Címerhatározó/Rubigallus címer
|
|
|
|
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként a Rubigallus avagy Rothan család címerével foglalkozik.
,_Z%C3%B3lyomlipcse_v%C3%A1ra.png)
Jurkovich:
Balassa a kikötött három év elmultával megszűnt lipcsei kapitány lenni. Miksa király ugyanis vissza akart a az uradalmat a besztercebányai rézüzem számára szerezni s kereste a tőkét, amelyből a rajt a lévő 16.000 frtnyi tartozást kiegyenlítheti. Ekkor jelentkezett Rubigallus Pál, a gazdag Selmecbányái polgár, mint hitelező.
Rubigallus, vagy német nevén Rothan (a Karlsdorf), címerhasználata után ítélve, nemesember volt s valószínűleg a család sziléziai ágából származott, ki vagy Selmecen, vagy Körmöcbányán született. Nevével legelőször a wittenbergi tanulóknak 1536 7-ik évi névsorában találkozunk, a hová körmöcbányainak jegyezte be magát. Kevéssel utóbb a császári követségnél működött Konstantinápolyban, sőt katonai szolgálatában is nem közönséges érdemeket szerzett. A török fővárosban való tartózkodását egy verses munkájában le is írta ily címen: Hodoeporicon itineris Constantinopolitani s Wittenbergben jelentette meg 1544-ben. Tőle való a Querela Pannoniae ad Germaniam című munka is. Közéleti szereplése során résztvett a lengyel Tarnovszky János Kristóf gróf kíséretében az 1547—8-iki augsburgi birodalmi gyűlésen, ahol széleskörű s ritkaszép tudásával általánosan feltűnt. Kiválóan kezelte a latin nyelvet s elismert bányászati szakismeretei alapján meghívást kapott abba a bizottságba, amely a király parancsára az új Waldordnungot készítette. Ennek szövege az első fogalmazásban német volt, de szükségesnek látszott azt latin nyelven is kiadni. A latin fordítás elkészítésével tehát Rubigallust bízták meg, aki 1565. augusztus 15-én már azt jelentette a királynak, hogy a fordítással elkészült. Ezen munka tartama alatt I. Ferdinánd kevéssel halála előtt nemességgel tüntette ki az érdemes férfiút, de az erről szóló oklevelet már fia, II. Miksa írta alá Bécsben 1564. augusztus 15-ikén. Az oklevél kiemeli Rubigallusnak a konstantinápolyi követségnél s több bizottságban teljesített értékes szolgálatait, katonai érdemeit, Csábrák és Szitnya várainak hadifelszereléssel való ellátását s dicséri bányászati tevékenységét; végül megállapítja címerét, amelynek kék mezőben lépkedő vörös kakasát még egy felfelé haladó szarvassal toldja meg.
Rubigallusnak Selmecen volt háza, amelyből itteni, továbbá szélaknai és hodrusbányai vállalatait igazgatta s ezekkel vagyonát és teikntélyét is egyre növelte. Igazolja ezt 1557-ben megtartott fényes násza, amelyre a legelőkelőbbek akkori szokása szerint a besztercebányai tanácsot s bizonyára a többi bányavárosokét is meghívta. Felesége a hirschbergi Saliusok családjából való volt, amely a bányaművelésben szintén módfelett meggazdagodott. Protestáns vallású volt s mint ilyen részt vett — valószínűleg csak mint hallgató - azokon a hitvitákon, amelyeket a bányavárosok prédikátorai egymás között rendeztek, sőt hozzájárult, hogy az egyik hitvitázónak az álláspontjáról szóló irata az akkor felállított besztercebányai nyomdában napvilágra jusson.
Midőn Rubigallus 1567. szeptember 16-ikán azt a bizonyos összeget a kamarának kölcsönadta, biztosítékul lekötötték neki a gmundeni sóbánvák jövedelmét s ezenfelül két évre még Zólyomlipcsét is. Ujabb kölcsönökkel s bizonyára az elmaradt hétszázalékos kamatokkal a tőke 1572-ben már 30.302 frt 21 dénárra felszaporodott, mire a király augusztus 27-ikén kelt decretumával neki inscribálta Lipcse várát öszszes tartozékaival, hogy azt ő és elsőszülött fia addig birtokolja, míg a tartozás kiegyenlítést nem nyer.
Rubigallus kötelességéhez tartozott a jobbágyságot megvédeni, tőle a szokásosnál terhesebb szolgálatokat nem követelni. a besztercebányai rézüzemet élelmiszerekkel s kellő fuvarra l ellátni s az erdőket a bányászat céljaira — úgy mint eddig — átengedni; köteles volt a várat megvédelmezni, ha pedig az ellenség a várat Rubigallus hibáján kívül találná elfoglalni, a kincstár a gmundeni bánya jövedelemből fogja kárpótolni. ...
Valószínű, hogy Rubigallus valamelyes építkezést végzett a lipcsei várban. Legalább erre enged az a díszes ajtókeret következtetni, amelyről már előbb szólottunk s így nem lehetetlen, hogy az egész bástyát, amely különben is a főépülethez ragasztott toldalék, ő építette.
Rubigallus 1578-ban halhatott meg, mert a következő év január 21-én feleségéről már mint özvegyről, sőt május 21-ikén már mint újra férjhezmentről van szó. Második férje Eder Lőrinc, egy selmeci bányavállalkozó volt, ki első urának is társa volt több vállalatban. Gyermekei voltak Pál, Tivadar és négy leány. Pál fiatal korában, talán mint tanuló Bécsben halt meg 1576. március 5-ikén; síremléke a badeni plebánia-templomban látható. Tivadar, mint a selmecbányai csapatnak kapitánya 1581. május 1-én a korponai csatában esett el. Leányai Aurelia, férjezett Mólné, Sára, Fruzsina, akik közül az egyik Dudics Andrásnak volt a felesége és Apollonia, férjezett Dóczy Lőrincné.
Rubigallusné gyermekeire való tekintettel még 1581. előtt azzal a kéréssel fordult a Besztercebányán működő kamarai bizottsághoz, hagyják meg a zólyomlipcsei uradalom birtokában ezután is, ha Tivadar fia is meg találna halni, vagy pedig fizessék meg neki a kölcsönt. Pénz nem lévén, Rubigallusné továbbra is megmaradt az uradalom birtokában, dacára annak, hogy mások is szerették volna azt megszerezni. így 1583-ban megtárgyalták a besztercebányai városi tanácsban Forgách Simon, kerületi kapitánynak a bányavárosokhoz írt levelét, amelyben felhívta őket, hogy vegyék meg ők helyette Zólyomlipcsét. A körmöciek és selmecbányaiak hajlandók is lettek volna a felhívásnak eleget tenni, a besztercebányaiak azonban tartózkodóbbak voltak s a legközelebbi bányavárosi ülésre halasztották a kérdés kimerítőbb tárgyalását.
Rubigallus Tivadar hősi halála után anyja ki tudta eszközölni, hogy az uradalom egyik vejére, báró Dudics Andrásra szállott, minthogy a kamara a zálogösszegen felül többel is tartozott a családnak. A nagy Rubigallus-vagyon ezután hamar szétfoszlott. Gienger Frigyes, a selmeci tanács tagja, megvette 1591-ben a selmeci és hodrusi bányákat, kohókat és zúzókat. Haag Dávid (von Werfenstein) pedig 1598-ban a Rubigallus-lányoktól, Aureliától, férjezett Mólnétól és Apollóniától, férjezett Dóczy Lőrincnétől, a selmeci házat, udvart, sörházat, malmait, majorjait, szántóit, rétjeit, tavait s szőllőit.
Dudicsék sem bírták sokáig az uradalmat, mert Salius 1590-ben bekövetkezett halálakor már a vár „császári praefectusa" volt, amiből világos, hogy az uradalom átmenetileg megint a kamara kezére került, de a század lealkonyulása előtt már újra gazdát cserélt. 1598. július 14-én kötötte meg a bérleti szerződést Bécsben Tribel Gáspár (von Jarisch und auff Ivanovicz), lefizetvén a Rubigallus-örökösöknek az inscriptios összeget 50.502 írt 21 dénárt s még külön 5750 frt újabb kölcsönt. A következő évben megtartott országgyűlés 31. t.-c.-e kimondotta ugyan, hogy sem a lipcsei, sem más vár idegennek ne adományoztassék, de azért Rudolf a törvény ellenére 1600 december 1-én Prágában kelt okmányában mégis Tribelnek adományozta örökös birtokul Zólyomlipcsét.
Mikó et al.:
A zólyomlipcsei, középkori eredetű vár több periódusban épült; van pálcaáthatásos ajtaja is, „Maria regina" felirattal (1531); 1573-ban Paulus Rubigallus építkezett itt, a 17. század elején (1620 előtt) pedig Caspar Tribell (ld. építési felirat). A vár legdíszesebb kőkeretes ajtaján Paulus Rubigallus neve és címere látható (1573); ez az ajtókeret az egyik leggazdagabban faragott késő reneszánsz darab a maga műfajában a Felföldön, és teljes egészében a német reneszánsz hatását tükrözi (SPS 3, 124-125; FELD 2002, 40). Felirata zsoltári eredetű: „DOMINVS DEUS PROTECTOR MEVS". Paulus Rubigallus Selmecbányái királyi bányászbiztos volt. Művelt humanista, Wittembergben tanult; több latin nyelvű verset is írt. (Szinnyei 11, 1343; Zoványi Lexikon 516; SBS 5,134—135; ŠMATLÁK 2002, 156-158.) Gregor Meltzer lelkész neki és fiainak írta evangélikus tanítását (RMNy 407; Besztercebánya 1578), amelyben neki is megjelent két verse, a 23. zsoltár parafrázisai. [1]
- Irodalom:
Jurkovich Emil: Zólyomlipcse várának és uradalmának története. (Harmadik és befejező közlemény.) Hadtörténelmi Közlemények 30. évf. 1. sz. (1929.) 257-268. [2]
Mikó Árpád - Verő Mária - Jávor Anna szerk.: Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/3. 214-215.[3]
- Külső hivatkozások:
Lásd még: