscis hinc flavis et caeruleis illinc autem rubris et candidis in scuti extremitates sese placide diffundentibus scutumque ipsum … venuste exornantibus …”]

Az ábrázolt címer azonban részleteiben aprólékosan megfestett, így az idézett szövegnél többet is elárul. A képen látható csizma – amelynek szára hátulról előre ívesen emelkedik – használata az előkelők kiváltsága volt, szemben a kevésbé tehetősek által hordott saruval és cipővel.* [* Nagy Géza: A magyar viseletek története. Budapest, 1905. 163.] Ezen lábbelihez a címerképbe festett nagybajuszú vitéz, vélhetően a címerszerző, szűk vörös nadrágot és ugyanilyen színű testhezálló, un. kurta dolmányt visel. Utóbbi ruhadarab combközépig érő, aranyhímzéssel szegélyezett, a mellen egyenes vágású és arany gombokkal összefogott. Az ujjain lévő hasítást ugyanilyen gombok ékesítik,* [* Hasonló dolmány látszik Szeömpczey Ferenc 1657. évi és Vayvoda Sándor 1659. évi címerében is. Ezen viselték felöltőként a mentét, amely a korszakban hosszú, vastagabb darab volt, ujjal, vagy ujj nélkül. További különbség még, hogy a dolmány apró kerek gombjaihoz képest a mentét már ekkor vitézkötéses sujtással, vagyis gombszárral látták el. Szendrei, 1892. 36–37. és NAGY, 1905. 159–161.] a deréknál kék színű – valamilyen szövetből valószínűleg selyemből – készült öv fogja össze.* [* Nagy. 1905. 163. és Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században. Hasonmás kiadás. I. kötet Budapest, 1986. 118–120.] A vitéz fején prémes szegélyű, szintén vörös kalap van, amelyen baloldalt aranyforgóba tűzött fekete sastoll látszik.* [* Ehhez szinte megszólalásig hasonlít a kolozsvári Ménasághi Mihály, János és András címerében látható fejfedő. Ezek a kozák, illetve lengyel eredetű, prémes szegélyű, felső részük puha, lehajló, általában bársonyból vagy posztóból készült típusok a 17. században terjedtek el. Szendrei, 1892. 40. és Nyulásziné, 1997. 104., 138., és NAGY, 1905. 165.] Jobbjában aranygombos, aranyszínű, egyenes keresztvasú, enyhén hajlított pengéjű szablyát tart, míg az oldalára kötött barnás kardhüvely* [* Vélhetően azért szerepel két kard az ábrázoláson, mert ekkoriban a magyar könnyűlovas fegyverzethez hozzátartozott az un. hegyestőr, másképp páncélszúró, amelyet egyébként a nyereghez rögzítve hordtak. Szendrei, 1892. 36.] mellett a festmény némiképp elmosódott. A pajzson szereplő sisaktakaró jobbról kék-arany, balról vörös-ezüst, a sisakdísz „nyitott rostélyú katonai sisak királyi koronával, melyből ugyanolyan vörös ruhás emberi kar – markában három harci nyíl – két fekete sasszárny között látható”.* [* A keret és a sisakdísz rajzolata és színei szinte teljesen megegyezik a Király István „Gondan” névre hamísított, 1669. február 13-án Bécsben kelt armálisában ábrázolttal. A két címer egybevetése után egyértelműen megállapítható, hogy ugyanazon címerfestő festette mindkettőt. Ld. ZML, 2004. 129.]

Sajnos a címerszerző családjáról nem sokat tudunk, Nagy Iván könyve írásakor még élőnek mondja a családot, mégpedig Sáros vármegyében,* [* Nagy Iván: Magyarország családai. CD-ROM.] ahol az oklevelet eredetileg kihirdették. Véleménye szerint e családhoz tartozik az 1633-ban Komárom megyében egy részbirtok-elidegenítésnek ellentmondó Taxony Pál (aki eszerint nemes), az 1663-ban Nógrádban birtokos nemesként összeírt hasonnevő György, valamint a sárosi származású jezsuita író Taxony János is, aki 1746-ban hunyt el Győrben.* [* Nagy Iván: Magyarország családai. CD-ROM.] Igen életszerűtlennek tűnik, hogy az a Taxony János, akinek armálisáról szó van, legalább a címerkérő folyamodványban ne tett volna említést arról, hogy valamelyik (akár) távoli rokona ne lett volna korábban nemes, egy olyan a korban, amikor ez társadalomban előnyök sokaságával járt együtt. Utóbbi jezsuita szerzőről lehetne esetleg feltételezni, hogy valamilyen vérségi kapcsolatban állt a címerkérővel, csak nem vették bele – az ekkor még 6 éves gyermeket és ennek fiági rokonait – az oklevélbe, bár a rokonságot a névazonosságon* [* Valószínőleg ugyanígy nem áll rokoni kapcsolatban a címerszerző a Hevesben 1560-ban említett – ekkor már nem élő – Taxony Jakabbal és az ugyancsak hevesi Habardy Benedekkel, aki magát de Taxon íratta 1569-ben. – LR. III. k. 949.] kívül ebben az esetben sem lehet jelenleg bizonyítani. Az mindenesetre tény, hogy ezzel az armálisban szereplő Taxony Ferenc utódai, fia András (I.) és unokája János (II.) 1742-ben eredetiben bemutatta az oklevelet.* [* HBML IV. A. 1/j. 1. k. 2211.] 1742-ben Taxony András (II.) váradolaszi lakost minden adó fizetése alól felmentik, mivel a kétségtelen nemesek közé tartozónak mondják.* [* U.o. 1. k. 1962.]

Kérdéses, mikor került az oklevél Bihar vármegye levéltárába, 1888-ban azonban már biztosan ott volt,* [* Schönherr Gyula: Bihar vármegye levéltárában őrzött czímeres nemeslevelek. Turul, 1888. 4. 180.] ezután viszont a „helytartótanácsnak a törvényhatóságokhoz intézett különböző időkben kiadott” iratok közt említik, „melyekben tudomásvétel s az esetleg érdekelt családtagok értesitése végett közli azon nemeslevelek adatait, melyek részint a család kihalta, részint illetéktelen birtokosoktól való elkobzás folytán valamely közlevéltárban lettek elhelyezve”.* [* Orosz: 1907. 200.][1]

  • Irodalom:

Szálkai Tamás: Armálisok és armalisták a kora újkori Biharban. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár egyéni címeres nemeslevelei (1535-1811) és nemesi iratai alapján. Debrecen, 2010. 99-100. (PhD értekezés) [2]


  • Külső hivatkozások:

Rövidítések


Lásd még:

A Címerhatározó alfabetikus tartalomjegyzéke
ABCCsDEFGGyHIJKLLyMNNyOÖPQ | RSSzTTyUÜVWXYZZs